2017. december 5., kedd

VÁSÁRHELYI MÁRIA VÉDŐBESZÉDE

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2017.12.03.


A kiváló és általam nagyon tisztelt szociológus ezúttal hatalmasat tévedett, amikor Handó Tünde védelmére kelt a 168 órában. Tévedését az az egyszerű tény okozta, hogy nem érzékeli a különbséget a bíróság ítélkező munkája és a bíróságok igazgatása között. Félrevezette őt az, hogy szerencsére számos tisztességes bíró politikától és elvárásoktól függetlenül, kizárólag a törvény, a bizonyítékok és saját lelkiismerete alapján ítélkezik.

Vásárhelyi Mária azt írja: „Handó Tünde, bár kétségkívül a Fidesz alapító tagja, az Orbán család közeli barátja és a Fidesz legbelső köreihez tartozó Szájer József felesége, a kívülállók szemében az ítéletek alapján mégis megmaradt annak a szakmai autonómiáját és integritását védelmező bírónőnek, mint amire harminc éve felesküdött.”

Szögezzünk le gyorsan valamit. Handó Tünde nem ítélkező bíró. Ezért semmi okunk nincs sem azt feltételezni, hogy az ítélkezésben megőrizte szakmai autonómiáját, sem annak ellenkezőjét. Amíg Handó „csak” a Munkaügyi Bíróság elnöke volt, maga is tárgyalt és hozott ítéleteket, azóta azonban nem. Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként nem is tehetné, ezt a törvény kizárja.

Vásárhelyi Mária Handó érdemének tudja be, hogy nem tesz semmit az ellen, hogy a kormány érdekeivel ellentétes ítéletek szülessenek, „nem próbálja a bírók autonómiáját megtörni, nem befolyásolja az ítéletalkotást.”

Pedig de. Az azért mégsem érdem, hogy közvetlenül nem szól bele az egyes bírák egyes ítéleteibe. Ha ezt tenné, bűncselekményt követne el. Mióta tekintjük azt érdemnek, hogy egy vezető nem bűnözik? (Igaz, közállapotainkat látva ez lassan tényleg akár dicséretes is lehetne.)

Handó Tünde kezében az úgynevezett igazgatási eszközök biztosítják a bírák autonómiájának megtörését. És ő gátlástalanul él is ezekkel az eszközökkel. Akit nem akar vezetői pozícióban, vagy akár csak felsőbb bíróságon magasabb beosztásban látni, annak egyszerűen érvénytelenné nyilvánítja a pályázatát. Lásd Vasvári Csaba esetét, akit a szakmai véleményt alkotó bírák a pályázók között kétszer is első helyre soroltak, mégsem kaphatta meg a megpályázott állást. Ráadásul Handó részéről bizonyíthatóan valótlan indokokra hivatkozva. Vasvári azon – sajnos egyelőre kevés – bírák közé tartozik, aki emiatt pert is indított az OBH elnöke ellen. Őszintén remélem, hogy perének bírája legalább olyan karakán lesz, mint Vasvári..
.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.