2017. december 5., kedd

ÚGY KAPOTT PAPÍRON 12 SZÁZALÉKOS BÉREMELÉST A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK JÓ RÉSZE, HOGY NEM VIHETNEK HAZA TÖBB PÉNZT

444.HU
Szerző: haszanz
2017.12.05.


Most kapták meg az egészségügyi dolgozók az első fizetésüket azóta, hogy megtörtént a kormány által bejelentett 12 százalékos béremelés. Jó részük alaposan meglepődött, mert nem vihetnek haza több pénzt. 

Hogyan lehetséges ez?

Korábban az egészségügyben bevezettek egy garantált bérminimumot. Ekkor tényleg több pénzt vihettek haza, mert olyan alacsony volt a fizetésük, hogy pusztán azzal, hogy például az egészségügyben szakképesítéssel dolgozók fizetését a szakmunkások bérminimumához igazították, már sokkal többet kerestek. Ezek azért még mindig nem óriási pénzek, szakképesítéssel dolgozóknál 161 ezer forint.

De már itt is volt egy trükk. Mert nem egyszerűen felemelték az illetményüket, hanem kiegészítést kaptak, amivel kipótolták az illetményük és a fizetésüket messze meghaladó garantált bérminimum közötti rést.

És most jött a még nagyobb trükk. A kormány által most bejelentett 12 százalékos béremelésnél emelték ugyan az illetményeket, de ez sok esetben még így sem éri el a bérminimumot. Így aztán papíron annyi történik, hogy az állam továbbra is kipótolja az illetményeket, csak most már kisebb mértékben, mint eddig. Így aztán azok az egészségügyi dolgozók, akiknek a fizetése még így sem éri el a bérminimumot, pont ugyanannyit visznek haza decemberben is, mint novemberben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.