2017. december 12., kedd

HANUKA AZ EGYIK LEGSZEBB ZSIDÓ ÜNNEP - A FÉNY ÜNNEPE DECEMBER 12-20

VÁROSI KURÍR - KULTÚRA BLOG
Szerző: Városi Kurír
2017.12.12.


...Ma kezdőik az egyik legszebb zsidó ünnep, a hanuka

A makkabeusok, Mattitjahu főpap vezetésével i.e. 164-től,a szír-görögök, és a hellenizálódott zsidók ellen vívták harcuka. Három évi küzdelem után foglalták vissza a jeruzsálemi Szentélyt. A szellemi- és kultuszközpont újbóli birtokbavételekor két csodának is szemtanúi lehettek: egy sokkal erősebb sereg elleni győzelemnek és az olaj csodájának.

A talmudi legenda szerint, a Szentélyben álló menóra, a zsidóság legősibb jelképe, a hétágú gyertyatartó lángjainak újragyújtásához csak egy napra elegendő szentel olajat találtak, de csoda történt, és az egy napi adag nyolc napig égett. Ezért a következő évben – a szentély és az oltár újraavatásának emlékére – elrendelték Hanukka a felavatás nyolc napjának ünnepélyes megtartását, minden évben . A zsinagógai naptár szerint ez az idei évben december 12-én, kezdődik és nyolc napon át egészen december 20.-ig tart.

A nyolcágú hanukkai szertartási tárgy. Bármiből készülhet. Egyetlen szabály, hogy nyolc lángnak kell égnie, és a lángokat segédlángról kell meggyújtani (samesz), erre szolgál a kilencedik gyerty. A hanukkia elnevezés csak a héber nyelvújítás eredményeként született...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.