2017. december 19., kedd

A NER LEGNAGYOBB TÚLÉLŐI XII. - NÉMETH SÁNDOR

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: PLT
2017.12.19.


A rendszerváltáskor, valamint a Demokratikus Charta és a kétharmados MSZP-SZDSZ koalíció éveiben nemigen gondolta volna mérvadó politikai elemző, hogy az SZDSZ-el jóformán szimbiózisban lévő, a szoclib politikai világba beágyazódó, s ma is egy balliberális tévécsatornában érdekelt Hit Gyülekezetét vezető Németh Sándor egyszer olyan jóban lesz egy Fidesz vezette jobboldali rezsimmel, amennyire csak lehet. Persze könnyen meglehet, talán rosszul van felvetve a téma. Mert nem az a meglepő, hogy Németh Sándor és Semjén Zsolt jól megértik egymást. Olyannyira, hogy a NER-kormány miniszerelnök-helyettese nemrég látogatást tett s beszédet mondott a Hit Gyulekezete teológiai főiskoláján. Végül is a melegházasság, migránskérdés, abortusz, család fogalma, és számtalan más dolog ügyében elég közel áll a nézőpontjuk. S Németh Sándor évtizedek óta következetesen így gondolkodik.

...Inkább az furcsa, hogy a liberális SZDSZ politikusai évtizedeken keresztül szoros kapcsolatban voltak egy antiliberális, az ultrakonzervatív tengerentúli protestáns vallási irányzatokat követő egyházzal. Illetve, hogy a balliberális értelmiségi, újságírói holdudvar egy része ma is kenyéradó gazdájának tekinti Németh Sándort, illetve a Hit Gyülekezete médiaérdekeltségeit. Holott Udo Ulfkotte migránsellenes, rasszista, (s nem mellesleg USA-, és Izrael-ellenes) konteóinak Hit Gyülekezete általi kiadása után nem lehettek illúzióik, kit is szolgálnak.

Az meg különösen érdekes, hogy a szoclib az ATV műsoraiban törzsvendégként feltűnő, s időnként hangosan diktatúrázó szoclib észosztók nem jönnek zavarba attól, hogy Németh Sándor nyilvános helyeken is szívélyesen cseverészik a rezsim propagandagépezetének irányítóival, sőt vendégül látja a “diktatúra” kormányfőjének helyettesét.

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete és az SZDSZ szellemi jogelődjének tekinthető demokratikus ellenzék kapcsolata a rendszerváltás előtti időkig nyúlik vissza. Természetes, hogy a másként gondolkodó szamizdatos értelmiségiek, illetve a vallási nézeteik miatt üldözött keményvonalas, karizmatikus protestáns irányzatok hívei között a pártállami időszakban létezett bizonyos szolidáris érdekközösség...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.