2017. december 7., csütörtök

L. RITÓK NÓRA: FEL KELLENE HAGYNUNK A SZEGÉNYEK HIBÁZTATÁSÁVAL

24.HU
Szerző: JANKOVICS MÁRTON
2017.12.07.


Az iskola képtelen arra, hogy megtörje a nemzedékről nemzedékre öröklődő kilátástalanságot – mondja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, aki évtizedek óta dolgozik mélyszegénységben élő roma gyerekekkel. Most megjelent Láthatatlan Magyarország című könyve egész más képet fest, mint a kormányzati sikerkommunikáció. Pedig nehéz megoldásokat találni, amíg a problémát sem vagyunk hajlandóak meglátni. A kormány szemében mára „rossz civilek” lettek, de a Soros-bérencezéssel együtt megerősödött a társadalmi szolidaritás is irántuk. Interjú.

Miért választott olyan életküldetést magának, amelyben garantált a mindennapos kudarcélmény?


Ha egy szociálisan érzékeny ember olyan térségben lakik, ahol nap mint nap találkozik a mélyszegénységgel, nehezen megkerülhető ez a téma. Bennem talán az átlagnál kicsit erősebb a szociális érzékenység, ettől persze még megmaradhattam volna simán pedagógusnak. Bizonyára az is közrejátszott, hogy képzőművészként erős volt a kihíváskereső vénám. Mert ha valahol, itt aztán igazán inspiráló kihívások vannak. Vajon lehet-e valamiféle változást előidézni egy olyan területen, amelyen eddig mindenki kudarcot vallott?

És lehet? A könyvben visszatérő elem a fojtogató tehetetlenség érzése. Ahogy kénytelen végignézni, hogy csúsznak bele ígéretes gyerekek a céltalanságba, bűnözésbe és prostitúcióba, mert nem kapnak semmilyen más kapaszkodót és mintát az életben.


Akadnak mindig egyedi sikertörténetek, de szándékosan nem ezekre helyezzük a hangsúlyt. Gyakran kérdezik tőlem, hogy mi számít sikernek a munkánkban, és egyből felmerül Ötvös Pisti neve, aki a mélyszegénységből Pannonhalmára került, leérettségizett, és azóta már Párizsban tanul. Ez fantasztikus, ám csak egyetlen történet, akárcsak azok a rajzpályázati sikerek, amelyek egy-egy diákunkhoz kötődnek.

De tudunk-e olyan társadalmi hatást elérni, amely tömegek életén képes változtatni? Ez az igazi kihívás.


Mert ha egy-egy pozitív példával lehetne komoly hatást elérni, akkor például a roma szakkollégiumok hálózata önmagában megoldaná az integráció problémáját.

Ötvös Pisti már csak azért sem szolgálhat univerzális mintaként, mert a sikerhez ki kellett menekülnie a saját közegéből.

Pontosan, ezért nem járható ez az út. Ahogy az sem, amit gyakran javasolnak a problémától távol élők, hogy minden szegénységbe született gyereket szakítsunk el a családjától, vegyünk állami gondozásba, és akkor majd nem öröklődik tovább a nyomor. Ott helyben kell megoldásokat találnunk, és szerencsére vannak is apró, de fontos eredményeink...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése