2017. december 3., vasárnap

FARKAS FLÓRIÁN A CIGÁNY KUBATOV

VÁROSI KURIR
Szerző: bl
2017.12.03.


Közeledik a karácsony, Orbán Viktor kitartott fő cigánya Farkas Flórián a szeretet ünnepére tekintettel felfüggesztette a hónapok óta tartó menekülését, és megnyilatkozott, de szigorúan csak a fideszes lakájmédiának.

Egyetlen kifogásolható ügy se köthető hozzám


A miniszterelnöki biztos egyre több baráti újságnak, internetes portálnak próbálja megmagyarázni, a megmagyarázhatatlant. Farkas Flórián jól tudja, hogy amíg Orbánt a háta mögött érezheti, védett személynek számít, ezért nyal ahogy bír és közben röhög a markába. A roma főember ezekben a megszólalásaiban, ahogy a Magyar Hírlapban is, úgy tesz, mintha nem értené, miért támadják, miért követelik nagyon sokan, hogy tisztázza magát az elmúlt évek kétes ügyeiben:

Azzal, hogy engem, illetve az Országos Roma Önkormányzat korábbi vezetését támadják, valójában a társadalmi felzárkóztatás ügyét akarják lejáratni. Világos, hogy politikai céljaik vannak. Már többször elmondtam: akárhogy próbálkoznak bizonygatni, egyetlen kifogásolt ügy sem köthető hozzám, semmilyen eljárás nem folyik ellenem.

Zavar és botránykeltésről beszélt, ő ártatlan, mint a ma született bárány. Szerinte:

itt az ideje, hogy folytassuk, megerősítsük azokat a korábban indított kezdeményezéseket, melyek uniós szinten is egyedülálló eredményeket produkáltak. Ehhez párbeszéd kell az érintettek, a cigányság ügyéért elkötelezettek között.”

Kétlem, hogy a romák ezzel egyetértenek, saját bőrükön ők valószínűleg másképpen érzik. De Farkas még képes egy lapáttal erre is rátenni:

A kormánynak ezen a téren kiemelkedő, mondhatni történelmi érdemei vannak. Éppen ezért a cigányság csak a Fideszre hajlandó szavazni, hiszen a Fidesz az a párt, amelyik vállalta az ügyüket. Ezért sem akarják egyesek, hogy a romák az urnákhoz járuljanak jövőre.”

A Farkas Flórián nevű érem sokadik oldala

Emlékeim szerint valami hasonlót mondott a “diplomáját” titkoló roma nagyágyú, amikor még a szocik hátsóját rajongta körül. De közben megvilágosodott, rájött hol az igazi helye. Persze nála okosabbnak tűnő politikusok is megtették a damaszkuszi utat 2010 – után. Ő „csak” jól akart élni, kevés munkával. Hűségét jól megfizeti a kormányzó párt. Ezért is megmosolyogtató, amikor megélhetési roma vezetőkről beszélt – magát nem sorolta ide–, akik folyamatosan botrányt keltenek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.