2017. december 2., szombat

KÉNYSZERTOBORZÁS A KÖZHIVATALOKBAN, SZÉTESIK A VÁRKERT BAZÁR, KAPOSVÁRON IRTJÁK A FÁKAT - HETI LAPSZEMLE

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2017.12.02.


444: Kormányhivatalokban toboroznak tartalékosokat

Létszámarányosan, három főnek kellett jelentkeznie önkéntes területvédelmi tartalékos honvédelmi szolgálatra az egyik járási kormányhivatalban – tájékoztatta a 444.hu-t az egyik érintett dolgozó férje. A település polgármesteri hivatalából további két alkalmazottnak kellett tartalékosnak állnia. Negyvenes nők jelentkeztek, többnyire olyanok, akiknek „a munkahelyi lojalitás nem volt opció”. Ígéretet kaptak arra, hogy nem kell semmit se csinálniuk, a képzésre se kell elmenni, ha nem érnek rá. Az egyenruhát és rátermettség alapján rendfokozatot kaptak, majd letették az esküt.

24: Rogántól a jordán hotelkirályig – egy belvárosi ingatlan sorsa

Mazen Al Ramahi Budapesten élő jordániai üzletember kezébe került az V. kerület legértékesebbnek mondott üres telke. A Bástya utca 1-11. alatti, 1728 négyzetméteres, most nagyobbrészt parkolónak használt ingatlanért a jordán szállodakirály másfélszer annyiért adott, mint amennyiért korábban a Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzat kért a Jászai Gellért nevével fémjelzett SCD-csoporttól. Az elektronikus árverési rendszerből az derül ki, hogy 601 millió forintos ajánlattal nyert az egyetlen licitáló. A telek nem tehermentes, az MKB Bank, illetve az OTP Bank 61,5 millió eurós keretbiztosítéki jelzálogjogát említi a hirdetmény, és egy pert, amiben az önkormányzat a felperes.

444: Szétesik a Várkert Bazár, 488 garanciális hiba három év alatt

Ahhoz képest, hogy 20 milliárd forintot költöttek rá, a 2014-es átadás óta jelentősen leromlott a Várkert Bazár állapota. Miután az Index arra jutott, hogy kezd szétesni az épület, a jobbikos Staudt Gábor megkérdezte Lázár Jánostól, hogy mi ennek az oka. A válaszból az derül ki, hogy három év alatt 488 garanciális bejelentést tett a Várgondnokság. Ebből 46 esetben nem ismerte el a kivitelező a saját felelősségét, ezekben az esetekben a Várgondnokság saját hatáskörben végezte el a karbantartási munkálatokat.

Népszava: Most Kaposváron irtják a fákat

A határvadászok Kaposvárra költözésének híre tavasszal terjedt el a városban, s bár az alakulat ellen nem volt kifogása a helyieknek, a laktanya helyszínét sokan kifogásolták. Ugyanis a Cseri park a település legnagyobb belterületi zöldövezete. A közgyűlés végül megszavazta, hogy a város négyzetméterenként ötezer forintért adja át a Készenléti Rendőrségnek a húszhektáros park 1,3 hektáros részét. A beruházás – melyet a Strabag nyert el – meg is kezdődött, ám a helyiek a napokban meglepve tapasztalták, hogy az ígéretekkel ellentétben meglehetősen sok fát kivágtak a park egy részében.
24: Tévécsatorát szerzett a botrányhős szegedi HÖK

Saját televíziót vásárolt a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatához kötődő vállalkozás, a Hallgatói Mozgalom Vagyonkezelő Kft. A cég tulajdonosa a hallgatói önkormányzat három alapítványa. A kft a vendéglátásban, illetve médiában érdekelt, továbbá a Szegedi Tudományegyetemmel közösen birtokolja a hallgatói szolgáltatásokat nyújtó Universitas-Szeged Nonprofit Kft-t. Ez a cégbirodalom bővült a Telin Kft-vel, amely a Csongrád megye több településén kábelen nézhető Telin Televíziót működteti. 500 ezer forintért szerezték meg a televízió 100 százalékos tulajdonát. A jelképes árért köszönetet mondtak az eladónak, Oláh Jánosnak, aki 2006-ban a Fidesz szegedi polgármester-jelöltje volt. A hírt először a Szeged TV közölte, de a hátteret a 24 adta hozzá, miszerint a hallgatói önkormányzat elnöke 2007 óta – egy év fegyelmi ügy miatti megszakítással – Török Márk, aki jelenleg bíróságon küzd tisztsége megtartásáért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése