2017. március 18., szombat

HA ESETLEG A MI CSESZTETÉSÜNK MELLETT MARAD IDŐ ERRE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.03.18.


Hogyan függ össze a Fidesz egészségpolitikája – jól van, de ez a neve -, Széles Gábor gravitációszakértő és propagandaterjesztő, Nógrádi György migránslátó legújabb blődlije, két kazah orvos, egy csomó gusztustalan féreg és a KDNP? Mondom.

Olvasom a Publicus Intézet jelentését, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából készített. A felmérés reprezentatív, a végeredmény: tíz megkérdezettből hét szerint pocsék az állami egészségügy állapota. Százból 66 ember szerint az utóbbi években sokat romlott a helyzet. Tíz megkérdezettből hat szerint a kormány felelős a kialakult állapotokért, és kétharmad akár vizitdíjat is hajlandó lenne fizetni, ha javulna az egészségügy állapota.

Tudjuk ugyan, hogy a Fidesz kétharmaddal győz mindenhol, ahol csak elindul (kivéve jövőre, mert akkor négyharmados fölény várható), de ez – bárhonnan nézem is – azt jelenti, hogy még azok szerint is a kormánypárt sáros az egészségügy lerohasztásában, akik egyébként fel-alá masíroznak a békemeneten. Van azért bontás is, íme: az összes vizsgált társadalmi csoport elégedetlen az egészségügyi rendszerben tapasztalt állapotokkal, leginkább a bizonytalan szavazók (78 százalék), és a 30-44 év közöttiek (79 százalék) – legkevésbé a Fidesz szavazók (49 százalék). Tehát még a kormányhívek fele szerint sem annyira hejehuja és dínomdánom. ITT a teljes elemzés, ha valakit érdekel.

Miközben a Publicus elemzését bogarásztam, felugrott egy értesítés (soha nem fogom tudni meghálálni Zuckerbergnek azt a sok remek újítást, amivel naponta keseríti az életemet), hogy a Magyarországon világhírű feltaláló és üzletember megint feltolt valamit a közösségi oldalára. Meggondolatlanul rákattintottam, hátha megint megerőszakoltak valakit a rohadt migránsok. Mert Széles Gábor ilyeneket szeret megosztani, lehetőleg orosz kamuhír-portálok bevonásával...

A KREML PROPAGANDÁJA: SZOVJET INTÉZKEDÉS 21. SZÁZADI ESZKÖZÖKKEL - 1. RÉSZ

ÁTLÁTSZÓ - PC BLOG
Szerző: pcblog
2017.03.18.


Az ukrán konfliktus során az orosz dezinformációs aktivitás a tetőpontjára jutott, a hamisított és álhírek a Kreml „aktív eszközeinek” részét képezik. A jelenség persze nem újdonság, már a Szovjetunióban széles körben alkalmaztak ehhez hasonló eszközöket az ország külpolitikai céljainak elérése érdekében. Az elferdített információk megírása és terjesztése ma is egy központosított rendszeren keresztül történik, így minden elem illeszkedik a Kreml politikájához és retorikájához. Vendégszerzőnk Yevhen Fedchenko, a Mohyla Újságírói Iskola vezetője és az orosz dezinformáció ellen küzdő StopFake.org társalapítója, kétrészes sorozatban járja körül az orosz információs hadviselés 21. századi működését.

A Stopfake projekt az orosz propagandagépezet több mint 500 elemét vizsgálta meg: ezek jelentős átfedést mutatnak a szovjetek által korábban használt hamis és hamisított hírek témái, illetve az Oroszország által napjainkban alkalmazott retorika között. Ami változott, hogy a mai Kreml-propaganda parazitaként telepszik rá a Nyugat oly sokat támadott liberális értékeire, hiszen a dezinformációk épp ezeknek köszönhetően, a „szólásszabadság” és a „másik nézőpont bemutatásának” igényére hivatkozva terjeszthetők. A másik különbség a korszak technikai adottságaiból fakad: a szovjetek főként nyomtatott lapokban tudták terjeszteni propagandájukat, míg ma a Kreml számára az internet és a közösségi média nyújtotta lehetőségek is nyitva állnak.
..

SZÍNRE LÉPETT A GÖDÖLLŐI POLGÁRMESTER ÚJ PÁRTJA, BÁR IGAZÁBÓL MÉGSE

MAGYAR NARANCS 
- VILLÁMNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2017.03.18.


Hivatalosan is bemutatkozott Gémesi György pártja, az Új Kezdet. Aki erős kezdésre számított, annak csalódnia kellett.

A napokban alakult párttá az Új Kezdet, amelyet már régóta próbált megszervezni Gémesi György, Gödöllő polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője. A korábbi MDF-es politikusnak a párt szombati bemutatkozásán – legalábbis az alapján, amit az MTI beszámolójában olvastunk – általánosságok kijelentésén túl (a gyűlölet szítása és a politikai csatározások helyett ők egyesíteni szeretnék az embereket, az ország morális felemelkedéséhez le kell tenni újra az alapokat, stb.) egyelőre nem sok mindenre futotta. Igaz, a tiszteletre méltó polgármesteri munkásságot felmutató Gémesi eddig sem retorikai bravúrjairól volt híres...

FERGETEGES BULIVAL ÁLLTAK KI JORDÁN MELLETT A SZOMBATHELYI SZÍNÉSZEK

GÉPNARANCS - SZÍNHÁZ BLOG
Szerző: hvg.hu
2017.03.18.


Nem akármilyen bulival köszönték meg tegnap éjszaka a szombathelyi színészek a szimpátiatüntetést, a közönség kitartó szeretetét, és azt, hogy a többség egy emberként Jordán csapatának szurkol – számol be a nyugat.hu.

Nyavalygás helyett fergeteges bulit csaptak, politikamentes őrületet, a Mágikus Mintha nevű színészzenekar vezényletével.


A tudósítás szerint ez az este az volt, amikor:

– senki nem politizált;
– nem hőzöngött;
– nem küldte el melegebb égtájra az egyetlen érvényes pályázatot elgáncsoló szombathelyi városvezetést;
– nem hazugozta le az alaptalanul vádaskodó Eperjes Károlyt;
– egyetlen fenyegető, negatív jelző nem hangzott el.

Élőben kapcsolták továbbá Jordán Tamást is, aki nem ért ide. fővárosban játszott, de megígérte, bármi lesz a március 27-ei közgyűlési döntés után, megismétlik ezt a bulit. Addig is, üzente: „nagyon hálásan köszönök mindenkinek mindent. És valaki igyon meg helyettem is egy pohár sört!”

VENDÉGCIKK: MIKOR FEJEZZÜK BE KICSINYES HARCAINKAT ÉS KONCENTRÁLUNK ARRA, AMI VALÓBAN TÖRTÉNIK AZ ORSZÁGBAN?

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: Lázár Gergő
2017.03.18.


Ugyan a forradalmi megemlékezés napokkal ezelőtt volt, mégis a mai napig azon gondolkodom, hogy jutottunk el ide? De leginkább miért? A forradalom évfordulóján nem a saját szabadságunkért emeljük fel szavunkat, hanem egymás nyakának esünk, lökdösődünk elküldjük a másikat a jó édes anyjába. Az összefogás kicsinyke szikrája sem látható. A szabadságunk ünneplése helyett a diktatúránkat mélyítettük tovább.

A videókat, közvetítéseket bámulva egész nap, rengeteg kérdés járt a fejemben. Többször jártam én magam is a pesti megemlékezéseken, melyek évek óta a politikai „elit” magamutogatása körül forognak. Orbán Viktor beszédei évről évre az önfényezésről, a mások hülyének nézéséről szólnak. Az általa idézett nagyjaink – ha megtehetnék – felkelnének sírjaikból és maguk harcolnának a diktatúra ellen. Pont az ellen, amit ma mi Viktorunk megtestesít.

Sokan azon sopánkodtak, miért is kell megzavarni holmi fütyülős csőcseléknek a nemzeti ünnepet. Miért nem lehet békességben emlékezni? Március 15.-én nem csak ünnepségek formájában kellene megemlékeznünk a szabadságunk kivívásáról, hanem emlékeznünk kellene arra is, mi is az a szabadság. Mi az, amiért 169 évvel ezelőtt emberek tízezrei adták életüket. A szabadságtól igen régen jártunk olyan messze, mint ma.

A korábbi cikkeinkben linkelt videókon jól látható, milyen állapotban is van a magyar társadalom, hová süllyedtünk. Emberek ismeretlenül ütik-verik egymást, csak azért, mert a másik más véleményen van. Párbeszéd már nem is létezik. Mocskos rohadék! -és már repül is a füles. Hogy jutottunk el idáig? Ugyanaz a mozdulat lenne, majdnem ugyanaz, ha az ütésre emelt ököl helyett segítő, vagy legalább baráti kezet nyújtanánk. Miért nem vagyunk képesek párbeszédre, vitára a másikkal? Amit láttam a videókon, az én szememben nem volt más, mint pártkatonák ököllel elintézettnek vélt harcai. A másik leköpése, felrúgása örömmel tölt el bennünket.

Nincsenek itt külső ellenségek, a harcokat nem a határkerítéseknél, vagy Brüsszelben kell megvívnunk. Az ellenség mi, magunk vagyunk. Nem a migránsok veszik el a munkánkat, megélhetésünket. A mi saját kormányunk az, aki meglop és földbe tipor bennünket. Nem a szomszéd, vagy az utcán fütyülő fiatal az ellenség, hanem a saját kormányunk. Mikor fogjuk fel végre? Mikor fejezzük be kicsinyes harcainkat, és koncentrálunk arra, ami valóban történik az országban?




SIMICSKA A VÁLASZTÁSOK ELŐTT ORBÁNRA NÉZVE KOMPROMITTÁLÓ, KARAKTERGYILKOS DOKUMENTUMOKAT HOZNA NYILVÁNOSSÁGRA

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.03.18.


Ezt ő maga terjeszti "közéleti szereplőkkel" folytatott beszélgetéseiben. Legalábbis ezt állítja a Hetek egy hosszabb cikk egy eldugott mondatában. Meg azt is, hogy a Fideszben tartanak a dologtól.

Azt pillanatnyilag nem lehet tudni, hogy ezek az állítások mennyire az ATV-HírTV, azaz a Simicska és Németh Sándor egyháztulajdonos közötti médiaháború részei, de ha igaz, akkor
Orbán egykori pénztárnoka tényleg beveti a leggyilkosabb fegyvert, ami csak rendelkezésére áll, és amire már legalább két éve vár Orbán ellenzéke.

Simicskánál - talán Lévai Anikón kívül - senki nem ismerni jobban Orbánt, egészen biztosan sokat tud róla. Kérdés persze, hogy mit tud ebből bizonyítani.

És a másik kérdés, hogy milyen jellegű dokumentumok lesznek ezek. A Hetek cikke arra utal, hogy az ügynöküggyel, Orbán állítólagos ügynökmúltjával kapcsolatosak.

A hetilap amúgy szinte csak mellékesen érinti ezt a szálat, a cikke főleg a Jobbik-Simicska kapcsolattal foglalkozik, amire a kormánypropaganda is felfűzi az ügyet, mintha ez valami meglepő újdonság volna, és Orbán nem ezzel vádolta volna meg Vonát néhány hete, amikor arról beszélt, hogy nem ő, hanem a Jobbik elnöke szokott férfiak szoknyája mögé bújni. (A szoknyázás amúgy nem buzizásnak indult, Vona emlegette először, hogy Orbán ne bújjon Tarlós szoknyája mögé olimpia-ügyben.)

Az ügynökügy amúgy nem érdekel ma már senkit - széles választói csoportokat legalábbis. Más a helyzet azonban, ha Magyarország miniszterelnökének esetleges besúgói múltjáról van szó...

A BAJBAN LEVŐ MSZP GYURCSÁNYT TÁMADJA

EURÓPA KÁVÉZÓ BLOG
Szerző: Európa Kávézó
2017.03.18.


Egyre nyíltabban támadja az MSZP a Demokratikus Koalíciót, különösen annak elnökét, Házi blogjuk megvágja Gyurcsány Ferenc március 15-ei nyilatkozatát, kiforgatják az adózott vagyonról szóló interjúját. Hazugozzák a DK-t, amiért lebuktatta a Fidesszel közösen előkészített kastélymutyijukat. Az MSZP ezzel az akciósorozattal Botka kudarcait próbálja leplezni. Már csak a kilóra megvett "kutatások" hiányoznak, hogy a "DK eltűnt és egy ország vár Botka Lászlóra." Jönni fog ez is...

Különös, amikor a Puch Lászlókkal, Boldvai Lászlókkal kipárnázott MSZP beszél arról, hogy fizessenek a gazdagok. Az pedig már nem is különös, hanem gusztustalan, amikor félre magyarázzák a szocialisták hivatalos (!) oldalán Gyurcsány Ferencnek az ATV-ben elmondott szavait. A Demokratikus Koalíció elnöke arról beszélt, hogy már annyi pénzt adózott, amennyit Botka nem fog megkeresni. Visszataszító, hogy a támadó szocialisták nem teszik hozzá: Gyurcsány a cégei eladásából származó jövedelméből adózott. Azt is kihagyják az "érvelésből", hogy a DK elnöke a vagyonát nem a politikából, hanem azt megelőzően szerezte, ellenben cégeiben több száz családnak adott megélhetést. Ugyanakkor ne tudná az MSZP, hogy korábbi elnökük és miniszterelnökük amíg az országot irányította, nem vette fel a fizetését, és azt minden hónapban jótékony célra ajánlotta fel? Kormányzása alatt a statisztikák szerint  csökkent a vagyoni különbség szegények és gazdagok között...
Miért nincs szemernyi korrektség az MSZP mai irányítóiban? Akkor nézzük majd meg, mije van Botka Lászlónak, akinek elvileg csak az 1994 óta kapott országgyűlési képviselői és polgármesteri fizetése állt rendelkezésére... Kijön-e mindaz, abból a fizetésből?

Az MSZP a Fidesszel összerakott kastélymutyi miatt is a DK-t okolja, holott ők akartak közös törvényt alkotni Orbánékkal arról, hogy néhány urizáló vadász, például Lázár János, egy kastélyból vezényelhesse luxus szenvedélyét. A DK lebuktatta őket, erre megindult a hiszti, pedig ki kéne állniuk és elnézést kérni az átvert baloldali szavazóktól...

GYURCSÁNY MAGÁT ÜTÖTTE KI BOTKA HELYETT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.03.18.


Gyurcsány Ferenc ismét nekirohant Botka Lászlónak, de saját magát nyársalta fel. “Csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be. Több adót fizettem be idén, mint amit Botka László egész életében keresni fog” – mondta a DK-elnök az ATV-ben, és így két mondattal igazolta, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének nagyon is igaza van, amikor luxusadót sürget.

Két hete írtunk Gyurcsány coming outjáról, amikor végre maga is elismerte, hogy a szociáldemokráciához körülbelül annyi köze van, mint Dagobert bácsinak. Ehhez annyi kellett, hogy felálljon Botka László, és az MSZP frontjában legyen egy olyan politikus, akit komolyan vesznek a választók és valóban baloldali programot hirdet. A stabilan 10 százalékos támogatottság alatti pártja élén az ellenzéki blokk vezetéséről álmodozó volt miniszterelnöknek ez csípi a szemét. Úgyhogy támad, ahol tud: ha Botka baloldali, akkor én nem – ez a képlet.

Viszont gondolhat bármit Gyurcsány a világról, a fanatikus hívein kívül leginkább balról számíthat szavazatokra, ezért minden szempontból szerencsétlen húzás az a csata, amibe elkezdett beleállni. Ez a “több pénzem van, mint neked, úgyhogy miről beszélsz kishaver?”-szöveg nem csak gyermeteg és bicskanyitogató, de jó eséllyel kontraproduktív is egy baloldalinak elkönyvelt politikus szájából. Körülbelül Lázár János méltán sokat szapult szavaival analóg: “Akinek nincs semmije, az annyit is ér” – bölcselt a vezető fideszes még 2011-ben..
.

ITT OLVASHATÓ

NEM ROPPAN AZ ORBÁN-RENDSZER

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.03.18.

Ahogy azt várni lehetett, Majtényi beszédét sokan, sokféleképpen szeretnék látni, és magyarázni. Mármint azt a beszédét, amit a Parlament épületében mondott el annak alkalmából, hogy valójában nem is szállt versenybe a köztárság elnöki címéért. Olyan véleményt is olvashatunk ennek kapcsán, ami szerint most aztán jól megroppant Orbán rendszere. Ha nem is csak Majtényi beszédétől.

Amellyel kapcsolatban kár lenne kétségbe vonni, hogy sokaknak tetszett. Ami érthető, hiszen Majtényi sok olyat elmondott, aminek igazságát aligha lehetne kétségbe vonni. Az ilyen nyilvános beolvasásoknak korábban is sokan örültek. Akkor is, amikor a Fidesz olvasott be az akkori kormánynak. Így érthető, ha most is sokan érezték úgy, hogy Majtényi most aztán jól megmondta. Helyettük is. A sok kicsi lokális katarzis pedig jót tesz a léleknek. Így az említett beszéd egyfajta humanitárius gesztusként is felfogható. Annyira, hogy valószínűleg ez a haszna messze felülmúlja a politikai eredményességét. Mert arról is kár lenne elfeledkezni, hogy Majtényi annak idején csak meggyőzni hagyta magát a jelöltségről. Talán nem is akarta igazán. S talán ezért hatott úgy az egész fellépése, mint egy olyan diáknak, aki az átpiált éjszaka utáni vizsganapon elmegy ugyan vizsgázni, de visszaadja a tételt. Megkapva ugyan az elégtelent, de igen eltérő módon, mint az a diák, aki belead apait-anyait a felkészülésbe, megpróbálja a felelést, de képességei egy elégtelent érnek talán...

KELL-E NEKÜNK IDENTITÁSPOLITIKA? - KRITIKAI ALAPOZÓ

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KAPELNER ZSOLT
2017.03.18.



Mi a közös abban, amikor határon túli magyarok küzdenek magyar nyelvű utcatáblákért, amikor cigányok harcolnak a káros sztereotípiák ellen, vagy nők az egyenlő bánásmódért? Egyesek szerint mindannyian identitáspolitikát művelnek: annak a társadalmi csoportnak az érdekeit próbálják érvényesíteni, amellyel azonosulnak. Vannak azonban olyanok is, akik szerint tévúton járunk, ha ezekről a problémákról és küzdelmekről az identitások mentén gondolkodunk. Kinek van igaza? Vajon az identitáspolitika a baloldaliság lényegi összetevője, vagy ellenkezőleg, az valójában tévútra visz?

Az identitáspolitika nyilván az identitás politikája, szóval mi az az identitás? A szociológusok és pszichológusok ezen hosszú ideje vitatkoznak, de általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy ember identitása az a mód, ahogyan meghatározza, azonosítja önmagát. Például amikor a magyarul nem tudó Liszt Ferenc 1840-ben büszkén azt mondja, hogy „je suis hongrois” azaz „magyar vagyok”, ezzel azt fejezi ki, hogy ő – nyelvtudás ide vagy oda – magyarként határozza meg önmagát.

Az identitás azonban sokszor egyáltalán nem a szabad döntésünk vagy belső késztetéseink eredménye. Az Amerikában élő dakoták és sziúk eredetileg természetesen nem indiánként, hanem dakotaként és sziúként gondoltak egymásra és magukra. Az európai hódítók voltak azok, akik feltalálták az „indián” kategóriáját és ugyanúgy kiirtották, elnyomták, rezervátumba zárták őket függetlenül attól, hogy dakoták vagy sziúk voltak. Ők tehát kevésbé szerencsések Lisztnél, akinek csak azt kell eldöntenie, merre húz a szíve. Ma egy indiánt akkor is indiánként határoz meg a társadalom, ha neki ehhez semmi kedve. Az identitásainkat tehát olykor társadalomban elfoglalt helyünk, olykor önmeghatározásunk, olykor a kettő keveréke határozza meg...

AZ EMBEREK MÁR MEGBÁNTÁK, HOGY A VIZITDÍJ ELTÖRLÉSÉÉRT CSERÉBE HATALOMRA JUTTATTÁK A FIDESZT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.03.18.


Kétharmad újra fizetne vizitdíjat, csak lenne jobb az egészségügy. Még a Fidesz-szavazók többsége is.

Afelől nem nagyon van kétség, a 2008-as, ún. szociális népszavazás volt az utolsó szög az elmúlt nyolc év koporsójába. Ez volt az, amin a népek leszavazták a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Ezek voltak azok a tételek, amiket Gyurcsány kerekperec letagadott a 2006-os miniszterelnök-jelölti vitában, amivel fel is törölte Orbánnal a padlót.

(És máig erre épül az önmítosza: az Ember, Aki Legyőzte Orbánt. Azt már nem teszi hozzá, hogy finoman szólva se bontotta ki az igazság minden részletét. Igaz, nem a vizitdíjat tagadta le például, hanem a receptfelírási díjat. És bevezették a receptfelírási díjat? Nem vezették be. Na ugye.)

A jelentős többség azonban leszavazta az egészségügyi copaymentet, ami után már egészen biztosan lehetett tudni, hogy 2010-től a Fidesz következhet. Vergődött még utána Gyurcsány egy évig, MSZP-SZDSZ meg kettőig, de azzal csak azt érték el, hogy Orbánnak kétharmada lett, és talán több évtizedre is bebetonozhatta hatalmát.

Az egész dolog a vizitdíjon múlott: az elhazudásán, megtámadásán és a leszavazásán...

LÁZÁR: AKI KOMCSI VOLT, AZ ANNYIT IS ÉR!

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2017.03.18.


Kedvenc kormányzati karakterem, lézerjános nagyon ment már megint. Jankó időnként elkóborol a kormánykommunikációs fősodorból, ilyenkor pedig előállnak azok a ritka pillanatok, amikor a mondandója nyomokban olyan elemeket tartalmaz, amikkel egyet tudok érteni. Itt van például ez a mondás:
Nem az ügynök-, hanem a megrendelői lista nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés, azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották.
Részemről simán okés, ha az ügynökkérdésben a megrendelői listát nyilvánosságra hozzák. Pontosabban az okés, ha a megrendelői listát IS nyilvánosságra hozzák. Ami nem fog megtörténni, mert ehhez a mutatványhoz a rendszerváltás utáni lassan harminc év összes kormánya gyáva szar volt. De azért tegyünk úgy mintha elhinnénk, hogy egy lézerjános vezette Magyarországon valós lehetőség lenne. Mit lehet tudni, ugye, lézert szokás orbán utódjának is emlegetni, és nem baj ha majd emlékszik, hogy minekünk, nem fideszhitűeknek ezzel speciel a kedvében tudna járni.
Majd vett egy nagy levegőt és aszonta:
aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését.
Nehéz ebbe nem belelátni a feltartott középső ujjat...

MEGMUTATJUK, HOGYAN ALAKULTAK AZ ÁLLAMI REKLÁMKÖLTÉSEK AZ ELMÚLT 10 ÉVBEN

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Vikár Anna
2017.03.18.


A településképet védené a kormány Simicska plakátjaitól; vádat emelnek a kenőpénzt “alkotmányos költség”-nek nevező Mengyi Roland ellen; a vizes vb költségei összesen már 100 milliárd felett járnak. A hét legfontosabb korrupciós hírei.





Heti Top 5 – Átlátszó:

Itt lehet böngészni a korábbi nemzeti konzultációk kiperelt eredményei között

Nyilvános az elemzés, ami eldöntheti a Római-part sorsát

Így alakultak az állami reklámköltések az elmúlt 10 évben

Szinte naponta emelkednek a vizes vb költségei

Hat milliárd forintos uniós támogatásból erősödhet a családbarát értékrend

Heti Top 5 – magyar sajtó:


Mindenhol ott volt a 4-es metró botrány körözöttje, Terner Géza (HVG)

Újabb csapás a plakátpiacon Simicska érdekeltségére (MNO)

Vádat emelnek a fideszes Mengyi Voldemort ellen(Index)

Ülő menekült arcon térdeléséért is ítéltek el a déli határon szolgáló rendőrt (MNO)

Aratnak a kormánypárti politikusok kedvenc csapatai a TAO-n (24)

A FÉRFI, AKI AZT HITTE, BÁRMIT MEGTEHET: A LÚGOS ORVOS A MÁSODFOK UTÁN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: BALTA FLÓRIS
2017.03.17.


Másodfokon 9 év börtönben letöltendő szabadságvesztést és végleges foglalkozástól eltiltást mértek arra az orvosra, aki 2013. március 12-én életveszélyes lúgmarásos sérülést okozott egy nőnek. A későbbi sértett szakítását elfogadni nem hajlandó dr. Bene Krisztián több hónapnyi zaklatás és előkészület után támadt áldozatára, annak saját lakásában. Előbb műtétekhez használt altató-nyugtató, emlékezetkiesést okozó és pszichotrop anyagok kombinációját juttatta injekció formájában a sértett szervezetébe, hogy zavartalanul véghez vihesse tervét. Ezután öntötte a lúgot úgy, hogy az okozott égés elsődlegesen a nemi szerveket érintse.

Jelen írásnak nem célja, hogy eggyel megtoldja a sérülést részleteiben leíró, vagy a cselekmény mozzanatait bemutató cikkek sorát. Mivel a büntető igazságszolgáltatás vezérelve, hogy a vádiratban foglaltakat ne pusztán ellenőrizze, de kiderítse velük kapcsolatosan a teljes igazságot, aki Bene doktor tettének részleteire kíváncsi, az tájékozódhat róluk a tárgyalásokról tudósító sajtóorgánumokban.

Az Irgalmasrendi Kórház akkori főigazgatóját még a bűncselekmény napján őrizetbe vették, ami az előzetes letartóztatás előszobájának számít. Nem sokáig maradt azonban ott, mert 4 hónap után szabadon távozott, egy évvel később pedig a nyomozást is megszüntette ellene a Fővárosi Főügyészség. Csupán a sértett panaszának köszönhető, hogy nem maradt ennyiben az ügy, hanem az ügyészség végül mégis vádat emelt.

Az az ügyészség, amely ezután az eljárás teljes bírósági szakaszában érthetetlenül passzív volt, kérdésessé téve a megfigyelő számára, hogy a vádat képviseli-e egyáltalán. A meghallgatott tanúkhoz intézett ügyészi kérdés leggyakrabban annyi volt, hogy “milyen embernek ismerték meg” a vádlottat, sokszor pedig egyáltalán nem kérdezett az ügyész. Eközben az orvosszakértőknek olyan képtelenségekről kellett nyilatkozniuk, mint hogy mennyire nehéz beadni egy injekciót kesztyűben, vagy épp le lehet-e csatlakoztatni használat közben az injekciós fecskendőt a tűről. Az igencsak enyhe elsőfokú ítéletet követően az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, mielőtt fellebbezett volna, és később egy folyosói beszélgetés során, mások füle hallatára kijelentette, hogy végülis azért tette meg, mert “ilyenkor muszáj, nehogy a másodfok csak az enyhítésért folyjon”...

HA VAN SZÉGYENE ÉS MÉLYPONTJA AZ ELMÚLT 27 ÉVNEK, AKKOR EZ AZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2017.03.18.


Lázár János ellenkező előjelű állításával szemben nem készült semmiféle megvalósíthatósági tanulmány a Gyulaházára tervezett űrközponttal kapcsolatban, amire 3 milliárdot löknek ki az ablakon, pedig milyen szépen és hosszasan vakította a népet a legutóbbi kormányinfón. Ez csak egy példa Lázár Jánosból, aki főnökéhez hasonlóan soha nem hazudott, csak kár, hogy nagyítóval is nehéz igazságfoszlányokat felfedezni az ő hétről-hétre előadott szerepjátékaiban.

Nem is ez a lényeg, végül is a vizes vébé egyik tök felesleges létesítménye is csak félmilliárddal drágult a másfélszeresére egyetlen nap alatt, és a szerencsés véletlenek folytán éppen Tiborcz István nemzeti vej és sajátláb haverja/kényszerből hátrahagyott üzlettársa nyert a bulin. Mészáros Lölö újabb szállodabizniszt indít útjára, mindenki más meg néz, és nem lát.

Ez csak egy unalmas pénteki nap két random híre volt hazugságról, nagyipari lopásról, de ha már Lázárról esett szó: jegyezzük meg jól ezt az unalmas pénteki napot, amikor a mindenhez értő arrogáns kancelláriaminiszter munkásőr-kiállításon („Kádár-huszárok és pártkatonák – Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957-1989”) szónokolt.

Kövér László zsigeri kommunistázásának (ITT és ITT) nem feltétlenül logikus, de mindenképpen majdani történelemkönyvek lapjaira illő folytatásaként Lázár bebizonyította, hogy miért ő a legkártékonyabb-legveszélyesebb tagja a magyar kormánynak, íme:
  • Álvita folyik az ügynökkérdésről, 27 éve várat magára a megrendelők megismerése.
  • Nem az ügynökök, hanem a megrendelők listájának nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés: azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották.
  • „Nem árt tudni, kik voltak azok, akiknek a párttagság sem volt elég, hogy kivegyék a részüket a rendszerből”, ezért mindenkinek megadják majd a megszólalás lehetőségét.
  • Más volt a felelőssége annak, aki 1957 után lépett be a munkásőrségbe, mint annak, aki karriervágyból vagy megfelelési kényszerből, a hetvenes-nyolcvanas években csatlakozott a szervezethez. „Nem vendettát” akarnak (…), hanem bocsánatkérést és a hibák beismerését.
  • 1990 óta a Kádár-rendszer gaztetteiért Magyarországon senkit sem vontak felelősségre, senki sem került börtönbe. Attól tart, hogy „egyre inkább elmosódnak a határok gyilkos és hős között”.
  • Kádár Jánost Szent István és Mátyás király után az egyik legjelentősebb történelmi személyiségnek tartják az emberek, holott „Kádár nem volt több egy köztörvényes gyilkosnál”.
  • Aki az MSZMP tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését.
  • A tisztességhez, a helytálláshoz, a becsületes élethez nem feltétlenül kellett párttagság. Arra csak a kényelem, az érdemtelen előrejutás, a nagyobb tanácsi lakás és a jobb autó miatt volt szükség.
Nem tudom, hogy Lázár János hogy nem esett bele arccal előre a saját verbális hányásába...


MÁRCIUS 18.: A SZETA ADOMÁNYGYŰJTŐ FELHÍVÁST TESZ KÖZZÉ (1980)

HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2017.03.18.


„A magyarországi szegények helyzete mindmáig megoldatlan, az ország gazdasági állapotának romlásával az ő körülményeik is tovább romlanak.” Történelmünk során számtalanszor megfogalmazható lett volna ez a mondat. Csakhogy ez 1980-ban íródott, amikor szegények papíron egyáltalán nem léteztek. A pártállamtól független civil szervezet alapítása önmagában is kesztyűt dobott a hatalomnak. De a SZETA más módon is provokálta a rezsimet, amikor természetesnek és tartalommal bírónak tekintett olyan fogalmakat, mint szabadság, emberi méltóság és szolidaritás.

A Szegényeket Támogató Alapot néhány „másként gondolkodó értelmiségi” kezdte el szervezni 1979 késő őszén. Az alapító tagok az alábbi személyek voltak: Havas Gábor, Iványi Gábor, Lengyel Gabriella, Matolay Magdolna, Nagy W. András, Nagy Bálint, Pik Katalin és Solt Ottilia. Rajtuk kívül számos más aktivista is hosszabb-rövidebb ideig részt vett a munkában. Mivel az államszocialista rendszeren belüli szegénység a Kádári-érában tabutéma volt, és a hatóságok várhatóan korlátozták volna a SZETA tevékenységét, az alapítók úgy határoztak, meg se kísérelik a legális egyesületté alakulást.

Az alapkoncepció szerint a SZETA egy spontán civil szerveződés volt, amely rászoruló, az állami gondoskodásból kiszoruló családokat segített. Ismerős és ismeretlen támogatókon keresztül elsősorban pénzt és ruhát gyűjtöttek. (Mai képünkön Solt Ottilia és élettársa, Nagy W. András látható.) Az adományokat közvetlenül a családoknak osztottak ki. A segélyezésen kívül a tagok önkéntes alapon szociális munkát is végeztek: kérvényeket írtak, jogsegélyhez juttatták a gyakran írástudatlan ügyfeleiket. A pénzgyűjtést az alapításkor megkezdték, az első segélyeket 1979 decemberében küldték el. A segélyezetteket a SZETA tagjai saját szociológiai terepmunkájuk során megismert rászoruló – főként roma – családokból választották ki...

VADÁSZREPÜLŐGÉPEK OSZTRÁK BEVETÉSEN - MINDENKI NYERNI AKART

ÉLET ÉS IRODALOM ONLINE
Szerző: Földvári Zsuzsa
2017.03.17.


Tizenöt évvel ezelőtt rendelte meg ma is üzemelő vadászrepülőit az osztrák kormány. Szinte az első perctől vizsgálják állami és civil szervezetek, mennyi korrupció, dilettantizmus játszott közre abban, hogy a gépek drágák és elavultak. Az agilis védelmi miniszter ezúttal az Airbus gyártócéget jelentette fel vesztegetésért, csalásért, hatalmas kártérítést követelve.

Egyértelműen bizonyítani tudjuk, hogy az Airbus cég tudatosan megtévesztette az osztrák köztársaságot. Ha a döntéshozók birtokában lettek volna a valódi információknak, akkor egészen biztosan nem a cég Eurofighter Typhoon nevű katonai repülőgépét rendelték volna meg, hanem a svéd konkurens, a Saab gépét, a JAS 39 Gripent. A csalás nem csak a vételárra vonatkozik, hanem a gép technikai kapacitására, felszerelésére is.” Ezzel a meglepő közléssel állt elő az osztrák védelmi miniszter, Hans Peter Doskozil. A meglepetést az okozta, hogy a vadászgépeket 2002-ben rendelte meg az akkori osztrák kormány az EADS nevű európai konzorciumtól, s azóta a bécsi számvevőszék öt alkalommal vizsgálta a gépbeszerzést, s éppen úgy nem talált jelentős kivetnivalót, mint a 2006‑ban erre a célra felállított parlamenti vizsgálóbizottság. Öt évvel ezelőtt a honvédelmi minisztériumban egy számítógépekkel agyontámogatott szakértői gárda, a Task Force alakult meg az összes részlet feltárására. Évekig nem jutottak ötről a hatra, 2016. januárban azonban Doskozil átvette a tárca irányítását, új erőket, technikákat vetett be, s most a csoport 133 oldalas elemzésére hivatkozva állítja, hogy Ausztriának 183,4 millió euró kártérítés jár, az eredeti vételár 10 százaléka. De ha minden vádat bizonyítani tudnak, akkor a miniszter szerint az országnak 1,1 milliárd eurót kell kapnia.

Doskozil burgenlandi rendőrtisztből, szociáldemokrata pártkáderből lett hihetetlen sebességgel hadügyminiszter. A 2015-ben kirobbant menekültügy idején figyeltek fel rá, amikor a beömlő tömegek elhelyezését, tovább­küldését tettre készen, de emberségesen irányította. A katonai tárcát is szokatlan dinamizmussal vette át, s fejlesztési követeléseivel, költségvetési pénzek megszerzésével hosszú évek hervadása után újra látványos növekedési pályára állította a honvédelmet.

Váratlan bejelentését követően a parlament két ellenzéki pártja, a zöldek és a szélsőjobboldali szabadságpártiak összefogtak, s a tág jogszabályi lehetőséget kihasználva újabb vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték. A legkésőbb jövőre esedékes általános választás miatt a bizottsági munkának megnő a jelentősége, nem véletlen, hogy élére maga a parlament elnöke, a szociáldemokrata Doris Bores fog ülni, s a munka már májusban megkezdődik.

A semleges osztrák légteret 1985-től a SAAB cég használtan vett Sárkányai (35 OE Draken) védték, a katonai vezetés 2000 végén állította össze, hogy az új vadászgépeknek milyen feltételeket kell teljesíteniük. Az elkövetkező hónapokban a SAAB Gripenje, a francia Dassault Mirage-a, a Lock­heed F–16-osa és az azóta már Airbus Group néven futó cégcsoport németországi EADS konszern Typhoonja kapott meghívót. Az EADS 2000-ben alakult, eleinte a British Aerospace (BAE) brit katonai óriáscég is kapcsolatban állt vele, de később 11,1 százalékos francia, ugyanennyi német, 4,2 százalékos spanyol – döntően állami – tulajdoni hányaddal formálódott, 73,6 százalékot a részvényekből pedig a tőzsdén értékesítettek. Az öt albizottságból álló katonai értékelő csoport a három, összesen 5000 gépelt oldalas ajánlatot első nekifutásban – az időpont 2002 júniusa – értékelhetetlennek minősítette, egyik sem tett eleget az összes kívánalomnak. Ezek ugyanis az árakon, a működési költségeken túl azt is akarták, hogy az 1,791 milliárd eurós vásárlással álljon szemben egy 200 százalékos ellenüzlet, azaz a győztes pályázó 4 milliárd euróért vásároljon olyan termékeket osztrák cégektől, amelyek a vadászgépek szállításával függenek össze.

Második nekifutásra már csak a Gripen és a Typhoon maradt állva, az öt albizottságból négy – 2002 nyarán – az utóbbit találta jobbnak, annak ellenére, hogy drágább. Ám rengeteg extra felszerelést ígért, átmenetileg az Eurofighter első fejlesztésű változatát, amit aztán, ahogy elkészül, felcserélnek a modernebb második verzióval. A döntést a kormány is egyöntetűen szavazta meg egy emlékezetes kancellári reggelin, jóllehet a pénzügyminiszter eladdig az amerikai F–16-osokat pártolta, a szintén FPÖ-s védelmi miniszter pedig a Gripenek híve volt. Herbert Scheibner szerette hangoztatni, hogy ő pártatlan volt, évekkel később azonban 60 ezer eurós megbízást kapott az EADS-tól arab országoknak nyújtandó tanácsadásért...

IGAZSÁGOSABB VERSENYT ÉS NAGYOBB JOGBIZTONSÁGOT KÉR TŐLÜNK AZ OECD

INDEX.HU
Szerző: SZALAI
2017.03.18.


A legszegényebbek még szegényebbek lettek Magyarországon, és sok ember dolgozik nálunk, de alacsony termelékenységgel, áll többek közt az OECD friss növekedési jelentésében, a Going for Growth 2017-ben. Azért meg is dicsértek minket pár dologért, de haladjunk sorjában.

Nőtt az egyenlőtlenség Magyarországon 2005-ről 2015-re, ami leginkább annak köszönhető, hogy társadalmunk legszegényebb 20 százaléka tovább csúszott lefelé. Azaz pontosabban csökkent a háztartásonkénti elkölthető jövedelmük valamelyest, a többieknek meg kicsit, átlagosan egy százaléknál is kevesebbet, de nőtt... 

5+1 ÁLLATKERT, AHOVÁ TAVASSZAL EL KELL MENNED - TÖBB MINT EGY CUKI CSALÁDI PROGRAM

AZ ÉLET HANGULATOS OLDALA BLOG
Szerző: Földi Rita
2017.03.18.


Az állatkert látogatás kitűnő program az év minden melegebb időszakában, de igazán tavasszal a legélvezetesebb, amikor az ember már alig várja, hogy a hideg tél után a természetben, a csicsergő madarakat hallgatva, a zöld növényzet között sétáljon, vagy csak magába szívja a friss levegőt és az ilyenkor nyíló virágok illatát. Ha szerencsések vagyunk és a sétánk alatt még cuki állatokkal is találkozunk, akkor garantált a jókedv. Hogy ne csak a szerencsén múljon a találka, menjünk állatkertbe vagy vadasparkba! Igazi hangulatjavító, tavaszi program kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ezeket a helyeket ne hagyd ki!

5+1 állatkert, ahová tavasszal el kell menned:

NEMZETI LUJZA-NAP

GÉPNARANCS
-BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gépnarancs
2017.03.18.


...Lujza-nap alkalmából a Nemzet Jenője sokadjára volt kénytelen a szájába rágni az ő lassú felfogású népének, hol az ellenség.

Pedig már 2011-ben világosan megmondta: „Most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy máshonnan bárki is diktáljon nekünk.” Illetve neki. Azóta már a hatodik március 15-i beszédét tartja, és tessék! még mindig kihull a szita agyunkból, újra és újra meg kell ismételnie: „Brüsszelt meg kell állítani” Az nekem kimaradt, hogy Brüsszel bárhová is jönni akarna, pláne hozzánk, valószínűleg a tavalyi szónoklatra nem koncentráltam eléggé, de eszerint ők is jönnek, nemcsak a migránsok. Jönne továbbá „az Európát ostromló népszavazás” is, de azt visszavertük.

Egyesek azt állítják, hogy ez utóbbi csak nyelvbotlás volt, valójában népvándorlást akart mondani, csak a népszavazást jobban utálja, ezért jött a nyelvére. De én nem hiszem, Jenő sosem téved, legfeljebb Lujza.

A helyzetet bonyolítja, hogy Brüsszel nem egyedül jön. Két szövetségese is van, szentszövetségese, illetve álszentszövetségese (kár belénk ez a sok stiláris sziporka, úgyse bírjuk megjegyezni): a „feneketlen bendőjű tőke” és a „liberális világmédia”. Merthogy magyar már nem sok maradt, hullanak, mint a legyek, természetesen pusztán gazdasági okból. Ez szép tradíció nálunk (a miniszterelnök szavaival élve „gerincíve” és „történelmi vérvonala” „az égő csipkebokor csodájában élő magyar nemzetnek”, de ezt a kezdők kihagyhatják), hogy a sajtószabadság napján rúgunk egyet a csipkebokorból kifelé a sajtó nem kedvünkre való felébe.

1920-ban a kurzushívő Herczeg Ferenc is beígérte: „Március 15-e a nemzeti sajtó szabadságünnepe és a nemzetellenes sajtó gyásznapja lesz.” Ami nem sokkal azután, hogy februárban a Népszava újságíróit: Somogyit és Bacsót meglincselték és a Dunába dobták a különítményesek, üres fecsegésnek aligha volt tekinthető. Bezzeg manapság a népszabadságosok milyen könnyen megúszták, de hát az ilyenek semminek sem tudnak örülni!

A miniszterelnök e tekintetben mindenkit megnyugtatott: „Nem egyetlen hadjáratban gondolkodunk”. Bár ezt nem egészen értem, hiszen már győztünk, „a háborút a nemzet fennmaradásáért megnyertük”. „Mi voltunk, vagyunk és leszünk.” Ez végre ismerős, ld. még: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. Úgy látszik, ez a vérgerincvonalív a stíluselemeket tekintve elég messzire nyúlik. A nemzeti függetlenség ellen törő gonosz erők, mondhatni, rendszerfüggetlen ármányt képeznek, fene a bendőjüket. Ceausescunak még az utolsó, 1989-es beszédében is harcolnia kellett velük: „A hazám ellen folyó rágalomkampány célja, hogy megfosszák Romániát függetlenségétől, szuverenitásától”. Szakasztott így vagyunk mi is. „Nem lennék méltó a nép bizalmára, ha nem tennék meg mindent azért, hogy a román nép önállóan, külföldi beavatkozás nélkül döntsön sorsáról.” Csak a nép ott is sajnálatosan ellujzásodott, így képtelenek voltak felfogni és méltányolni a vezér küldetését.

Még jó, hogy a szél mellettünk van. Na nem mindegyik, mert van, amelyik bolond lukból fúj, mint megtudtuk. Lám, Jenő viccelődni is tud! De vannak „48-as szelek”, amelyek lázadásra bírták a népeket, ”először az angolokat, aztán az amerikaiakat, és ebben az évben jön a folytatás”. Nem értem ugyan, a hollandoknál miért nem jött, pedig tele vannak szélmalmokkal, lehet, hogy nem figyeltek eléggé a múzeumkerti beszédre, most aztán magukra vessenek! Értetlen holland Lujzák. Lujzákok...

ITT OLVASHATÓ

BEJRÚT, A KÖZEL-KELET FÉLELMETES PÁRIZSA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Gábor
2017.03.18.


Egy ideje már gondolkozom azon, milyen sok kategóriája van a határátkelésnek. Hiszen határátkelő az, aki végleg külföldre költözik, de az is, aki rendszeresen hónapokat tölt másik országban, ide tartoznak az ingázók, és végül, de nem utolsósorban én annak tartom azokat, akik ugyan Magyarországon laknak, de annyit utaznak, hogy idejük jó részét külföldön töltik. Utóbbi csoportról eddig elég kevés poszt volt, ezért örültem Gábor jelentkezésének. No meg azért, mert nem akármilyen országokban járt, amiket remélhetőleg majd több posztban bemutat. (Nem beszélve a fotókról, amiket külön köszönök neki.)

„Hadd kezdjem némi bemutatkozással. Úgy alakult az életem, hogy szinte kódolva vagyok a határátkelésre. Több kontinens országaiban éltem hosszabb-rövidebb ideig (Mexikóban, Etiópiában és Angliában).

Most azonban nem erről az időszakról szeretnék beszámolni, hanem az elmúlt évekről. Közgazdászként üzletfejlesztéssel foglalkozom, és egy nagy nemzetközi cég munkatársaként időm nagy részét az elmúlt években utazással töltöttem.

Olyannyira, hogy (noha Magyarországon élek) az elmúlt 3,5 évemben a naptári napok felében külföldön voltam, olyan régiókban, amelyek talán érdekesek lehetnek a blog olvasóinak: a Közel-Keleten, a volt Szovjetunió országaiban, Észak-Afrikában és Európában. Múltkor elkezdtem összeszámolni, 37 országnál hagytam abba.

Amikor megkaptam a munkát, az alapfeladatom a piaci részesedés és az árbevétel növelése volt. Az iparág maga nem volt új, a munka jellege viszont igen.

A feladatom az volt, hogy a meglévő ügyfélkört építsem, cseréljem, új piacokat nyissak és keressek ezekben a régiókban. Rengeteg emberrel találkoztam, sok időt kellett eltöltenem a helyi viszonyok megismerésével, ami sokszor azt is jelentette, hogy a helyi cég helyi emberének autójában mentünk vidéki városokba, szóval nem csak a fővárost láttam, ami azért csalóka lehet egy kicsit.

A magam szórakozására kezdtem dokumentálni az első pillanattól ezeket az utakat, mert úgy gondoltam, ez másfajta betekintést enged egy adott országba, mintha egy tengerparti (már ahol van…) ötcsillagos komplexumban lenne az ember. Arról nem is beszélve, hogy nekem sosem jutott még eszembe, hogy fogjam a családom, és azt mondjam, na, idén elmegyünk Kirgizisztánba nyaralni.

Őszintén szólva az elején gondolkodtam azon, melyik történettel, országgal kezdjem, hogy elég érdekes legyen, aztán arra jutottam, hogy kezdem a legelején.

Az első utam a főnökömmel és (egyébként japán) elődömmel közösen zajlott. A célállomást még az elődöm választotta, ő búcsúzott, engem pedig bemutatott, akinek kellett.

Hát így indultunk el elsőként Bejrút
ba:

A BUNKÓSÁG APOTEÓZISA

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.03.18.


Csúnya közjáték zavarta meg a március 15-i központi megemlékezést, amelyet a Fidesz szervezett. Ezen a nemzeti ünnepen az Együtt elnöke, Juhász Péter vezetésével a kormányfő beszéde alatt végig fütyültek. Ezzel akarták kifejezni azt, hogy nem értenek egyet Orbán Viktor politikájával. Az eseménynek azonban voltak ám érdekes előzményei is.

Korábban a párt által bejelentett demonstrációt kétszer is betiltotta a rendőrség, amit a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet bíróság elé vitt. Ezt az előterjesztést két bírói tanács is úgy értékelte, hogy a gyülekezési törvény nem teszi lehetővé, hogy a rendőrség előzetesen nem létező jogcímen, a „méltó megemlékezéshez való jog” valószínűsített sérelmére hivatkozva tiltson meg tüntetést. Azt gondolom, hogy a TASZ rosszul tette azt, hogy beavatkozott egy párt és a rendőrség közötti vitába, amivel magát a bíróságot egy morálisan megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan döntésre kényszerítette. A jogvédő szervezet most azt bizonyította be, hogy nincs tudatában a nemzeti ünnep jelentőségével, azt azonosította egy közönséges nagygyűléssel, vagy egy kormány iránti szimpátia tüntetéssel. Ez utóbbiak megzavarása is minimum erkölcstelen dolog, de azt még talán elbírja a politikai harc, amelynek során az ellenérdekelt pártok rendezvényeit megzavarhatják. Ilyen esetekkel korábban is és ma is rengetegszer találkozhattunk, hogy úgy mondjam ez már nem jelentett semmi különösebb dolgot. Mindig voltak és lesznek olyanok, akiknek nem tetszik az, hogy más emberek és pártok tőlük eltérően gondolkodnak és ezt egyszerűen nem tudják lenyelni és elviselni.

Március 15-ével azonban egészen más a helyzet, hiszen az a magyarság nemzeti büszkeségének a napja, amikor, hasonlóan az 1848-as elődeinkhez, minden politikai és személyes ellentétet félretéve ünnepelhetünk. Így tettek más pártok is, kivéve az Együtt pártját. A TASZ ezzel a tettével végeredményben a nemzeti érzésünket sértette meg, hiszen jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Juhász Péter vezetésével megzavarják a központi ünnepséget. Ilyen tettet még gondolatban sem tervezne egy olyan „jogvédő” szervezet, amelyik nemzeti elkötelezettségű és így nemzeti gondolkodású, hiszen természetesnek tekintené azt, hogy együtt, bár különböző helyen kell ünnepelnünk. Ezért jár közel az igazsághoz az a vélekedés, hogy a TASZ tevékenységét Soros György kozmopolita szemléletmódja motiválhatja. Nem állítom azt, hogy a jogvédő szervezetet a tőzsdespekuláns közvetlenül irányítja, de azt határozottan állítom, hogy ez a tette megfelel Soros György túlhajszolt liberalizmusának. S mint egy jó diák, aki tudja azt, hogy a tanárának melyek az elvárásai vele szemben, úgy tették meg azt önként és dalolva, hogy a bíróság elé vitték ezt az ügyet...

MERKEL ELLENSÉGES FOGADTATÁSA A FEHÉR HÁZBAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.03.17.


Érzékelhetően fagyos, de visszafogott légkörben zajlott Trump és Merkel kancellár fehér házi találkozója. A sajtótájékoztatón előadott nyilatkozatok is homlokegyenest ellentétes véleményeket tartalmaztak, mindkét irányból burkolt, egyértelmű üzeneteket fogalmaztak meg.

Egyedül a NATO védelmi kiadások növelésében volt egyetértés, miután Németország ezt korábban is sürgette, és egyetértett a 2014-es NATO-csúcsértekezleten megfogalmazott céllal, hogy 2024-ig valamennyi tagállam a GDP (bruttó hazai össztermék) két százalékát védelmi kiadásokra fordítsa. Angela Merkel a német védelmi kiadások növelését ígérte a NATO-nak.

Önmagában a tény, hogy Trump fontosnak tartotta kijelenteni, hogy “Amerika változatlanul támogatja a NATO-t”, azt jelzi, hogy ez cseppet sem természetes, és nem biztos, hogy a jelenlegi amerikai vezetés alatt mindig így lesz. Ilyen abszurdot a legvadabb képzelőerővel bíró forgatókönyvírók sem tudnának kitalálni, hogy Amerika könnyen a NATO ellensége lehet.

Trump mindenesetre nem úgy találkozott Merkellel, mint egy szövetséges jóbarát, inkább mint egy ellenséggel. A felszín alatt súlyos törésvonalak húzódnak, amelyek a tájékoztatón elmondott nyilatkozatokból is kitűntek. Trump tovább hazudozik a határvédelemről és a terrorizmus összefüggéseiről, miközben amögött kizárólag rasszista indulatok és xenofóbia áll. A menekültekről nem hajlandó tudomást venni, és minden muszlimot a terrorizmussal azonosítja.

Kijelentette, hogy “a bevándorlás nem jog, az állampolgárok biztonsága az első”, ami szintén nem igaz, mert egyelőre Amerikában is törvények szabályozzák a bevándorláshoz való JOGOT. Trump azonban semmiféle jogot nem ismer el, kizárólag a saját akaratát, ami egyelőre fennakad az amerikai jogállam bíróságain. A szövetségi bírók döntései éppen azt bizonyítják, hogy a beutazás és a bevándorlás is jog, amit Trump akar, az az önkény...

A MOMENTUM ÉS AZ ÜRES NEMZETKÉP

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Pap Szilárd István
2017.03.17.


Nem sokkal a sikeres olimpiai népszavazási kezdeményezés elindítása után a Momentum Mozgalom előrukkolt az „egészséges nemzettudat” fogalmával, amely nagyhamar ki is akasztotta a 90-es évek liberális értelmiségének még létező képviselőit. A Demokratikus Charta világában szocializálódott liberális értelmiség, amely évtizedek óta a politikai vitapartnerek lenácizásával próbálta meg hitelteleníteni a nyugati minták vakbuzgó követésének társadalmi árnyoldalaira rámutatókat, most is csuklóból tolt egy kiadós nácizást a Momentum felvetése kapcsán. És mint oly sok mindenben, ebben is jó nagyot tévedett.

A nemzetről való beszéd a Momentum számára egy olyan eszköznek tűnik, amivel éles vonalat húzhatnak maguk, és a rendszerváltás utáni balliberális elitek közé, miközben a jobboldali nemzet-beszéd kirekesztő és magyar társadalmat megosztó mivoltát is kritizálni próbálják. És ezt a kezdeményezésüket csak üdvözölni lehet. A nemzettudatról, nemzetképről szóló megnyilvánulásaival a Momentum azonban elárulja, nem igazán érti, hogy mi is a tétje annak, amiről beszél. Miközben a múlttal való szakítást hirdetik meg, a momentumosok valójában már jó ideje létező közhelyeket ismételgetnek, anélkül hogy tényleg számot vetnének a rendszerváltás utáni magyar politika valódi tévedéseivel.

A Momentum alelnökének, Soproni Tamásnak a hvg.hu-n megjelent írása szerint, szakítani szeretnének mind a baloldal állítólagos nemzet-undorával, mind pedig a jobboldal giccses nacionalizmusával. Ami önmagában szuper dolog, még akkor is, ha sok ponton épp a Fidesz megosztó nacionalizmusának motívumait ismételgeti az írás. Kétségtelen például, hogy a 2004-es kettős állampolgársági ellenkampány a magyar balliberális kormányzás egyik legnagyobb baklövése volt, de ebből nem föltétlenül következik, hogy érdemes reprodukálni Orbán Viktor „a baloldal ráront nemzetére” típusú gondolatait. A baloldali-liberális kormánykoalíciók például jobboldali társaikhoz hasonlóan végig bőséges anyagi és intézményes támogatást nyújtottak a határon túli magyaroknak, ami azért nem a nemzetvesztés szinonimája..
.

ITT OLVASHATÓ

AZ EURÓPAI POLITIKAI ELITNEK MÉG EGYSZER NEM LESZ OLYAN MÁZLIJA, MINT A HOLLAND VÁLASZTÁSOKON - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey Lajos
2017.03.18.



New York Times/Washington Post/ABC News/AP

Az osztrák külügyminiszter is azt mondja, hogy vissza kell venni az unió hatásköréből. Kurz szerint kevesebb EU több lenne, azaz a szervezet túlélése érdekében a tagoknak csak néhány központi kérdésre kellene összpontosítaniuk, lásd a határok megerősítését vagy a közös védelmet és biztonságot, a többit pedig rá kellene bízniuk az egyes nemzeti kormányokra. Ausztria a jövő év második felében lesz soros elnök, és mint a politikus megjegyezte, azon méri majd a feladat végrehajtásának eredményességét, hogy mennyire sikerül előrelépni ezen a területen.

A jelentés megjegyzi, hogy napjainkban kettős változást tapasztalni Európában: a populisták már rájöttek, hogy árt a népszerűségüknek, ha nagyon ágálnak az unió ellen. A hagyományos pártok ugyanakkor bizonyos témákban átveszik a populista álláspontot, hogy ily módon gyengítsék a fennálló rend ellen küzdő erőket. Ezt tanúsítja a holland miniszterelnök stratégiája. Kurz egyébként kiemelte, hogy inkább azokat a teendőket kell kiválogatni, amelyek elérése érdekében a szkeptikusabb tagok is hajlanak az együttműködésre. Úgy látja, ilyen az az elképzelés, miszerint Európán kívüli központokban döntsenek azoknak a sorsáról, akik illegálisan jöttek Európába. Az osztrák diplomácia vezetője egyben védelmébe vette Magyarországot és a többi keleti tagállamot, amiért azok igencsak bírálják az EU-t. Úgy vélekedett, hogy nekik is pont annyi joguk van véleményt nyilvánítani, mint a többieknek.

Wall Street Journal

A vezércikk úgy ítéli meg, hogy egész Európaban érezhető volt a megkönnyebbülés a holland választás után, ám a gondok egyáltalán nem oszlottak el. Dehát a világsajtó eleve úgy könyvelte el, hogy az idén ez lesz az első erőpróba, ahol véleményt mondanak az euroszkepticizmusról a Brexit és az olasz népszavazás után. Ám látnivaló, hogy Rutte részben azért győzhetett, mert átvette Wilders programjából a legérzékenyebb pontokat, pl. a bevándorlók jobb beilleszkedése ügyében. És hát a lehetséges koalíciós pártokat leginkább az köti össze, hogy nem kivánnak társulni a szélsőjobbal. Szóval nem lesz könnyű közös platformot kialakítani.

Ami Európát illeti, nos, az egy pillanatra sem dőlhet hátra. Hollandiában jól áll a gazdaság, a lakosság türelmes. Ám ez egyáltalán nem áll Franciaországra, amely a stagnálással és a muzulmán közösségek erőszakos elégedetlenségével küszködik több városban is. Ha van lecke a holland választásokból, akkor az az, hogy szerencsés volt az európai politikai osztály. De búcsút inthet ennek a szerencsének, ha záros határidőn belül nem szolgál tartós gazdasági növekedéssel, és nem nyújt igazi biztonságot a terrorizmussal és a bizonytalan szomszédsággal szemben. Bizonyos, hogy a szavazópolgárok nem fognak örökre várni, mármint hogy cselekedjenek a hatalmon lévő politikusok...