2017. december 25., hétfő

LE MONDE: ORBÁNNAK NINCS ELLENZÉKE ÁS HIHETETLENÜL NÉPSZERŰ SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SATÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2017.12.25.



- Ferenc szerint az állampolgársági papírokat mindenki számára Isten állította ki;
- A Bizottság kitart a kvóta mellett, hiába érvelt Kurz a magyar álláspont mellett;
- Lengyelország egyelőre csak hézagosan követi a magyar példát, mert hibádzik a kétharmad.


New York Times/Reuters


Karácsonyi beszédében határozottan kiállt a menekültek mellett a pápa. Ferenc a migránsokat Szűz Máriához és Józsefhez hasonlította, miután azok nem találtak szállást maguknak Bethlehemben. A katolikus egyházfő hangsúlyozta: a hit megköveteli, hogy befogadjuk az idegeneket. A vatikáni Szent Péter Bazilikában mintegy 10 ezer ember előtt tartott szertartáson azt mondta, hogy ma is milliók vannak, akiket a Szent családhoz hasonlóan elűznek lakóhelyükről. És a pásztorok, akik először látták meg a gyermek Jézust, szintén arra kényszerültek, hogy a társadalom peremén éljenek. Mocskos és büdös idegeneknek tekintették őket, akiket bizalmatlanság vett körül. Távol akarták tartani őket, hogy féljenek tőlük.
A hírügynökség megjegyzi, hogy Ferenc olasz bevándorlóktól született Argentínában. Azt is hozzáteszi ugyanakkor a jelentés, hogy az új osztrák kancellár a kvótavitában az olyan szomszédjai oldalára állt, mint Magyarország és Csehország. Ferenc ugyanakkor rámutatott, hogy állampolgársági igazolásunkat Isten állította ki, aki ily módon a kereszténység szerves részévé tette, hogy tisztelni kell a migránsokat. Ezzel szemben napjaink Heródesének minősítette és elítélte az embercsempészeket, mert azok a kétségbe esett menekültekből csinálnak pénzt és vér tapad a kezükhöz.

Die Welt

Az unió illetékes biztosa arra figyelmeztette a tagországokat, hogy legyenek egységesek a menedékkérők befogadása ügyében, és hogy jussanak gyors megoldásra a kérdésben. Mint mondta, a szolidaritást nem választhatja senki sem kénye-kedve szerint, ez nem vita tárgya. Avramopulosz a lapnak adott nyilatkozattal reagált az új osztrák kancellár véleményére, miszerint csődöt vallott a kvótarendszer. Azzal érvelt, hogy egyetlen tagállamot sem lehet magára hagyni, mármint hogy oldja meg a helyzetet, ahogy tudja, ha netán kitör az újabb válság. És az idő szorít, mert júniusig meg kell reformálni a jelenlegi szabályozást. Kurz ezzel szemben tegnap kijelentette, hogy egyetlen országot sem lehet kötelezni a menekültek átvételére, mert az csak még jobban megosztaná az EU-t. Minden kormánynak magának kell eldöntenie, hogy átvesz-e bárkit, illetve ha igen, hány embert. Ő úgy látja, hogy Európában mostanra sok minden megváltozott, rájöttek, téves volt a határnyitás. Most ezt a felismerést kell érvényesíteni a politikában. (A politikus ugyanakkor felszólította a Bizottságot, hogy az semmiképpen ne tegyen engedményt Lengyelországnak az igazságszolgáltatás átalakítása ügyében, mert a jogállam alapkérdés – a szerk. megj.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése