2017. november 19., vasárnap

VARSÓ AZ ORBÁNI RETORIKÁT BÖFÖGI VISSZA

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: ZSEBESI ZSOLT
2017.11.19.



A lengyel kormány is a nép becsületét védené az Európai Parlamenttől, pedig a saját politikáját kellene felülvizsgálnia.

A lengyel kormányfő a lengyel népet ért sértésnek és rágalomnak tartja az Európai Parlament kritikus álláspontját a demokrácia helyzetéről országában. Beata Szydło miniszterelnök erről újságírók előtt beszélt pénteken a göteborgi uniós csúcs utána tartott sajtóértekezletén, ahol – többek között – kijelentette: a lengyel kormánynak, mint az EU valamennyi demokratikus választással hatalomra került kormányának joga van ahhoz, hogy a lengyelekkel egyeztetett programját valósíthassa meg.

Nem fordulhat elő – mondotta – hogy az európai népek nagy családjának egy tagját megrágalmazzák és sértegessék, ahogyan ez két nappal ezelőtt az Európai Parlamentben (a Lengyelországot elítélő és ellene eljárást kezdeményező határozat vitájában) szerinte megtörtént. Határozottan védelmébe vette a néhány nappal korábban Varsóban mintegy 60 ezer szélsőjobboldali, az úgynevezett Nagy Lengyelország Mozgalmához tartozók felvonulását, amelyet számos megfigyelő náci beütésű megmozdulásnak minősített Lengyelországban és határain kívül is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.