2017. január 20., péntek

A NAP, AMIKOR TVRTKO LENYOMTA ORBÁNT...

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2017.01.20.


Izgatottan toporog ma a világ Amerikára kíváncsi része, ahol beiktatnak elnöknek egy milliárdos bohócot. A listás sztárok ugyan nem lesznek, de a C és D ligából azért sikerült műsort szervezni. Sebaj, ebben a buliban nem az a lényeg, hogy Shakirára nyomják a denszet, hanem, hogy a meghívottak valami aláfestő zenére tudják megtapsikolni Donald Kacsát.
Ettől függetlenül a világ C és D ligás politikusai és egyéb közpozíciókat betöltő prominensei igyekeztek azért ott lenni a bulin, mintha ez számítana bármit.
A románoknak például sikerült elérni, hogy a miniszterelnöküket és a képviselőház elnökét is meghívják a buliba. Oké, magyarok is lesznek néhányana Baptista Szeretetszolgálat elnöke és alelnöke is hivatalos a mosolypartibaItthon az orbánista felszopósrácok nyilvános csodavárással üdvözölnék a történelmi lehetőséget, arcukra fagyott örömkönnyeiktől fényes orcájukat az ég felé emelve adnak majd hálát a JóságosDevlának a jobb világrend beköszöntéért.
Erre kit hívnak még meg magyarnak Az Ünnepségre? Balogh Szilárdot - akarom mondani Vujity Tvrtkót...


PÁRHUZAMOCSKÁK

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.01.20.


Az új amerikai elnök megválasztásának körülményei erős manipulációs, és nem kis orosz segítséget sejtetnek. Azért persze még nagy hecc lesz abeiktatási folyamat. Ami természetesen semmit nem jelent arra nézve, hogy mennyire lesz diktatórikus az új amerikai vezetés. Noha, Soros szerint, Trump szívesen lenne diktátor és erősen megosztja Egyesült Államokat. Amire nyugodtan mondhatjuk: nekünk ebben már rutinunk van.

Mert akkor, ha egy erősen megosztott társadalmat szeretnénk „kiélvezni”, akkor elég itthon maradni. De a párhuzam ott is tetten érhető, hogy szintén egy, az újraformálódó orosz birodalom felé nyitott vezető ássa a legújabb árkokat. Aki ugyanis azt hiszi, hogy a permanens ellenségkép-keresés, és mítoszépítés sosem jut el a belső ellenzék elleni felszámolásokhoz, az vegyen elő egy történelemkönyvet. Már csak azért is, mert akkor láthatja: a proto-diktatúrák szinte mindig az ellenségek megnevezését tűzték a zászlókra. Amit aztán a kialakult diktatórikus rendszerek gyakorlatilag mindenkivel szemben alkalmaztak. Legfeljebb a retorika változott az eretneküldözéses középkortól az ürgebőrbe öltözött szabotőrök kergetéséig. Ha jellegében nem is sokat. Mert a félelem nagy úr. A hatalomban levők hatalomféltése is nagy úr, és ennek érdekében szívesen keltenek félelmet...

BEIKTATTÁK DONALD TRUMPOT, Ő AZ USA 45. ELNÖKE

INDEX.HU
Szerző:INDEX
2017.01.20.


Trump csütörtökön már jelezte, hogy rögtön a beiktatási beszéde után aláír néhány nagyon fontos dokumentumot, hogy beindítsa a dolgokat. Azt viszont a sajtószóvivője még nem tudta megmondani, hogy melyik elnöki rendeleteket veszik előre péntekre, és mik maradnak majd a terveik közül hétfőre, és a jövő hétre.

Korábban azt mondta, első napján többek között beindítaná a mexikói fal megépítését, felmond szabadkereskedelmi egyezményt, leülne a tábornokokkal. Az összes kezdésnek tervezett lépését itt gyűjtöttük össze...

BARACK OBAMA - HŐS VAGY LÚZER? ÉS 10 DOLOG, AMIT EDDIG NEM TUDOTT RÓLA

HVG ONLINE
Szerző: Bihari Ádám
2017.01.20.


Éppen 2921 napja, vagyis 7 éve, 11 hónapja és 30 napja, hogy Barack Hussein Obama, az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke először lépte át az Ovális Iroda küszöbét. A magyarnak pácízű “elmúltnyolcév” kifejezést valószínűleg a Trump-adminisztráció is felemlegeti majd néhányszor, bár az amerikai politikai életben visszamutogatással csak nagyon rövid ideig lehet elterelni az emberek figyelmét az aktuális teljesítményről. Nekünk nem is ez a célunk, de nézzük csak meg, Obama a 46-os lábán kívül mi tett le az 1880-ban Viktória királynőtől az Egyesült Államoknak ajándékozott íróasztalra.

Bár elsőre teljesen feleslegesnek tűnhet a kérdés, hogyan fogjuk megítélni Barack Obama elnökségét 20 év múlva, hiszen nem tudjuk, hogy abban a 20 évben Donald Trumpon kívül ki tölti még be a világ egyetlen szuperhatalmának vezető tisztségét, bár igazából az is kétséges, hogy szuperhatalom lesz-e egyáltalán az Egyesült Államok 2037-ben. Azt viszont érdemes átlapozni, melyek voltak a 44. elnök legerősebb és leggyengébb húzásai 2009-től 2017 elejéig. A bekezdések között pedig meglepjük egy-egy olyan ténnyel, amelyet feltehetően még soha nem hallott Obamáról:

A MAGYAR SAJTÓSZABADSÁGOT VIZSGÁLNÁ AZ EP - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2017.01.20.


A Washington Post vezércikke szerint Trump beiktatásának napján meg kell adni a tiszteletet az elnöki posztnak és reménykedni kell a nemzet érdekében. Az új elnök egyébként a választás óta eltelt két és fél hónapban többet foglalkozott ellenfelei kigúnyolásával, mint azzal az ígéretével, hogy véget vet a nemzet megosztottságának. A The Times arról ír, hogy mindenki számára csak rosszat hozna, ha bedőlne az EU, ezért a közösségnek nagyon oda kell figyelnie a távozó amerikai alelnök, Biden véleményére, miszerint Oroszország kóstolgatja a nyugat gyenge pontjait és visszatér a befolyási övezetek politikájához. A Kurier pedig arról cikkezik, hogy az Európai Parlament illetékes bizottsága foglalkozni kíván a magyar sajtószabadság helyzetével.

Washington Post

A vezércikk szerint Trump beiktatásának napján meg kell adni a tiszteletet az elnöki posztnak és reménykedni kell a nemzet érdekében. Az új elnök hivatalba lépése általában az alkotmányos demokrácia ünnepe, ám egy csomó demokrata képviselő ezúttal távol marad a ceremóniától, Washingtonban pedig tüntetnek a politikus mellett, de ellene is. És Trump nemigen tud mit mondani azoknak, akik kétségbe vonják megválasztásának körülményeit, hiszen a kampány során ő ugyanezt tette Obama, Hillary Clinton, sőt az egész amerikai demokrácia legitimitása kapcsán. Győzelmét segítette az orosz közbeavatkozás, ő maga pedig a választás óta eltelt két és fél hónapban többet foglalkozott ellenfelei kigúnyolásával, mint azzal az ígéretével, hogy véget vet a nemzet megosztottságának. Ám ma déltől törvényes elnök lesz és a lap bízik abban, hogy mostantól kinyújtja kezét az ellentábor felé is. Ugyanakkor mindenkinek joga, hogy tiltakozzon a téves politika vagy személyi döntések ellen.

Az ország demokráciája mindig is azon nyugodott, hogy hajlandó elismerni a gyengéit és kész kijavítani azokat. Pl. tanácsos volna következetesen kivizsgálni az oroszok szerepét az elnökválasztásban, nehogy az még egyszer előforduljon. Ily módon bizonyítani lehetne, hogy a demokrácia képes az önkorrekcióra, szemben az orosz típusú kleptokráciával...

A KÖZMÉDIA KÉRDEZ

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.01.20.



– Államtitkár úr, tudom, hogy kemény a kérdés, amit most fölteszek Önnek, de remélem, nem érti félre, ezért, ha megengedi, és persze, csak akkor, ha nem sértem meg, tehát akkor most venném magamnak a bátorságot, mert a magyar embereket ugyanis érdekli…

– Kérdezzen nyugodtan, bátran, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nekünk nincs takargatni valónk.

– Szóval, elnézést, ha elsőre barátságtalannak látszik a kérdés, tényleg igyekszem udvariasan fogalmazni, de azért Ön is beláthatja, hogy nem megkerülhető, amiről kérdezni szeretnék. Szóval: Önök tényleg annyira fantasztikusan zseniálisak, mint amilyennek én látom, vagy még ennél is sokkal nagyszerűbbek? Ezt csak azért kérdezem, mert akivel csak beszélek, és higgye el, szoktam emberekkel találkozni, mind azt vetik a szememre, hogy én nem értékelem kellően az Önök emberi nagyságát, amikor tömören csak úgy szoktam fogalmazni, baráti társaságban persze, hogy Önök igen kiválóan végzik a dolgukat. Tényleg igazságtalannak érzi, amikor ennyire puritán és visszafogott módon fogalmaznak Önökkel kapcsolatban, vagy tudja a helyén kezelni az ilyen megfogalmazásokat?

– Az a helyzet, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, erre a kérdésre akkor tudnék kimerítően…

– Értem én, és csak azért kérdezem mindezt, mert sokan azt mondják, mit mondják, kifejezetten gondolják, hogy amit Önök tesznek, pontosabban fogalmazva, véghez visznek, s mindezt természetesen nem Önös érdekből, hanem a nemzet felemelkedését szem előtt tartva, mert ha Önök, teszem azt, nem azt tennék, amit tesznek, akkor mi magyarok most szegényebbek lennénk egy sor illúzióval és reménnyel. Amire mostanság nagyobb szükségünk van, mint egy falat kenyérre. Tehát: Ön is ugyanúgy gondolja, ahogyan én, vagy esetleg még nálamnál is jóval alaposabban és szakszerűbben?

– Ami az elmúlt időszakot illeti, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, s most elsősorban a világgazdaságra gondolok, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nem utolsó sorban az Európai Unióra…

– Ezt értem, államtitkár úr, és nem is szeretnék vitába szállni Önnel. De az ellenzék gyakran bírálja Önöket, azt állítván, hogy amit Önök képviselnek… nos inkább hagyjuk, mert tényleg szóra sem érdemes. Csúnyákat mondanak Önökre, de hát, Ön is tudja, milyenek ezek. Nos, én nem gondolom, hogy igazuk van, ha ezt gondolnám, ugye nem itt ülnék, és nem néznék ilyen bánatos bociszemekkel az ön tekintetébe, mint ahogyan most teszem. Onnan várva a választ, mit választ, eligazítást a jövőre nézve, hogy eloszlassa a jelennel kapcsolatos kételyeimet, amelyek persze nem az én kételyeim, mert én csak a mások kételyeit fogalmazom meg, és öntöm szalonképes formába. Az emberek ugyanis, ezt bizonyára Ön is tudja, nem mindig olyan árnyaltan, mondhatni, artikuláltan fogalmaznak Önökkel kapcsolatban, mint én. Szóval, csak azt akartam megkérdezni, hogy ha már most minden olyan jó, mint amilyen, milyen lesz majd akkor, amikor nem olyan lesz, mint most, hanem még a mostaninál is sokkal jobb? Vagy ilyet még korai lenne kérdezni?

– Nem korai, és tekintettel arra, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bizonyos szempontból…

– Köszönöm, ez tényleg őszinte szembenézés volt. És tényleg elnézést, ha netán keményebb voltam a kelleténél. De, Ön nyilván tudja, nekünk nem csak az a dolgunk, hogy pártatlanok legyünk és kiegyensúlyozottak, de mindemellett még kérdeznünk is kell időnként. Nem azért, mintha kellemetlenkedni akarnánk, épp ellenkezőleg, de tetszik tudni, ez egy ilyen szakma, hogy nekünk, a sajtó robotosainak, úgy kell tennünk, mintha érdekelne bennünket az, amit Ön mondani méltóztatik. Úgyhogy, köszönöm, hogy minden igényt kielégítően válaszolt a kérdéseimre, s még egyszer, elnézést, de tényleg, és nagyon kérem, ne vegye zokon, ha netán túlságosan is bátorkodtam.

– Ugyan már, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, tényleg élveztem a kérdéseit. Legalább láthatják a nézők, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, hogy mi nem térünk ki a problémák elől, nem menekülünk a felelősségtől…

– Akkor megnyugodtam, és ha nem bánja, lenne még egy utolsó kérdésem. Én tudom, amit Ön is tud, és velünk együtt még sokan, és remélem, egyre többen, mármint azt, hogy minden nagyon jó. De, és ezt most csak kérdezem, nehogy azt tessék hinni, hogy állítom, tehát, ha minden annyira jó, mint amennyire, de az is lehet, hogy még annál is sokkal jobb, akkor mitől van az, hogy mégsem érezzük, hogy nekünk milyen nagyon jó. Nem rólam van szó, mert nekem most nagyon jó, el nem mondhatom, hogy mennyire, itt ülni, szemben Önnel. Persze csak képletesen, dehogy ülök én szembe Önnel, ez csak egy kifejezés, remélem, nem tetszik félreérteni, én, nyilván tudja, én mindig maga mellett ülök. De azért mégis megkérdezném, biztosan nem neheztel meg rám ezért, mert gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy itt valami új és nagyszerű dolog van készülőben, ami talán már meg is született.

– Valóban, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bár a helyzet ennél azért bonyolultabb, s ha lenne rá idő…

– Sajnos most nincs, mert a műsoridőnknek lassanként a végéhez értünk. Legközelebb remélem, még a mostaninál is kellemesebb körülmények között beszélgethetünk. És remélem, meg tudja nekem bocsátani, hogy néha talán túlságosan is kibújt belőlem a bennem bujkáló kisördög. De tudja, mi újságírók, különösen itt a közszolgálatban, már csak ilyenek vagyunk: kíváncsiak, néha egy kicsit szemtelenek, de azért alapvetően mindig jót akarunk.

– Blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla.

PÁSZTORY DÓRA: AZ OLIMPIÁNÁL SOKKAL FONTOSABB A BECSÜLET

444.HU
Szerző: plankog
2017.01.20.



"Nem vagyok olimpiaellenes, és őszintén drukkolok, hogy Magyarország egyszer egy olyan hely legyen, ami otthont tud adni a sport legnagyobb ünnepének: készen áll nyitottan, magas színvonalú rendezéssel, létesítményekkel, infrastruktúrával kiszolgálni a résztvevőket, majd pedig ebből előnyt kovácsolni több generáció számára. Úgy érzem, Magyarország jelenleg nem ilyen hely és az olimpia megrendezése nem gyógyír lenne, hanem újabb sérülés a több sebből vérző nemzeten."

Ezt Pásztory Dóri kétszeres paralimpiai bajnok úszó írja a wmn.hu-n megjelent cikkében

Szerinte: "ha úgy rendezünk olimpiát, hogy nem transzparens, mindenki számára elérhető, ellenőrizhető és számon kérhető minden egyes döntés, mindegy egyes forint, elköltött EU-s támogatás, akkor ez nem más, mint egy újabb gigantikus lopási projekt."

A témában csütörtökön kezdődött a Momentum mozgalom aláírásgyűjtése, amit egy nap alatt tízezren írtak alá.

Pásztory 2017 elején nem lát mást: "mint hazug vezetőket, csalást és lopást a legkisebb üzlettől a legnagyobbig, valamint az ebből fakadó teljes bizalmatlanságot: a társadalomban pedig tájékozatlanságot, frusztrációt, egyre növekvő szakadékot a nyomor és a jólét között, egyre kevesebb nyitottságot, elfogadást és közösségben való gondolkodást."

Leírja azt is, hogyan változott meg a gondolkodása az olimpiáról: "Én nem vagyok olimpiaellenes, hogyan is lehetnék? Olyan mély érzelmi kötődésem van ehhez az eseményhez, ami sok mindent elhomályosít. Ezért is csatlakoztam 2005-ben a Budapesti Olimpiai Mozgalomhoz. Nagyon akartam hinni benne, nagyon akartam hinni annak a sok tiszteletreméltó, hiteles embernek, akik azt állították, hogy ez valami igazán jó dolog lehet.
Aztán rájöttem, hogy az olimpia eszméjénél és varázsánál, a demokrácia eszméje és a becsület értéke sokkal fontosabb számomra."...

HA JÓT AKARTOK MAGATOKNAK, KUSSOLTOK! VILÁGOS?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2017.01.19.


Mesélek nektek valami unalmas, jelentéktelen és főleg régen elfeledett történetet, ami három év elteltével került elő újra a magyar jogállam feneketlen gazemberségeivel kitömött pöcegödörből.

E sorok írásakor hallgatják/hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrségen Horváth Andrást, a NAV egykori munkatársát, aki ezermilliárdos áfacsalások gyanúját tárta a nyilvánosság elé 2013-ban, amelyeknek bizonyítékait az elhíresült zöld dossziéban gyűjtötte össze.

Azt állította, hogy az adóhatóság elnéző a nagykutyákkal, multicégekkel, amelyeket – tegyük hozzá a precizitás kedvééért – a kormány egyébként hetedik éve programszerűen és látványosan köpköd. Nyugi, szemfényvesztés-ügyileg kizárólag.

Horváth András szerint a NAV puha ellenőrzési gyakorlatával, illetve egyes vizsgálatok szándékos leállításával potenciális tízmilliárdoktól fosztotta meg a költségvetést. Mondhatnám, hogy lopta meg az országot, de nem mondom. Ő úgy tudta, hogy aki bűncselekményt tapasztal valahol maga körül és elhallgatja, az bűnt követ el. Mint ahogy a bűnüldözési hatóságnak, amely ilyen típusú cselekményről szerez tudomást, kötelessége hivatalból eljárást indítania.

Horváth András, magányos harcos és partizán, az áfacsalásos ügyek szakértője még akkor felmondott az adóhivatalnál, párhuzamosan pedig hivatali visszaélés gyanújával feljelentést is tett. És nem. Horváth Andrásból nem lett a korrupt államigazgatást belülről leleplező, vállra emelhető hős. Ellenkezőleg. Amint a lenti ábra is mutatja, gyanúsított lett belőle...


Tavaly decemberben derült ki, hogy az olajozott Pintér rendőrsége szerint egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a Horváth András által feldobott ügyekben. Cserében a NAV 2013 novemberében feljelentette Horváthot. Igaz, aztán decemberben is. Az indok: hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja.

Szép kerek történet a többmillió bamba adócsaló országából, ahol alakul a végleges szentencia: bűncselekmény-gyanús ügyek nyilvánosságra hozatala bűncselekmény gyanúját veti fel és minden bizonnyal megtorlással jár. Ez a tanulsága ennek a végtelenül sikeres nemzeti kormányzásnak. Ahol a maffia szabályai érvényesülnek, és ahol a maffia korrupciós ügyeinek leleplezéséhez mintegy kötelező megszegni a maffia által hozott maffiaszabályokat...

EZEK A FIDESZES DÖNTÉSEK AKÁR JÓL IS ELSÜLHETTEK VOLNA... ...DE MIVEL SZAKPOLITIKA HELYETT CSAK "KOMMUNIKÁLNAK", KUDARC LETT BELŐLÖLÜK

CEGLÉDI ZOLTÁN BLOGJA
Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.01.20.



Orbán Viktor országlása viszonylag könnyen kiismerhető, teljhatalommal meghozott döntéseit jellemzően három okra lehet visszavezetni:

1. Gyűlölet szítása sérülékeny csoportok ellen, a társadalom feltételezett (a házi kutatóintézetek felméréseiből levezetett) előítéletei mentén, a háború, és vele a Fidesz pillanatnyi támogatottságának fenntartása érdekében

2. Korrupciós csatornák szélesítése, a fideszes közpénztolvajok eléréseinek mélyítése, közvetlen családi és barátai milliárdosok további gazdagítása a magyar adófizetők befizetéseinek, illetve az EU forrásainak kreatív lenyúlásával

3. Demokráciarontó, erőszakos, jogállamot lebontó lépések, a fenti két cél maradéktalan érvényesítése érdekében

Mindemellett vannak azonban az e három, fő motivációs elemet színesítő, eseti egyéb döntések is. Az ideológiáját, tartását, elveit másfél évtizede elvesztő párt random szimbolikus húzásai is ilyenek, illetve némely szakpolitikai köntösben érkező ügy. Utóbbiak közül nem egy akár még sikeres is lehetett volna! Azért kell ezzel foglalkoznunk, mert egyúttal az is kiderült ebből: nem lett volna nagy erőfeszítés jól, az elmúlt hét évnél jobban kormányozni, szakpolitikai alapon, de a Fidesz igazán kísérletet sem tett erre. Holott...

...holott például a trafiktörvény eredeti (később hazugnak, korrupciót leplezőnek bizonyult) indoklásában voltak olyan elemek, amelyekkel józan, nem fideszes polgár is egyetérthetne. Vitatható, de legitim álláspont ugyanis azt mondani, hogy az állam törekszik a dohányzás visszaszorítására, és ezért (nyugati példára) nem a kifli mellett árulja, nem "hétköznapi" termékként kínálja a cigit. Nem az élelmiszerboltban, hanem külön árulják, így nehezebben veszi meg kiskorú, és erős üzenetet is küldünk, miszerint nem jó, nem dohányozz, veszélyes. Végül persze az eredeti cél helyett a modern hűbéres-rendszerek egyik legocsmányabbika épült fel a trafikmutyival.

Szerintem továbbá a napi testnevelésnek is lenne értelme - pontosan azt követően, hogy épült elegendő tornaterem, diplomát szerzett elegendő testnevelő, mindenhol van elérhető és aktív iskolaorvos, menedzselhető az uszodalátogatás... Ehhez képest a folyosói törzskörzés, a tornafüzet (!), az órákon izzadtan aszalódó (nincs idő és/vagy mód fürödni) diákok kudarcos képét látjuk. Lehetne jó is a napi testnevelés, ha azt jelentené, hogy egyenként szűrik ki és ennek megfelelően fejlesztik a közoktatásban (dafke sem hívom hoffmannrózsizmussal köznevelésnek) tanuló gyerekeket fizikai értelemben is. A lúdtalpast és a hanyag tartásút ugyanúgy, mint az atlétát vagy a focistát.

Menjünk tovább! A vasárnapi boltbezárás ostobasága mögött ott volt persze a KDNP kétségbeesett kaparása azért, hogy megmagyarázza, miért is van szükségünk rá (semmiért, egyébként), de volt ott egy valós gond is. Az, hogy a kiskereskedelemben dolgozók egy jelentős részének a munkajogi helyzete rendezetlen, a munkaszervezés és bérezés során visszaélnek a kiszolgáltatottságával. No, persze nem ott, ahol a kormány le akart csapni, nem a "nagyoknál" - egy hipermarket igenis bejelenti a dolgozóit, valós kimutatást készít a munkavégzésükről, míg a "nemzeti" kisbolt, na, az mást "papíroz le" és mást fizet ki, az hétvégén se adja oda a pótlékot, az kummant.

Itt sűrűbb ellenőrzést és szigorúbb szankciókat kellett volna bevezetni - és például utóbbi, a dolgozót kizsigerelő, hétvégi pótléktól elvágó gyakorlat büntetése lehetett volna az, hogy az az adott vállalkozás onnantól meghatározott ideig nem nyithat ki vasárnaponta. Ehelyett egy év kínlódás, közutálat következett, joggal káromolva a kormányt, és külön Semjén Zsolt(ot).

Lenne értelme aztán a CSOK-nak is, ha nem csak azokon segítene, akiknek már eleve van pénze ingatlanra, sőt, most is jó körülmények között élnek...


MEGOSZTOTTABB, ERŐSZAKOSABB, LIBERÁLISABB LETT AMERIKA. ÉS A VILÁG?

INDEX.HU
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS - SZÉMANN TAMÁS
2017.01.20.


Barack Obama 2008-ban azzal az ígérettel jutott hatalomra, hogy elnöksége hatalmas változást hoz majd. Ez bizonyos szempontból így is lett, bár nem feltétlenül abban az értelemben, ahogy ő várta: az elmúlt nyolc évben az amerikai társadalom minden korábbinál megoszottabbá vált. Azonban egy csomó kérdésben mégis liberálisabb lett az ország, és nagyon átalakult . Egy sor dologban pedig nem sikerült megváltani se Amerikát, se a világot: gazdaságilag nem léptek egyről a kettőre, a világ nem lett békésebb, a környezetvédelem terén nem történt áttörés. Megnéztük, mit mondanak a számok Obama elnökségéről.

2008-ban Barack Obama egyik fő kampányszlogenje az volt, hogy a kőkonzervatív, a gazdagok érdekeit képviselő, militarista, katasztrofális külpolitikát vivő George W. Busht leváltva, karizmatikus outsiderként változást hoz majd Washingtonban és az egész Egyesült Államokban.

Nyolc évvel később Donald Trump fő kampányszlogenje az volt, hogy a kőbalos, az amerikai vállalkozások támogatása helyett az állami vízfejet felfújó, a nemzetközi színtéren kemény kiállás helyett pipogyáskodó Obama leváltásával, karizmatikus outsiderként változást hoz majd Washingtonban és az egész Egyesült Államokban.

Tehát az Egyesült Államok elnöki székében két teljesen ellentétes előjelű, de a rendszer felforgatását és elődje hagyatékának eltörlését ígérő elnök váltja egymást:

AKIKNEK MEGVALÓSULT AZ AMERIKAI ÁLOM

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/ János és Szinti
2017.01.20.


Miután úgy tűnt, elég sok embert érdekel, hogyan lehet bevándorolni az Egyesült Államokba (mármint legálisan, persze), úgy gondoltam, érdemes lenne ennek egy kisebb sorozatot szentelni, hiszen minden történet szolgálhat tanulsággal. (Annál is inkább, hiszen Donald Trump beiktatása miatt ma ez igazán aktuális téma.) A sorozat első részének két főszereplője János és Szinti, akik nem feltétlenül a legelterjedtebb módon, hanem üzleti vízummal telepedtek le. Őket kérdeztem a tapasztalataikról.

Miért éppen Amerikát választottátok? Mi szólt mellette, és mi szólt esetleg ellene, ha volt ilyen?
Számunkra abszolút természetes volt, hogy Amerikát választottuk, bár arra nem tudnánk válaszolni, hogy egy gyerekkori ábránd, vagy az „Amerikai Álom” vezérelt minket.
Azonban egy dolog biztos: mielőtt belevágtunk volna, sosem jártunk az Egyesült Államokban. Vagyis minden infót az internetről, TV-ből és újságokból szereztünk. 
Ettől függetlenül nem volt semmi kétségünk. Többször tartottunk családi kupaktanácsot, Amerika pedig már így is mindennapos életünk részévé vált. Úgy éreztük, ha itt élnénk, üzleti értelemben is kitágulna a világ. 
Csak az szólt ellene, hogy hosszú előkészítést kívánt az átköltözés, vízumügyintézés, de ugyanez szólt mellette is, hiszen ezt párhuzamosan tudtuk intézni, fel tudtunk készülni. 
Az Egyesült Államokba legendásan nem olyan egyszerű munkavállalói vízumot szerezni. Ezért döntöttetek a vállalkozói mellett? 
Nem, tényleg nem egyszerű. Épp ezért abból indultunk ki, nem munkavállalói, hanem vállalkozói vízumot kérünk. Nekem már évek óta van egy jól prosperáló cégem Magyarországon, ez most is megvan, és működik. Létrehoztunk egy új céget Amerikában, ami szintén az én cégem, és már készen is áll. 
Ha jól tudom, sokféle munkavállalói vízum létezik. Semmi tapasztalatunk nem volt ezen a téren. Vagyis ha munkáltatót kellene keresni, és rajta keresztül vízumhoz jutni, gondolom, nem lenne egyszerű. 
Tulajdonképpen fel sem fogtuk, hogy mi zajlik körülöttünk. Bár utólag, elnézve az ügyvéd munkáját, a hajunk égnek állt. 
Mi volt a dolog menete? 
Rengeteg papírt, igazolást, komplett dokumentációt kellett felhalmozni a régi cégemről ahhoz, hogy megkapjam a vízumot és új céget indíthassak Amerikában. 
Majdnem egy évbe telt a beadványt előkészíteni, de a csapat profi volt, folyton azt mondták: addig nem adjuk be, míg minden együtt nincs, csak ha biztosak vagyunk benne, hogy meg is kapod a vízumot, akkor adjuk be a kérelmet. És igazuk volt! A végén valóban hiba nélkül átment a kérelem...

ITT A VÉGE - NEM LEHET TOVÁBB TITKOLNI, HÁNY MILLIÓ FORINT KÖZPÉNZ ÖMLÖTT HABONY ÁRPÁD LAPJAIBA

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: Nagy Gergely Miklós
2017.01.19.



A másodfokú bíróság kötelezte az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-t, hogy árulja el, mennyiért hirdetett tanácsadójának cégénél. Fontos ítélet!

Jogerősen is pert nyert csütörtök délelőtt a Fővárosi Ítélőtáblán a Transparency International abban a perben, amelyet a Magyar Naranccsal együttműködve indított annak érdekében, hogy kiderüljön, mennyiért hirdetett a Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. a Habony Árpád tulajdonában álló Modern Media Group kiadványaiban.

De honnan is indult ez az egész?

A Magyar Narancs még tavaly év elején kezdett el azzal foglalkozni, hogy kiderítse, mennyi állami pénz folyhat a Habony Árpád által tulajdonolt médiaportfólióba (tagok: Lokál, lokal.hu, 888.hu). Először arra jutottunk, hogy közel egymilliárd forintról van szó alig egy év alatt, majd pár hónap múlva máris 1,5 milliárdnál tartottunk. Nagyon sok állami tulajdonú cég (pl. MVM, Szerencsejáték) pontosan közölte kérdésünkre az adatokat, amikor a Modern Media Group kiadványaiban elköltött összegekről érdeklődtünk.

Azt viszont nem tudtuk kideríteni, hogy pontosan mennyi közpénz érkezik az Erzsébet utalvány hirdetései után, ugyanis a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) folyton lepattintotta a Magyar Narancsot. Bonyolította a helyzetet, hogy az Erzsébet utalvány tulajdonosaként ismert Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány többször azt közölte a Magyar Narancs adatigényléseire, hogy nem vásárolt hirdetési felületet az MMG-nél. Mint utóbb kiderült: valóban nem az alapítvány vásárolt, hanem annak a cége.

Mivel több alkalommal sem kaptunk választ, lapunk a Transparency International Magyarországgal (TI) együttműködve a bíróságon próbálta meg kideríteni, mennyiért jelent meg „erzsébetes hirdetés” a Habony-médiában. A TI a közérdekű adatok kiadása érdekében fordult a bírósághoz, kérve a törvényszéket, hogy kötelezze az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-t (EUF) a pontos összeg közlésére. A pert egyébként azért kellett megindítani, mert az EUF első körben a TI-nek sem volt hajlandó kiadni az adatokat...

MIÉRT FÉL A CIVILEKTŐL?

ÉLET ÉS IRODALOM ONLINE 
- VISSZHANG
Szerző: Solymosi Frigyes
2017.01.20.


Nem egészen értem, hogy a kormány miért fél a civil szerveződésektől. Bármi legyen is a véleményük ezeknek a különböző közügyeket képviselő csoportoknak, tagjaik nem indulnak a választáson, közvetlenül nem jelentenek veszélyt, és egyik párt sikerét sem befolyásolhatják! A kormányt nem a civil szervezetek, hanem a pártok tudják leváltani. A január 11-i híradások szerint, úgy látszik, a hatalom is észlelte, hogy a kifejezetten intenzív és költséges kormánypropaganda ellenére a társadalomban erősödnek a kritikai hangok. Éppen ezért a legerősebb, legkeményebb harcosát, Németh Szilárdot küldte a csatamezőre, aki már bevezetésként sem tartózkodott a durva jelzők használatától. Nézete szerint „azokat a szervezeteket, amelyek nem teljesen közpénzből gazdálkodnak, el kell innen takarítani”. Nem tudom, mit ért az „eltakarításon”. Csak nem arra gondolt, hogy mint holmi szemeteket, ki kell söprűzni őket? (Előzmény az ÉS-ben – Kovács Zoltán: Megáll az idő, 2017/2., jan. 13.) Talán a kevéske állami támogatás, a szervezet tagjainak önálló véleményalkotása szúrta a szemét, amikor a vágyát hangoztatta? Ezek szerint a Fidesz hatalmas parlamenti többsége, anyagi ereje és a központosított kormányzás ellenére aggódik, hogy ezek a pártoktól független szervezetek befolyásolják a választókat. A rettenthetetlenséget sugárzó Németh Szilárd szinte megsemmisítő ütéseket mért azokra a szervezetekre, melyek nem tekinthetők a Fidesz híveinek. Itt nézetem szerint hibát követett el, hiszen nem birkózásról, ökölvívásról van szó. Nem keltett meglepetést, hogy a nyilatkozatban elhangzott Soros György neve is, hiszen ő az a magyar származású amerikai üzletember, aki – pénzét nem sajnálva – támogatja az önkényuralom ellen fellépő szervezeteket, liberális szellemiségű személyeket, amint tette ezt annak idején Orbán Viktornak és társainak anyagi segítése révén is. Sőt, már az új amerikai elnök neve is felmerült, aki feltehetően beszállna ebbe a „nagytakarításba”, amiben már azért is erősen kételkedem, mert Trumpnak éppen elég baja lesz az otthoni „másképp” gondolkodókkal.

A feltételezések szerint „nehézsúlyú politikusunk” a miniszterelnök biztatására lépett be a ringbe, amiben én szintén kételkedem, illetve kételkedni szeretnék. A meghirdetett nagytakarítás ugyanis olyan baklövés, olyan politikai hiba, amihez egyetlen épkézláb politikus sem adhatja a nevét. Amikor ilyen nagy parlamenti többsége, befolyásolókészsége és anyagi ereje van a kormánynak, meglehetősen gyatra és önmagát lejárató tervnek tartom a pártoktól független civil szervezetek elleni primitív stílusú és szándékú támadást. Ezeknek a bejegyzett civil társaságoknak elsődleges céljuk nem a politikai pártok gyengítése, hanem az elhanyagolt társadalmi rétegek segítése, a figyelem felkeltése környezetvédelmi, egészségügyi, szociá­lis kérdések iránt. Egyébként – kissé félve mondom ki – nézetem szerint a Fidesz számára nagyobb veszélyt jelentenek azok az értelmiségi körök, amelyek különböző területeken igyekeznek feltárni a gondokat, országunk előrelépését, fejlődését gátló tényezőket, és nem utolsósorban ellene vannak minden olyan intézkedésnek, mely gyengíti a demokráciát, demokratikus jogainkat. Mindezt arra alapozva mondom, hogy tudomásom szerint mind a kormány és tagjai, köztük Németh Szilárd is, mind az ellenzéki pártok a demokrácia hívei közé tartoznak. Azt, hogy néhány értelmiségi összefogás, egyesület támogatja valamelyik ellenzéki pártot, aligha lehet felróni nekik, hiszen mindez a demokráciára, a többpártrendszerre jellemző. Csak emlékeztetni szeretném az olvasókat, hogy a Fidesz a ’90-es évek végétől egészen a 2006-os kormányváltásig óriási szervező munkát végzett, hogy a polgárokat, a konzervatív értelmiséget különböző körökbe tömörítve aktivizálja, nyerje meg támogatásuk érdekében. Ilyennek tekinthetjük többek között a Professzorok Batthyány Körét és a Nemzeti Kört is. Az, hogy ezek a szervezetek szolgai módon követték-e a fentről jövő tanácsokat, a tagságtól és a mindenkori vezetőségtől függött. Különböző foglalkozási ágakban Polgári Köröket, majd tagozatokat is létrehozott, melyek igen aktív tevékenységet folytattak a társadalomban.

Nézetem szerint az ország népe – függetlenül politikai hovatartozásától – demokráciában és nem „illiberális demokráciában” kíván élni. Szeretné megszerezni, megőrizni mindazokat a jogokat, amelyekkel a nyugati demokráciákban élhetnek a polgárok, és amelyekkel a rendszerváltozás után mi is dicsekedhettünk. Nem hisz abban, hogy a különböző jellegű önkényuralmak, áldemokratikus megoldások jobb életformát biztosítanának számára.

A civil szervezetek, polgári körök kötelessége, csakúgy, mint a sajtómunkásoknak, hogy jelezzék a döntéshozóknak, a hatalomnak és a társadalomnak, ha ezek a szempontok sérülnek, veszélybe kerülnek. Nem engedhetik meg, hogy a hatalom pusztán önérdekből bármelyik szervezetet „eltakarítsa” a közéletből. Hiszen a civilek tömege maga a nép, amelynek képviseletére fölesküdtek a választások nyertesei.

(A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja)

AZ ORBÁN-KORMÁNY CINIZMUSA: A CSALÁDBAN MARAD?!

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: csú / Tiborc mai unokája (Népszava)
2017.01.20.


...Fogalma sincs a kormánynak arról, miként élnek a munkanélküli szülők gyermekei. A nyomor okáról néhány példa. A családi pótlék minden 10 ezer forintjából 2700 forint, a közmunka bérből mintegy 14 ezer forint, minden 1000 forint gyógyszer árából 270 forint a kormányé, és így tovább. Az így begyűjtött forintokból várat, stadiont, kisvasutat, lőteret építenek, külföldi labdarúgó csapatokat támogatnak. Jut azért másra is több-kevesebb. A miniszterelnök kedvenc gyülekezetének orgonaépítésére mintegy 10 millió forintot költenek az adónkból, a felcsúti focistáknak fűtött pálya áll rendelkezésre.

Hol van itt gyermek éhezés? Csak családi nyomor van.

BÖLCSŐDÉBŐL VITTE EL A GYÁMHATÓSÁG AZ EGYEDÜLÁLLÓ ANYA GYERMEKÉT, MIKÖZBEN ALBÉRLETET KERESETT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.01.19.



Bosch Erzsébet egyedülálló édesanya. Alig egy hete a gyámhatóság kérésére 20 hónapos kislányát bölcsődébe íratta. Tartott tőle, hogy ha így tesz, gyermekét kiemelik a családból, vagyis elveszik tőle és nevelőszülőkhöz kerül. Ám végül mégis engedett a kérésnek. 2017. január 17-én, kedden reggel is bevitte a bölcsődébe a kislányát. Majd elment albérletet keresni. Nem sokkal később a XVIII. kerületi gyámhivatalból hívták: gyermeke ideiglenes elhelyezéssel nevelőszülőkhöz került.

Erzsébet most is, ahogy korábban is, kérte A Város Mindenkié (AVM) csoport segítségét. Az AVM szintén arra biztatta, hogy adja bölcsődébe a gyereket, hiszen egyrészt saját maga számára is könnyebbség így dolgozni, illetve albérletet keresni, másrészt az nem történhet meg, hogy a gyereket előzetes bejelentés nélkül elviszik az intézményből.

Most mégis megtörtént, Erzsébet reggel még elvitte Gabriellát a bölcsődébe, de vissza már nem kapta.

Erzsébet története tökéletesen rávilágít arra, milyen embertelen a rendszer. Kálváriája több mint 8 évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor vált el férjétől, saját jövedelme azonban nem volt elegendő, így nem tudta fizetni a magas lakbért és rezsit, szociális bérlakást viszont nem kapott, ezért hajléktalanszállóra került, közös kislányukat pedig Erzsébet édesanyjához adták ideiglenes gondozásra. Innentől kezdve az asszony számára a szociális ellátórendszer igazi labirintussá vált, a gyámhivatal pedig ahelyett, hogy segített volna neki a Családok Átmeneti Otthonába bekerülni, második gyermekét szintén kiemelték a családból (miután az asszony és élettársa között utóbbi alkoholproblémái miatt megszakadt a kapcsolat), őt pedig ismét a hajléktalanszálló várta. Végül harmadik kislánya születése után sikerült helyet szerezni számára egy Családok Átmeneti Otthonában, akkor úgy tűnt, hogy rendeződik a sora.

Az asszony jelenleg egy budapesti munkásszállón él, a gyes és családi pótlék mellett alkalmi takarításból tartja fenn magát. A gyámhivatal az előzetes vizsgálatok során alkalmasnak találta a munkásszálló körülményeit arra, hogy itt nevelje gyermekét. Most azonban, hogy a 20 hónapos Gabriellát kiemelték a családból, szóban arra hivatkoztak, hogy a munkásszállón poloskák vannak, így azt nem találják megfelelőnek. Csakhogy ez az érvelés így nem állja meg a helyét, a higiéniai körülményekért ugyanis nem a szülő, hanem az intézmény fenntartója, közvetve pedig maga az állam felel. Ráadásul bonyolítja az érvelést, hogy a munkásszállón, ahol valóban van poloska, más családok, más gyerekek is élnek... Emellett ezzel az indokkal elvenni egy gyereket az édesanyjától nem lehet. A Gyermekvédelmi törvény 7. paragrafusa ugyanis kimondja: „a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”.

Bosch Erzsébet tulajdonképpen a rendszer egyik tipikus áldozatának tekinthető. Vádolták már azzal, hogy nem megfelelő körülményeket biztosít gyermekének. Azzal is, hogy nem jól bánik vele. Ám a valóság az, hogy még a hatóságok is igazolták, hogy ez nem igaz, papírja van róla, hogy lelkiismeretesen gondoskodik róla. Érdekes módon azonban a hatóságok erre nem fordítottak figyelmet akkor, amikor elvették tőle a gyermekét...

LUXUSJACHTJA VAN AZ EGYKORI MSZP-PÉNZTÁRNOK PUCH LÁSZLÓ CSALÁDJÁNAK HORVÁTORSZÁGBAN

DIREKT36.HU
Szerző: Szabó András, Wirth Zsuzsa
2017.01.20.


Dalmácia középkori hangulatú városa, a turisták által kedvelt Šibenik kikötőjében horgonyoz a Valery II nevű hajó. A 2004-ben épített, piaci becslések szerint akár 80 millió forintot is érő katamaránnal egy kisebb társaság kényelmes körülmények között vitorlázhat az Adrián. A 7 méter széles és 13 méter hosszú hajón négy darab kétszemélyes kabin van, mindegyik külön fürdőszobával ellátva.

Ennek a jachtnak a tulajdonosai több szálon is kötődnek Puch Lászlóhoz, aki egy évtizeden át volt meghatározó figurája az MSZP pénzügyeinek, jelenleg pedig a baloldali média életben tartásában játszik fontos szerepet. A hajó 2014 óta Puch feleségének és felnőttkorú gyerekeinek a többségi tulajdonában van több családi cégen keresztül, de a politikus előtte is használta, és a korábbi tulajdonosai is hozzá kötődő emberek voltak.

Puch a Direkt36-nak megerősítette, hogy családjának résztulajdona van a hajót birtokló cégben, és közölte azt is, hogy a vitorlás jachtot évek óta rendszeresen használja. Puch vitorlázási szenvedélye már korábban is ismert volt (tavaly egy nyolcfős csapat tagjaként megnyerte a Kékszalag nevű balatoni vitorlásverseny egyik kategóriáját), de azt eddig nem lehetett tudni, hogy legközelebbi hozzátartozóinak – akik mind szerepet játszanak a Puch-család kiterjedt üzleti vállalkozásaiban – lenne egy jelentősebb értékű tengeri vitorláshajója.

A jachtra a Horvátországban regisztrált hajók hivatalos adatbázisában bukkantunk rá, amely minden 12 méternél hosszabb hajó lényegesebb információit tartalmazza. A Direkt36 informatikai segítséggel kielemezte a 3714 darab hajót tartalmazó adatbázist, és ennek során 155 olyan hajót találtunk, amely közvetlenül vagy közvetve (például további cégeken keresztül) magyar tulajdonosokhoz köthetők. Összesen 58 magyar magánszemélyt azonosítottunk, többségüknek egy-egy hajója van, de olyan is akad, aki a cégén keresztül 24 jacht tulajdonosa. Főként kevésbé ismert vállalkozókról van szó, egyedül a Valery II köthető olyan emberhez, aki közszereplő...

HOGYAN ÉRINTI AZ EURÓPAI MÉDIÁT A "FELEJTÉSHEZ VALÓ JOG"?

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Sipos Zoltán
2017.01.20.


Nem feltétlenül áll az a hipotézis, miszerint főként politikusok és más közéleti szereplők próbálnak számukra kényes tartalmakat eltávolíttatni az Európai Bíróság döntése nyomán. Ugyanakkor viszont a Google távolról sem kezeli transzparens módon ezeket a kéréseket, így csak 

hiányos információink vannak a „felejtéshez való jog” gyakorlati működéséről.

2014 májusa óta az internetes keresőmotoroknak bizonyos esetekben – például ha az információ már nem releváns, személyiségi jogot sért, vagy pedig téves – el kell távolítaniuk a magánszemélyek neveire adott találatokat a keresési listáikból.

Ez lehetőséget ad arra, hogy magánszemélyek töröljék a már nem releváns, ám annál kínosabb tartalmakat, legyen szó egy túlságosan jól sikerült születésnapi buliról, rég elmúlt törvényszegésről vagy egy csődeljárásról.

Az Európai Bíróság döntése után sokan attól féltek, hogy főként politikusok és más közéleti szereplők fogják a számukra kényes tartalmakat eltávolíttatni – ez a hipotézis azonban az általunk összegyűjtött adatok fényében nem feltétlenül áll
:

De mit is jelent tulajdonképpen a „felejtéshez való jog”?

Fontos tisztázni, hogy már maga a megnevezés sem fedi a valóságot: a „right to be forgotten” (felejtéshez való jog) azért nem szerencsés, mert itt valójában szó sincsen sem felejtésről, sem pedig a kifogásolt tartalmak fizikai törléséről. Az eljárást pontosabban írja le a „delinking/deindexing” kifejezés, melynek nincsen jó magyar megfelelője, de körülbelül azt jelenti, hogy a kérdéses linket eltávolítják egy bizonyos személynévre adott keresési eredmények közül.

Amennyiben egy magánszemély úgy gondolja, hogy a nevére adott keresési találatok között olyan link is szerepel, mely elavult, pontatlan vagy személyes jellegű, kérheti az adott link eltávolítását.

Például ha Gipsz Jakabot valamikor bankrablással gyanúsították, és erről mondjuk egy cikk született, később azonban ejtették a vádat, Gipsz Jakab kérheti, hogy amikor a keresőben valaki a saját nevére („Gipsz Jakab”) rákeres, többé ne jelenjen meg a szóban forgó cikk linkje. Azonban magát az újságcikket nem törlik, Gipsz Jakab nevét nem távolítják el a cikkből, mi több, a „bankrablás” keresésre továbbra is listázni fogja azt a cikket a kereső...

MÁR NEM ÉRI MEG A CSODAFEGYVER - JÖN A KÖZMUNKA MEGREFORMÁLÁSA?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2017.01.20.


A kormány eddigi csodafegyvere, a közmunkaprogram átalakításán gondolkozik. Mivel a minimálbér és a közfoglalkoztatotti bér közötti kis különbség szerintük nem motiválja eléggé a közmunkásokat a versenyszférában való elhelyezkedésre, ezért jövőre a bérollót a kormány szélesebbre nyitná. Azzal azonban nem számolnak, hogy az elmaradottabb területeken a közmunkásoknak esélyük sincs a programból való kitörésre, mivel nincs más munkalehetőség a környéken, ezért a magasabb bérek, a bérolló szélesebbre nyitása se fogja tudni motiválni őket arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacra átlépjenek. A kormány terveiben ezen kívül több más problémás dolog is fellelhető.

A kormány szerint a közmunkaprogram már nem tölti be azt a funkcióját, amiért 2011-ben eredetileg létrehozták: az inkubátorház-funkcióját mára már elvesztette. Az akkori munkaerő-piaci helyzetre jó válasz volt a közfoglalkoztatási program kiterjesztése, és olyan embereket visszaterelni a munka világába, akik akár évtizedekre leszakadtak a munkaerőpiacról. A kormány állítása szerint ez akkor meg is állta a helyét, hiszen a program segítségével több tízezren kiléptek az inaktivitásból. Azonban nem az volt a céljuk, hogy hosszú évekig ebben a rendszerben ragadjanak az emberek, hiszen ma már ez a helyzet.
A közmunkaprogram gerjesztette önmagát: valójában tömegesen megvonták a szociális segélyeket, három hónapra csökkentették a munkanélküli ellátást, azaz az érintett személyeknek gyakorlatilag nem maradt más lehetőségük a létfenntartáshoz, mint a közmunka. A közmunkaprogram egyre nagyobb teret kapott - míg 2010-ben az csupán átlagosan 60-70 ezer embert érintett, a KSH adatai szerint az idei első negyedévben 208 ezren, a második negyedévben 232 ezren, míg július és szeptember között 225 ezren dolgoztak közfoglalkoztatottként. Ez a kormánynak sem volt kedvezőtlen, hiszen a közfoglalkoztatottak és a külföldön élők beszámításával el is lehetett érni az áhított célt: az Orbán által ígért egymillió új munkahelyet. A foglalkoztatási adatok természetesen közben megszépültek, hiszen így lehetett papíron nálunk csaknem a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta az EU-ban...

A SZEGÉNYEK SZEMÉBE RÖHÖGNEK - ÉS MÉG CSAK NEM IS SZÉGYELLIK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.01.19.


Tudta? A családosoknak most van lehetőségük egy kicsit élni. Bizony, lélegezzen fel mindenki, szép visszajelzések érkeznek folyamatosan a Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez, a kormány családbarát intézkedéseinek üdvös hatására végre családhoz méltó életet élhet minden család. Ja, és a segélyhívások száma gyakorlatilag megszűnt. Aha, persze. Kár, hogy nem mondanak igazat.

Szerda reggel egy alig 5 perces blokkban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában (8 óra előtt pár perccel) gyakorlatilag szembeköpte a szegényeket. Már a kezdés is erős volt, megtudhattuk, hogy hazánkban 17 százalékkal nőtt a gyermekek és 30 százalékkal a házasságok száma, miközben 15 százalékkal csökkent a válásoké és 23 százalékkal a terhességmegszakításoké. Az ebből fakadó következtetés természetesen az volt, hogy a kormány családbarát intézkedéseinek köszönhetően az utóbbi években jelentős változás tapasztalható a családi értékek megítélésével kapcsolatban. Olyan változás, amire már építeni lehet.

Mi sem természetesebb, olvasta a bemondó fahangon, mint hogy a családokkal foglalkozó szervezetek örömmel üdvözölték a kormány nyújtotta segítséget.

És itt jött a lényeg. A szervilizmusból mindig jeles Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kenetteljes hangon közölte, hogy a devizahitelesek megsegítésével, a családi adókedvezmények kiterjesztésével és az otthonteremtési támogatások rendszerével végre megérkeztünk a létező világok legjobbikába. Mert – mondta teljes léleknyugalommal ez a jóasszony – immár „családhoz méltó életet” élhetnek a családok. Sőt, teljes őszinteséggel azt is megvallotta, hogy miután a devizahiteleseket megsegítette a kormány, mostanában szinte nincs is hír arról, hogy a családoknak bedőlt a háza, elveszi azt tőlük a bank, „megszűntek ezek a panaszok a NOE jogsegélyvonalán”.

És akkor itt most álljunk meg egy pillanatra. Volt ugyanis, aki nem hagyta szó nélkül a dolgot, és betelefonált a NOE jogsegélyvonalára, hogy akkor tényleg nincs is panasz, tényleg senkinek nem kell már segítség?

„Beszéltem Borsos Szabó Ágnessel, a NOE segélyvonalának munkatársával. Ő nem hallotta ezt az interjút, valami tévedés lehet, mert rengeteg vészhelyzetben levő nagycsaláddal foglalkoznak.” – olvasható egy Facebook-poszt alatt.

És ez itt a lényeg: hogy nem szakadt rá Kardosnéra a plafon, miközben szemrebbenés nélkül állította, hogy megszűntek a jogsegélyvonalukra érkező vészjelzések, az már önmagában felháborító. Mint ahogy az is, hogy Kardosné hangjában mosoly bujkált, amikor azt sorolta, hogy nagyon „szép visszajelzéseket” kapnak a családbarát kormány intézkedéseinek hatásairól, és volt mersze közölni, hogy mivel több pénz marad a családoknál, azoknak lehetőségük van „egy kicsit élni”, eljutnak „egyszerre együtt színházba”, lakásfelújításra költenek, meg tudták venni azokat a ruhákat a gyerekeiknek, „amiket újonnan szeretnének”, különórákat tudnak nekik fizetni, és „egyre többen vannak sportversenyen” – miből következik, hogy tényleg minden a legnagyobb rendben van Kardosné szerint, bonthatjuk a pezsgőt, a szegénység pedig eltörlődött Magyarországon.

Nézzük akkor ezzel szemben az igazságot:

MOMENTUM ÉS BOTKA: VALAMI VÉGRE BEINDULT A MAGYAR ELLENZÉKI OLDALON?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Christopher Adam
2017.01.19.



A héten mutattam be a Momentum Mozgalom nevű ellenzéki szervezetet angol nyelvű olvasóimnak. Két okból is figyelemreméltó ellenzéki kezdeményezésről van szó, amely a napokban robbant be a magyar sajtóba és köztudatba NOlimpia nevű kampányukkal. Elsőként: a húszonévesekből és harmincévesekből álló szervezet nem azzal kezdte pályafutását, hogy kivel nem hajlandó együttműködni, hanem azzal a bejelentéssel, hogy mindenkit szívesen várnak–aktivistaként, illetve támogatóként–és köszönettel fogadják el a segítséget az ellenzéki pártoktól a budapesti 2024-es olimpiapályázat-ellen indított népszavazási aláírásgyűjtésben. Eddig az Együtt, a Párbeszéd, a Két Farkú Kutya Párt és a Lehet Más a Politika jelezte, hogy aktív segítéget nyújtanak a Momentum Mozgalomnak annak érdekében, hogy elérjék igencsak nagy kihívást jelentő céljukat: összesen 138 ezer aláírást kell összegyűjteniük Budapesten harminc nap alatt, hogy népszavazás lehessen a budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról. Konkrét stratégiájuk is van: 25 frekventált budapesti csomópontnál van ma reggeltől jelen a Momentum kb. 150-fős tagsága és még plusz 500 szimpatizáns aktivistával együtt igyekszenek összegyűjteni egy hónap alatt a szükséges aláírásokat. Eddig mikroadományokból sikerült összegyűjteniük 2 millió forintot kampányukhoz.

Egy budapesti olimpia megrendezése súlyos válságba taszítaná a magyar gazdaságot és még inkább lerombolná az egészségügyet, a közoktatást és az ország szociális programjait, illetve negatívan érintené Budapest arculát, urbanisztikáját és környezetét is. Az olimpia megrendezésre minimum 1,5 ezer millárd forintba kerülne, ami a magyar GDP 9 százalékával egyenlő. Pont ekkora teher volt Görögország számára a 2004-es athéni olimpia, amely jelentősen hozzájárult az ország gazdasági összeomlásához pusztán négy évvel később. Ráadásul vannak olvasóink közül még olyanok, akik elhiszik, hogy a ma deklarált olimpiai büdzsé tartható és, hogy nem lenne túlköltekezés?

Merem remélni, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció is nyújt segítséget a Momentumnak, hiszen itt nem pusztán az olimpiáról van szó. A második figyelemreméltó oldala a mostani kezdeményezésnek az, hogy a 27 éves Fekete-Győr András és a szintén 27 éves Orosz Anna által vezetett szervezet nem olyan civikekből áll, akik elhatárolódnak a pártpolitikától, vagy akik pusztán egy szűk területen hajlandóak álláspontjukkal kiállni a nyilvánosság elé és azért harcolni. A Momentum Mozgalom deklarált célja az Orbán rendszer lebontása, annak ellenére, hogy Fekete-Győr András a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta: ő 2010-ben a Fideszre szavazott.

“Ennek a rendszernek egyszer vége lesz, ez biztos. Abban bízunk, hogy ezt a Momentum hozza el. Ránk ugyanis nem érvényes a centrális erőtér logikája. Van több millió elégedetlen ember, akiket ha mozgósítani tudunk, akkor vége, megtörténik a rendszerváltás. A pártalapítás az eszköz ahhoz, hogy egy európai és modern Magyarországot építsünk a jelenlegi avítt, begyepesedett és megbénult rendszer helyett”–mondta a jogászként dolgozó Fekete-Győr András. Eddigi programjuk alapvetően a közoktatásra, az egészségügyre és a lakhatóságra fókuszál.

Érdemes lesz figyelemmel kísérni a Momentum alakulását az elkövetkező hónapokban. Bízom benne, hogy nem jutnak a Szolidaritás, a Milla vagy akár a tanári tüntetések sorsára és hogy ezekből a korábbi kísérletekből, azok kudarcaiból is tanultak...

ÖSSZEJÁTSZÁSRA ÉS CSALÁSRA IS GYANAKODNAK A 4-ES METRÓ KÖRÜL

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2017.01.20.



Feljelentést tesz a kormány a 4-es metró ügyében, amelyben a gyanú szerint 170 milliárd forint köthető bűncselekményhez; Horváth András bődületes nagyságú adócsalásokról szóló bejelentése miatt viszont most ellene indult eljárás, de ez akár törvénytelen is lehet.

Ezekről ne maradj le!

4-es metró: a pályázat kiírója összejátszhatott a kivitelezővel (Index)

Kormányközeli üzletemberek házipénztárként kezelik az állami bankot (Átlátszó)
Matolcsy neje százmilliós üzletben strómankodhatott Matolcsynak (Magyar Narancs via Index)

Ha van 3 perced:

4-es metró: a pályázat kiírója összejátszhatott a kivitelezővel

Lázár János megteszi a büntetőfeljelentést ismeretlen tettesek ellen a 4-es metró ügyében az uniós csalásellenes hivatal jelentése alapján. Az OLAF szerint 170 milliárd forint lehet az az összeg, amely bűncselekményekhez köthető. A kivitelezési szerződéseket a közbeszerzés megsértésével, csalással kötötték meg, a pályázat kiírója gyakran összejátszott a kivitelezővel, mondta a miniszter, aki szerint Demszky Gábor, Atkári János és Horváth Csaba a főszereplők. (Index)

Kormányközeli üzletemberek házipénztárként kezelik az állami bankot
A kormány és az EU statisztikai hivatala vitatkozik róla, közpénzből-e, de röpködnek a milliárdok az állami Eximbanknál. Az ismertebb ügyek, mint Andy Vajna TV2-biznisze mellett hiteleznek kóser baromfifeldolgozót egy kormánybarát izraelita felekezet kezében, de többek között repülésszimulálásra, diósgyőri fantomkohóra és egy L. Simon László volt államtitkárhoz közeli agrárbizniszre is jutott. (Átlátszó)

Matolcsy neje százmilliós üzletben strómankodhatott Matolcsynak
Becsülhető áránál sokkal olcsóbban, 40 millió forintért privatizált Matolcsy György egy céget 2000-ben a felesége nevére. 2004-es házassági szerződésükben viszont Matolcsy Gyöngyi elismerte, hogy a részesedés valójában a férjéé volt. Ez a lap szerint felveti a közokirat-hamisítás gyanúját is, bár már elévült volna. A cég három év alatt több osztalékot hozott, mint amennyiért egyáltalán megvették. (Magyar Narancs via Index)

Törvénysértő lehet a milliárdos csalásokat bejelentő NAV-os elleni eljárás
Hiába gyűjtött zöld mappájában olyan iratokat Horváth András, amelyek szerinte óriási, eltussolt áfacsalásokat bizonyítanak, most ellene indult eljárás. A gyanúsítás sértheti a közérdekű bejelentőket védő törvényt, ráadásul rossz példát mutat: megfélemlíti és így elhallgattathatja azokat, akik korrupció ellen akár egyéni kockázatokat is vállalva fel akarnak lépni. Horváth András tragikomikusnak és koncepciósnak nevezte az eljárást. (Átlátszó, 444)

Indul az aláírásgyűjtés az olimpia elleni népszavazáshoz

Elindult a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtő kampánya a budapesti népszavazásért, amivel visszavonatnák az olimpiai pályázatot, mert szerintük fontosabb célra kell a pénz. A kérdést eredetileg az Átlátszó újságírója, Erdélyi Katalin adta be, miután sokadszorra már nem kaszálta el a Kúria vagy választási bizottság. A kormány a Lázár János szerint nem foglalkozik a mozgalommal, egy fideszes szerint az egész majd „csendesen az érdektelenségbe fullad”. (Index, Index)

Így maradhatott ki a volt MSZP-pénztárnok családi yachtja a vagyonbevallásokból

Piaci becslések szerint akár 80 millió forintot is ér az a katamarán, amely különböző cégeken keresztül Puch László családjának tulajdonában van és Horvátországban horgonyoz. A politikus elmondta, hogy a felesége vagyonnyilatkozatában – amely nem nyilvános – csak a vállalatlánc első tagját tüntette fel, a horvát cégeket és a hajót nem, mert a szabályok szerint csak a közvetlen érdekeltségeket kell bevallani, az áttelesen birtokolt vagyont nem. (Direkt36)

Ha van még két perced:

Igazi hungarikum a 18 millió forintos Széll Kálmán téri óra, amit már két nappal az átadása után javítani kellett és azóta is épp csak az időt mutatja rosszul. A BKK és a kivitelező egymásra mutogat. (Vastagbőr)

Bréking: valamit a becsültnél olcsóbban csinálhatnak meg a vizes vb-re
– igaz, a 12 milliós spórolás eltörpül ahhoz képest, hogy az egész beruházás hány milliárddal drágult az eredeti tervek óta. (Átlátszó blog)

Mészáros Lőrinc és családja több mint 1500 hektár földhöz jutott Fejér megyei földárveréseken – derül ki Ángyán József tanulmányából, amelyről Vágó Gábor beszélt az RTL Klubnak. (Átlátszó videó)

Annyira kevesen utaznak a felcsúti kisvasúton, hogy már csak hétvégén megy
, közben lassan Mészáros Lőrinc Disneylandjévé válik Felcsút. (HVG, 444)

Együtt már majdnem kétezer fősre duzzadt Rogán Antal és a bürokráciacsökkentést szorgalmazó Lázár János két minisztériuma. Előbbi a kezdeti 40-50-ről nagyjából 250 fősre nőtt. (Napi)

Nincs ipari méretű korrupció Magyarországon, hiszen tele az államkassza, érvelt Lázár János
. Az újságíróknak akkor kellett volna a korrupcióval foglalkoznia, amikor külföldiek nyertek állami megrendeléseket. (168 Óra)

Szép csendben megszűnt a nyomozás
egy számilliós mutyigyanús ügyben. (Magyar Narancs)

Egyelőre levette napirendjéről a Habony-közeli Lokál Extra terjesztését a dunaújvárosi közgyűlés. Az önkormányzat több mint hatmillió forintot fizetett volna, hogy a városban is terjesszék az ingyenes lapot. (Hír TV)

Donald Trump pénzügyminiszter-jelöltje
elsőre több mint százmillió dollárt és egy Kajmán-szigeteki cégben szerzett érdekeltséget felejtett el bevallani. (The Washington Post)

GONDOLATOK AZ ORSZÁG ÁLLAPOTÁRÓL

PROFESSZOROK BATTHYÁNY KÖRE
Szerző: PBK
2017.01.12.


Először 2012-ben adtuk ki gondolatainkat az ország állapotáról, ezt követte 2014-es és a 2015-ös elemzésünk. Ebbe a sorba illeszkedik az egy évvel ezelőtt „Az idők jelei” címmel megjelent helyzetértékelés és jövőkép is, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével, és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülettel együttműködve készítettünk (itt található).

Az idei elemzésünk alább olvasható, illetve pdf formátumban letölthető.


ITT OLVASHATÓ

INTELLIGENCIA ÉS SIKER

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.01.20.


Úgy jött ki a lépés, hogy módomban áll általános műveltségem fejlesztése, más feladatok jelenleg nem zavarnak ebben, ezért hát vettem egy raklapnyi képes újságot és folytatom időnap előtt félbehagyott tanulmányaimat.
Azért szeretem a képes újságokat, mert a betűkkel sokat kell bogarászni, míg egy kép azonnal hat, főleg, ha valami dögös csajjal ábtázolják a mondanivalót.
Most sem csalódtam, rengeteg fontos ismeretre tehettem szert, például a szakítás és a búcsúszex tárgyörében, és megtanultam a néhai jugoszláv elnöktől, Titotól, hogy "ha megöregszünk, a whisky sokkal jobb az egészségnek, mint a tej"
Hát mondja valaki, hogy a művelődés kidobott idő, abból a kevésből, melyet a karmánk kimért nekünk...
Ez a karrma is egy jó fogalom, felment bennünket a sorsunkért érzett felelősség alól.
Például ha te a demokráciát favorizálod, de honfitársaid egy elmebeteget juttatnak hatalomra, hát csak megvonod a vállad, és viseled a sorsod, mosolyogva állapítod meg: karma, nem igaz?
És innentől egy percig sem mérgelődsz, hogy a többi politikus csak annyiban különbözik tőle, hogy más a diagnózisuk...

Most ismét elém került egy téma, melyről már egyszer másik képeslapban már olvastam, és akkor is tetszett nagyon, de most el is spekuláltam azon, hogy mit is jelent ez a hétköznapi politikában, milyen befolyással van az életünkre?
A téma az intelligencia, melyet az emberek többsége egységes tulajdonságnak kezel és az a fixa ideája, hogy az intelligens emberek tudnak legkönnybben egyről kettőre jutni, ők a legsikeresebbek.
Mérni is szokták az intelligenciát, az IQ teszteket szinte mindenki ismeri.
A politikusok édesanyjai pedig rettegnek arttól a naptól, mikor gyermekeik játékból leugranak az egójukról az IQ-jukra, kevés ilyen eset esik meg emberhalál nélkül...
Mégis, ha elnézegetjük a politikusokat, akkor azonnal szembeötlik, hogy nem a legbrilliánsabb elmék, a legokosabb emberek koptatják a parlamenti padokat, hanem - legjobb esetben - a korlátolt középszer, akiknek ha nem kiabálják oda fennhangon a tutit, még azt sem tudják, hogy az igen vagy a nem gombot kell megnyomniuk aktuálisan.
És itt lép be a képbe az érzelmi intelligencia, az EQ, mellyel az ember felismerheti az őt körülvevő emberek igényeit, szükségleteit, segít megéreteni mások érzelmi állapotát és kordában tartani saját érzelmeinket, szóval tulajdonképpen ez a tulajdonságunk szabályozza, hogy hogyan reagálunk a külvilág ingereire.
Ami talán meglepő. hogy míg a sikeres embereknél az IQ hozzávetőleg 20%-ot hoz a konyhára, a maradék nyolcvanat az EQ adja meg az embernek
...

ITT OLVASHATÓ