2017. december 29., péntek

A NÉPSZAVA ÚJABB BŰNBEESÉSE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.12.29.


Egész oldalas fizetett hirdetésben sorosozik a Népszavában pártunk és kormányunk. Ez pedig úgy terjed a szájbertérben, mint valami nóvum, mint friss skandalum, holott a lap már rég elveszítette a szüzességét, ha úgy vesszük, most éppen ribanccá válik. Március 30-án írtam a „Nincs Bocsánat” című siratóéneket, és nem lustaságból, és nem is azért, mert ugye én már akkor megmondtam, hanem, mert semmi nem változott, és a baj legalább akkora, ha nem nagyobb. Szóval ezért copyzom ide – hogyan fájt akkor, mint most is – a tavaszi dumámat.

„Most, hogy a Népszava pofánköpte magát és nem utolsó sorban saját olvasóit, fölösleges akármiről is beszélni. Megtörtént a behódolás, amikor egész oldalas kormányhirdetést fogadtak el, tettek közzé ezzel a szlogennel, ugye: „Állítsuk meg Brüsszelt!” Ez a hirdetés maga a NER, maga Orbán Viktor, aki, s ami ellen minden jobb érzésű írástudó immár hét hosszú éve mondja a magáét. Így a saját volt és leendő szavát nullázta most le a Népszava, eladva a lelkét az ördögnek pár százezer forintért. Vagy többért, ha az irány folytatódik.

Nem lehet a gyalázatot enyhíteni szerkesztőségi cikkekkel, miszerint „A konzultációs propagandakampány alatt a szabad újságírás zavartalanul üzemel”. Nem üzemel. Vagy-vagy helyzet állott elő, és a Népszava azt választotta, hogy még egy csöppet kidugja a fejét az iszapból. A Népszabadságnak választása nem volt, egyetlen metszéssel vágták át a torkát, Németh Péter viszont mérlegelhetett, és elbukott. Nem lehet a szüzességet csak egy kicsit elveszíteni, az már teljesen odavan. Pofán köpték az olvasót, aki, ha komolyan akarná venni, ami ezen a kolumnán kívül szerepel az újságban, nem tudja, minek higgyen..."...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.