2017. november 29., szerda

"MINDEGY, HOGY MIT MONDANAK AZ EMBERRŐL"

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR.SÁNDOR ZSUZSA
2017.11.27.


Csak az számít, hogy ki mondja” (Oscar Wilde). Fogadok, hogy az ír költő, író soha nem vett részt az igazságügyi bizottság egyetlen ülésén sem. Akkor miből jött rá erre?

Ezt a válaszom, ha azt kérdik, miért nem lepett meg Budai Gyula kijelentése, mely szerint minden bíró komcsi. Hát, ha Budainak igaza van, akkor nagyot tévedtek a fideszes elvtársak 2012-ben, amikor egyetlen év alatt 274 „komcsi” bírót tettek lapátra. Rémlik, mintha öt évvel ezelőtt is elhangzott volna az az érvelés, hogy a „kádárista” bírákat el kell távolítani, mert őket még a pártállami időben nevezték ki. Lehet, hogy a helyükre megint „komcsi” bírákat ültettek? Esetleg az 1994-ig katonai ügyészként szolgáló Budai Gyula kollégáit?

De kár ennyi szót vesztegetni a Fidesz egykori, kevéssé sikeres elszámoltatási kormánybiztosára. Lépjünk tovább.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a törvény alapján évente beszámol az Országgyűlésnek és az éves beszámolók között egy alkalommal az Igazságügyi Bizottságnak. Így tesz a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész is. Mondanom sem kell, hogy ezek a beszámolók meglehetősen sablonosak, és még csak véletlenül sem érintenek „kényes” kérdéseket. A bizottsági ülésen lehet(ne) kérdezni tőlük, már ha azt a cirkuszt, amit a napokban láttunk, komolyan vehetnénk. Mindjárt az ülés elején kitört a botrány, mert a fideszes többség 8 percre korlátozta a meghallgatások, illetve a kérdésfeltevések időtartamát. Végül is nincs igazuk? Kell ennél többet szánni az oly tökéletesen működő igazságszolgáltatásra? Egyes megátalkodott ellenzéki képviselők még így is képesek voltak kötözködni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése