2017. december 1., péntek

LE LEHET VÉGRE SZÁLLNI A NÉPRŐL

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2017.11.30.



Ha lesz a magyar népnek olyan lelkiereje, hogy le tudja magáról rázni a mostani béklyót, és tényleg szeretne hiteles oktatási rendszert teremteni, abban az esetben szívesen teszek ennek megvalósulásáért.

Sok más mellett, amit persze érdemes lenne elemezgetni ebből az interjúból, ezzel a velős összegzéssel üti el Pukli István a felelősséget, ami úgynevezett politikai kudarcához vezetett.

Nem Pukli az első, aki saját sikertelenségét nem saját munkájának eredményeiből eredezteti, úgy tűnik, hogy mára általánossá vált ez a fajta néphibáztatás, ami nagyjából arra épül, hogy bár a mostani rendszer szar, de mivel nincs elég embernek elege belőle, vagy nincs az embereknek eléggé elegük belőle, ezért nem érettek még meg arra, hogy valaki elhozza nekik a kormányváltást.

Persze nagyon könnyű, már-már túl könnyű a felelősséget a magyar népre tolni, mondván, nincs ebben a népben elég erő, hogy levesse a béklyókat. De felejtsük már el azt, hogy ha majd a társadalom akar változást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.