2017. november 13., hétfő

LÁZÁR ÉS SEMJÉN MÓKUSSZŐR ECSETTEL NYÍRJA KI A BERUHÁZÁSOKAT

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: BERKECZ BALÁZS
2017.11.13.


Semjén Zsolt nyújtotta be Lázár Jánossal közösen az örökségvédelmi törvény módosításának azon tervezetét, amely lényegében ellehetetleníti a hazai beruházásokat, ugyanis a kapacitással és önálló gazdálkodási jogkörrel lényegében nem rendelkező megyei múzeumokra bízzák az összes régészeti feltárás feladatait. Ez az ország 90 százalékában azt jelenti, hogy egyetlen megyei beruházás elvisz minden meglévő kapacitást, vagyis a többi kivitelezés indulása csúszik, amíg egyetlen helyen dolgoznak a régészek. És van még további nehézség is.

Elsőre nem tűnhet lényegesnek a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, de több sebből is vérzik a Lázár minisztériumától már megszokott dilettantizmussal készült jogszabály-tervezet, amely mókusszőr ecsettel nyírja ki a beruházásokat.

Az egyik problémát az okozza, hogy a mekkeleki gondossággal kiizzadt törvénytervezet teljesen kizárná a feltárásokból a magáncégeket, és így régészeti feltárási tevékenységet kizárólag a Magyar Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a megyei hatókörű városi múzeumok és a régészeti gyűjtőkörrel rendelkező területi múzeumok, a régészet szakon mesterképzés folytatására jogosult felsőoktatási intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete, valamint a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szervek végezhetnek. Ez lényegét tekintve az ország 90 százalékában azt jelenti, hogy egyetlen megyei beruházás elvisz minden meglévő kapacitást, vagyis a többi kivitelezés idnulása csúszik, amíg egyetlen helyen dolgoznak a régészek.

A másik probléma, hogy eddig a régészeti feltárásra 30 régészeti feltárás elvégzésére alkalmas nap helyett simán csak 30 nap lesz, vagyis ha 30 fagyos vagy viharos nap lesz egybefüggően, akkor nem lehet elvégezni vagy nem lehet szakszerűen elvégezni a régészeti feltárást.

A harmadik probléma az, hogy a megyénként jellemzően egy-egy akkreditált régész-csapattal rendelkező múzeumok – a Magyar Nemzeti Múzeum és szegedi múzeium kivételével – csak megyei akkreditációval rendelkeznek, így nem is tudnak besegíteni megyén kívül. Ráadásul ezek a múzeumok jellemzően nem rendelkeznek önálló gazdálkodással, így nem tudnak, vagy csak nagyon bonyolultan képesek időszakosan kapacitást bővíteni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.