2017. december 25., hétfő

APÁNAK LENNI

DRAGOMÁN GYÖRGY HONLAPJA
Szerző: DRAGOMÁN GYÖRGY
2014.08.30.


Apa lettél, fiad született. Az ünneplés már megvolt, a romok eltakarítva, a plafont kell már csak újrafesteni, akkor valahogy jó ötletnek tűnt az asztalon táncolva kidurrantani mind a tizenkét vörös pezsgős üveget. Apád is így ünnepelte a te születésedet, kiskorodban, ha felnéztél a nagyszoba plafonjára, láttad is átderengeni a festéken a vörös foltokat. Kár, hogy ezt a napot nem érhette meg, akkor talán együtt locsolhattátok volna pezsgővel a plafont. Persze az is lehet, hogy nem örült volna annyira, nem volt egy kimondott nagyapa típus.
A feleséged és a kisfiad holnapután jönnek haza a kórházból, ha ma megcsinálod, addigra meg is szárad a plafon. A létra tetején állsz, a festéket kevergeted. A fejeden csákó, újságlapból hajtogattad, ahogy a tenyered alól elősimult az újságpapír, apád jutott eszedbe, tőle tanultál csákót hajtogatni, egy pillanatra látod is a kezét, és mellette a te gyerekkori kezedet, segített rányomni a tenyered a papírra, azt mondta, a hajtásnak olyan élesnek és pontosnak kell lennie, mintha egy késpenge volna.

Belemártod a hengert a festékbe, leszeded róla a felesleget a veder szélére pattintott rácson, a plafonra nyomod. A vörösborfolt lilás vörösét nézed, apádra gondolsz és a fiadra gondolsz, arra, hogy itt állsz kettőjük között, végleg felnőttél. Ha tükörbe nézel, látod magadon az apád vonásait, felismered magadon a mozdulatait, néha előbukkan belőled egyik-másik szófordulata. Sokszor észre se veszed. Ott van benned, és egy kicsit a fiadban is benne lesz, éppúgy ahogy te is benne leszel. A szemén már most látni, és az állán is ott a kis gödör, ami a te álladon is ott van, és amikor a különböző rokonok meg ismerősök arról áradoznak, hogy tiszta apja, akkor csak legyintesz, de titokban örülsz. Büszke vagy a fiadra. Büszke vagy magadra, hogy gyereked született.
Végighúzod a hengert a folt közepén, a fehér festék egy csíkban rózsaszínre szelídíti a folt vad liláját. A festésre akarsz gondolni, mert mindig száz százalékban arra a munkára kell összpontosítani, amit éppen végez az ember, de ezt a mondatot is az apád hangján ismételgeted magadban, ő mondogatta mindig ezt, tőle tanultad.
Megint a festékbe mártod a hengert, azon gondolkozol, hogy mit tanultál még az apádtól. Tőle tanultál cipőfűzőt és nyakkendőt kötni, bicskát nyitni és csukni, kést fenni, késtokot szabni, fekvőtámaszt csinálni, nyilazni, fát vágni, tüzet rakni, hagymát vágni, sátrat verni, kolbászt tölteni, inni, káromkodni és szépen beszélni, haragudni és kibékülni, veszekedni és bocsánatot kérni, tőle tanultad meg, hogy hogy kell féktelenül örülni, és azt is, hogy milyen a szorongás, tőle tanultál félni és bátornak lenni, tőle tanultad, hogyan lehet és kell szembenézni a halállal. Élni tanultál tőle, lenni tanultál tőle.
A csík közben egészen kifehéredett, mintha ott se lenne alatta a pezsgőfolt, szinte nyoma sincs már, de te tudod, hogy ott van. A veszekedéseitek jutnak eszedbe, a balhék és az üvöltözések, a lecke része volt az is, az esendőséget tanultad meg belőle, azt, hogy attól, hogy nincs igaza, még szeretheted, azt, hogy le kell győznöd az apádat, és közben hagynod kell nyerni, úgy, ahogy ő is legyőzött és hagyott nyerni téged, amikor játszani tanított. Ez volt talán a legfontosabb lecke mind közül, megérteni, hogy a felnövés azt jelenti, hogy le kell győznöd apádat, de ezt csak úgy teheted meg, ha közben magadat is legyőzöd egy kicsit. Mind a ketten tudtátok, hogy mi történik, ezt is tőle tanultad, a tudatosságot, azt, hogy tudatosan kell élni, hogy igyekezned kell önmagadból kilépve figyelni a saját érzelmeidet és önmagad, tőle tanultál felelősséggel és tudatosan élni.
A henger szinte magától mozog a kezedben, a festék lassan teljesen elfedi a borfoltot. A fiadra gondolsz, arra, ahogy először a karodba vehetted, ott a szülőszobában, kitágult fekete pupillákkal nézett, mintha tényleg látna, mintha tényleg tudná, hogy ki vagy. Az örömre gondolsz, és az ijedtségre, amit akkor éreztél, arra, hogy vajon elég erős leszel-e majd, tudsz-e jó apja lenni.
Kicsi és törékeny, de egy másik ember, valaki más, egészen és teljesen ismeretlen. Hiába vagy benne, hiába lesznek ismerősök a mozdulatai, hiába tart majd tükröt neked, akkor is valaki más lesz. Egyszerre érzel nagy-nagy erőt és hatalmas tehetetlenséget, vad, tomboló szeretetet és a hatalom hideg csábítását. A fiad, te fogod felnevelni, taníthatod jóra és rosszra. Egy tiszta lap, fehér, akár a plafon, te írhatod majd tele. Neked kell teleírni, neked kell embert faragni belőle. Ahogy erre gondolsz, megbillen alattad a létra, a festékes vödör megdől, elkapod a szélét, a festék fehér örvényt vetve kavarodik meg benne a mozdulat lendületétől.
Nem kéred ezt a hatalmat. Nem akarsz faragni, nevelni akarsz. Szabad embert akarsz nevelni, olyat, aki tudja magáról, hogy kicsoda, erős és okos, és talán még büszke is rád, de nem rajtad keresztül próbálja meghatározni önmagát, ahogy te se rajta keresztül akarod kiélni a meg nem valósult álmaidat. Apád sose beszélt erről, de most itt, a létra tetején állva, festékes papírcsákóval a fejeden tudod, hogy ez volt a lényeg, a belső szabadság, és számodra is ez lehet az egyetlen tanulság és az egyetlen cél. Ez az igazi tudás, a legfontosabb tudás, olyan, amit csak úgy adhatsz át, ha sosem beszélsz róla, de benne kell lennie az összes többi tudásban, a sárkányeregetéstől a szalonnapácolásig, a szerelmeslevél-írástól a bicikliszerelésig. Nem tudod, hogy képes leszel-e rá, de azt tudod, hogy ez lesz életed legnagyobb és legfontosabb feladata.
Végeztél a festéssel, lemászol a létráról, hátratolod a a tarkódra a csákót, a plafont nézed. Most tiszta fehér az egész, egyáltalán nem látszik rajta a folt. A friss festék még sötét, de ahogy megszárad majd, kivilágosodik. A mai festékek már jobban fednek, mint a régiek, de te azért tudod, hogy ha nagyon halványan is, de át fog derengeni rajta a folt, az ünneplés nyoma. És egyszer majd a fiadnak is el kell mondanod, hogy mi az ott, és miért került oda.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése