2017. november 29., szerda

PRÓBÁLJÁK TITKOLNI, DE A BALATONI GIGABERUHÁZÁSNÁL IS FELTŰNIK ORBÁN APJÁNAK A CÉGE

444.HU
Szerző: ZÖLDI BLANKA
2017.11.29.



Pár napig úgy tűnt, hogy hivatalos forrásokból is megtudhatjuk, kiktől vásárolnak építőanyagokat az egyik legnagyobb most zajló állami építkezéshez. De aztán elég volt csak finoman utalni az Orbán családra, és mindenki elnémult.

A másfél éve folyó, több mint 72 milliárd forintba kerülő dél-balatoni vasútfelújításról van szó. A projekt helyszínén több dolgozótól is azt hallottuk, hogy a felhasznált építőanyagok egy részét az Orbán Viktor apjának többségi tulajdonában álló gánti bányacégtől szállítják. Az információk birtokában arra kértük a beruházást vezető céget, hogy tájékoztasson az építőanyagok eredetéről, és erre kezdetben nyitott is volt a kivitelező. Amikor viszont az Orbán családhoz kötődő építőanyagokról tettünk fel kérdést, hirtelen megváltozott a cég hozzáállása: üzleti titokra hivatkozva mégis megtagadta a válaszadást.

A gánti bányacég és az Orbán család egyéb vállalkozásai látványosan növekedtek az elmúlt években. Korábbi cikkeinkből kiderült, hogy a társaságok kiemelkedő teljesítményéhez számos állami, főként európai uniós finanszírozású munka járult hozzá: csatornázási projektekhez, vasút-és autóút felújításokhoz és egy állami erőmű beruházásához is szállítottak építőanyagokat.

Orbán Viktor az első, 1998 és 2002 közötti miniszterelnöki ciklusa idején még kifejezetten kérte az édesapját, hogy ne vegyen részt állami beruházásban. A Direkt36 idén júniusban szembesítette Orbánt a mostani helyzettel, mire ő ellentmondásos választ adott. Egyrészt közölte, hogy továbbra is fontosnak tartja, hogy családjának cégei ne vegyenek részt állami munkákban. De aztán utalt arra is, hogy azt nem érzi problémának, ha a családjának cégei a fő- vagy alvállalkozók beszállítóiként jelennek meg állami projektekben.

A beszállító cégek ugyanúgy közpénzből részesülnek, mint a beruházások magasabb szintű résztvevői, viszont a tevékenységük rejtve marad a nyilvánosság elől. A közzétett dokumentumokban ugyanis nem szerepel, hogy hogy ki és mennyi pénzért szállít építőanyagokat az egyes állami beruházásokhoz. Így sokáig az Orbán-cégek is titokban juthattak közpénzhez, és mi is csak hosszas kutatás után tudtuk ennek részleteit bemutatni. A dél-balatoni beruházás pedig különösen jó példája annak, hogy az érintett állami szervek és kivitelezők hogyan igyekeznek eltitkolni a keresett információkat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.