2017. december 5., kedd

ÍGY MARADJON CÉGES PÉNZBŐL EGÉSZSÉGES

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.12.05.


Ahogy régebben szerencsésnek mondhatta magát, aki olyan cégnél dolgozott, ahol nem kellett aggódnia a nyugdíja miatt, manapság egyre inkább az egészségmegőrzésre mondható el ugyanez. Persze biztosításra egyénileg is lehet szerződni, de munkáltatónál csoportosan kedvezőbbek a díjak. Ráadásul a családtagokra is kiterjeszthető a védelem.

Az elmúlt években a magánegészségügy szabályosan felvirágzott. Nem véletlenül, hiszen az állami egészségügyben hosszú várólistával, esetenként problémás ellátással lehet szembesülni, így egyre többek számára jelent valós alternatívát a magánellátás. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult az is, hogy a céges juttatások között mára egyértelműen az élre törtek az egészségmegőrzési célú kiadások. Ezek a munkáltatók számára is kézzelfogható előnyökkel járnak, de a nyereség dolgozói oldalról még nagyobb lehet.

Azok a dolgozók, akiknek munkahelye lehetővé teszi, hogy a cafeteria keretből, illetve attól akár teljesen függetlenül az egészségmegőrzést válasszák, valójában többet kapnak, hiszen számukra ez a szolgáltatás ténylegesen jóval olcsóbb, mint amit ugyanazért az árért amúgy elérhetnének. A biztosítók szövetsége (MABISZ) egészség- és balesetbiztosítási tagozat elnökhelyettese, Farkas Patrícia érdeklődésünkre elmondta: a választható elemek között a legjellemzőbbek a kockázati életbiztosítások, a balesetbiztosítások, illetve a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások.

A szakember szerint azt, hogy a munkavállaló mely biztosítási elemet választja, sokszor a rászánt összeg határozza meg. Egy kockázati életbiztosítás vagy egy átgondolt balesetbiztosítási csomag ára annyira kedvező, hogy mellettük más cafeteria elemek is bőven elférnek. (Ráadásul az adómentesen adható kockázati biztosítás nemcsak a cafeteria keretein belül, hanem azon kívül is megköthető.) A komplexebb, magasabb szintű szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás viszont a munkavállalónak majdnem a teljes éves cafeteria keretébe is belekerülhet. Lehet azonban a pénztárcához és a konkrét igényekhez szabottan egyszerűbb megoldást is választani. A biztosítók ugyanis több csomagot is ajánlanak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.