2017. november 19., vasárnap

"NE A TÖBBSÉG LEGYEN KISEBBSÉGBEN!" - ELLENZÉKI VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉS (VIDEÓ)

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2017.11.18.


A Közös Ország Mozgalom szombatra választási nagygyűlést szervezett, amelyre meghívták az ellenzéki pártokat. Javaslatot teszünk arra, hogyan lehetne elősegíteni, hogy a változást akaró ellenzéki pártok, állampolgárok együttműködésre tudjanak lépni, tiszteletben tartva egymás identitását, a különbségeket, de megtalálva azokat a minimumpontokat, amelyek lehetővé teszik, hogy 2018-ban a NER meghaladása bekövetkezzen – mondta a Népszavának még pénteken a KOM alapítója. Gulyás Márton a szombati rendezvényen bejelentette: a Közös Ország Mozgalom felvállalja, hogy minden egyéni kerületben megtalálja a legesélyesebb ellenzéki jelöltet.

A Momentum már korábban bejelentette saját rendezvényét „Választást nyerni a populisták ellen: A holland modell” címmel, az LMP szóvivője viszont csak kedden beszélt arról, hogy ők sem közösködnek. Ez nem szakítás, csak ezen a rendezvényen nem fogunk közösen megjelenni. Az LMP-nek és a Momentumnak is él az ajánlatunk – pontosította a helyzetet a KOM alapítója. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a salgótarjáni programbemutató után csatlakozott a közös ellenzéki eseményhez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.