2017. november 28., kedd

KÖNYV A ROMAGYILKOS HALÁLBRIGÁDRÓL - TÓDOR JÁNOS A GYŰLÖLETBŰNÖZŐK NYOMÁBAN

ÁTLÁTSZÓ - SZAKIRODALOM BLOG
Szerző: PAPP LÁSZLÓ TAMÁS
2017.11.28.


Tódor Jánosnak nemrég az Osiris gondozásában megjelent könyve a rasszizmus érdes részét térképezi fel. Ez nem a Jobbik szalonrasszista zsúrpubijainak világa, akik céljaik érdekében, ha kell, rasszistákat dicsőítenek, hogy aztán lerázzák magukról az általuk felhergelt Kurucinfó-rajongókat, és átmenjenek cukiba. S nem is az etnobizniszniszben utazó, “megélhetési roma” kisebbségi politikusoké, akik, ha érdekükben áll, szintén hergelik, heccelik a demagógiájukra fogékony, mélyszegénységben élő szavazóikat. Hogy utána luxusautókért és politikai sztárgázsiért simán elárulják őket, magukra hagyva a nyomorgó “testvéreiket.” Nem azok terepe, akik, ha kell, gyilkosan demagóg szólamokat sulykolnak, de igazából semmit nem gondolnak komolyan – a saját pozíciójuk megőrzését leszámítva persze. Nem, Tódor János riportjainak “hősei” nem ilyenek. Ők, ha azt mondják, öld meg a más bőrszínűt, a cigányt, a magyart, komolyan is gondolják. S nem várnak rá, hogy más megtegye helyettük. Tódor könyve gyűlöletbűnözőkről szól. S csak kiszemelt áldozataik szerencséjén, a véletlenen múlt, hogy nem mindenütt sikerült a gyilkosságot végrehajtani. Azoknak, akik nagy hangon, árnyalatok nélkül szeretnek a fenti ügyekben – Olaszliszkától a romagyilkosságokig – pro és kontra véleményt formálni, nem ártana előtte megvenni és elolvasni Tódor kötetét.

Tódor János könyve, a Vadászjelenetek Magyarországon (alcím: Gyűlölet-bűncselekmények Olaszliszkától a cigány sorozatgyilkosságig) nem olyan mű, amelyről könnyű volna objektíven írni. Leginkább nyilván a témája miatt. Ezek a cselekmények olyan többirányú, kölcsönösen visszaható indulatot, rettegést, frusztrációt és haragot gerjesztettek, amely légkörben nehéz tárgyilagosnak, racionálisnak maradni. Mi több: a nyugodtan, az értelmi töltetet háttérbe szorítva, a civilizált hangnemre ügyelő stílusban megszólaló könnyen megkaphatja az érzéketlenség, a részvétlenség bélyegét.

Ráadásul a könyvszerző kollégával jó ismeretségben vagyunk. Pont a műve gerincét alkotó ügy, a romagyilkos halálbrigád pere “hozott össze” bennünket. Együtt ültünk végig jó pár tárgyalási napot – bár hozzá kell tenni: Tódor János jóval többször volt ott, mint én, ő szinte végigkövette az évekig húzódó teljes büntetőeljárást. Ugyanazon folyóirat, a Kritika hasábjain írtunk külön, egymástól független cikksorozatot a gyilkosságsorozatról.

Tódor (a szóban forgó kötetbe is beleválogatott) riportjai közvetlenül a cselekményekről, azok hátteréről szólnak, a tetthelyekre, az áldozatok és családtagjaik lakóhelyére, valamint a börtönben ülő vádlottakhoz elmenő, azokat faggató újságíró munkájának gyümölcsei. Én pedig Szörnylelkek emberközelből című sorozatomban a gyilkosok lélektanát, típusát próbáltam megragadni, nemzetközi analógiákat is hozva. Valamint a Beszélő közölte egy hosszabb tanulmányomat a rasszista gyilkosságsorozat nyomozása, illetve tárgyalása alatt felmerült összeesküvés-elméletekről.

Egyszóval nem kívánok úgy tenni, mint aki az ügy, illetve a róla írt mű fölött, illetve azon kívül áll, tudatosan nem akarok mesterkélten távolságtartó lenni. Benne voltam a dologban, közelről láttam a szerzőt az alkotási folyamat egy részében, időnként beszélgettünk, leveleztük is, eszmét cseréltünk róla. Rám is elég mélyen hatott az, ami a tárgyalóteremben lezajlott, a Pest Megyei Bíróság által kiadott a 104. számú sajtóbelépő mai napig az íróasztalomon hever.

Ennyit az érintettségről. Tódor János könyvéről azt tudom mondani, hogy jó értelemben provokatív, s hatalmas vitát, “botrányt” kavarhatnának a szerző állításai a főáramú politika szinte minden zugában – ha ez még érdekelne ott bárkit is. De nem érdekel. Amikor a 2008-2009-ben történt események (illetve azok közvetett előzménye, a 2006 őszi olaszliszkai lincselés) zajlottak, jóformán a csapból is a romakérdés, a cigányügy folyt.

Mára azonban ez lekerült a napirendből, illetve a “cigány” mainstream politikai közbeszédben lévő – valós problémákból, sérelmekből, negatív tapasztalatokból levont előítéletes általánosítással megrajzolt – rémalakját a “migráns” torzképe foglalta el. Ma a romák helyett a bevándorló a politikai kampánydivat gyűlöletreklám-figurája.

Máig ható tanulsága van annak, ahogy Tódor a gyilkosoktól rettegő falusi romák hangulatát ábrázolja. “Nem mondják ki ezek a cigányemberek, de sejtetik, gyanús minden idegen.” (228.o.) Joggal féltették az életüket ezek a romák? Bizony igen. Helyes volt, hogy minden idegenben potenciális gyilkost láttak? Nyilván nem. Ugyanez a helyzet ma a terrorizmustól okkal rettegő, de az összes menekültet oktalanul leterroristázó, a habonyi szellemiségű gigantposzterek által felhergelt többségi átlagemberre. A különbség annyi, hogy a romáknak nem volt pénzük gádzsóellenes óriásplakátokra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése