2017. december 20., szerda

ÍGY NYERT IDŐT MAGÁNAK ORBÁN VIKTOR, AMIT A LENGYELEK NEM TUDNAK LEMÁSOLNI

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.12.20.



A Fidesz taktikája nagyon egyszerű egy olyan rendszerben, amelyben látszatra demokrácia van, és talán még nem illant el teljesen a jogállamiság eszménye. Áthágják ugyanis a szabályokat itthon és uniós szinten is, de mire ezeknek komolyabb következményei lennének, már elérték a céljukat, és akár meg is lehet semmisíteni az adott intézkedéseket. A jog mindig fáziskésésben van a jogtalansághoz képest, és az így nyert idő mindig elegendő arra, hogy céljaikat megvalósítsák a hatalmon lévők. Orbán Viktor ezt a módszert alkalmazza akkor is, amikor provokálja az EU intézményeit, és akkor is, amikor saját törvényeiket, illetve, amikor az általuk írt és elfogadott alaptörvényt sérti meg a kormánypárt.

Az uniós alapjogok megsértése miatt eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság a lengyel kormánnyal szemben. Ez az első eset, hogy az uniós kvázi-alkotmány hetes cikke szerint lépnek fel valamelyik uniós tagnál. Első hallásra meglepő, hogy az illiberális lengyel kormány alig több, mint két esztendő alatt eljutott idáig, míg a közel nyolc éve nyíltan unióellenes politikát folytató magyar politikai vezetés eddig megúszta az ilyen kemény fellépést. Orbán Viktor pávatáncát azért is rophatta ilyen sokáig, mert idő kellett az uniós tisztségviselőknek ahhoz, hogy egyáltalán felfogják a magyar kormány viselkedésének indítékait és okait.

Ma azonban már úgy tűnik, a lengyelek esetében éppen a megelőzés a fő motiváció, hiszen a Magyarországnál sokkal nagyobb súllyal bíró Lengyelország magával ránthatja az EU tagországok jelentős részét az illiberalizmus mélységeibe. Míg az uniós vezetők csak értetlenül bámultak 6-7 évvel ezelőtt, amikor Orbán Viktor kokikat és sallereket osztogatott nekik, addig most megpróbálják idejében megállítani a jogállamiság lebontásához nagy elánnal hozzálátó lengyel kormánypártot. Orbán ebből a sztoriból is viszonylag jól kerülhet ki, hiszen azért, amit ő talált ki, és amire úgymond megtanította a lengyeleket, nem ő viszi el a balhét. Most úgy is értelmezhetik az unióban a magyar kormány tevékenységét, hogy az a kisebbik probléma a lengyelek rombolásához képest...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.