2017. december 4., hétfő

A HÁBORÚ UTÁN A ROMOKBÓL KELLETT ÚJJÁÉPÍTENI AZ ORSZÁGOT. DE AKKOR LEGALÁBB VOLTAK ROMOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.12.04.


Tegyük fel, hogy ugrunk egyet az időben. Nem sokat, mondjuk egy évet. Orbán Viktor nagy álma teljesült, ismét ő élet és halál ura. Győztek, megtartották a hatalmat. Pontosabban ő győzött, ő tartotta meg a hatalmat.

Az uniós források kifutnak, saját gazdaságunk éppen úgy nem lesz, mint ahogy most sincs. Mitől is lenne? A belső lehetőségeket letarolják a saját emberei. A magyar vállalkozók – akik nem a Mészáros-Orbán-Tiborcz-Vajna-Garancsi és hasonlóan jónevű családokba születtek – legfeljebb az alvállalkozó alvállalkozójának alvállalkozói lehetnek. Azok, akik ténylegesen elvégzik a munkát és akik a végén vagy megkapják a pénzüket, vagy nem. Ez a rendszer nem most épült ki, minden kormánynak voltak oligarchái és strómanjai. Az oligarchák mindig ott csüngenek az aktuális kormány – és az ország – ütőerén, az ő személyük nem nagyon változik. A strómanok elhasználódnak, szemétre kerülnek, jön helyettük másik.

A rendszer nem most épült ki, de most vált teljessé. A kormánynak nevezett érdekközösség lefölözi a belső piacokat, átcsatornázza az uniós forrásokat, saját tulajdonként kezeli az államkassza bevételeit. Az összes megtermelt jövedelem felét. Mert majdnem ennyit fizetünk be adók, járulékok és ilyen-olyan jogcímen kivetett sarcok formájában. És fizetünk ismét, amikor vásárolunk, amikor használjuk a mi pénzünkből megépített utakat, amikor igénybe veszünk egy szolgáltatást, amikor tankolunk, amikor öröklünk, amikor vagyont szerzünk, vagy csak feladunk egy levelet a postán. Adók, díjak, illetékek. A megtermelt jövedelmünk töredéke marad a munkavállalónál.

Az uniós pénzekből nem az infrastruktúra, az oktatás, a kutatás, az egészségügy fejlődik. A kórházakban nincs szakember, sok helyen nincs fűtés, nincsenek megfelelő eszközök, sokszor még lázmérő sincs. Van, ahol patkányok potyognak a plafonból, máshol leszakad a műtő mennyezete, osztályokat kell bezárni az orvoshiány miatt. Van néhány kiemelten kezelt egészségügyi intézmény, ahol újak a berendezések, a helyén van a mennyezet, csillog-villog minden. Ezeket mutogatják, a többit letagadják.

A vállalkozásokat nem belföldön, hanem külföldön ösztönzik, nekünk maradnak a kínai útépítők, orosz atomerőmű-építők, koreai, indiai, német összeszerelő üzemek és a harc az unióval. Harc azért, hogy az üzletek polcain ugyanaz a lekvár, befőtt legyen, mint az osztrák üzlet polcain. Holott nálunk is megterem(ne) a gyümölcs, a zöldség. A magyar vállalkozó is tudna lekvárt főzni, uborkát savanyítani, csokoládét készíteni, almát, barackot, epret termelni. De nem tud, mert a földek a strómanoknak kellenek, az uniós támogatás akkor is jár, ha csak tyúkhúr terem. Nem kellenek a málnaültetvények, a barackfák, a szilvások. A forráshiányos, végletekig lepusztított vidék pedig nem képes önállóan a saját lábára állni. A vidéken élő, mezőgazdasággal foglalkozó emberek örülnek, ha egy-egy évet nem veszteséggel zárnak. Nincs pénzük hűtőházat építeni, sem tárolót, feldolgozót, csomagolót. A rengeteg – sok esetben teljesen felesleges – engedélyt megszerezni sincs pénzük, az agyatlan előírások szerint felépíteni, berendezni sincs.

Nem csak nekik, másnak sincs. Ha egy ember – nő, vagy férfi, idős, vagy fiatal – szeretne – legalább részben – megélni mondjuk abból, hogy naponta süt húsz tepsi hókiflit és azt eladja cukrászdáknak, éttermeknek, vagy fogyasztóknak, nem teheti meg. Szüksége van először is papírra – nem, nem elég, hogy isteni hókiflit süt -, aztán engedélyekre, külön épületre, felszerelésekre, mifrancra. Nem, nem sütheti a saját konyhájában. Ha mindezen túl van – mert pont volt pár felesleges milliója, amit erre költhetett – kiváltja a vállalkozóit és még bőven nem keres egyetlen fillért sem, de már ezerfelé adózik. Előre.

Nincs kimozdulás a holtpontról. Szándék sincs arra, hogy önálló, működő vállalkozások jöjjenek létre, hogy stabil egzisztenciák épüljenek ki. A lerablás, ellehetetlenítés jobb alattvalókat termel. Az egzisztenciálisan kiszolgáltatott ember a napi megélhetéssel van elfoglalva, nem a politizálással. Nem érdekli a demokrácia, mert a gyerek kinőtte a cipőjét. Szarik a szólás szabadságára, mert a daganatos apjának még öt hónapot kell várnia a kezelésre. Látja a kórház penészes falait, de nem mer szólni, mert megharagszik a doktor úr és legközelebb is hozzá kell menni. Tudja, hogy a gyereke hülyeségeket tanul az iskolában, de nem szól, mert mi van, ha meghúzzák a gyereket bosszúból?

Így csordogál szépen az életünk. Sehonnan sehová. Még csordogál, mert még csordogál az uniós pénz. Aztán az elapad. Marad Orbán korlátlan hatalma. A pártkatonákkal megtömött minisztériumok. A semmihez sem értő csinovnyikok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése