2017. december 7., csütörtök

A POLITOLÓGIA VÉGE?

CIVILHETES
Szerző: H. L.
2017.12.06.


Csizmadia Ervin írása (A történet, ami nincs. Magyar Nemzet, 2017. dec. 5.), amelyben csavar egyet Fukuyama ismert tételén, azt a benyomást erősítheti meg az olvasóban, hogy ennyire tanácstalan, semmitmondó, a valóság fölött lebegő politikai eszmefuttatást nem olvasott mostanában.

A szerző korábban már elmondta, hogy a baloldalnak nincs világképe, most azt állítja, hogy az ellenzék nem tudja elmesélni a rendszerváltás óta és az elmúlt években kialakult helyzetet. A bajokat a mese hiánya okozza! Valamiképpen Csizmadia úrnak nem tűnik fel, hogy az ellenzék mesélői ma végtelen elbeszélésekben, eposzi emelkedettséggel és igaz hittel beszélnek a hatalmon lévők kielégítetlen bírvágyáról, rablásairól, az általuk előadott cinikus és hazug "történetekről", amellyel takargatni próbálják tetteiket. 

Érdekes módon a kutató és egyetemi docens váratlanul kijelenti: "A fasizmusnarratívából a magam részéről semmit nem tudok megmutatni."

A vakság persze lehet magyarázat, mert egyébként mi lehet az oka, ha egy politikai elemző elsiklik fölötte, hogy a NER ideje alatt mélyen leértékelődött a parlament szerepe. Az Európai Unió és a NATO keretei között Orbán Viktor egy olyan posztállami rendszert valósít meg, amelyben a népképviselet csupán díszlet. A választott kormányfő kétségbe vonja a civil szervezetek, a munkáltatói és munkavállalói szervezetek képviselethez való jogát, teljes kontrollra törekszik fölöttük és a lakosság biztonságigényével visszaélve szervezi a társadalmat megosztó kampányait. A demokráciától idegen eszközökkel korlátozza a nyilvánosságot és úgy tartja kézben a médiát, hogy állami eszközökkel hegemon helyzetet biztosít a maga és hívei számára. Ha mindez kevés ahhoz, hogy valaki mindebben észre vegyen a két világháború között érvényesült tendenciákat, annak azért látni kellene, hogy Magyarország miniszterelnöke a vezérelv (egyeduralom) szerint kormányoz, lefogja a hatalmi ellensúlynak létrehozott intézmények szabad mozgását és politikai célokra használja az igazságszolgáltatást. A hatalom legfőbb törekvése, hogy a közjó érdekében szerveződő erőket a politikai élet peremére szorítsa és biztosítsa egy kedvezményezett kör privát érdekeinek érvényesülését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése