2017. november 13., hétfő

TGM: 1956-1989: A "SZOCIALISTA" HAGYATÉK

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2017.11.13. 


Az SZKP XX. kongresszusa, a desztalinizáció kezdete, a lengyelországi „események”, a magyarországi forradalom leverése (1956) és a pluralista-piaci fordulat (demokratikus rendszerváltás, 1989) között harminchárom esztendő telt el. (Összehasonlításul: a Horthy-korszak nagyjából huszonnégy évig tartott csak.) Én most nem ennek a hosszú korszaknak a bonyolult – és javarészt közismeretlen – történetét szeretném összefoglalni, hanem csak arról tennék néhány megjegyzést, hogy mi maradt meg belőle mentalitástörténeti tekintetben.

Erről sok mindent írnak.

Sok mindenki a „kádárizmus” nyakába varrja az Orbán-rezsim hibáit, bár a kettő egyáltalán nem hasonlít egymásra.

A korábbi államberendezkedés központosító, bürokratikus, tervező és etatista jellegű volt (rendszeres és stabil); a jelenlegi rögtönzéseken és gyors rendszabályokon alapuló káosz, amelyet a személyi uralom, a társadalom demobilizálása és az etnicizmus működtet. Orbán rezsimjéhez hasonlók alakulnak világszerte (Nyugaton is), ahol nem volt „kádárizmus”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.