2017. február 3., péntek

NÉGYES METRÓ

K-MONITOR BLOG
Szerző:
2017.02.03.



"A tíz évig húzódó beruházás a Margit-híd felújítása mellett a másik olyan ikonikus ügy, ami a Demszky-féle SZDSZ-es városvezetés óriási korrupciós ügyeként vonult be a hírolvasók emlékezetébe. Nem véletlenül, mert a négyes metróval kapcsolatban szinte minden előfordult, ami gyanús közfinanszírozású projekteknél egyáltalán előfordulhat. A negyedik budapesti metróvonal ötlete még a 70-es években született meg, de csak bő 20 évvel később állt neki a megvalósításnak a főváros vezetése. 1996-ban készült el a megvalósíthatósági tanulmány, majd ezután eltelt még hét év, mire 2003-ban aláírták a kivitelezési szerződést. Közlekedési szakértők az elejétől kezdve azt hangoztatták, hogy felesleges megépíteni, mert a végül elkészült 7,4 kilométeres első szakasz túl rövid, nem megfelelő a belvárosba tartó autósoknak, tíz megállója közül pedig több is olyan helyen található, amelyek gyalog vagy más BKV-járatokkal is gyorsan és könnyedén megközelíthetőek.

1998-ban Demszky Gábor, a harmadik ciklusát kezdő SZDSZ-es főpolgármester ugyan megállapodott Medgyessy Péter pénzügyminiszterrel, hogy a beruházást a főváros és a kormány közösen finanszírozza, ám a választások után az új, jobboldali kabinet luxuskiadásnak titulálta a projektet, és kivonult mögüle. A beruházás mögé végül csak 2004-ben került büdzsé, ám nem a kormány, hanem az Európai Unió támogatásának köszönhetően. A Budapest által remélt 260 milliárd forint uniós forrás elnyeréséhez azonban át kellett írni a megvalósíthatósági tanulmányt, mert az EU nem volt megelégedve az abban szereplő megtérülési mutatókkal. Emiatt a főváros 2007-ben megkurtította a terveket, hogy 18 milliárddal csökkentse az építkezés költségeit. Letettek több kiegészítő beruházásról, például a kelenföldi P+R parkoló és autópálya-csomópont, valamint a Fővám téri szökőkút megépítéséről, továbbá a Thököly út felújításáról is.

Korábban a főváros vezetése nem ismerte el, hogy a négyes metró 40 év alatt sem fog megtérülni, vagyis erősen ráfizetéses projektnek tűnik. A tervek 2007-es átírásakor ez már végképp egyértelművé vált, pedig ekkor még “csak” 480 milliárd forintos összköltségről volt szó az első és második szakasz megvalósítására. Már ez is közel 300 milliárddal több volt annál, amennyivel az építkezés alapjául szolgáló 1996-os megvalósíthatósági tanulmány számolt, a végösszeg mégis 452,5 milliárd forint lett, és ebből az irdatlan összegből csak az első szakasz készült el. Brüsszel 2009-ben bólintott rá a négyes metró első szakaszának támogatására, de a várt 260 milliárd helyett csak 181 milliárd forint uniós pénzt adtak az építkezésre. Ennek az volt az oka, hogy a metróépítés ötven szerződése közül tizenegyet nyílt pályázat nélkül kötött meg a főváros, így ezeknek az árát, 170 millió eurót (akkori árfolyamon mintegy 47 milliárd forintot) az EU nem finanszírozta. A legszembetűnőbb az volt a négyes metró kivitelezése során, hogy az építkezés folyamatosan csúszott, és ezzel párhuzamosan egyre drágább lett. Az 1996-os megvalósíthatósági tanulmány mintegy 180 milliárd forintra becsülte az első két szakasz költségeit, 2007-ben pedig már ennek két és félszereséről, 480 milliárd forintról beszéltek az illetékesek. Igaz, az infláció is jelentős mértékű volt ebben az időszakban...

A VÉGÉN MÉG AZ IS KIDERÜLHETNE, HOGY ÉVTIZEDEK ÓTA ÖSSZEJÁTSZANAK AZ ÉPPEN KORMÁNYON LEVŐK AZ ÉPPEN ELLENZÉKI PÁRTOKKAL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.02.03.


...a kormány nagy keservesen, több hetes morfondír után nyilvánossá tette az OLAF-jelentést. Azt az egyet, a 4-es metróról szólót. Nagyon helyesen. Remélem, valaki hozzáértő leellenőrzi, hogy valóban a teljes és érintetlen jelentésről van-e szó és a szakértők nekiesnek az értelmezésnek. Ami nem lesz annyira egyszerű, mert nem tudni, hogy a szerződésekből mennyi hozzáférhető és mennyi van titkosítva 1500 évre. De legalább már elindult valami. Aki korrupt volt, meglopta a közösséget, az nyerje el méltó jutalmát és tök mindegy, hogy melyik kormány, melyik párt tagja, vagy volt tagja.

Ha már kiderült, hogy ezek a jelentések nyilvánosságra hozhatóak, lehetne is folytatni a sort. Az előző kormányok idejében születetettekkel éppen úgy, mint az elmúlt hét évben készült jelentésekkel. Kivétel nélkül mindent nyilvánosságra kellene hozni, még akkor is, ha esetleg Orbán Viktor vejének neve is felbukkan itt-ott. Hajrá, ne álljunk meg itt! Pocsék érzés lenne azzal szembesülni, hogy csak azért került ki a nyilvánosság elé ez az egyetlen jelentés, mert a kormány agytrösztje azt sütötte ki, hogy ez jó lesz a Fidesznek. Nehogy az történjen, ami szokott. Hogy választás előtt erről szóljon minden, hogy minden hírcsatornán és propagandaoldalon vezetőszáron hurcolászott MSZP-s, SZDSZ-es politikusokat lássunk, aztán szép csöndben elülnek a botrányok és marad minden a régiben.

Vagy kiderül, hogy nem is úgy volt, nem is az volt és néma csendben sorra születnek a felmentések, csak arról az amnéziás kormánypropaganda elfelejt beszámolni. Legyen annyi vér a kormány pucájában, hogy kivétel nélkül az összes jelentést betolja a közösbe és kivétel nélkül minden korrupt gazember ellen eljárás indul. Akár ellenzéki, akár kormánypárti, akár aktív politikus, akár valamelyik politikus pereputtya, árnyékban megbújó strómanja is az illető.

Bőven itt lenne az ideje a rendrakásnak ebben az országban, mert így csak az az érzés marad meg az emberben, hogy megint sumákolnak, megint csak annyit engednek nyilvánosságra, amennyi kizárólag az ellenzéknek árt, a jelenlegi kormánypárt megint nem hajlandó vállalni a felelősséget semmiért.

A végén még az is kiderülhetne – persze csak feltételes módban, mert én ilyen gazdag fantáziával megáldott betűfaragó vagyok -, hogy évtizedek óta összejátszanak az éppen kormányon lévők az éppen ellenzéki pártokkal, aztán kockafordultával a másik viszonozza a szívességet. Pocsék érzés lenne rájönni arra, hogy évtizedek óta közös erővel fosztják ki a politikusok az országot, mindenki tudott mindig is mindenről és titokban jókat röhögtek a markukba a szerencsétlen, hiszékeny, hülye polgárokon. Na, az gáz lenne. Mégpedig nem olyan gáz, amilyen a gáztárolókból hiányzik, bár ez a gáz is robbanna. Nem is kicsit. Viszont nagyot.

ELKEZDTÉK KISZORÍTANI A SZEGÉNYEKET AZ OKTATÁSBÓL, MOST MEG RÁJUK MUTOGATNAK, HOGY NEM AKARNAK TANULNI

444.HU
Szerző: erdélyip
2017.02.03.


„(...) nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első”

Ezt Palkovics László oktatási államtitkár mondta pár napja.

Amikor az államtitkár azt mondja, hogy "alacsony családi háttérindex", akkor a szegényekről beszél. A PISA-ban és az ahhoz hasonló oktatási felmérésekben számon tartják, hogy a tanulóknak milyen háttere van, pont azért, hogy minél pontosabb képet kapjanak egy ország oktatási rendszeréről. Ha a felméréseket csak a belpesti elitgimnáziumokban töltenék ki, akkor jobbnak tűnne a magyar közoktatás, ha csak vidéki kisiskolák hátrányos helyzetű tanulói csinálnák meg, akkor rosszabbnak.

Hogy Palkovics miből gondolja, hogy a szegényebb családokban nem a tanulás az első, azt sajnos nem fejti ki. Ezzel szemben az elmúlt évek változásaiból azt elég pontosan lehet látni, hogy mit gondol az állam a szerényebb körülmények között élő családok gyerekeinek tanításáról.

2012-ben 18-ról 16 éves korra szállította le a tanköteles korhatárt a kormány.

„Feleslegesen hosszan, és sokszor rossz irányba képezzük gyermekeinket. Az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18‐ról 15 éves korra szállítjuk le. A fiatalok választhassanak: folytatják tanulmányaikat, vagy inkább munkába állnak.”

Ez a három mondat Orbán Viktor miniszterelnök által készített Széll Kálmán Tervben, a Fidesz 2011-es kormányprogramjában szerepelt. (A nemzetközi trend egyébként pont a tanköteles korhatár emelése.)

Nem nehéz belátni, hogy a korhatár leszállítása nem a Radnóti vagy a Fazekas diákjait érintette, hanem pont a szegényebb családok gyerekeit, akik az államtitkár szerint nem akarnak tanulni. Az iskolák lehetőséget kaptak, hogy a hátrányos helyzetű, gyakran tanulási nehézségekkel küzdő diákokat 16 éves korukban kiszórják a rendszerből...

ORBÁN: "TRUMP NEM AZ EURÓPAIAK ÜGYE"

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.02.03.


Máltán fejtette ki okos nézeteit Magyarország esze és furfangja az európai kormányfők és államfők nem hivatalos csúcstalálkozóján az amerikai változásokról. Trump rendelete, amelyben hét muszlim többségű ország állampolgárait kitiltotta Amerikából, joggal váltott ki felháborodást a demokratikus Európai Unió vezetőiből. Meg is intette őket a mi szemünk fénye, hogy túl “neurotikusan” reagálnak. Majd kifejtette, hogy „az Egyesült Államok nem tagja az EU-nak, egy független állam, és mint független államnak joga van meghatároznia a saját határ-, kül- és migránspolitikáját is – jelentette ki. – Teljesen mindegy, hogy mi erről mit gondolunk, ez nem az európaiak ügye”.
Az tévesztheti meg a mi üdvöskénket, hogy Magyarországon viszonylag kevés az iráni, líbiai vagy jemeni kettős állampolgár, Mátészalkán például biztosan nincs egy sem. De Berlinben, Párizsban, Marseille-ben, Amszterdamban, Rómában és Madridban annál több. Ezek az emberek európai állampolgárok is, ennél fogva az európai országok és az EU közvetlenül is érintett a döntésben. Uniós polgárokat is kitiltottak ezzel Amerikából. Elég, ha az uniós polgár csak ezekből az országokból származik, nem kell még ottani állampolgárnak sem lennie...


A NAGY DILEMMA: HAZATÉRÉS MAGYARORSZÁGRA KÜLFÖLDI PÁRRAL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Tibi
2017.02.03.



Van egy olyan érzésem, hogy Tibi dilemmájával az idő múlásával egyre több magyarnak kell majd szembenéznie, hiszen a külföldre költözés egyik következménye az lehet, hogy az embernek a párja is külföldi lesz. Mi a helyzet viszont akkor, ha közben mégis szeretnénk hazatérni, például az egyre idősebb szülők, a család miatt? Létezik-e egyáltalán ebben a helyzetben jó döntés?

„Hosszú idő óta foglalkoztat az alábbi dilemmám, a hónapok, évek múlásával egyre erősebben, de bármennyit töprengek, nem látom a jó megoldást.

2005 óta élek Londonban. Közepesen jó helyem van, bár az elmúlt 12 évet most már elég soknak érzem, s igen erősen gondolkodom azon, hogy végleg hazaköltözzek.

Indokaim nagyjából ugyanazok, mint amelyekről már számos esetben olvashattunk: itt, bármennyi időt is eltöltök, bármennyire jól beszélem a nyelvet, csak idegen maradok.

Hiányzik a család

Magyar vagyok, az is maradok életem végéig. Néhány év, három-négy-öt még elmúlik anélkül, hogy az ember erre tudatosabban ráérezne, na de 10+ után bizony kijönnek az ember gyökerei.

Hiányoznak a családtagok, hiányzik az otthoni légkör. Szüleim már mindketten jóval hatvan felettiek, évente kétszer-háromszor látom őket, s a gondolat, hogy ha nem változtatok az életemben, hamarosan a temetésükre kell majd hazamennem, teljesen elborzaszt.

Gyerekek születnek és nőnek fel a családban, akik számára én nem vagyok más, mint a külföldi bátyus, aki pár havonta egyszer feltűnik, s akiről időről-időre nyilván említést tesznek otthon, de aki alapvetően nem tartozik oda, éli az életét valahol távol, s az útjai a családdal csak olykor-olykor kereszteződnek...

ORBÁN TOVÁBB MENETEL A PUTYINI ÚTON

ÁTLÁTSZÓ - PC BLOG
Szerző: pcblog
2017.02.03.


Vlagyimir Putyin orosz elnök 2017. február 2-ai budapesti látogatása a két ország aszimmetrikus stratégiai szövetségét jelzi, amely erősíteni kívánja az Oroszország elleni szankciók eltörlésére és az európai integráció gyengítésére törekvő „belső ellenzéket” az Európai Unióban.

Bár az Orbán-kormány Magyarország szerepét az európai-orosz kapcsolatok újraindításának egyik „pilléreként” jelölte meg, valójában a magyar kormány szerepe egyelőre nem több, mint az orosz érdekek kiszolgálása az Európai Unióban. Ezt támasztja alá a magyar Külügyminisztérium háttérintézményeként működő Külügyi és Külgazdasági Intézet 2017 januárjában publikált elemzése is, amely szerint az orosz propagandagépezet az EU és a nyugati értékrend elleni támadáshoz használja fel a magyar kormányt, illetve Magyarországgal kapcsolatos témákon keresztül akar feszültséget szítani a régióban.

Moszkva az EU-hoz fűződő viszonyát illetően ugyanis nem érdekelt a „normalizációban”, a válság előtti uniós kapcsolatok újjáépítésében. Putyin célja az aszimmetrikus, bilaterális kapcsolatokhoz való visszatérés. Az orosz vezetés ezért törekszik az Európai Unió gyengítésére, régiós konfliktusok gerjesztése, illetve a közelgő francia és német választások dezinformációs és titkosszolgálati befolyásolása révén.

A magyar kormány ennek segítésével elsősorban saját hatalmi érdekeit szolgálja Magyarországé helyett. Az Orbán Viktor által üdvözölt „bilaterális korszak” beköszöntével ugyanis a kis, export-orientált gazdasággal rendelkező Magyarország helyzete rendkívül meggyöngülne a nagyobb országok nyers erejével szemben. Ebben az értelemben a Szijjártó Péter által támogatott Trump-Putyin kétoldalú kiegyezés Ukrajnáról gyakorlatilag egy új „jaltai megállapodást” hozna – a kis országok, köztük Magyarország, feje felett, és érdekeik teljes mellőzésével.

A részleteket illetően az Orbán-Putyin találkozó négy területen bírt jelentőséggel
:

A WASHINGTONI NŐI MENET UTÁN: MIRE JUTHAT TRUMP NŐI ELLENZÉKE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Langowski Judith
2017.02.03.


“The resistance rises”: ez áll a Time Magazine múlt heti címlapján, magyarul “Nő az ellenállás”. A borítót emellett a január 21-i Washingtoni Női Menet szimbolúma, a rózsaszínű “pussy hat” díszíti. USA-szerte közel három millióan vettek részt a washingtoni tüntetésen, és sok ezren szerte a világon, Budapesten is, egy nappal Trump elnöki beiktatása után. Washington, New York, Boston, Oakland, Austin és sok más város utcái tele voltak nőkkel, akik a női jogok és a sokszínű, progresszív társadalom védelmében demonstráltak. De mi nőhet ki a nők mozgalmából? Lehet-e a nők mozgalma a másik, progresszív Amerika mozgalma? 

A menet egy új generációt akart bemutatni, különféle nőket reprezentálva, az ország minden tájáról. A Women’s March végül az USA történetének legnagyobb országos tüntetése lett. Erejét a sokszínűsége adta: a szervezők egy befogadó, és az elnyomás legkülönbözőbb megnyilvánulásaival egyaránt szembehelyezkedő feminizmust (is) fel akartak mutatni. Ahogy a washingtoni meneten elmondott beszédében a polgárjogi mozgalom neves aktivistája, Angela Davis mondta: “Ez egy inkluzív és interszekcionális feminizmus, mely mindenkit arra hív, hogy társuljon be az ellenállásba a rasszizmus ellen, az iszlamofóbia ellen, az antiszemitizmus ellen, a nőgyűlölet ellen, és a kapitalista kizsákmányolás ellen.”...

ORBÁNIA HELYE A VILÁGBAN

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2017.02.03.


Most, hogy Putyin kutyifuttában ellenőrizte EU-beli egyik legkövetkezetesebb szövetségesét, eszmetársát, nézzünk egy kicsit körül, hová is tartozunk e világban.

A kommersant.ru cikke a látogatás előtti napon.

Az írás szerint Orbán Putyin egyik legkövetkezetesebb szövetségese, eszmetársa – legalábbis az EU-ban.
Aligha lehet kétséges, hogy hasonlóan látják a dolgokat a Soros-bérenc brüsszeliták is: Orbánia tehát megtorlásra számíthat, persze csak olyanra, amely nem csökkenti a Néppárt EP-beli súlyát. Kellemetlen lesz, de legalább lehet majd tovább brüsszelitázni, ha új kudarcok jönnek.

Nézzünk körül a világban, és kérdezzük meg: van-e olyan demokrácia, amelynek kormányával Orbániának szívélyes, baráti a viszonya..? Ne legyünk túl igényesek: nem olyan mély, kölcsönös megértésre gondolok, amilyen Azerbajdzsánhoz fűzi Orbániát – elvégre közös baltás sztori mégsem adódik minden nap –, csak amolyan kellemes viszonyra, amelyből akár szorosabb kapcsolat is létrejöhet.

Ne legyünk se túl igényesek, se túl szigorúak: a mai lengyel kormánnyal barátinak mondható viszonyban van Orbánia, s azt talán még a Putyin-nyalás se fogja beárnyékolni. Márpedig Lengyelország kétségtelenül demokrácia – legalábbis Orbániához képest. Hogy mást ne mondjunk, ott (még) van igazi és erős ellenzék; vannak eleven demokratikus hagyományok. A lengyel példa alapján azt mondhatjuk, Orbánia módfelett értékeli, ha valahol az övéhez hasonlítható elszántsággal fognak hozzá a demokratikus struktúrák lerombolásához: ez a minimális föltétele a barátkozásnak...

A "CSALÁDBARÁT KORMÁNY" TOVÁBBRA SEM HAJLANDÓ MEGOLDANI A LAKCÍM NÉLKÜLI CSALÁDOK HELYZETÉT

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2017.02.03.


A Város Mindenkié és az Utcajogász 2016. december 6-án adta át az Emberi Erőforrások Minisztériumának azt a petíciót, amivel 2500 ember követelte Balog Zoltán minisztertől, hogy haladéktalanul találjon megoldást a lakcím nélküli családok problémájára. Annak ellenére, hogy személyesen egyeztettünk a minisztérium képviselőivel és írásban is leadtuk javaslatainkat, a kormány pedig állítólag még egy munkacsoportot is létrehozott a probléma kezelésére, két hónap alatt egyetlen lépés sem történt azért, hogy annak a több, mint 4000 kiskorúnak és több, mint 60 ezer felnőttnek a helyzete érdemben javuljon, akiknek ma Magyarországon nincs érvényes lakcíme.

Magyarországon 65 ezer embernek – köztük kb. 4500 kiskorúnak – nincs érvényes lakcíme, ami lényegében minden szociális támogatásból és alapvető szolgáltatásból kizárja őket. 1500 gyereknek csak ún. település szintű lakcíme van, ami azon túl, hogy nem felel meg a hatályos törvényeknek, megnehezíti, hogy bármilyen ellátáshoz hozzájussanak. Több tízezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik a szülei lakcím problémája miatt szenvednek hátrányt. Az érvénytelen lakcímmel rendelkező gyerekek és szüleik egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen jutnak hozzá a következő alapvető szolgáltatásokhoz: államilag támogatott egészségügyi ellátás, gyes, családi pótlék, gyed, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, ingyenes intézményi gyermekétkeztetés. Az ún. települési támogatások igényléséhez (pl. lakhatási támogatás, gyógyszertámogatás és átmeneti segély) és ahhoz, hogy egy gyerek biztosan tudjon iskolába és óvodába járni, szintén kell, hogy legyen lakcíme.

Hogyan fordulhat elő, hogy egy magyar állampolgárnak nincs érvényes lakcíme? Ma Magyarországon azok maradnak lakcím nélkül, akiknek miután egy korábbi lakóhelyüket el kellett hagyniuk, fiktiválták (azaz érvénytelenítették) a lakcímét, az új lakóhelyükön pedig nem tudnak bejelentkezni. Csak 2016-ban összesen 20 ezer embernek fiktiválták a lakcímét. Vagyis a lakcím nélküliség azokat az embereket érinti, akiknek nincs saját ingatlanuk és nem tudják érvényesíteni a lakástulajdonos vagy szállás fenntartója felé a lakcímhez fűződő alapvető jogukat a szállásadó vagy éppen az okmányirodák jogszerűtlen magatartása miatt.

Ennek a helyzetnek a kezelése nem kerül pénzbe, csupán politikai akaratra és gyors és konkrét lépésekre van szükség attól a kormánytól, ami magát előszeretettel családbarátnak állítja be. A Város Mindenkié és az Utcajogász a következő megoldásokat javasolja az EMMI számára:

ORBÁN VIKTOR AZT ÜZENTE: ELFOGYOTT A KÉKFESTÉKE

 SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2017.02.03.


A kormányzati sikerpropaganda újabb hulláma készül letarolni bennünket, úgyhogy fel kell kötnünk a gatyát, ha világosan akarjuk látni az ország valós állapotát. Mivel alig több mint egy év van hátra a parlamenti választásokig, a kormánynak már csak egy célja lehet: sikerként bemutatni azt, ami kudarc volt az elmúlt három évben. Mivel a felmérésekben jól áll a kormánypárt, ám a statisztikák egyúttal erősödő kormányváltó hangulatot is regisztráltak, olyan elsöprő erejű propaganda várható a következő hónapokban, amely még a kvótanépszavazás előtti intenzitást is meghaladja majd.

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda nettó 2 milliárd forintért újabb kormányzati propagandaplakátokat rendelt a New Land Media Reklám Szolgáltató és Kereskedelmi Kft-től, amely - mily meglepő – már korábban is bővelkedett kormányzati megbízásokban. A december 15-ig szóló feladat „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” lesz.

Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy ismét kékbe öltözik az ország Kisterenyétől Alsómocsoládig. Az SZDSZ-től lenyúlt tengerkék alapú plakátokon persze az adófizetők pénzén hirdeti majd a kormány magáról, hogy jól végzi a dolgát, és ha valakinek mégis kormányváltáson járna az esze, az gondolkozzon csak el azon, milyen jól mehet egy országnak, ha önreklámra minden negyedévben el tud költeni több milliárd forintot.

Mert ugye jól ismert tétel, hogy a politikát is úgy kell eladni, mint a mosóport. A reklám rábeszélő ereje egy dolog, a másik meg az a tudat, hogyha egy cégnek van pénze reklámra, akkor biztos, hogy erős gazdasági alapokkal rendelkezik. Mivel az ellenzéknek alig van pénze reklámra, ezért a nagy kékség, amely beteríti a magyar tájat, mindig arra fogja emlékeztetni a keményen szemlélődő magyar polgárt, hogy csak egy legény van talpon a vidéken, és azt Orbán Viktornak hívják. Ez a mítosz omlana össze, ha a regnáló miniszterelnök leülne vitázni a kihívóival...

A KÉSZSÉGES FELMOSÓRONGY

CEGLÉDI ZOLTÁN BLOGJA
Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.02.03.


Nem találok jobb jelzőt arra, minek tűnt tegnap a magyar kormányfő Putyin mellett.

Ahhoz, hogy megértsük, mi folyik itt, érdemes röviden áttekinteni, kik éltetik jelenleg Magyarországon az orosz diktátort és embertelen, bűnös rendszerét. Vannak elsőként a fiatal hülyék, akik töriórán inkább amőbáztak, és most azért ünneplik Putyin jöttét, mert nem tudják és nem értik, mi a baj azzal, hogy újra egy orosz diktátornak fekszik alá a magyar kormány. Vannak aztán a vén hülyék, akik abban a hamis nosztalgiában matatnak, hogy annak idején, amikor először aláfeküdt egy orosz diktátornak az akkori magyar kormány, nekik még volt erekciójuk - és e két élményt fejben összekötik. A kettő között pedig vannak a gazemberek, akik pontosan tudják, mit művelnek, de azért fizeti őket a magyar kormány (vagy tagjai annak akár), hogy Magyarország helyett a Fidesz tolvaj politikusait és oligarcháit, rajtuk keresztül pedig egy orosz diktátor, Putyin érdekeit szolgálják.

Nincs. Másik. Olvasat. Pont. Lehet itt izzadni, Bayer Zsolt a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan megint körbe dicsérheti Vlagyimir Vlagyimirovicsot, bő nyállal, tolhatja az orosz titkosszolgálat álhíreit az állami média és a Habony-cselédek, attól még a tények bizony tények maradnak:

MAGYARORSZÁGON MÁR CSAK ÍGY MENNEK A HELYI NÉPSZAVAZÁSOK

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: OrianaF
2017.02.03.



Jól halad a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtő akciója, a napokban lépték át a 70 ezres számot. Ám mind az aláíróknak, mint az aláírást gyűjtőknek érdemes tudni pár dolgot a szabályokról. Ismeretes, hogy az olimpiáról szóló népszavazással nem először próbálkoznak az országban, viszont most először lehetett elkezdeni aláírásokat gyűjteni. Ha megvan a kellő számú aláírás, a testületnek kötelező kiírni a népszavazást, tehát minden az aláírások mennyiségén és érvényességén múlik. Kevés helyi népszavazás kapott ekkora sajtóvisszhangot vagy volt ennyire átpolitizált, de azért akad néhány említésre méltó eset.

Szabályok
A helyi népszavazásról szóló rendelkezéseket az Ötv. IV. fejezete tartalmazza, a részletes szabályokról pedig a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény rendelkezik. A törvény ugyanakkor előírja, hogy a képviselő-testületnek önkormányzati rendeletben kell szabályoznia a helyi népszavazási kezdeményezés további feltételeit és az eljárás rendjét.
A helyi népszavazás érvényes, ha a választópolgárok több mint fele szavazott, és eredményes, ha a szavazóknak több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.
A helyi polgármesternél kell kezdeményezni, a kezdeményező pedig lehet a képviselők legalább egynegyede, a testület bizottsága, a helyi egyesület vezető testülete, továbbá a rendeletben meghatározott számú választópolgár (ez a választópolgárok legalább 10, de maximum 25 százalékát jelenti.) Innen a 138 ezres szám, de a Momentum Mozgalom a 200 ezret célozta meg, hogy biztosan meglegyen az elegendő aláírás. Ha ez megtörtént, a testület köteles kitűzni a népszavazást.
Az aláírásokat egyébként (a választópolgárok zaklatása nélkül) bárhol lehet gyűjteni, kivéve az aláírást gyűjtő és az aláíró munkahelyén, vagy munkája közben, a Magyar Honvédségnél és a központi államigazgatási szerveknél szolgálati viszonyban levő személytől a szolgálati helyén vagy szolgálati feladatának teljesítése közben, a tömegközlekedési eszközökön, állami, helyi és nemzetiségi önkormányzati szervek hivatali helyiségében, egészségügyi szolgáltató helyiségében, illetve felsőoktatási és köznevelési intézményben.
Egyébként mindenki szavazhat, akinek a  lakcímkártyáján budapesti lakóhely vagy tartózkodási hely szerepel, akkor is, ha nem magyar, hanem csak EU-s állampolgár, nagykorú, illetve nem fosztották meg választójogától a bíróságon.
Az előzőekben felsorolt feltételeknek nem megfelelő, vagy a rendelkezések megszegésével gyűjtött aláírás érvénytelen. Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos kifogások elbírálása a helyi választási bizottság hatáskörébe tartozik.
A helyi népszavazást elrendelő határozat, amelyet a képviselő-testület bocsát ki, tartalmazza a kérdést, valamint rendelkezik a népszavazás költségvetéséről. A helyi népszavazás elrendeléséről szóló határozatot az önkormányzat hivatalos lapjában, illetve a helyben szokásos módon közzé kell tenni. A helyi népszavazást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő hetvenedik és ötvenedik nap közé essen...

A MAGÁRA HAGYOTT BUDAPEST - NYÍLT LEVÉL A VÁROSATYÁKNAK

HUPPA BLOG
Szerző: Doffek Gábor
2017.02.02. 


Tisztelt Főpolgármester úr, tisztelt Közgyűlés, tisztelt valamennyi ún Városatya és Városanya, tisztelt mindenki, aki a Főváros bármilyen típusú irányítási, szervezési, üzemeltetési feladatán dolgozik!

Mi, budapesti lakosok közös nyilatkozatban szeretnénk kifejezni a hálánkat, köszönetünket és szeretetünket Önök, felelős és megválasztott vezetőink, kiemelkedő tehetségű szakembereink és koponyáink, odaadó, Budapestet szolgáló közhivatalnokaink, és különösen az ő rátermett vezetőik felé, azért a közel három teljes hete tartó örömünnepért, váratlan és spontán Téli Fesztiválért, ami Budapesten tapasztalható.

Mondja valaki, hogy a magyar találékonyság nem világraszóló, nem igaz, hölgyeim és uraim? Hát a világnak melyik milliós fővárosában mernek olyan kreatívak lenni a Városházán, hogy olyan bátor döntést hoznak, hogy idén télen átadják a várost a természetnek? Ki bátorkodna odáig menni, hogy közel hozzuk a várost az őt körülvevő természetes környezettel, azaz ne takarítsunk, gyerekek, hadd menjen egyszer snowboard-dal dolgozni a rózsadombi gyerek, hadd hógolyózzon kedvére a város, és figyeld ezt! – legyen INGYEN koripálya az egész város!!! Mekkora ötlet! Kocsival, lábon, korcsolyával, babakocsival, cekkerekkel, nagymamával, iskolatáskával – na így bulizik, akinek helyén van a golyója, kedves unalmas világ többi része. Három hét alatt a mínusz tizenhéttől a plusz négyig, hózáportól az ónos esőn át a napsütésig minden volt – de Budapest kitart! Budapest nem adja a jégpáncélját, Budapest nem adja a latyakot, a sarat, a mocskot, Budapest nem adja parkolhatatlan parkolóit, Budapest nem adja a súlyosan balesetveszélyes lépcsőit, aluljáróit, kerekes székes fel-, és lejhajtóit, az életveszélyes budai hegyi utcáit, Budapest tökösebb gyerek ennél! Minden elismerést megérdemel a városvezetés a korszakos ötletért. Így kell ezt.

Gratulálni szeretnék ahhoz is, hogy mindeközben a Kossuth teret négyzetcentiméterenként pucolta meg annyi kicsi és nagy hókotró, amennyivel pl budai oldal szarban lévő lakossága felszabadítható lett volna, vagy a belvárosi járdák nagy része. Gondolom, délutánra teleszórják a teret kaviárral, a Parlament épületét meg bekenik medvehájjal. Úgy illenék, azt hiszem. De hogy közben a lakosság szórakoztatása se maradjon el, használják ki az átmeneti enyhe időt, és küldjék ki a város többi részére a locsolókocsikat, hogy reggelre ismét készen álljanak az utak a partyra. Mehetnek a járdákra a magasnyomású gőzborotvákkal ellátott mellékutcai forgalomgyilkos brigádok. És én a slusszpoén kedvéért elrendelném, hogy a fővárosi tulajdonú épületekben sós homokot szórjanak szét az épületeken belül, az aulákban. Szerintem értené a poént a város. Az autósoknak viszont mára túl kényelmes dolga lett a tegnap óta zajló enyhe időkben, így a locsolókocsikkal párhuzamosan éjszaka kéne néhány erdőtűz-oltó helikopter, meg repülő. Egyrészt ne aludjon a paraszt, mert kipihenten jobban tud figyelni az úton. Másrészt múlt héten is betöltötte a boldog kiabálás, hangos hahota a város utcáit, amikor reggel egy centi jég alól kellett kifűteni, kikaparni, kikönyörögni a kocsikat.

Aki fázik, úgyis lemegy a hármas metróba, ott sem véletlenül lángol hetente egy kocsi, én tudom jól. Majd hülye lenne ilyen képességű városvezetés hagyni ilyesmit. Igazából csodálkozom is, hogy a buszok közül nem vezényelték még vissza az utcára a stabilan, megbízhatóan meggyulladós fajtát. Amúgy is legendásan jól sakkozik a város a járműparkjával, ez a másik, amivel nemzetközi hírnévre teszünk szert évről-évre. Hogy ha este hatkor kezd el szakadni a hó, akkor az reggelre annyira váratlan, hogy csak a reggeli csúcs felénél, vagy végén érnek oda a hókotrók a város legforgalmasabb pontjaira. Nem lep meg senkit egy olyan városban, ahol az a normál üzem, hogy hétköznap reggel 9.30-kor a Rákóczi úton a buszsávban araszol a kukásautó, ahol az önkormányzati szerelő-forgalomfigyelő-zavarelhárító-tégedbaszogató szolgálati járművek keresztbe-hosszába közlekednek kedvük szerint. Akinek van, annak a villogó csak addig megy, ameddig átmegy a piroson, záróvonalon, forgalomtól elzárt területen – megszoktuk, hogy az ilyen autó össze-vissza parkol, ahogy megszoktuk, hogy az áruszállítás is kettős indexszel áll a külső sávban délelőtt 11-kor, de ha én félreállok 2 percre, mert várok valakit, akkor bekopog egy egyenruhás ember, aki egyrészt 4-6 féle ismeretlen egyenruha közül visel valamit, utasít valamire barátságtalanul és fenyegető stílusban, majd gondolom visszasétál a bázisra és felveszi a tőlem kapott fizetését, dehát ezt aztán már tényleg megszokta a budapesti (is)..

TISZTESSÉG ÉS HATALOM

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Szüdi János
2017.01.28.


Ruszkik haza! Süvöltötte a mikrofonba egy vékony dongájú, szakállas fiatalember 1989-ben a Hősök terén. Kivonultak. Ez az ember ma, jócskán megterebélyesedve, megőszülve, Magyarország miniszterelnökeként újra szélesre tárta a kapukat előttük. Erősíteni kell a kapcsolatokat minden áron. Miért? Oroszország adott már menedéket száműzött magyar miniszterelnöknek! Ez része a megbonthatatlan orosz-magyar barátságnak. Rákosi száműzetésben, Krasznodarban töltötte élete utolsó éveit. Valahova menni kell neki is, ha kiderül, hogy aranyból készültek a csapok az új miniszterelnöki rezidenciában.

A mai hatalom nem is takargatja valóságos természetét. Esze ágában sincs azt a látszatot kelteni, hogy tisztességes. Éppen ellenkezőleg, mindent megtesz annak érdekében, hogy a napnál is világosabbá tegye, döntéseinek meghozatalakor a tisztesség nem mérlegelési szempont. Lehet-e tisztességes hatalomról beszélni? Lehet-e a hatalom tisztességes? Nyugodtan lehet a válasz: nem! Nem! Hiszen a hatalom önmagában nem létezik. A hatalom, elvont fogalom. Sem ilyen, sem olyan nem lehet. A hatalom akkor válik kézzelfoghatóvá, amikor gyakorolják. Amikor a hatalmat gyakorolják, akkor derül ki, hogy tisztességesen vagy tisztességtelenül. A hatalom gyakorlása szintén elvont fogalom. Az emberek túlnyomó többsége nem töri a fejét azon, ki, mit, hol, miért tesz, nem tesz valamit. Az emberek túlnyomó többsége soha, vagy igen ritkán találkozik a hatalom gyakorlójával. Az emberek túlnyomó többsége csak annyit érez: élete, sorsa jobbra, rosszabbra fordul, esetleg nem változik semmi. Nem tudja, nem érdekli ennek oka. Ebből a pontból elindulva lehet megkeresni a határát a hatalom tisztességes gyakorlásának. Mert nem szükségszerű, hogy a hatalom gyakorlása átláthatatlan, zavaros, érthetetlen folyamat legyen.

Még a látszat sem csal


Ha a hatalom gyakorlását úgy fogjuk fel, mint lehetőséget a létező megoldások közötti választásra, s a kiválasztott megoldás végrehajtására, akkor már csak azt kell vizsgálni, miképpen zajlik le a kiválasztás folyamata és a döntés végrehajtatása. Ebből világossá válik a hatalom gyakorlásának természete. Minél többen ismerik a választási lehetőségeket, a lehetséges megoldások mellett és ellene szóló érveket, minél többen nyilváníthatnak véleményt, vehetnek részt a döntés előkészítésben, követhetik nyomon a végrehajtást, s láthatják annak eredményét, annál tisztességesebb a hatalom gyakorlása. Minél tisztességesebb a hatalomgyakorlás, annál nagyobb az esélye a meghozott döntések elfogadásának, önkéntes és eredményes végrehajtásának. Minél tisztességtelenebb a hatalom gyakorlása, annál valószínűbb, hogy a döntések végrehajtását erőszakkal kell kikényszeríteni. Ehhez a hatalom rendelkezésére áll az ügyészség, a bíróság, a közigazgatás, a rendőrség, a fegyveres és rendészeti szervek.

Ezeknek az állításoknak a tükrében vizsgálva helyzetünket, az eredmény több mint lehangoló. Egyetlen, de az ország és az itt élők sorsát tekintve talán a legfontosabb kérdéskört, a közpénzekkel való gazdálkodást elemezve megállapítható: az ország sorsát meghatározó döntések úgy születnek, mintha azokhoz az itt élőknek semmi köze nem lenne. Mintha nem az itt élők bőrére születnének. Sokszor még a döntéseket sem lehet pontosan megismerni, mivel nem nyilvánosak: titkosítják a lényeget, egy vagy több emberöltőre. Sokszor a nyilvánosságra hozott döntéseket elrejtik más, érdektelen információk közé. A nyilvánosságra hozott döntések valóságos indokai és lehetséges következményei elvesznek a félrevezető politikai nyilatkozatok között. Valójában a nagyközönség azt sem tudja, ki, s hol hozza meg a döntéseket. Általában a miniszterelnök – ma még - egyes szám első személyben, saját ötletként jelent be nagy horderejű döntéseket úgy, mintha nem lenne az országnak kormánya, parlamentje, úgy, mintha a saját és nem a köz pénzét osztogatná, úgy mintha a saját, s nem az itt élők sorsa felett rendelkezne...

ÉLJEN A MEGBONTHATATLAN MAGYAR-SZOVJET BARÁTSÁG! ÍGY SZÁMOLT LE PUTYIN ELNÖK A KÜLFÖLDI ÜGYNÖKSZERVEZETEKKEL

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Bőtös Botond
2017.02.02.


Koordinált, több frontos támadással számolt le Vlagyimir Putyin orosz elnök az oroszországi civil szervezetek ma már több mint egyharmadával és az azokat támogató külföldi alapítványok egy részével harmadik elnöksége idején. Ezt az öt, jól irányzott csapást mutatjuk be cikkünkben, amelyek következtében a megmaradt oroszországi civil szervezetek állandó fizikai, anyagi és szervezeti fenyegetettségben vegetálnak. Ezt a meccset Putyin nyerte, a magyar kormánypártok pedig, legalábbis irányát tekintve, valami hasonlóra készülhetnek az idei évben.

Amikor 2011 őszén Dmitrij Medvegyev, orosz elnök Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt javasolta Oroszország régi-új elnökének, az orosz társadalom egy jelentős része felháborodott, mert egyszerűen becsapva érezték magukat. Feldühödtek, mert elhitték, Medvegyev egy olyan elnök lehet, aki valódi változásokat hoz Oroszországban.

Feldühödtek, mert világossá vált számukra: nem az történik az országban, amit a polgárok szeretnének, hanem az, amit politikai vezetőik, egymás közt eldöntenek. Jellemző a korabeli hangulatra ez az index.hu cikk 2007-ből, amely Medvegyevet megválasztása előtt “okos, liberális civil” szereplőnek is látja – Putyinnal szemben. Négy évvel később Putyin támogatta Medvegyev miniszterelnöki jelölését.

A felháborodás olyan elementáris volt, hogy százezrek vonultak végig Moszkva utcáin, nemcsak régi aktivisták, hanem olyan orosz, középosztálybeli, jómódú polgárok, akik korábban nem jártak tüntetni. A sajtóban az eseményt Nercprém Forradalomnak is hívták. Putyin aggódhatott: a Szovjetunió felbomlása óta nem volt kint ennyi ember az utcán Oroszországban, és ami még rosszabbnak tűnt, az embereknek követeléseik voltak: fair választásokat és a politikai foglyok szabadon bocsátását akarták.

A tiltakozások 2011 decemberében kezdődtek, a Medvegyev-Putyin párosgyakorlat előadása és a parlamenti választások után folytatódtak. Azóta már tudjuk: az eseményen az önkéntes polgári megfigyelők széles körben választási csalásokat dokumentáltak...

GIGATÜNTETÉSEKKEL ÉRKEZIK AZ ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA ROMÁNIÁBA?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Pap Szilárd István
2017.02.02.


A rendszerváltás óta nem látott tömegek vonultak szerda este Románia utcáira a nemrégiben hivatalba lépett kormány néhány, első látásra nem túlzottan fajsúlyos döntését követően. A becslések szerint országszerte kb. 300 ezer romániai polgár demonstrált az intézkedések ellen, amelyeket a korrupcióellenes harc visszafordításaként értelmeznek. Magyarországról nézve kívánatosnak tűnhet ez a mozgósítás, a romániai helyzet azonban nem fekete-fehér, és a tüntetők hamar orbáni irányba tolhatják a kormányerőket, ha a konkrét intézkedéseken túl kétségbe vonják a frissen alakult kormány legitimitását is.

A puliszka nem robban – szokták mondani a román televíziós beszélőfejek, arra utalva, hogy a román nép ritkán mutatott hajlandóságot a hatalom utcán történő számonkérésére. A Ceausescu elüldözését követő két évtizedre ez talán igaznak is mondható, de 2010 óta a helyzet megváltozott, és szinte minden évre jutott egy-egy nagy tiltakozási hullám, amely kormányokat is meg tudott buktatni. 2012 elején a megszorítások és az egészségügyi rendszer liberalizációja elleni tüntetések megbuktatták a jobboldali Boc-kormányt, nyáron pedig már a baloldali kormány vezetőjének, Victor Pontának a plágiumbotránya miatt állt a bál. 2013-ban a verespataki bányaberuházás miatt heteken át húzódó országos megmozdulásokra került sor, 2015 végén pedig Pontának is mennie kellett, miután egy fővárosi szórakozóhelyen történt tragédia miattutcára vonultak az emberek.

Ami a különböző tiltakozásokat összekötötte, az a korrupcióellenes szál volt: a polgárok minden alkalommal a politikai elit korruptságát ostorozták, és az amúgy is magas fordulatszámon pörgő korrupcióellenes harc folytatását követelték. A korrupció kérdése a mostani tüntetések kirobbanásában is központi szerepet játszik.

Kedden késő este a január 4-én hivatalba lépett szociáldemokrata Grindeanu-kormány elfogadott néhány intézkedést, amelyet sokan a korrupcióellenes harc visszafordításaként értékeltek. Sürgősségi kormányrendeletben módosult a btk.: a kormány szűkítette a hivatali visszaélés tényállását, a 200 ezer lej (kb. 14 millió forint) alatti kárt okozó visszaélés ezentúl nem jár büntetőjogi felelősséggel. Emellett a kormány egy olyan törvénytervezetet is elfogadott, amely közkegyelemben részesítene bizonyos nem erőszakos bűncselekmény miatt elítélt embereket...

ORBÁN LETT A MÁLTAI POSTÁS?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.02.03.


Putyin jött, és Budapest feszült vigyázban várta. A lezárások az ifjabb generációknak is ízelítőt adtak az egykori baráti látogatások mellékhatásaiból. A hírek is. Annyiban, hogy mindenki biztosította a másikat az ő végtelen barátságáról. Miközben a gáz, az atomerőmű inkább olyan kérdések, amelyek alacsonyabb, szakpolitikai szinten szoktak eldőlni. Akkor meg minek is jött Putyin?

Alig valószínű, hogy a vazalloid magyar kormányfő pracliját akarta csak megsimogatni. A buksiját sem. Legfeljebb képletesen. Putyin elég régi motoros ahhoz, hogy tudja: ehhez nem kell okvetlenül eljönnie. Már csak azért sem, mert Orbán elég sokszor igazolta: látatlanban is csontig be tud nyalni az erősnek. Márpedig Putyin mögött van erő. Meg talán néhány dosszié is. Ezért aligha kellett felkavarnia Budapest közlekedését. Nem mintha az nem lenne eléggé kaotikus nélküle is. Putyin tehát jött és legfeljebb találgathattuk, hogy mi az ördögnek. Mert2014 decemberében Tarlóst például simán kirendelték a szőnyeg szélére. Moszkvába. Ha nyomaték nélküli térdeltetésre rendelték volna, akkor valószínűbb, hogy Orbánt „hívják meg” Moszkvába. Így maradnak a találgatások...

VENDÉGSÉGBEN SZÁLASIÉKNÁL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Karsai László
2017.02,.02.


Az alábbi történelmi jelentőségű interjú a Népszabadság utolsó, október 8-i számában jelent meg:

ITT OLVASHATÓ

KINEK SZÓL A TILOS?

ÉLET ÉS IRODALOM ONLINE
Szerző: Bakács Tibor
2017.02.03.


Természetesen nem akkor kezdett működni a Habony Művek, amikor a Szent Korona vitrinjéből előlépett asztráltestével Árpád. A Tilos Rádió mindig is szálka volt mindenféle hatalom szemében, aminek oka a műsorokat adó személyiségek elkötelezettsége volt a demokrácia mellett. Oké, ki lehet rúgni Barangót, Paizs Miklóst, bárkit (jó példa lehetek én is), de félő, hogy helyére hasonszőrű, Soros György által mozgatott álcivil léphet (a kommunikáció kaotikussága miatt mondom, hogy ez irónia).

Szegény Bakács! Olvasom a médiát, közlik a néppel, hogy megvan az új Paudits Béla, aki nemcsak lecsúszott, hanem szellemileg is vége lett, miután a Tilos Rádió visszautasította a hangjátékát minőségi okok miatt.

Ekkor gondoltam arra, hogy az agónia utolsó pillanatában még szólnék én is népem tájékozottabb rétegéhez, vagyis köszönöm, ÉS!

(2017-ben rendkívüli jelentősége van egy újságíró számára annak, ha a szövege úgy jelenik meg, hogy belőle idegen kezek nem húztak ki vagy írtak bele valamit.)

Atomjaira hullott emlékezetemmel szeretném elmesélni, mi volt nekem a Tilos Rádió 25 éven keresztül. Óh, csak azt a végét tudnám feledni...

A MAGYAR OLIMPIA ELSŐ KÉT ÁLDOZATA ÉS AZ ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT, AMELY INKÁBB TERRORKÖZPONT

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Bruck András
2017.02.02. 


Azt képzeltem, hogy Magyarország egy amolyan átlagos: közepes életszínvonalú és másban is jó közepesen teljesítő, kiemelkedőt legfeljebb néhány területen nyújtani tudó, de értelmesen gazdálkodó ország lesz 1990 után, ahol alapjában véve rendben, rendezetten zajlik az élet, több okod van bizakodásra, mint aggodalomra, jól öltözött, egészséges külsejű emberek között jársz-kelsz, egyszóval többé nem csak vágyakozol a Nyugat után, hanem ott is élsz.

Ezen a paraméter-rendszeren belül sokféle változatot el tudtam képzelni, csak egyet nem: azt, hogy ebből mára semmi nem lesz, ellenkezőleg, a rohadt és gyűlölt Kádár-korszakot is tisztábbnak és becsületesebbnek kell mondanom, mint azt, amiben ma élünk.

Minden egyes nap új és új bizonyítékokkal szolgál életkörülményeink sivárosodára, és ezzel párhuzamosan a növekvő jogfosztottságra, kiszolgáltatottságra – az erősödő zsarnokságra.

A legfrissebb eset a néhai miniszterelnök, Antall József fiához és az ő feleségéhez, vagyis az Antall házaspárhoz kapcsolódik. Nemes nevek, nemtelen tettek – nem szokatlan párosítás.

A sztori, hogy az Antall József Tudásközpont vezetője, Antall Péter kirúgással fenyegette meg beosztottjait, amennyiben nyilvánosan ellenzik a budapesti olimpia tervét, mert a pénz a miniszterelnöki hivatalból jön, már úgy egy hete ismert. Ez a videó az ATV kedd esti műsorából az újabb fejleményeket mutatja be. Az intézet egy dolgozójának megszégyenítését és egy másik kíméletlen kirúgását, amiért ő a megalázott kolléga védelmére kelt.

Szóval a hétköznapi magyar rémálom egy új, szolid epizódja nyolc percben. Azt, hogy Antall Péter olyan ember, amilyen, értem. Azt, hogy ő ezért az intézményért bármire képes, azt is értem. A farkas is képes bármire, hogy egyen.

A tragédia tehát nem ő.

A tragédia az, hogy nem olyan országot képzeltünk el 1990 táján, ahol egy családi magánalapítványt, mert a A. J. Tudásközpont elvben az, a mi pénzünkből, évi hatszázmillióból tartanak majd fenn...

A KOLDUSSZEGÉNY ORBÁN CSALÁD ÚJ KASTÉLYA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.02.02.


Schossberger Zsigmond zsidó nagytőkés turai kastélya most már az Orbán családhoz köthető – adta hírül a hvg.hu. Mint kiderült, 2015 végén a TRA Real Estates Kft. 200 milliós ajánlatot tett az addigi tulajdonos Turai Kastély Kft.-nek a Schossberger Zsigmond által építtetett kastélyra, amely egyébként 2,3 milliárd forint értéken szerepelt az eladó könyveiben. A TRA Real Estates Kft.-t birtokló, frissen alakult vállalkozás, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. bejegyzési illetékét a miniszterelnök veje, Tiborcz István számlájáról fizették be. Vagyis: Tiborcz a tulajdonos. Vagyis: a saját lábá álló Ráhel. Vagyis: az Orbán család.

Az új tulajdonos egyik első lépése az volt, hogy megszüntette a kastély látogathatóságát. Ha csak ennyit mondanak, már tudni lehetett volna, hogy ez csak valamilyen fideszes, de főleg az Orbán família lehet. Utána megritkította a fákat a parkban, noha azt egy 2009-es önkormányzati rendelet helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította. Ennél nincs árulkodóbb, Tiborcz közismert fatolvaj, aki soha egyetlen környezetvédelmi rendeletet nem tartott be, és ahol fát lát, azt azonnal kivágatja...

AZ ÁTLÁTSZÓ BEPERLI A MINISZTERELNÖKSÉGET A 4-ES METRÓRÓL SZÓLÓ JELENTÉS MIATT

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Somodi Dániel
2017.02.03.


Kiszivárgott a 4-es metrós korrupciót vizsgáló jelentés egy rész, az Átlátszó perre megy a teljes dokumentumért; egy közvetítő nagyon jól járt a régi BKV-s trolik eladásával; megsértődött a NER egyik hűséges szolgája egy róla szóló cikken.




Ezekről ne maradj le!

Kiszivárgott a 4-es metrós korrupciót vizsgáló OLAF-jelentés (Index)

Az OLAF metrójelentésének teljes nyilvánosságáért perelünk (Átlátszó)

Kapitulált a Zsidai-konyhával keménykedő Budavári Önkormányzat (HVG)

Ha van 3 perced:

Kiszivárgott a 4-es metrós korrupciót vizsgáló OLAF-jelentés egy része

Hatvan (összesen 167 milliárd forint értékű) szerződésnél bukkantak szabálytalanságokra, vagyis korrupció nyomaira. 59 milliárd forint uniós támogatást követelhetnek vissza emiatt. Korábban két szerződéssel kapcsolatban szóltak hírek kenőpénzek kifizetéséről. (Index)

Az OLAF metrójelentésének teljes nyilvánosságáért perelünk
Hetek óta forgathatják izgatottan a magyar államigazgatásban az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) négyes metróról készített jelentését. Azt viszont nagyon nem akarják, hogy a közvélemény is tudjon arról, milyen szabálytalanságokat találtak az unió hivatalnokai. Az Átlátszó azonban nem hagyja annyiban és perre megy a jelentést őrző Miniszterelnökséggel. (Átlátszó)

Kapitulált a Zsidai-konyhával keménykedő Budavári Önkormányzat
A néhány hete súlyos hiányosságokat megállapító jelentés miatt még az étterem tulajdonosai perelnek, újrakötötték a bérleti szerződést az önkormányzattal – pedig az korábban illegális üzemnek nevezte a Zsidai-éttermeket ellátó konyhát. (HVG)

Így számolt le Putyin elnök a külföldi ügynökszervezetekkel

Szisztematikusan, öt jól irányzott ütéssel számolt le a civil szervezetek többségével Vlagyimir Putyin. A még megmaradt oroszországi civil szervezetek számára marad az állandó fizikai, anyagi és szervezeti fenyegetettség. (Átlátszó)

Valaki nagyon jól járt a BKV trolibizniszével
A BKV darabonként másfél millió forintot kapott négy régi trolibuszért, amelyekért egy ukrán cég sajtóhírek szerint 8 millió fizetett – mármint darabonként. Ráadásul ők is érdeklődtek a budapesti cégnél, amikor meghirdették a buszokat. (HVG)

Ha van még két perced:

Sokat elárul az a sértődött nyílt levél,
amit a NER egyik hűséges szolgája írt egy róla és gyanús állami pénzekről szóló újságcikkre reagálva. (444)

Landol Putyin, rögtön milliárdokat kap az orosz ortodox egyház. Eközben Lavrov orosz külügyminisztert magyar kollégája híres-neves házában vacsorázott Dunakeszin (Átlátszó, HVG).

Mészáros Lőrincéknél kihízták a régit – 65 milliós új iskolát kap Felcsút, ráadásként víztornyot is kap az ország mintatelepülése. (Magyar Narancs)

Bízzon mindenki a saját szimatában: az MTI szerint jó a levegő Budapesten, az Időkép szerint mindjárt megfulladunk. (444)

Szakirányú végzettség nélkül is
vezethet ma valaki kormányzati hivatalt Magyarországon. (MNO)

Orbán Viktor a Putyinnal közös sajtótájékoztatóján újra elmondta a napokban a kormány által ismételgetett 6,5 milliárd dolláros magyar veszteségről szóló hazugságot. (444)

Budapesti álom 2024: ha Magyarországon senki nem lop, és mindannyian beledobunk 17 ezer forintot, jöhet az olimpia. (444)

HÁT MILYEN ISTENVERTE BANÁNKÖZTÁRSASÁG EZ?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.02.02.


Belátom, nem könnyű überelni táváris Putyin sötét diktátor mindent felforgató budapesti látogatását. Különös tekintettel a városlakók – e nagyszerű eseményben gyökerező – csúcsrajárott egész napos szívatására, Juhász Péterék félig ellehetetlenített tiltakozására, Vlagyimirovics és Viktorovics egymást körbeszopkodó, rendkívül rossz érzéseket ébresztő, szürreális és gyomorforgató bratyizására.

Igen, figyelemmel kísértem a sajtótájékoztatót, ám a méla undoron és a megvetésen kívül semmi mást nem ébresztett bennem őexcellenciája (by Putyin) Orbán Viktor legújabb Európa-ellenes ezúttal viszonylag visszafogott fröcsögése, és meleg szarig benyaló, megalázkodó, szívélyes-kedélyes hajlongása az orosz zsarnok előtt. A lényeg, hogy az ellenséges Nyugat-Európa okozta nehézségek ellenére virágoznak, gyümölcsöznek, fejlődnek a magyar-orosz kapcsolatok, és köszönjük és öröm és boldogság és éljünk. Ja, és ha már ilyen szépen összegyűltek, hazudtak egy öblöset az elvtársak. Szemrebbenés nélkül. Egymásra licitálva. Úgyhogy nincs erről több mondanivalóm, bár a hóciepellőm van tele azzal, hogy az Orbán nevű a magyar emberek nevében mondott hálát neki, hogy méltóztatott meglátogatni minket. Mert a legnagyobb erény, ha az ember tudja, hol a helye. Ja, aha.

Ám van itt egy dolog, amit baromira nem értek, viszont elég fontos ahhoz, hogy ne hagyhassam szó nélkül. A hír az, hogy kiszivárgott (még egyszer KI-SZI-VÁR-GOTT!) a 4-es metróval kapcsolatos korrupciós ügyeket vizsgáló OLAF-jelentés. Nem. Helytelen. Nem kiszivárgott. Kiszivárogtatták.

Nem akárki, hanem a Terrormariska néni által felvásárolt, cirkuszok és hisztériák árán kivéreztetett, elfideszesített Figyelő című lap. Magyarország utolsó komoly gazdasági lapjainak egyike, ahonnan a legnagyobb nevű újságírókat már távozásra kényszerítette az Orbán nevű Viktorba szerelmes, halszagú, történelemhamisító matróna...

AZ ANTIKRISZTUS LÁTOGATÁSA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.02.02.


Hát vége az Antikrisztus magyarországi látogatásának, lehet tovább lopni, bambán hülyeségeket mantrázni kinek-kinek politikai és társadalmi helyzetének megfelelően.
A szegényebbjének meg lehet enerváltan nézegetni a világba, mely egyre bonyolultabbnak, veszélyesebbnek és ostobábbnak tűnik.
És lehet közben kicsit örülni, mert úgy tűnik, hogy a következő években nem fog befagyni a seggünk orosz gáz híján, ami azért meglehetősen ütős érv a normális államközi kapcsolatok fenntartása mellett.
Ha a kisember szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor tulajdonképpen ez az egyetlen dolog fontos, hiszen az olyan elvont fogalmak, mint szabadság meg demokrácia ugyan melegíthetik annak lelkét, aki tisztában van a fogalom jelentésével, de az ilyenek még a politikusok között is kevesen vannak.
Másrészt meg mit ér a lélek melege, ha közben a test kihűl.
A nép egyszerű gyermeke számára a demokrácia a fűtött lakásban egy terített asztalt jelent, melyen ott virít a főtt füstöltcsülök, mellette a söröskrigli, és tudja, hogy ez holnap is így lesz, holnapután is, még a gyerekének is.
Persze ez csak akkor van így, ha nincs így, mert ha így van, akkor ez egy kalap szart se ér, akkor ezt szidni kell, mint a bokrot, mert az asztalon nincs ott a nyolc osztályhoz járó Mercedes S65 Coupé, e súlyos igazságtalanságba pedig már nem egy társadalmi berendezkedés belebukott.
De a fűtés az fontos, mert azt el tudjuk képzelni, hiszen mindenki fázott már életében, és nem volt kellemes élmény.

Hogy Putyin garantálta a meleget akkor is, amikor a globális felmelegedés errefelé éppen szünetel, az mindenképpen pozitív, habár van olyan eszement pártpolitikus, aki szerint Orbán Viktor gázért és saját köreinek gazdasági érdekeiért elárulta a magyar nemzetet a találkozón tartott tárgyaláson. A neves politikus szerint Ukrajna függetlenségéért sem állt ki, és "teljesen befeküdt az orosz álláspontnak" az energetikai kérdésekben.
Mert ha nem feküdt volna be, akkor ugyan mi lenne?
Föltörne a gáz a Kossuth téren?
Ha valaki, hát én aztán szívből, igazán utálom Orbán Viktort az ország lezüllesztése és az enyves kezei miatt, de ebben az ügyben a megállapodás speciel az ország érdekét szolgálta, még akkor is, ha ezzel saját szekerét is tolta.
És ez független attól, hogy kinek mi a véleménye az oroszokról, mint népről, Putyinról, mint demokratáról vagy diktátorról, merthogy a gázmezők Oroszországban vannak, a gázkonvektorok meg nálunk...