2017. december 19., kedd

FARKASHÁZY TIVADAR: SZENT MEGGYŐZŐDÉSEM, HOGY ORBÁN VIKTOR KEZD MEGHÁBORODNI

ZOOM
Szerző: BÍRÓ PÉTER
2017.12.19.


Farkasházy Tivadar – bár a felesége a főszerkesztő – szinte egyedül látja el a Hócipő magazinnal kapcsolatos teendőket, a Szent István körúti szerkesztőség szobái között vándorolva ír, szerkeszti az anyagokat, de még az olvasói telefonokat is ő veszi fel. A „szatirikus kéthetilap” főhadiszállásán beszélgettünk.



Elég nehezen találtuk meg a szerkesztőséget, semmi cégér, semmi jelzés…

Jobb ez így…

Volt, hogy kéretlen vendégek érkeztek?

Erről nem szeretnék beszélni… 1999-ben felgyújtották a kocsimat… Most már kerülöm ezt a témát.

Az már lassan húsz éve volt.

Egy hete jött szembe velem egy idős bácsi, már messziről szitkozódott, hogy „szemét, zsidó, bolsevik, népellenség…”. A karján volt egy fiatal nő, aki viszont mosolygott és finoman jelezte, hogy a mellette lévő bácsi nincs teljesen rendben… Tavaly nyáron két nő köpött le az utcán, mert egy fél évvel korábban azt mondtam, hogy természetesen mindig a magyaroknak drukkolok, de ha kikapunk, azzal vigasztalom magamat, hogy szereztünk egy rossz napot Orbánnak. A Magyar Idők megvárta az EB sikereit, és valóságos kampányt indított ellenem.

Félnie kell ma egy magyar ellenzéki médiamunkásnak?


Remélem, hogy ezek csak kirívó példák és nekem szólnak, de egyéb módokon igenis el lehet lehetetleníteni egy nem kormánypárti újságírót. Pláne, ha focizik.

Nem hívják szakérteni az M4-be?


Oda nem is mennék… Nézze, sok évig játszottam a médiaválogatottban, 2010 óta már nem hívnak, mert több városban megmondták nekik, hogy ha én is jövök, akkor köszönik szépen, nem hívják a csapatot.

Játszottam sokat a salgótarjáni Gabora Gálán is, egyik évben megmondta a polgármester, nem ad pénzt, ha én is pályára lépek. Hogy mást ne mondjak, a Hócipőben 2010 óta semmiféle hirdetés nincs…

Miből tartják el a lapot?


Teljesen függetlenek vagyunk, külföldről sem kapunk pénzt. Rendkívül hűséges olvasóink vannak, ők tartanak életben minket. Egyébként érdekes változások zajlottak le, míg régen a fiatal vagy középkorú értelmiség lapja voltunk, ma vidéki zsákfalvakból is sok az előfizetőnk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.