2017. november 12., vasárnap

VÁSÁRHELYI MÁRIA: HULLJON A FÉRGESE

168 ÓRA ONLINE
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2017.11.10.


Valamikor, jó néhány éve, egy afrikai törzsről láttam dokumentumfilmet a televízióban. A törzsnél mind a mai napig az a szokás, hogy az év adott napján az összes idős embert felkergetik egy magas fa tetejére, a fiatalabbak odaállnak a fa alá, és teljes erőből elkezdik rázni a fa törzsét. Az öregek kétségbeesetten keresik a biztonságosnak tűnő helyeket, és kapaszkodnak az ágakba. Aki már túlságosan gyenge vagy élhetetlen, az lezuhan és meghal, akinek sikerül elég erősen kapaszkodnia, az kap egy év haladékot.

Rendre ezek a képsorok jutnak eszembe, amikor az öndefiníciója szerint „Isten kegyelméből uralkodó keresztény-nemzeti” kormány idősek, betegek, gyengék, szegények, elesettek iránti kivételesen kíméletlen politikájával találom szembe magam.

Néhány hónappal ezelőtt azzal szembesülhettünk, hogy „költséghatékonysági okok” miatt a 75 év feletti rákbetegek esetében az orvos nem írhatja fel a betegség elleni legkorszerűbb, leghatékonyabb gyógyszeres terápiákat, mert az „ár-érték arány” nem megfelelő, most pedig azért tört ki a botrány, mert kiderült, hogy a végstádiumban lévő rákbetegek számára komplex ellátást és a méltó halál feltételeit biztosító Hospice Ház került végveszélybe, mivel a magyar állam többszöri kérés ellenére sem volt hajlandó az intézmény rendelkezésére bocsátani a működéshez szükséges minimális forrásokat. És az alapvető attitűdön, a hatalom empátiájának és részvétének totális hiányán mit sem változtat, hogy most, amikor a tűrhetetlen helyzet nyilvánosságra került, az „emberminiszter” utasította munkatársait a szükséges összeg átutalására. Amihez természetesen a megszokott érzéketlenséggel és cinizmussal nem felejtette el hozzátenni, hogy „felhívja az intézet dolgozóinak figyelmét a felelős gazdálkodásra”. Vajon mire gondol ilyenkor a miniszter úr? Hogy a fillérekért emberfeletti munkát végző munkatársak ne A. Vajna milliárdokat hozó kaszinóiban játsszák el pénzt?...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.