2017. november 30., csütörtök

ÖSSZE KELL FOGNI ORBÁNÉK ELLEN A DEMOKRATIKUS ORSZÁGOKNAK - NEMZETKÖZI SAJTÓ

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2017.11.30.


Magyar zászlókkal magyar jobboldaliak tüntettek Brüsszelben az uniós székház előtt – tiltakozva a menekültkvóta ellen – írja az Euronews német nyelvű adása és videó alátámasztja a címet, miszerint: romlik az Unió és Magyarország közti viszony.


A tüntetők szerint az akció válasz akart lenni annak a négy prominens uniós vezető Junckernek írt nyílt levelére, amelyben azt kérik, vonják meg az uniós forrásokat Magyarországtól - számol be az Euronews. A tüntetők szerint nem lehet megvonni a támogatásokat csak azért, mert a kormány nem hajlandó teljesíteni az uniós kvótát. Megjegyezzük, állításukat semmivel nem támasztják alá. Elmar Brok német uniós képviselő szerint nemcsak Magyarország, hanem Lengyelország, Szlovákia és részben Románia is vizsgálat tárgya, s nem elsősorban a menekültkvótán, hanem a jogállam és az emberi jogok állapotán is múlik az uniós támogatásmegvonás a kötelezettségszegési eljárás eredményeképpen.

Értékei nélkül semmit nem ér Európa – írja a Zeit Online-ban vendég kommetátorként Heinrich August Winkler német történész. S a cikk felütése: búcsút inthetünk annak az illúziónak, miszerint csak a liberális demokráciák menthetik meg Európát. A terjedelmes elemzés számos országot említ, azonban az első helyen Orbán Viktorral kezdi, aki mindent megtett az alkotmánybíróság, és általában az egész igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozásáért. Orbánt nem állította meg Brüsszel 2014-ben, amikor meghirdette az illiberális államot, pedig akkor kellett volna, s azóta iskolát teremtett Európa számos országában. Példáját követte Lengyelország, Románia, Bulgária, s most már Málta is. A demokrácia-deficit felszámolása érdekében szigorúan együtt kell működniük a demokratikus jogalapon szerveződő országoknak, amelynek során az Európai Parlamentnek fontos döntéshozó szerep jutna a frank-germán tengely újraélesztésével. Ha ők el tudják indítani az európai szuverenitás reformját, amit Emmanuel Macron ugyan még homályosan, de képvisel, akkor csatlakozni fognak hozzájuk Finnország, Hollandia, és z egykori vasfüggönyön túl élt Baltikum is.

Négy hónappal a Soros-ellenes kampány beindítása után is azt bizonygatja Kovács Zoltán kormányszóvivő, hogy a kampánynak nincs antiszemita jellege – írja a Jerusalem Post. Kérdésére válaszolva Kovács úgy fogalmazott, igen, talán ő zsidó, de mi azt kritizáljuk, amit csinál, és amit képvisel. Az összes eddigi közül a Soros-féle nemzeti konzultációt tartja a legsikeresebbnek. Az újság megjegyzi, Benjamin Netanjahu budapesti látogatása előtt leszedték a Sorost támadó plakátokat, és az izraeli miniszterelnök Sorost bírálva a magyar kormányt a védelmébe vette...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.