2017. november 24., péntek

NYUGTALANÍTÓ, HOGY MAGYARORSZÁGON ÉS LENGYELORSZÁGBAN POPULISTA AZ ÁLLAM - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2017.11.24.


„A populista állam alapjában véve tekintélyelvű berendezkedést jelent, csak így lehet a népakaratot valóra váltani. Ez a nyugtalanító fejlemény, vagyis a populista állam kialakulása nem csupán a távoli Venezuelában, hanem legközelebbi szomszédságunkban, Magyarországon, Lengyelországban és Törökországban is megfigyelhető.” Ez olvasható abban a terjedelmes írásban, amelyet a tekintélyes, konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung közöl Andreas Vosskuhle professzornak, a német szövetségi alkotmánybíróság elnökének, a freiburgi egyetem államtudományi és jogfilozófiai intézete igazgatójának – a napi pártpolitikai retorikától meglehetősen távol álló tudósnak – a tollából. A szöveg annak az előadásnak a rövidített változata, amelyet a professzor november 16-ikán tartott Essenben, szakmai hallgatóság előtt a populista állam természetrajzáról. Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.

Vosskuhle egyebek közt utal arra, hogy a török Recep Tayyip Erdogan jó egy évvel a Takszim téri és Gézi-parki tiltakozó megmozdulások 2014 nyarán történt erőszakos leverése után, saját államfőjelöltsége kapcsán mintegy az ellenzékhez fordulva azt mondta: „mi vagyunk a nép, de kik vagytok ti?” A populisták öntudatát azonban – folytatja a német professzor – az sem zavarja, ha történetesen elveszítik a választásokat. Így például – emlékeztet Vosskuhle – Orbán Viktor közvetlenül a 2002-es választási vereség után azt mondta, a haza nem lehet ellenzékben. Ugyanígy, Venezuelában Nicolás Maduro 2015-ben a parlamenti választások egyértelmű elvesztése után a saját párthívei által teletömött, úgynevezett népi parlamentre támaszkodott – mondván, az újraválasztott parlament végül is a burzsoázia érdekeit szolgálja, a népnek azonban egységesnek kell lennie.
A populisták, a demokrácia ellenfelei azt állítják magukról – állapítja meg a frankfurti lap vendégszerzője -, hogy felismerték a nép igazi akaratát. De homogén nép nem létezik, miként abszolút igazság sincs. A német alkotmánybíróság elnöke szerint abban az esetben, ha a populista hatalom egyértelműen átlépi a jog határait, akkor ezt következetesen szankcionálni kell, és ha az állami intézmények, illetve a független bíróságok korrumpálódtak, akkor az Európai Unió és a nemzetközi jog által adott mechanizmusokat kell igénybe venni. Másfelől – fogalmazza meg a populizmussal szembeni receptjét a professzor – a demokratikus pártok nem kerülhetik meg a fárasztó vitákat, az alternatívák felrajzolását a legkényesebb politikai kérdésekben sem. Konkrét cselekvési lehetőségeket kell felmutatni a választó polgárok előtt, és azt kell kimutatni, hogy egy adott konkrét populista követelés korántsem valamennyi polgár érdekét, a közjót szolgálja, hanem valamilyen partikuláris érdeket. írja a Politico...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.