2017. november 4., szombat

INDULÁSA PILLANATÁBAN A "FAKOCKA" ÁLDOZATA LETT AZ E-RECEPT RENDSZERE - EZ IS MAGYAROSRA SIKEREDETT

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: MÁTRAI ANNA
2017.11.02.


Az orvosok körében fontos és jó ötlet a szerdán indult e-recept, csak nem pont így. Az egész olyan „magyarosra” sikerült. Az információáramlás nem volt egységesen elérhető, az orvosoknál eddig működő rendszer „nem szerette” az újat, ami a túlterhelés okán amúgy is csak hosszas sorban állás után volt fogadóképes.

Vartus Gergely, az E-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos – mert ilyen is van! – hét elején már belengette, hogy:


Az induláskor lehetnek gyermekbetegségei a rendszernek

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) közel 10.000 orvosnak, gyógyszertárnak, kórháznak és rendelőintézetnek kellett csatlakozni, vagyis a beutalókat, recepteket, a kórházi ellátások, laborvizsgálatok, egyéb leletek adatait ebben országos online hálózatban kell a jövőben rögzíteni. Ezek a betegeket kezelő minden orvos és gyógyszerész számára elérhetőek lesznek. Elvileg.

Ez mind nagyon szép és feltehetően jó is lenne nekünk, betegeknek, hiszen az éppen „rajtunk dolgozó” orvos nem tőlünk kérdezgetné, hogy milyen gyógyszert szedünk – tudja aranyoskám, olyan kéket, napi kétszer – a milyen bajunkra.

A több millió adatot kezelő e-recept rendszere csütörtökön botladozta az elsőket. Az alap, hogy mindenkinek, aki hozzá akar férni, e-személyivel kell rendelkeznie, hiszen a kártyaolvasó ennek ellenőrzése után engedi be a kíváncsit. Ez azt jelenti, hogy mivel ez nem kötelező, sokan rohamozták, rohamozzák meg az igazolványkiállító helyeket, ahol a rendőrség tájékoztatása szerint gyorsított eljárásban állítják ki az igazolványokat. Szinték ők, vagyis a Készenléti Rendőrség postásnak áll és ők szállítják ki a kártyaolvasókat is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.