2017. április 5., szerda

ELSORVADÓ, JÖVŐKÉP NÉLKÜLI ORSZÁG LETTÜNK? KIVÁNDOROL ÉS FOGY A MAGYAR

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: OrianaF
2017.04.05.


Orbán Viktor és csapata szereti az értelmiséget vegzálni, egyetemek függetlenségét beszántani, most éppen a CEU működése lett hirtelen szabálytalan. Az értelem hazai megbecsülésének szép mérőszáma, hogy az utóbbi évtized magyar kivándorlói az itthon élő népességnél átlagosan iskolázottabbak. Ám nem csak az elvándorlás jelenti a gondot: az elmúlt időkben a halálozások száma növekedett, míg a születések száma csökkent.


A legjobbak lelépnek
Az értelem hazai megbecsülésének szép mérőszáma, hogy az utóbbi évtized magyar kivándorlói az itthon élő népességnél átlagosan iskolázottabbak. Ráadásul fiatalabbak, többségében hajadonok, illetve nőtlenek, és zömében férfi, tehát a munkaerő hiányával küzdő ország ebből a szempontból legértékesebb tagjait veszti el.
A kivándorlók összetételéről szóló tanulmány a 2011-es népszámlálás részletes adatain, a befogadó országok bevándorlási és munkaügyi statisztikáin (tükörstatisztikák), valamint a Magyarok külföldön néven futó, a kutatóintézet által koordinált felmérésen alapul. 
Mint már említettük, a munkaerő-piaci szempontból legfontosabb emberek hagyják el az országot, köztük ugyanis sokkal nagyobb arányban vannak a szakmunkások és felsőfokú végzettségűek. Jól látszik ez abból, hogy a szakmunkás végzettségűek és érettségizettek bő két és félszeres, a diplomások pedig mintegy ötszörös valószínűséggel döntenek a kivándorlás mellett, mint a legfeljebb nyolc általánost végzettek...

EURÓPÁTÓL TÁVOL, NYOMORBAN, LEBUTÍTVA ROHADNI MEG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.04.05.


...Hát itt tartunk, emberek! Ebben a szerencsétlen, lebutított országban, ahol nem éri meg kockára tenni a biztos nyomorúságot a bizonytalan, emberhez méltó életért, csak a maffiakormánynak és összes nyúlványának van joga eltitkolni mindent is. És akkor is joga van hozzá, ha bírósági úton perelték ki tőlük a definíció szerint közérdekű adatokat. Elszabadult a pokol a kormány boszorkánykonyhájában és ezt semmi a világon nem fogja megállítani csak az, amire – úgy tűnik – még mindig várni kell, mert az istenadta továbbra sem érti, hogy mire megy ki a játék.

Mivel egy érvénytelen népszavazással, egy elbukott alkotmánymódosítással, és a több hullámban a fejünkre zúdított kéken üvöltő gyűlöletkampányokkal sem sikerült kimaxolni a migránshisztériát, most ugyanerre a gennyesre cincált álproblémára hivatkozva nyírják ki azokat a hangokat, amelyek még képesek szembesíteni a közvélemény értőbb felét a propaganda által nyomatott agymosásnak ellentmondó szikár tényekkel. Vagyis a valósággal.

Az a kormány, amelyik hatszáz évre titkosította Paksot, amely nem hajlandó nyilvánosságra hozni a tao-támogatások útvonalát, amely még Lázár európai szállodaturnéjának költéseivel is pitiáner módon titkolózott, amely nem kötötte a nép orrára, hogy hány száz milliárdot bukott a Rogán-féle letelepedési kötvényes, nemzetbiztonsági kockázatot is vastagon magában hordozó bizniszen, amely Matolcsy Rómeó eszelős harácsoló csilliárdos ügyleteit rejtegeti, amelyik képes volt egy időközben elhalálozott világszínvonalú maffiózóval kapcsolatban hetekig össze-vissza hazudozni, amely máig nem tisztázta az ügynökaktákat, a MET-hez, a MANYUP lenyúlásához hasonló oltári gazemberséget, amely hét év alatt egy értelmes magyarázatot nem bírt adni arra, hogy ki a kurva élet az a Habony Árpád, aki közpénzekből, kihízott nadrágban szipákol Ibizán (reggelig sorolhatnám a példákat), most a szuverén államra hivatkozva fojtja meg a magyar társadalom egyik legfontosabb szeletét.

Tehát az egész világgal szembeforduló, nemzetközi egyezményeket pofán rúgó, Magyarországot a közmegvetés tárgyává silányító kormány olyan félelmetes indokokkal követeli meg a civil társadalom már most is adott transzparenciáját, amelyet egyébként saját ügyleteit illetően nem tart kötelező érvényűnek az adót fizető polgárokkal szemben. Aki most sem látja, hogy milyen mondvacsinált, veszélyes hazugságokkal vezetik ki az országot Európából, aki nem tudja összerakni a jelenben folyó példátlan ámokfutás egyes kockáit, aki még mindig beszopja, hogy a kormányon kívül van bárki más, aki veszélyt jelent erre az országra, az tényleg nem érdemel mást, mint hogy Oroszország ölelő karjaiban, Európától távol, nyomorban, hülyén, bután rohadjon meg. Már csak néhány, még saját lábon álló, nem propagandát toló sajtóorgánum maradt, aztán harangoztak. Lehet boldogan közlekedni a hidakon. Ha még egyáltalán lesznek hidak.

HAZUGSÁGOK HÁLÓJÁBAN - KÉPMUTATÁS VAGY KONFORMIZMUS

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: kreatív pszichológia
2017.04.05.


Érezte már valaha, hogy egy ártatlannak tűnő beszélgetés során megnyílik a föld a lába alatt és egy mélységes szakadékba zuhan, vagy legszívesebben felkötné a nyúlcipőt és huss…közben pedig csak ott ül, kővé dermedten, majd olyan mondatok hagyják el a száját, amit maga is alig akar elhinni? Előfordult már, hogy egy ilyen beszélgetést követően alkalmatlan szülőnek, házastársnak érezte magát? Lehetséges, hogy ha többször is részese volt egy-egy ilyen beszélgetésnek, akkor az alkalmatlanság érzése egyre inkább meggyőződésévé vált? Folytathatnám a sort, mert egy ártatlannak tűnő beszélgetés súlyos következmények egész láncolatát indíthatja el, de miről is beszélek?


Nekünk hiszel, vagy a saját szemednek?


Képzelje el, hogy hat emberrel ül egy teremben, nem ismerik egymást, egy vizsgálat résztvevői. Egy egyszerű feladatot kell végrehajtaniuk: egy lapon egyetlen függőleges fekete vonal van. A másik lapon három függőleges fekete vonal, melyek közül az egyik hosszúsága pontosan megegyezik az első lapon szereplőével. Nincs más dolga, mint kimondani melyik a helyes válasz, melyik vonal hosszúsága egyezik meg az első lapon találhatóval. A vonalak hosszúsága olyan nagymértékben különbözik, hogy válasz teljesen egyértelmű.
asch_experiment_svg.png
Az első két kör „simán” lezajlik, mind a hatan helyesen válaszolnak. A harmadik körben azonban nem akar hinni a fülének. Az első válaszoló rossz választ ad. Csak a jól neveltség tartja vissza attól, hogy hangosan felnevessen, hisz annyira egyértelmű a jó megoldás! Váratlanul a második válaszoló is a rossz választ mondja. A helyzet már egyre kevésbé vicces és miután mind az öt ember egybehangzóan ugyanazt a rossz választ adta, Önre kerül a sor. Mit válaszolna? 

Solomon Asch 1955-ben végezte el ezt a kísérletet, amelyben a konformitást, a csoportnyomásnak való engedelmességet vizsgálta. Természetesen a résztvevő 6 ember közül csak egy volt valódi vizsgálati személy, a másik 5 „beépített” ember volt. Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet résztvevői még teljesen egyértelműen helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni. A véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a helytelen többségi válaszhoz!

A FELCSÚTI ALAPÍTVÁNY IS KÜLFÖLDRŐL TÁMOGATOTT SZERVEZET, MINKET VISZONT KIHAGYTAK

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Sepsi Tibor
2017.04.05.


Ha lennének muszlim terrorista sejtek Magyarországon, akkor a vallási egyesületük a kormány civil regisztrációs tervezete alapján úgy kaphatna külföldi pénzt, hogy nem esne a tervezett „civil átláthatósági” törvény hatálya alá. Viszont hiába kapnának kivételt a sportegyesületek és maradnának ki a pártok és a pártalapítványok is, az igen tágra szabott hatály miatt számos, célkeresztben nem lévő vagy akár a kormány által kifejezetten kedvelt szervezetet is érhetnek meglepetések.

A 444 vasárnap közzétette a külföldről támogatott civil szervezetek regisztrációjára vonatkozó, pártközi egyeztetésre készült törvénytervezet szövegét. A tervezet egy elkeseredett kísérlet arra, hogy az orosz mintájú “első körös” (azaz az érintett szervezetek tevékenységét ugyan – még – nem korlátozó, tisztán csak megbélyegző) civilügynöki törvényt valahogy a magyar és az európai uniós jogrend keretei közé illessze.

Nem meglepő módon ez nem sikerült, hiszen maga a felvetés ellentétes az egyesülési szabadsággal, a véleménynyilvánítás szabadságával, illetve az unión belüli “külföld” tekintetében az európai integráció alapvető céljaival és a tőke szabad áramlásával.

Lényegét tekintve a javaslat túl sok innovációt nem tartalmaz a 2012-es orosz civil regisztrációs törvényhez képest.


„Mindössze” azt írja elő, hogy a pénzmosás elleni bejelentés értékhatárának kétszeresét (azaz jelenleg 7,2 millió forintot) meghaladó külföldi támogatást kapó egyesületeknek és alapítványoknak kell ezt a tényt a támogatási források és összegek megjelölésével bejelenteni a bíróságnak.

Ekkor ők megkapják és honlapjukon, sajtófelületeiken használni is kötelesek a “külföldről támogatott szervezet” stemplit, amit legalább öt éven keresztül akkor is viselniük kell, ha közben éveken át egy fillért se kapnak külföldi donortól.

A külföldről támogatott szervezetek a tervezet szerint ugyan évente, a beszámolóikkal együtt bejelentik a bíróság számára az újabb támogatásaikat is, de sem ezeket az adatokat, sem az eredeti bejelentést nem rendeli közzétenni a tervezet.

Ehelyett a kormányzati civil információs portálra kerül fel egy, a szervezet nevét, székhelyét és adószámát tartalmazó lista a mindenkori külföldről támogatott szervezetekről. Amelyik szervezet a bejelentkezést elmulasztja, azt kétszeri eredménytelen ügyészi felszólítás után bírságolni lehet, majd ha az is eredménytelen, akkor egyszerűsítve lehet törölni a civil szervezetek nyilvántartásáról.

Az orosz modelltől – és nem az izraelitől, hiszen ott ma is csak a bevételeik többségét külföldi államok vagy államközi szervezetek adományaiból szerző szervezetekre vonatkozik a szabályozás – annyi tehát az eltérés, hogy van alsó támogatási határ (az oroszoknál nincs), viszont nálunk majd szűk kivétellel tevékenységüktől függetlenül minden civil szervezetre vonatkozik a szabályozás.

Az oroszok csak a politikai tevékenységet végző szervezeteket listázták eredetileg, de aztán az orosz hatóságok bármilyen kormánykritikát, sőt, magának a regisztrációs szabályozásnak a kritikáját is politikai tevékenységnek minősítették...

ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉGEK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.04.05.


Ha én demokratikus párt vezetője lennék, akkor nem hagynám már megint tovalebegni a szituációt, iparkodnék kihasználni a helyzetben rejlő lehetőségeket.
Merthogy most helyzet van, de úgy tűnik, ez hidegen hagyja a pártokat, akik úgy tesznek, mintha képesek lennének saját erőből megmozgatni akárcsak ötezer embert is egyszerre.
Pedig minden szépen összejött.
A CEU elleni támadásokat az érintettek és a társadalom az egyetemi autonómia és az oktatás elleni újabb támadásként értékelte, a fiatalok felháborodtak, és meglehetősen agresszív módon tiltakoztak.
A nemzetközi közvélemény az egyetem mellé állt, az amerikai politika is észrevette Magyarországot, és a nemzetközi tudományos élet tekintélyes személyiségei is az ügy mellé álltak.
A tegnapi tüntetés sikeresnek volt mondható, hiszen a problémára irányította a figyelmet, a szervezők egy része további kemény lépéseket is kilátásba helyezett.
Tegnap került nyilvánosságra az is, hogy az Unió erős intézkedéseket tervez alkalmazni a magyar és a lengyel kormányokkal szemben, amennyiben nem lesznek hajlandók végrehajtani a minden tagállamra kötelező határozatokat - fel kívánják számolni azt a helyzetet, hogy valamelyik állam a döntésekkel szembeforduljon.
Minap hivatalosan is elindult az Egyesült Királyság kilépési folyamata az Unióból, labilis helyzete hozva ezzel az angliai magyar munkavállalókat, hiszen teljességgel kiszámíthatatlan, hogy mi lesz számukra a folyamat vége, maradhatnak-e az eddigi feltételekkel vagy haza kell jönniük árokpartot pucolni a teljes foglalkoztatottság jegyében?
Amerika beletörődni látszik a szíriai helyzetbe, lemondott arról, hogy Aszad lemondását megfellebbezhetetlen prioritásként kezelje, Szíria egyre inkább az amerikai-orosz közel-keleti mutyi egyik elemévé válik, ennek folyományaként megszűnik a migránsok mozgásának jelentős része, és ezen semmit ne változtat, hogy közben Szijjártó Péter hülyeségeket beszél tízmilliókról, akik átmásznak majd szeretett kerítésünkön.

Itthon már mindenkinek elege van a kormánynak nevezett orbánviktor elmebeteg handabandázásából, gátlástalan rablásából, foci és stadionmániájából, strómanjai tündökléséből, ebből az egész abszurd helyzetből, mellyel az országból szögesdróttal körbekerített rabszolgatábort akar csinálni, jólfizetett őrökkel és kápókkal.
A helyzetnek - a haszonélvezőkön kívül - mindenki szívesen véget vetne, a baj csak az, hogy nem találja a nép, hogy kit válasszon helyette, merthogy a jelenlegi kínálat karcsú, mint Lollobrigida volt fénykorában.
A strómanok egyre jobban félnek, és a félelem veszélyes, mert előreláthatatlan következményekkel járhat, hiszen a hatalmat minden áron meg kell tartani, nehogy félelmeik valóra váljanak.
A színpadon mindennek dacára ugyanazok a szereplők énekelnek, legfeljebb aki eddig operettet énekelt, most rapperként tündökölne, a rapper meg politikusként.
A színfalak mögött egymásba rúgnak, csípnek, harapnak, populista mondókákkal hasogatják a kulisszákat, az ingyen sör mára a legszolidabb választási ígéretté nemesedett - ebből előadás mostanában nemigen lesz.
Időnként a hatalom beküld egy-egy új ripacsot, azok egy darabig megkísérlik eljátszani a demokratát, de mivel fogalmuk sincs sem a demokráciáról, sem a parlamentarizmusról, hogy a szolidaritásról meg a nép állapotáról ne is beszéljünk, így a produkció hamar bohózatba fordul, még, ha a nézők egy része nem is érzékeli ezt, mert nem hallja a szöveget saját kedvencét tapsolván...

NÁDAS PÉTER MEGÍRTA MAGYARORSZÁG EGYETLEN KÖNYVÉT

KÖNYVESBLOG
Szerző: valuska
2017.04.05.


Megjelent végre az év legsúlyosabb irodalmi alkotása, Nádas Péter memoárja, a Világló részletek, ami 1300 oldalával szó szerint beszakítja az asztalt. Érzékeny és sűrű prózája minden szempontból az ellentéte az uralkodó zeitgeistnak: végtelenül pontos, többszörösen ellenőrzött, mélyen humánus, önreflexív, kritikus, bizonytalan, megértő, kíváncsi és európai. Nádas tizenkét évvel a Párhuzamos történetek után jelentkezik ezzel a formabontó emlékirattal, ami helyenként családtörténetté válik, máskor a rossz emlékek huszadik századi tablójává, olykor nyomozati munkává. Sokat vártunk rá, nagyon megérte.

A Világló részletek elsősorban memoár, ami persze sok szempontból játszik a műfajjal. Az elbeszélő például az idős Nádas, aki elmeséli saját születésének és gyerekkorának történetét az emlékei alapján. Az emlékek előhívása és ellenőrzése kezdi el írni a könyvet, egyik emlékből következik a másik, mindent ellenőrizni kell szemtanúkkal, dokumentumokkal, emlékiratokkal, történeti szakszövegekkel. Így nyitnak meg az emlékek olyan történeteket, amelyek továbbírják az elbeszélést, valódi karaktereket hoznak létre drámákkal és elhallgatásokkal. Ezek a mikrosztorik dramaturgiailag önállóan is működnek, és mivel a szereplőket nem ismerem, csak úgy, ahogy Nádas nyelvileg megteremtette őket, és mivel én nem ellenőrzök semmit, csak olvasok, ezért fikcióként is jól működik. Ez azért fontos, mert sokféle belépési pontot ajánl fel a könyv: a magyar történelem rajongóinak nyilván más okból izgalmas, mint a nádasistáknak.

A Világló részletek olyan varázslatosan sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő könyv, mintha Nádas egész életében ezt az egyet írta volna. Mintha mostantól csak ennek az egy könyvnek az olvasásával is el lehetne tölteni egy életet, mert valahogy minden karakter vagy történet újabbakat nyit meg. A könyv olvastatja magát, mert ebben a szöveguniverzumban emlékből emlék következik, történetből történet, amelyek írják önmagukat. Egymást követik a kérdésfeltevések az első szexuális élményről, a női cipőkről, a kommunista mozgalmakról, a tömegsír kereséséről, betegségről vagy öngyilkossági késztetésről, rokonokról, a Margit hídról, Újlipótvárosról vagy a tiszaeszlári perről. Nádas az őt bekebelező társadalmi, politikai történéseket már a teljes megértés igényével akarja újraértelmezni, még kísérletet sem tesz a tagadásra vagy elhallgatásra: “két évvel a holokauszt után a nagyanyám konyhájában mosakodva még senki nem gondolt arra, hogy holokausztot élt volna át”...

TGM: "NŐÜGYEKKEL NEM FOGLALKOZOM"

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2017.04.05.


„Nőügyekkel nem foglalkozom” – evvel a mondattal válaszolta meg a magyar miniszterelnök az újságíró kérdését, aki arról érdeklődött, vajon miért váltották le Magyarország washingtoni nagykövetét, aki történetesen nő.




Elemzés.
  1. A beszélő személy azt gondolja, hogy a diplomáciai hierarchia egyik legmagasabb pontján bekövetkezendő (elhatározott) változás: nőügy.
  2. A „nőügy” kifejezés jelenthetné ugyan „a nők ügyét” (la cause de femmes), de a magyar közbeszédben a „nőügy” férfiak „nőügyeit”, tehát a férfiak által kezdeményezett, a mindenekelőtt a férfiakra tartozó, férfi és nő közötti erotikus, általában szexuális ügyet (ez a mintaadó francia nyelvben is van: „affaire” szerelmi ügyet, gyakran házasságtörést, „párhuzamos kapcsolatot”) jelent (ugyanakkor vö. „l’Affaire Dreyfus”, azaz: a Dreyfus-ügy, vö. a „foreign affairs” angol kifejezéssel, vö. „extramarital affair”, vö. „pörös ügy”, stb.).
  3. Ez csak akkor volna közügyekre vetíthető, amennyiben hasonló személycseré(k)nél használnók a „férfiügy(ek)” kifejezést, márpedig nem használjuk. Nők esetében se beszél(t)ünk (eddig) így adminisztratív-személyzeti-HR ügyekben.
  4. A beszélő személy szerint a nő esetében bekövetkezett igazgatási-személyzeti változás (leváltás, elbocsátás) a nő magánéletével hozható, hozandó priméren kapcsolatba.
  5. Pinaügy.
  6. Minden nyilvános, hivatalos, formális, jogilag formulázható ügy – ha nőkről van szó – „nőügy”, azaz magánügy, a legmagánabb, azaz pinaügy; következésképpen a nőnek a beszélő személy szerint nincsen formális-közjogi-honpolgári dimenziója, a nő par excellence magánszemély, vagyis: pina.
  7. A beszélő személynek tehát az a sejthető nézete, hogy a férfiaknak vannak közügyeik, de a nőknek csak magánügyeik vannak. Ám a férfiaknak magánügyeik is vannak, például nőkkel: pinaügyeik – mert a nő egyetlen lényegi dimenziója az így fölfogott férfiúság szemszögéből: szexuális, mégpedig a férfi élvezetére, örömére rendelt szexualitás értelmében. („Annak a kutyatermészetű Taszilónak rengeteg nőügye volt.” Tasziló persze csődör- vagy bikatermészetű is lehet. Ez a bizonyos Tasziló azonban nem lehet embertermészetű.)
  8. A magyar állam vezetője azonban „nem foglalkozik” nőügyekkel, hiszen az ő hivatása magasztos, följebb keresendő (és található), mint a szexus, amely a nők természetével és hivatásával azonos, ő nem ereszkedik le a nő (azaz a szex) szerinte alacsony szintjére, oda férfiak nem – illetve csak gyönge pillenataikban, a (mondjuk így) pásztoróra pillanataiban. A közügyek fönséges, átszellemült szférájában (teszem azt, a magyar kormányban) nincsenek nők, akiknek gyönge pillanataikban (találka) péniszügyeik lehetnének (nem is szólva más nőkkel lebonyolított „nőügyekről”), nők nem „ereszkedhetnek le” férfiakhoz, akik ipso facto följebb vannak. Ők lejjebb foglalnak helyet – mintegy a közügyek pihentető, frissítő szünetében.
  9. Ahol nincs állam, az a nő.
  10. Ahol van nő, ott nincs állam.
  11. Ahol mégis van állam, és nő is van, ott „nőügy” keletkezik, tehát szexuális affér az állam és a nő között, amellyel a legfőbb közjogi méltóság és legfőbb hatalmi tényező nem foglalkozhatik a maga éteri magasában, ahonnan nézve a nő és az állam találkozása: kategóriahiba.
  12. A „nőügy” jellegéből tudható, hogy valamely nőnemű közhivatalnok kinevezése nem államügy, nem közügy, hanem „nőügy”, amelyről már tudjuk, micsoda. Miért váltották le a női nagykövetet? Nem azért, mert nő – de a kérdésre nincs közjogi és politikai válasz, mert a nő nem közjogi és politikai tényező, hanem élőhús.
A magyar állam legfőbb vezetőjét hallották.

BESZARI VÉNEMBEREK, AKIKET KILÓRA VETT MEG A DIKTATÚRA

SZTÁRKLIKK - JUSZT LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Juszt László
2017.04.05.


"Nem, erről nem nyilatkozom" - mondta sietősen Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, amikor arról kérdezték, mit gondol a CEU magyarországi működését ellehetetlenítő törvényről. Az is kiderült, hogy miért nem: a kör határozatban önkéntes némasági fogadalmat vállalt a témában, így az elnök sem reagálhat a CEU-val kapcsolatos kérdésekre."

Tört gerincű, megalkuvó, beszari vénemberek, akiket kilóra vett meg a diktatúra.

Holott nekik kötelességük lenne a diákjaik mellett állni az első vonalban. A minimum, hogy a mártír miniszterelnök nevét ne piszkolják tovább, s válasszanak egy magukhoz méltót, mondjuk: "Professzorok Haynau köre".

A MI KIS VÖRÖS KHMERÜNK

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.04.05.


A fő kérdés napjainkban az, hogy menjünk-e végre háborúzni? Mindenképpen izgalmas dilemmáról van szó, mivel már győztünk. A napokban utólag konzultálgatnak a haditervről azok, akik gyermeki ártatlanságuk okán komolyan veszik a közpénzből finanszírozott, szemérmetlen direkt marketinget és nem tartják minden alapot nélkülözőnek a szezonális Mikulás, illetve a rejtélyes Chupacabra létezését. 

Rettenetesen ádáz, kíméletlen küzdelem kellős közepén vagyunk, amelyet ha az elért győzelem ellenére elveszítünk, a magyar nemzet fogja magát és egyszerűen elsüllyed a népek multikulturális óceánjában, majd megadóan muszlim hitre tér át. Valahogy úgy járunk, mint az avarok vagy a kelták. Nem babra megy tehát a játék. Pillanatok alatt a múzeumi tárlókban találhatjuk magunkat. Gondosan felcímkézve, katalogizálva. „LENOVO IDEAPAD E50-80-as notebook; valószínűleg a XXI. század elejéről. A magyarok egyik kedvelt használati eszköze volt. Gyakran vitték magukkal a háborúba az ellenség elrettentése céljából.”

Egy homályos, nehezen azonosítható és emiatt érdemben nem is cáfolható, ördögi háttérhatalom ellen küzdünk, ami annyiból szerencsés, hogy nem létezik. Emiatt eleve legyőzött állapotban van. Ez a harc viszonylag könnyen megnyerhető, mivel csupán hatékony propaganda és rengeteg hazugság szükségeltetik hozzá. És persze úgy nagyjából 2,5-3 millió jámbor elme, akik készséggel elhisznek mindent, ami nem „külföldiül” van. Ilyen szerzetek évszázadok óta bőségesen teremnek a magyar ugaron. Az oktatási rendszer szisztematikus lebutítása miatt számuk a jövőben látványosan emelkedni fog. A nemzetközi tanuló teljesítménymérés programok eredményei mindenesetre elegendő okot adnak a túlzott reménytelenségre.

Orbánt, mint a magyar nemzet obligát vezetőjét rengetegen zseniális stratégának, politikusnak, államférfinak tartják. Ma ez valószínűleg így is van. Próbálta volna meg valaki a generalisszimusznak 1951-ben szelíden elmagyarázni, hogy ezt azért mégsem kellett volna, kedves Koba elvtárs.

A magyar miniszterelnök keleties dicsőítése azonban túlságosan korai. Az is könnyen elképzelhető, hogy csupán Putyin elnök egyik hadapródját tisztelhetjük kétes személyében és emiatt olyan információkkal rendelkezik, amelyek a későbbiekben kimerítik majd a hazaárulás fogalmát...

MAGYAR MULTIS HÉTKÖZNAPOK SVÁJCBAN, NÉMI EXTRÁVAL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Zuzzer
2017.04.05.


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a Határátkelőn egy elég sikeres sorozat, melyben arra kértelek titeket, írjátok le, hogyan telik egy napotok. Nos, jobb későn, mint soha alapon most ennek egy újabb darabja érkezik, méghozzá Zuzzer tollából, aki nem kímélte a billentyűt, cserébe mindjárt nem is egy napját írta meg, hanem egy hetet és mindenféle egyebeket is...

...„Sziasztok, itt Zuzzerpajti beszél, tudjátok a csávó a végtelenül, reménytelenül és minduntalan idegesítő stílusával. Tudom, modoros vagyok, meg olvashatatlan, amit írok, meg... szal véleményem szerint ilyesmi tudomásomra hozására ne vesztegessétek a billenytűzetet. That is like that by default.

Nos, álljon itt egy határozottan idegesítő kvázi-hetem története, mert nagyvadra megyek, mit nekem egy nap, itt egy hét! Abból is egy olyan, amiben mostanában sokat van részem, kezdünk nálam, folytatjuk Nechâtelben, átugrunk Pastalandre, majd vissza Milkafalvára.

Igazából azért is gondolom, hogy egy munkás hét jobb, mint egy nap, mert sok érdekesség abban nincs, hogy Zuzzer ki-be jár meetingekre reggel 8:30 és délután 17:00 között, főleg, hogy azokon nem nagyon fényképezgethetek. Szal azért elég sok mindent el kell majd képzelnetek a szupertitkos, multicégszerű tevékenységemet illetően. Essünk neki, ássuk meg a sírt!

(Ezt a bekezdést utólag szúrom be, végülis a poszt egy zanza lett, menet közben elkanyarodtam a szimplán munkahetes alapkoncepciótól, nem csak munkáról szól az iromány. Megspékeltem viszont fotókkal, hogy ne panaszkodjatok.)

Reggelente az én szerelmetes galuska galagonya virágom kelt 7:30-kor, hogy homlokzati javítások után hozzávetőlegesen ébren elinduljak a kihívások felé. Reggeli Zuzzer egyébként olyan, mint a medve, nem játék.

Ha a reggeli kávém előtt találkoztok velem, meneküljetek, asszonytárs se ilyenkor jön a „arra gondoltam, hogy…” jellegű, általában költséges ötleteivel, mert ilyenkor morgok..."

ÉN MEG AZT MONDOM INNEN, A MOCSÁRBÓL: MENJETEK TI A PICSÁBA!

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017,04.04.



...Én meg azt mondom innen, a kibaszott mocsárból: menjetek ti a picsába! Oda, ahol eddig is biztonságos meleg volt, ahol lappangtatok idáig és lappangani akartok mindaddig, ameddig valaki el nem végzi a piszkos munkát. És nem, baromira nem vagyok elitellenes. És nagyon is vannak olyan értelmiségiek, akik képesek odaállni. Hogy hová? A saját lelkiismeretük mellé. Oda. Bármibe kerül is, nem lapítanak, nem próbálják megmagyarázni, hogy miért is nem lehet széllel szemben hugyozni.

A tudás, az intelligencia, a szakmai zsenialitás sem ér egy lapátra való kutyaszart sem, ha nincs mögötte az az erkölcsi tartás, ami értelmet ad mindennek a tudásnak. Az önmagáért való tudás pontosan az, aminek hangzik: önmagáért való. Önző. Haszontalan. Értéktelen. Ha nincsenek elvek, mégpedig általános érvényű elvek, akkor szarni a felhalmozott tudásra, az csak lom. Hulladék.

Képtelen vagyok tisztelni a bármekkora tudású embert, ha az nem érzi a saját felelősségét abban, ami ebben az országban történik. Itt emberek élnek. Nehogy már egy nagyítóval vizsgálgassa valaki az országot, mint valami egzotikus rovart, miközben a bűnbanda keresztülszúrja egy rohadt nagy gombostűvel. Ezerszer értékesebb az a nyolc általánost végzett ember, aki végiggürizte az életét, fogalma sincs a magas tudományokról, nem ért a gazdasági-társadalmi folyamatokhoz és soha nem tudná érthetően, pláne szakszerűen megadni a demokrácia definícióját, de tudja, hogy rohadt nagy baj van és a maga egyszerű szavaival világgá ordítja, hogy baj van.

Neki is van veszítenivalója, az egyszerű kisembernek, a nyugdíjasnak, a kismamának, az egyetemistának. Mindenkinek van veszítenivalója és mindenki fél, aki fel meri emelni a hangját. De tudja – és nem azért tudja, mert 10 éven keresztül tanulmányozta és hozzá hasonlóan pallérozott elmékkel éjszakába nyúlóan vitatkozott erről, hanem azért tudja, mert a belső erkölcsi zsinórmértéke hibátlanul működik – hogy többet veszíthet, mint a pillanatnyi biztonság. Tudja, hogy sokkal nagyobb a tét, mint túlélni a következő napot. Azt is tudja, hogy a közös érdek felülírja az ő egyéni érdekét, de azt is tudja – ha megfogalmazni nem is lenne képes – hogy ez visszahat, mert az egésznek a végén az ő egyéni érdeke is csak akkor teljesülhet, ha az ország érdeke teljesül.

A nagyon okos, a helyzetet rommá elemző, jobb időkre váró értelmiség nem más, mint gyáva szar. Megmagyarázza önmagának is, hogy miért is nem lehet most változást elérni, miközben tudja, hogy merre tartunk. Az sem zökkenti ki a kurvanagy bölcsességéből, hogy számos elismert, nagy tudású ember ordít már jó ideje, felvállalva az egzisztenciális ellehetetlenülést, a mocskolódást, a hatalmon lévők pitiáner bosszúját. Mert ők pontosan tudják, hogy felelősségük van, hogy dolguk van, feladatuk és kötelességük megtenni mindent, amit csak tehetnek. Akkor is, ha éppen nincs látható eredménye és akár reménytelennek tűnik sokszor.

A tudás önmagában semmit nem ér, ha nincs mögötte erkölcsi tartás, nincs gerinc, nincs bátorság és nincs tűz. Soha a büdös életben egy lépést sem jutott volna előre az emberiség, ha nem lettek volna olyanok, akik akár fejjel nem rohantak volna neki a lehetetlen falának, hogy lebontsák azt.

Bármikor megértem azt az embertársamat, aki kevés tudással, alig valami rálátással a folyamatokra fél, nem is érti és amúgy is minden energiáját felemészti, hogy mit adjon enni a gyerekének. És soha nem fogom megérteni, de nem is akarom és nem is vagyok hajlandó megérteni azt az értelmiségit, akinek megfelelő tudása, rálátása, eszközei is vannak, aki elmondhatná, leírhatná, kiüvölthetné az igazságot, de gyáva, erőtlen senki és még meg is magyarázza magának, hogy csak realista és majd előmászik a nyirkos kő alól akkor, amikor az ő végtelen nagy tudására szükségünk lesz.

Maradjatok csak ott, ahol most lapítotok! Ilyen emberekre soha, egyetlen országnak sincsen szüksége. Ücsörögjetek csak a fasza kis tornyocskáitokban és ott penészedjetek rakásra abban a boldog tudatban, hogy de mekkora nagy okosságokra jöttetek rá az idő alatt, ameddig mások felgyűrték az ingük ujját és lapátolják a szart. Mert az magától nem fog eltűnni, drága nagytudású, beszari barátaim.


NYÍLT TÁRSADALOM

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.04.05.


Ahogy közeledünk a 2018-as parlamenti választáshoz, úgy kezd eldurvulni a politikai közéletünk. A kormánynak a CEU , azaz a Közép-európai Egyetem működésével kapcsolatos kifogásaira meglehetősen indulatosan reagált Bokros Lajos, aki a Modern Magyarország párt elnöke. A súlyosan vádaskodó kirohanásából most csak egy részletet idézek: "Mi a nyitott társadalom hívei vagyunk, Ti pedig a zárt társadalomé. Ti illiberális nem demokraták vagytok, mi a szabadságelvű demokrácia elszánt hívei. Ti a gonosz hatalmát képviselitek és meggyalázzátok a keresztény vallást. Mi ünnepeljük az etnikai sokszínűséget és az egyenrangú kultúrák gyümölcsöző egymásra hatását. Ti egynemű etnikumot akartok és egysíkú kultúrát. Mi támogatjuk a nemzeti kisebbségeket, Ti már elárultátok a határon túli magyarokat is. Mi fogunk győzni". Nem fogom részleteiben elemezni azt, hogy miért nem állják meg a helyüket sem elméletileg, sem gyakorlatilag a fenti idézet állításai, csupán a „nyílt társadalom” problémájával foglalkozom.

A „nyílt társadalom” fogalmával elsőként Henri Bergson (1859 - 1941): Az erkölcs és vallás két forrása című művében találkozunk. A filozófus megkülönböztetett statikus és dinamikus vallást. Osváth Judit erről így ír: „A nyitott erkölcs és a dinamikus vallás a misztikusokban mutatkozik meg leginkább, akiket Isten segítőtársainak nevez, ők ugyanannak a teremtő energiának, a szeretetnek, a hordozói. A szeretet és a teremtés tehát összefügg, mindkettő a nyitott erkölcs és a dinamikus vallás jellemzője. Az egyén – Bergson szerint – úgy válhat személlyé, ha a szeretet teremtő energiájának hatására belép a felfelé ívelő fejlődésfolyamat tartamába; 'ahova' ennek a fejlődésnek a mozgatói, a misztikusok mutatják az utat. Annál inkább válik személlyé az egyén, minél inkább egybeolvad az egyetemes Akarattal. Életlendületének forrása a Szeretet hívása, 'dinamikus' szeretetének célja pedig nem más, mint Isten, akiről a misztikusok belső fejlődése kifejezetten tanúskodik.” Ennek nyomán Bergson megkülönböztet nyílt és zárt társadalmakat, szerinte”a mai társadalom akkor lesz nyitottabb a párbeszédre, barátságra, testvériségre, ha a szellemi energia, a szeretet vonzása által átalakul. Az anyagi eredetű konfliktusoktól megtisztult társadalomban a gondolat teremtő ereje szabad 'teret' kapna, és eggyé válna a világegyetemet mozgató isteni szeretetenergiával. A nagyobb öntudat és szabadság birtokában az embereknek lehetőségük lenne az állandó nevelésre, a művészi alkotásra, a tudományos kutatás örömeire.” - idézi Osváth Judit...

MAGYARORSZÁG NEM ORSZÁG

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Christopher Adam
2017.04.04.


Még talán élnek néhányan akik emlékeznek a két világháború közti korszak refrénjére, mások pedig talán tankönyvekben olvasták: csonka Magyarország nem ország, nagy Magyarország mennyország. Amiután kedd reggel – a magyar rektorok és a magyar tudományos szektor teljes mellőzésével – a parlament Fidesz többsége megszavazta a Lex CEU-t, Magyarország végképp lesüllyedt a primitív banánköztársaságok szintjére.

Komoly országban olyan nem fordul elő, hogy az érintett szektor és szakma teljes kizárásval alkotnak törvényt kevesebb mint egy hét leforgása alatt, ráadásul egyetlen intézmény ellen és azért, mert annak az intézménynek az alapítója persona non grata a kormány számára. Komoly országban olyan nem fordul elő, hogy egy 26 éve működő egyetem ellen úgy alkotnak törvényt, hogy annak feltételei bizonyosan nem teljesíthetők az adott időkereten belül és a későbbiekben sem. A Közép Európai Egyetem (a CEU) ugyanis 2018. január 1-től már nem fogadhat be új hallgatót, amennyiben ez év szeptemberéig nem köt egyezményt az Egyesült Államok szövetségi kormánya és New York állam a magyar kormánnyal, illetve amennyiben kevesebb mint 6 hónap alatt a CEU nem “dob össze” egy új campus-t az USA-ban. Az Orbán rezsim és a törvénygyárként dolgozó parlament számára nem számít, hogy az USA-ban a szövetségi kormánynak nincsen hatásköre ebben a kérdésben, így a törvény szabályai már ezért is teljesíthetetlenek.

Közben Bécs polgármester-helyettese és az osztrák rektori konferencia is felajánlotta, hogy a CEU költözzön Bécsbe, Grazba vagy Klagenfurtba. A törvény elfogadása után a CEU kanadai rektora – Michael Ignatieff – futólagosan felvetette azt, amit már sokan gondoltunk: reális az esélye annak, hogy a CEU negyedévszázad után kénytelen lesz elhagynia Magyarországot. De Ignatieff-nek volt egy másik bejelentése is: ha erre sor kerül, kártérítést követelhet a magyar államon. Így tehát a magyar adófizető duplán megszívja: egy, a Budapest lokális gazdasága számára, illetve a magyar költségvetés számára (amelybe több mint tíz milliárd forintot fizet be a CEU) fontos intézmény távozik, aztán ezen felül súlyos kártérítést követelhet a kivégzett egyetem...

"DIKTÁTOR!" "DIKTÁTOR!" - SKANDÁLTA A TÖMEG, BELEBUKHAT ORBÁN A CEU-BA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.04.04.


...Ha Áder aláírja a törvényt, és nem vonják vissza, akkor több százezres tüntetéseket akarnak szervezni a Kossuth térre. Többen kifejezték, hogy az Európai Unió állampolgárai akarnak lenni. Orbán lehet, hogy elszámította magát, mert ha a diktatúra kivezeti Magyarországot az EU-ból, akkor népfelkelés lesz.

Orbán pávatáncolhat még egyet. Ha megijed, akkor megmondja Ádernek, hogy ne írja alá, s ezzel újra lecsendesítheti és kezesbáránnyá teheti a tömeget. De kezd elege lenni a népnek, az embereket ez a sok mocskos aljasság, amit ezek művelnek, lassan tettekre sarkallja. Ha visszatáncolnak is ebből, a szellemet már kiszabadították a palackból. Egymásra kéne most találni, és kimondani, hogy akár visszavonják, akár nem, ebből elég volt. Takarodjanak!

Érik egy forradalom. Sokan érzik úgy, hogy ezt már nem szabad tovább tűrni. Meg kellene őrizni a tiltakozások határozott, de békés jellegét, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy vége! Itt van vége! Az ország megbénításával, a rendszer teljes bojkottjával és hatalmas tömegtüntetésekkel kellene követelni az Orbán csürhe távozását.

“Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!”

DEMAGÓGISZTÁNI NAPLÓ: BRÜSSZEL MEG CSAK GYÜN, KÉREM

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.04.04.


Tudom, hogy napok óta kint vannak a plakátok a legújabb nemzeti gyávaságról. Mert a konzultációnak hívott pénzkidobásttovábbra sem érzem másnak, mint a gyávasági apokalipszis egy stációjának. A vezér nem mer népszavazást kiírni, úgyhogy marad a konzultációnál. Most éppen Brüsszelt állítaná meg a levelekkel. Mint ahogy egy plakátra ma ismét rácsodálkoztam.

Mert hirtelen elképzeltem ezt a megállítást. Képletesen is, amint az egész EU nadrágja tel lesz attól, hogy Orbán nadrágja már tele van. Leginkább talán attól, hogy csak tele lesz az emberek hócipője a kormányzat kleptoligarchikus rendszerével. Még akkor is, ha egyelőre láthatóan sikerül parciális kommunikációval, és rétegakciókkal megosztva tartani a társadalom valós többségét. Azonban a nemzeti konzultációk intézménye, vagy például az olimpiai blöff, mutatják legjobban, hogy ez egyre több kerül, és egyre görcsösebbre sikerül. De maradjunk csak Brüsszel megállításánál. Amihez nyilván az is kell, hogy Brüsszel márpedig jöjjön. Mert nincs értelme megállítani azt, ami távolodik. Azt nem megállítani, hanem visszafordítani szokták. Mint a keleti elkötelezettséget. Amiről egyébként nem rémlik nemzeti konzultáció megtartása. Mondjuk azzal a kérdéssel, hogy: „behívná-e az orosz csapatokat ideiglenesen Magyarországra?” De nem csak erről, hanem a letelepedési kötvényről is elfelejtettek népszavazást tartani.

Az tehát, ha Brüsszelt meg kell állítani, az annak az elismerése, hogy Orbán görcsös kínlódása dacára az ország valós többségének szándéka nem igazán ütközik az unió általános céljaival. Akkor sem, ha vannak nézetkülönbségek a részletkérdésekben. Így aztán a kormány előremenekülve próbálja a társadalmi kisebbség parlamenti többségébe kapaszkodva legitimálni Orbán fóbiáit. Leginkább a hatalomvesztéstől. S konzultál. Bízva abban, hogy a kérdőívet leginkább a vakhitű orbanisták küldik majd vissza. Így a visszaküldött paksamétában többségre számíthat az önigazolást hajszoló hatalom. Amire egy népszavazás esetén nyilvánvalóan nem számíthatna. Ahogy a nép meg arra nem, hogy Brüsszelt abban az értelmében állítja meg bárki, hogy abban is szabad kezet adott Orbánnak, amiben valószínűleg nem kellett volna. Ahogy Hargitai Miklós írja....

ÉVEK ÓTA NÉZITEK, HOGY A TRAUMÁS VIKTORKA BELÉTEK TÖRLI A LÁBÁT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.04.04.


...Nem szeretném megzavarni a hölgyeket-urakat az őszinte aggódásban, de ami Magyarországon 2010 óta történik – és az nem tegnap volt – alapjaiban kérdőjelezi meg azokat a nemes eszméket és értékeket, amelyeket a német köztársasági elnök úr felsorolt, Európa pedig kisebb és nagyobb mímelt felháborodásokat leszámítva néma volt és az is maradt. Ez a történet, aminek legújabb, és kétségtelenül el nem hanyagolható fejezete a CEU beszántása egy olyan pusztító-romboló folyamatnak az éppen aktuális, de kibaszottul sokadik állomása, amihez vígan, vagy összeszorított fogakkal (ki hogyan) asszisztál Európa úgy, hogy ráadásul bőkezűen finanszírozza is a pávatáncot. Az álló taps – amely egyébként egy igen jól hangzó, légiesen ideáltipikus állapotokat felvillantó állásfoglalás volt – tökéletesen mutatja, hogy Európa mennyire nem érti, mi a gond. Vagy ha érti, és ennek fényében nyilatkozgat ilyeneket, akkor még szomorúbb.

Mielőtt valaki félre akarná érteni: én nem Európa, nem a német köztársasági elnök nyakába akarom varrni ezt az illiberális, rothadó demokrácia szagú mocsarat, amit a magyar kormány itt ás nekünk nyolcadik év. Nem Európa, nem a német köztársasági elnök és nem az Európai Parlament szavazta meg zsinórban kétszer ezt az illiberális bűnbandát a nyakunkra.

De Európa akkor ne vegye a szájára a közös európai értékeket, amelyek mindenkinek oly nagyon fontosak, amikor tátott szájjal, szemlesütve, vagy éppen egymást csitítgatva nézik hét éve, hogy a traumás Viktorka hogyan fosik a közös asztalra, hogyan szarik a szolidaritásra, hogyan adja a nevét és aláírását ahhoz, amit 5 perc múlva letagad, és ami ellen két aláírás, smúzolás, szépelgő diplomáciai seggnyalás között uszít megállás nélkül. Miközben plakátokról üvölt a kormányzati Európa elleni hergelés lassan két éve, napunk nem telik el úgy, hogy ne hallanánk, hogy micsoda szar hely az Európai Unió és rohadjanak is meg ott, ahol vannak, néhány napja Angela Merkel kancellárasszony (ha már a német köztársasági elnök aggódik, gondoltam, idevág) elutasította, hogy az uniós támogatások csökkentésével büntessék a közös döntések végrehajtásától elzárkózó vagy a jogállamiság ellen vétő tagállamokat. Mert Németország nem tartja jó ötletnek, hogy egyszerűen pénzre váltsák az aggodalmat okozó fejleményeket, és fenyegetni sem szeretne.

Márpedig az a helyzet, hogy ez az ember és népes zenekara nem ért a szép szóból, a finomkodó udvariaskodásokból, és a félszájjal, félve elszavalt bírálatoktól. Nyilván nem az Európai Parlament kompetenciája a tyúkszemére lépni a magyar, vagy a lengyel kormánynak, de a honi jogállam leépítésének pohara nem ma csordult túl, nem a CEU az első és – ha minden így megy tovább – nem is az utolsó pofánrúgása az európai értékeknek. Nem fenyegetni kellene, hanem megtenni azokat a lépéseket, amelyek egy hatalommániás zsarnok számára is kellően világos jelzést jelentenek. Ameddig az Európai Néppártot zsarolni tudja a fideszes szavazatokkal, ameddig a német összeszerelőüzemeknek nem mindegy, hogy mikor borul el az agya, addig felesleges ez az aggodalom és nem több, mint pusztába kiáltott szó.

Az a helyzet, hogy nincs itt semmiféle közös vitaalap. Sőt, vita sincs. Jó esetben régen nem közös az alap, de rosszabb esetben soha nem is volt az. Magyarországnak már mindenféleképpen harangoztak, akkor is, ha Brüsszelben, Berlinben, Strasbourgban véletlenül rá is döbbenének a közeljövőben arra, hogy ha nem pofozzák fel a renitens, lázadó kelet-európai tahókat, akkor nagyjából Európának is vége, és semmi nem marad, amiért irigyelni lehetne.

Európa elitje évek óta tanácstalanul, közönyösen nézte végig a demokrácia magyarországi leépítését és az európai értékek lábbal tiprását, felsorolni is nehéz lenne. Pont annyi ideig, hogy innen már ne legyen esély sem visszafordítani a folyamatot. Ennek a cinkos némaságnak, tehetetlenségnek nem csak a magyarok, de egész Európa is megissza a levét. Ez van.

És most lehet azt lebegtetni, hogy Franciaország, Németország és 21 másik EU-tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz, amelynek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból. Lehet most felébredni, hogy az EU-t nem lehet zsarolni, és hogy az egységnek ára van, hónapokkal a magyar országgyűlési választások előtt attól tartok, ebben simán Orbán malmára hajtják a vizet. Mert megint a kibaszott kvótára terelik a figyelmet, holott itt a jogállam hullája évek óta büdösödik. Európán belül.

A LEX CEU ELFOGADÁSA KÖZBEN ÁDER AZ ŐSHONOS FÁKÉRT AGGÓDOTT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Föld S. Péter
2017.04.04.



Amint az várható volt, Orbán Viktor és a Fidesz parlamentje megszavazta a lex CEU-t, vagyis azt a törvényt, amely lehetetlenné teszi a CEU magyarországi működését. Írhattuk volna, hogy a magyar parlament szavazta meg ezt a gyalázatot, mert Orbán és a Fidesz is magyar emberek, de mivel a magyar emberek érdekei ellen szavaztak, mégiscsak jobb, ha azt írjuk, hogy Orbán parlamentje fogadta el a törvényt.

Különleges eljárásban, kapkodva, mintha az életük függött volna tőle, alig néhány nap alatt lezavarták. Ráadásul, még az eredetinél is szigorúbb, mondjuk úgy, cinikus határidőket szabtak a CEU számára. Olyan határidőket, amelyekről tudják, hogy az egyetem, ha akarná, akkor sem tudná azokat betartani.

S miközben az országgyűlésben a képviselők a gombokat nyomkodták, Áder János köztársasági elnök aggódott. Nem a törvény miatt fájt a feje, nem azért, hogy Magyarország már megint szembe ment a demokratikus világgal, és a törvényhozás tekintetében a banánköztársaságok szintjére süllyedt.

Áder köztársasági elnök az MTI beszámolója szerint a Pilisi Parkerdő Tündérkertjében sétált, és az őshonos gyümölcs- és fafajták jövőjéről gondolkodott. Ami egyébként valamelyest érthető, szép, napos idő volt éppen, amikor Orbán és a Fidesz parlamentje elfogadta azt a törvényt, amelyet még évtizedek múltán is tanítani fognak a jogi egyetemeken, elrettentő példaként.

Áder János már jó ideje a környezetvédelemben utazik, gyakran beszél a globális felmelegedésről és az üvegházhatásról. Ilyenkor nagyon felelősségteljesen ráncolja a homlokát, de sajnos bokros teendői nem teszik lehetővé, hogy a hazai viszonyokra is kiterjedjen a figyelme. A Városligetbe álmodott, múzeumi negyednek nevezett szörnyről például egyetlen szava sem volt, a Római parti mobilgát ügyében is nagyon látványosan hallgatott. És úgy általában egyetlen alkalommal sem szólalt meg, amikor olyan fákat vágtak ki, amelyek egészségesek voltak és élhettek volna, de valamelyik csókos építkezésének az útjában álltak...


ITT OLVASHATÓ
Hirdetés

ORBÁN VAGY CEU, EZ ITT A KÉRDÉS

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2017.04.05.


Vagy mondhatnám Hegylakós stílusban is: csak egy maradhat. Amíg Orbán van, addig nem lesz CEU, mert a Diktátor így működik. Jó lesz ezt felfogni.

A tegnapi tüntetés - főleg a vége, a Kossuthon - biztató volt, de sajnos kezd bejönni a rosszabbik forgatókönyv. Az, amit már oly sokszor láttunk, és mindig ugyanúgy kudarchoz vezetett. Minden tiszteletem az Ifjaké, akik a CEU-tüntetéseket szervezik. Nem az a probléma, hogy ne lenne klassz, amit csinálnak. A probléma az, hogy töredékét nem hozzák ki ebből a felhorgadó népharagból, mint megtehetnék. Ha a tegnapi tüntetést eleve a Kossuthra szervezik, minimum kétszer annyian lettek volna a demonstrálók, mint így, és a tegnap estét Orbán gumivá fosott naciban forgolódva töltötte volna.

Nagyjából 2 ezer ember ment át a Nádor utcai élőlánctól a Kossuthra, és még ez is elég volt ahhoz, hogy egy pillanatra felvillanjon a változás szikrája. Ha 20 ezer ember lett volna, ami egy későbbi kezdési időponttal - hogy a munkából jövők is odaérjenek -, és az eleve nagyobb vonzerővel bíró Kossuth téri helyszínnel simán összejön, akkor ott bizony tényleg ultimátumot kap a Rezsim. A tüntetők minősége kiváló, harcos, elszánt fiatalok, de a mennyiség kevés. És nem azért, mert egyébként ne lehetnének sokkal többen. Lehetnének, lesznek is, ha a szervezők odafigyelnek kicsit, és elkerülik a korábbi nagytüntetések hibáit...

MAGYAR CSANG CSENG

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.04.05.


Már semmit sem tudok, viszont egészen biztos, hogy közelít az apokalipszis. Minden jel erre utal, mert itt van nekünk ez a mi nagy falunk, a mi Csang csengünk, amely bővül a közeljövőben Románia partjainál is, és a falakon belül az történik, amit Orbán Viktor csak akar. Nem jó ómen.

A kínai nagy falat (長城) népszerű magyar átírásban Csang cseng, Csin Si Huang-ti kezdte építeni akkor, amikor a mi Krisztus urunk még gondolat sem volt, hogy megvédje a földmíves Kínát az északi nomád törzsektől. A végén úgy nagyjából tízezer kilométert húztak föl.

Nem pengés drótból, hanem eleinte döngölt földből, később meg téglából, mégis cseszhették az egészet, mert amikor az első Csin császár 289-ben megmurdelt, a lázadók mégis csak a nomádokat hívták segítségül, és így lett Észak-Kína császára az amúgy mongol és nyilazós Liu Yuan.

Ennyit a falról, na meg még annyit, hogy tehát amennyire nem védett meg a barbároktól senkit sem, úgy tette azonban egyre belterjesebbé az egész országot, ahol a népek a köldöküket vizslatták, és szinte minden kapcsolatuk megszűnt a falon túli világgal. Ilyen sors vár ránk is, ahogy elnézem kedves vezetőnk ámokfutását, amit itt művel nekünk...

TERJESZKEDIK A FIDESZES MÉDIABIRODALOM: HABONYÉK MEGJELENTEK SZLOVÉNIÁBAN

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Somodi Dániel
2017.04.05.


A Széll Kálmán teret felújító vállalkozó csődbe ment, de palotáját még sikerült megmentenie; a Fidesz nem hátrált meg a CEU bezárása elől; a béka feneke alatt van a magyar demokrácia.






Ezekről ne maradj le!


Gyerekeire íratta palotáját a Széll Kálmán tér csődbe ment kivitelezője (Átlátszó)

A Fidesz megszavazta a CEU-t ellehetetlenítő törvényt (444)

Szijjártó Péter bizalmasa lehet az új washingtoni nagykövet (Index)

Ha van 3 perced:

Gyerekeire íratta palotáját a Széll Kálmán tér csődbe ment kivitelezője
Wicha József vállalkozása egy másik másik céggel közösen nyerte el a Széll Kálmán tér 5,3 milliárd forintos felújítási megbízását. A projekt befejezése elcsúszott, néhány alvállalkozót a mai napig sem fizettek ki. Wicha cége ellencsődeljárást indítottak. Ám úgy tűnik, a család miskolci palotáját időben sikerült elajándékozni a gyerekeknek, így az meg is marad. (Átlátszó)

A Fidesz megszavazta a CEU-t ellehetetlenítő törvényt

A kormány végig fals érvekkel igyekezett a saját igazát bizonygatni a rohamtempóban lezavart törvénykezési folyamat közben. Balog Zoltán szerint Soros kezdett világméretű lejárató kampányba, Kósa Lajos fantomegyetemről hadovált. Az ügy nemzetközi tiltakozást is kiváltott, amire reakcióként a külügy bekérette az amerikai és a német nagykövetség ügyvivőjét. Budapesten ismét tüntetést tartottak a CEU ellehetetlenítése ellen. (444, 444, 444, Átlátszó Oktatás, 444, Index)

Szijjártó Péter bizalmasa lehet az új washingtoni nagykövet

Az elkötelezett atlantista Szemerkényi Rékát nyáron válthatja majd Szabó László külügyminiszter-helyettes. Szemerkényivel állítólag más gond is akadt: a minisztériumban úgy érzékelték, hogy a nagykövet túlságosan is magának vindikálja az amerikai-magyar kapcsolatok sikerét. A változtatás hírére Orbán Viktor a következőket reagálta: “nőügyekkkel nem foglalkozom”. (Index)

Habony médiája Szlovéniában terjeszkedik

Mégpedig három cég külön tulajdonszerzésével: a Modern Media Group (MMG), a Ridikül Magazin és a Ripost egyenként 15-15 százalékos részesedést vásárolt a szlovén Novatv24.si-ben. Ezzel a trükkel azt érték el, hogy nem volt szükség az ottani kormány engedélyére (ami 20 százalékos vagy annál nagyobb részesedés esetén lett volna kötelező). (Átlátszó)

Ha van még két perced:


Vakon döntenek
a fővárosi képviselők a Római-part sorsáról. (Átlátszó)

Az uniós pénzcsap elzárásával elbukna Orbán rendszere,
mivel a kohéziós pénzek mihamarabbi elköltése és az állami gigaberuházások is elsősorban a hatalom fenntartását szolgálják Urbán László szerint. (Index)

Harrach szerint Simicska nem volt meghatározó a Fideszben
, viszont a Jobbikban most az. (444)

Mészáros Lőrinc tévéjében
Mészáros Lőrincről mondott kenetteljes szavakat Bencsik András. (Vastagbőr)

A Corvinus Egyetem rektora (nem mellesleg a volt századvéges), Lánczi András elérkezettnek látta az időt, hogy figyelmeztesse az egyetemi polgárokat a véleménynyilvánítás korlátaira. (444)

Fordulat a közteres kamerák ügyében:
Tarlós maga adta meg a hozzájárulást annak idején a feleségét megbüntető közlekedési kamerához. (HVG)

Rogán Antal bizalmasára készül rászabni az ügyvédi törvényt a kormány – az erről szóló sajtóhírre a tervezetet helytelenítő közleményt adott ki Rogán minisztériuma. (MNO, 444)

A Freedom House szerint a magyar demokrácia
már régiójában is a legutolsó helyre csúszott vissza. A kormány reakciója: Soros. (Vastagbőr, 444)

Egyszerre öt Paksról szóló népszavazási kérdést kaszált el a Nemzeti Választási Bizottság. (444)

Nem bízták a véletlenre, hogy milyen autót kapnak az igazságügyi szakértők. (Index)

Nem marad válasz nélkül, ha elfogadják ezt az illegális és botrányos tervezetet” – videó a vasárnapi tüntetésről. (Átlátszó Oktatás)

A kormány ötletel, a piac haldoklik – értékelés a reklámadó tervezett változtatásának hatásairól. (Mérték)

Orosz kémmel találkozgatott Trump volt tanácsadója. (Index)

A gyanú szerint egy chicagoi ex-nyomozó
legalább 51 embert állított be igaztalanul gyilkosnak. (BuzzFeed)

A CEU SZÁMOKBAN - MAGYARORSZÁG LEGJOBB EGYETEMÉT NYÍRJA KI ÉPPEN A FIDESZ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.04.04.



...Tavaly december elsején jelent meg a Times Higher Education felsőoktatás rangsora, amelyben ötven "fejlődő, feltörekvő" ország felsőoktatási intézményeit értékelték a szakemberek, a 300-as listára összesen 41 országból kerültek egyetemek. A sort két kínai és egy orosz egyetem vezette, de magyar is befért a top 20-ba. Jelesül épp a CEU, amely a 16. helyet kapta. A Semmelweis Egyetem a 65., a Pécsi Tudományegyetem a 122., az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 123., a Szegedi Tudományegyetem a 129., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a 154. szerezte meg, míg a Debreceni Egyetemet a 201-250. helyre sorolták.

Alig egy hónapja, március 9-én hozta nyilvánosságra a Quacquarelli Symonds legfrissebb tematikus felsőoktatási rangsorait. A QS tematikus rangsora (QS World University Rankings by Subject) 2011 óta évente jelenik meg. A listák összeállításakor a felsőoktatási intézmények elismertségét, a munkáltatók értékelését és a publikációk idézettségét veszi figyelembe. A legújabb képzési területekre lebontott lista alapján a CEU politikatudomány és nemzetközi tanulmányok programja a világon a 42. helyet érte el. Más magyar egyetem, vagy képzés a top 500-ba sem tudta beverekedni magát. A Szegedi Tudományegyetem a QS-rangsorban az 501-550. helyen szerepel. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 601-650. helyen, a Debreceni Egyetemet a 651-700., a Budapesti Corvinus Egyetemet a 701+ kategóriába sorolták a QS-rangsor készítői. Új magyar szereplő a listán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem, mindkettő a 701+ kategóriában szerepel.

Így már egyértelmű: a kormánytól teljesen független, egyetlen fillér adóforint nélkül üzemelő egyetemet be kell záratni Orbán Magyarországán.