2017. november 2., csütörtök

NEM ELÉG KÉPMUTATÓAN SIRATNUNK A KERESZTÉNY EURÓPÁT

SZEMLÉLEK BLOG
Szerző: SZEMlélek
2017.10.31.


A reformáció 500. születésnapjának alkalmából Fabiny Tamással készült friss interjú, melyben a kereszténység bátrabb megélésére buzdít az evangélikus püspök.

S hogy miben más a félévezredes évforduló minden korábbi kerek évfordulóhoz képest a püspök szerint?

A korábbi százas évfordulók antikatolikus jellege után most, az ötszázadikon jutottunk el oda, hogy már nem a katolikusok ellen, hanem velük együtt tudunk emlékezni.

Fabiny Tamás szerint az áttörés tavaly Svédországban, Lundban történt, amikor a Lutheránus Világszövetség és a Ferenc pápa által vezetett vatikáni küldöttség közös istentiszteletet tartott.

A Magyar Hírlapnak adott interjúban a bevándorlásról is kérdezték Fabinyt, aki a Török Birodalom terjeszkedése elleni aktív fellépéshez hasonlította a ma szükséges eszközöket.

Ma sem elég, ha csak sóhajtozunk a migráció és az iszlám terrorizmus veszélyei miatt, és képmutatóan siratjuk a keresztény Európát, hanem éljük meg sokkal markánsabban, bátrabban, hitvallásosabban a kereszténységünket, és akkor esélyünk van arra, hogy nem fognak bennünket elnyomni a más vallású, identitású bevándorlók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.