2017. december 4., hétfő

A HATÁRIDŐ LEJÁRT - NYÍLT LEVÉL KORÓZS LAJOSNAK ÉS AZ MSZP-NEK


A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2017.12.04.


Tisztelt Korózs Lajos!

Október 11-én szerdán a budapesti Gödör Klubban A Város Mindenkié csoport „Lakhatási 6x6” című nyilvános eseményén Ön azt nyilatkozta az MSZP nevében, hogy pártja egyetért az AVM 6 pontban megfogalmazott minimumprogramjával.


Azt nyilatkozta tehát, hogy pártja - egyebek mellett - egyetért a következőkkel:

„Ki kell alakítani egy a jelenleginél jóval kiterjedtebb támogatott bérlakás-szektort, ideértve a szociális lakásügynökségek vagy nonprofit lakástársaságok által kezelt lakásokat is. A lakások elosztási szempontjairól szóló keretszabályozásnak biztosítania kell, hogy a támogatott bérlakásokban valóban arra rászorulók lakhassanak; egy központi lakbér-támogatási rendszernek pedig biztosítania kell a lakás-állomány fenntarthatóságát. Az önkormányzati bérlakásokból nincs helye az elhelyezés nélküli kilakoltatásoknak, és ezt már az előbbi reformok előtt is rendeletbe kell foglalniuk az önkormányzatoknak.

Azonnal hatályon kívül kell helyezni hajléktalanság és az önkényes lakásfoglalás kriminalizációjáról szóló jogszabályokat. A szegénység büntetése helyett célzott lakhatási programokat kell bevezetni a hajléktalan emberek számára, hogy senkinek ne kelljen hosszú ideig utcán, éjjeli menedékhelyen vagy átmeneti szálláson élnie.”

Utóbbival kapcsolatban arra is ígéretet tett, hogy november 15-ig intézkedik azzal kapcsolatban, hogy
  • Molnár Gyula pártelnök nyilvánosan bocsánatot kérjen a „hajléktalan-mentes övezetek” bevezetésére irányuló kampányáért;
  • a XIII. kerület MSZP-s vezetése visszavonja azt a helyi szabályozást, amely tovább növeli azokat a kerületi területeket, amelyeken büntethető a hajléktalanság.
Az Ön által vállalt határidő már több, mint két hete lejárt. Reméljük, hogy igazat mondott akkor, amikor az MSZP támogatásáról biztosította az AVM 6 pontból álló minimumprogramját, és akkor is, amikor külön kérdésre még egyszer megerősítette, hogy a pártja hivatalos álláspontját képviseli.

Kérdéseink tehát a következők:
  1. Molnár Gyula pártelnök bocsánatot kért-e már nyilvánosan a „hajléktalan-mentes övezetek” bevezetésére irányuló kampányáért?
  2. Kezdeményezte-e már a XIII. kerület MSZP-s vezetése a közterületi hajléktalanság büntethetőségéről szóló helyi szabályozás hatályon kívül helyezését?
  3. Kezdeményezte-e már az összes MSZP-s vezetésű települési vagy kerületi önkormányzat a helyi lakásrendelet olyan módosítását, ami biztosítja az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalmát az önkormányzati lakások esetében?
Várjuk a válaszát.

Üdvözlettel,

A Város Mindenkié csoport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.