Szerző: SZEKA
2017.11.01.
A válasz röviden: mindenkinek. A saját pártját, az általa irányított országot és saját magát is sújtja azzal, hogy képtelen elképzelni életét valós hatalom nélkül. Túl fiatal még a visszavonuláshoz, de annyira rányomja a bélyegét a rendszerváltás utáni politikai folyamatokra, hogy a rossz irányok megkövülnek, a jó irányoknak pedig nem jut elég tér. Ahelyett, hogy a hatalom számára is előnyöket hordozó megosztására törekedne akár az ellenzékkel, akár saját pártja valamelyik ambiciózus vezetőjével, saját szobrát faragja, és hatalma kiterjesztését tervezi. Vendégszerzőnk, Siposvölgyi Ármin elemzése:
Nem egyedi eset, ha egy politikus annyira beleszeret a hatalomba, hogy el sem tudja képzelni nélküle az életét. Narkotikumként hat rá az érzés, hogy egyetlen kézmozdulatára, szófordulatára, biccentésére is odafigyel egy ország, sokszor még Európa, sőt néha a világ is. Megmondhatja, kiket kell szeretniük a polgároknak, kiket kell kivetniük maguk közül, mely ideológiákat tartsanak iránymutatónak, és melyeket megvetendőnek. Még azt is megengedheti magának, hogy a hobbijának szentelje a közös vagyon jelentős részét, és kedvezményekkel halmozza el szűkebb családját, a szülőfaluját, és ha úgy tartja kedve, az egész nemzet nevében nyilatkoztasson ki téziseket. Nem zavarja, hogy sokan nem értenek egyet a nézeteivel, mert milliók bármit elhisznek neki, legyen az első hallásra képtelenség vagy túl merész jóslat.
Olyan élethelyzet ez, amelyben igen keveseknek van lehetősége megmártózni. Átélhették a hatalom szédítő mámorát a római császárok, a nagy monarchiák uralkodói, de az az egykori Szovjetunió pártvezetői is. Innen nincs kiszállás, olyan lendkerék hajtja tovább azt az embert, aki születése, ambíciója vagy tehetsége révén ilyen kiváltságos helyzetbe kerül, hogy visszafelé nem indulhat el. Akár a maffiacsaládok esetében, ha valakiből kihal az újabb vagyonok, kapcsolatok, gazdasági érdekeltségek megszerzése iránti vágy, akkor gyengének tűnik, és eltünteti őt a belső- vagy külső ellenségek lázadása. Orbán Viktor jól tudja ezt, ezért néz olykor hátra is aközben, hogy töri az utat maga előtt.
A köztársaságok épp azért fejlesztették ki a társadalom önvédelmi reflexeként a demokráciát, mert felismerték, hogy a Julius Cézárok, Napóleonok, Sztálinok már csak akkor tesznek a köz érdekében, ha az a saját hatalommaradásukat szolgálja. Ha nincs megfelelő ellensúly akár a kormányzaton belül, akár kívül az egyén önző érdekeivel szemben, akkor mindenki vesztes lesz előbb-utóbb. Ennek a réme fenyegeti most Magyarországot, hiszen nem látszik az a kontroll sem a Fideszen belül, sem az ellenzék részéről, amely bármiben is korlátozni tudná az ország első számú vezetőjét bármiben is. Vagyis, mindannyian Orbán Viktor akaratától függünk, még akkor is, ha ez az rajta kívül nem szolgálja senki érdekeit...
Nem egyedi eset, ha egy politikus annyira beleszeret a hatalomba, hogy el sem tudja képzelni nélküle az életét. Narkotikumként hat rá az érzés, hogy egyetlen kézmozdulatára, szófordulatára, biccentésére is odafigyel egy ország, sokszor még Európa, sőt néha a világ is. Megmondhatja, kiket kell szeretniük a polgároknak, kiket kell kivetniük maguk közül, mely ideológiákat tartsanak iránymutatónak, és melyeket megvetendőnek. Még azt is megengedheti magának, hogy a hobbijának szentelje a közös vagyon jelentős részét, és kedvezményekkel halmozza el szűkebb családját, a szülőfaluját, és ha úgy tartja kedve, az egész nemzet nevében nyilatkoztasson ki téziseket. Nem zavarja, hogy sokan nem értenek egyet a nézeteivel, mert milliók bármit elhisznek neki, legyen az első hallásra képtelenség vagy túl merész jóslat.
Olyan élethelyzet ez, amelyben igen keveseknek van lehetősége megmártózni. Átélhették a hatalom szédítő mámorát a római császárok, a nagy monarchiák uralkodói, de az az egykori Szovjetunió pártvezetői is. Innen nincs kiszállás, olyan lendkerék hajtja tovább azt az embert, aki születése, ambíciója vagy tehetsége révén ilyen kiváltságos helyzetbe kerül, hogy visszafelé nem indulhat el. Akár a maffiacsaládok esetében, ha valakiből kihal az újabb vagyonok, kapcsolatok, gazdasági érdekeltségek megszerzése iránti vágy, akkor gyengének tűnik, és eltünteti őt a belső- vagy külső ellenségek lázadása. Orbán Viktor jól tudja ezt, ezért néz olykor hátra is aközben, hogy töri az utat maga előtt.
A köztársaságok épp azért fejlesztették ki a társadalom önvédelmi reflexeként a demokráciát, mert felismerték, hogy a Julius Cézárok, Napóleonok, Sztálinok már csak akkor tesznek a köz érdekében, ha az a saját hatalommaradásukat szolgálja. Ha nincs megfelelő ellensúly akár a kormányzaton belül, akár kívül az egyén önző érdekeivel szemben, akkor mindenki vesztes lesz előbb-utóbb. Ennek a réme fenyegeti most Magyarországot, hiszen nem látszik az a kontroll sem a Fideszen belül, sem az ellenzék részéről, amely bármiben is korlátozni tudná az ország első számú vezetőjét bármiben is. Vagyis, mindannyian Orbán Viktor akaratától függünk, még akkor is, ha ez az rajta kívül nem szolgálja senki érdekeit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.