2017. június 3., szombat

PETÍCIÓ: KÖZVÉCÉKET BUDAPESTRE!

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2017.06.03.



Budapesten alig több, mint 80 nyilvános vécé üzemel, vagyis minden huszonötezredik budapestire jut egy közvécé. Ráadásul ezek között csak elenyésző számú illemhely használható ingyenesen és sok vécé nagyon rossz állapotban van. Pedig vécére mindenkinek menni kell – ha szegény, ha gazdag, ha dolgozik, ha munkanélküli, ha ép testű, ha fogyatékos, ha gyerek, ha felnőtt, ha van hol laknia, ha nincs.

A nyilvános vécék hiányának fő oka, hogy ma Magyarországon semmilyen törvény nem kötelezi sem az önkormányzatokat, sem az államot, hogy nyilvános illemhelyeket tartsanak fenn. Pedig nemrég az Alapvető Jogok Biztosa is kimondta, hogy nyilvános vécék hiánya „az emberi méltóság, és a testi-lelki egészséghez való jog sérelme okán valós közegészségügyi veszélyhelyzetet és komoly turisztikai szempontú problémákat is teremthet.” Az ombudsman azt is kimondta, hogy a nyilvános vécék iránti igény annyira „alapvetően emberi és természetes, hogy a biztosítására vonatkozó állami/önkormányzati kötelezettségvállalás és következetes feladat-végrehajtás nem lehet kérdéses.”

Az Alapvető Jogok Biztosa felkérte a Belügyminisztériumot, hogy fontolja meg a jogszabály-módosítás szükségességét, annak érdekében, hogy törvényi kötelezettséggé váljon a nyilvános illemhelyek működtetésének biztosítása. Emellett felkérte Budapest Főváros főpolgármesterét, hogy a helyzet országos, jogszabályi szinten történő rendezéséig vegye fontolóra a budapesti nyilvános illemhelyek üzemeltetésének önként vállalt önkormányzati feladatként való vállalását.

Ezt a petíciót azért indítottuk, hogy alátámasszuk az ombudsman kérését a Fővárosi Önkormányzat és a Belügyminisztérium felé. Követelésünk egyszerű: ingyenes, tiszta és akadálymentes közvécéket szeretnénk Budapesten és az egész országban. Foglalják törvénybe a nyilvános vécék fenntartásának kötelezettségét, Budapest pedig járjon elöl jó példával és létesítsen minimum 200 nyilvános vécét a városban!

A Város Mindenkié csoport és az Utcajogász Egyesület
ÍRD ALÁ A PETÍCIÓT! >>>

Információk a közvécékért folyó kampányunkról: http://avarosmindenkie.blog.hu/tags/wc és http://utcajogasz.hu/tag/vece/

CSATLAKOZZ A KAMPÁNYHOZ! https://www.facebook.com/kozveceketbudapestre/

AMIÉRT A JOBBIKKAL NEM...

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Lendvai Ildikó
2017.06.03.


Kitűnő barátaim, jeles szellemek, egyebekben a szabadságjogok elkötelezettjei is előállnak azzal: nincs mese, a demokratikus ellenzéknek össze kell fognia a Jobbikkal, csak így jön ki a matek a kormányváltáshoz. Ha hápogni kezdek, könnyen megkaphatom: pragmatikusnak kell lenni, meg különben is, csak egy időre, csak egy új választási törvényig, alkotmányig, médiaszabályzásig, csak az állami korrupció felszámolásáig, csak a fő bűnösök eltakarításáig…

Butaság görcsölni elvek, ideológiák miatt – mondják olykor az eszmékkel hivatásszerűen foglalkozók is -, az emberek nem törődnek ilyesmivel. Az „ideológia” lassan éppúgy szitokszóvá válik, mint egy ideje már a politika. Képzett, okos fiatalok is ideológiamentesnek hirdetik magukat.

A Jobbikkal való Fidesz-ellenes szövetség ötlete az ideológiamentesség ideológiájának torzszülöttje. A remény és a reménytelenség mérgező kevercsében jött világra. A reménytelenségben, hogy a demokratikus tábor nem nő elég gyorsan, ma kevés a váltáshoz. És a reményben, hogy azért mégsem maradhat így, bármi áron, de valaminek történnie kell.

Kell, de nem ennek, nem a csöbör helyett a vödör korszakának. Milliószor hallottam már, hogy „akár az ördöggel is…”, meg hogy Churchill is szövetkezett Sztálinnal Hitler ellen, és így tovább. Sztálinnal igen, de Szálasival nem, mert ugyan mindegyik szörnyeteg, de Hitler és Szálasi ugyanannak a kórokozónak a hordozói, bármelyikükkel parolázol, ugyanazt a betegséget kapod el. És Sztálinnal sem kormányzott volna soha együtt.

Sem Orbánt, sem Vonát nem említeném egy lapon Hitlerrel, Szálasival. Nem ezekre hasonlítanak, hanem egymásra. Pláne, hogy a Jobbik elnöke a szélről kicsit beljebb húzná a pártját. Most már ugyanazon a mezőn állnak a sakktáblán, mint a Jobbik közönségére ácsingózó Fidesz. A politikájuk szabad szemmel már nem megkülönböztethető. „Tekeredik a Fidesz, Jobbik akar lenni”- írta az egyik online lap. Mire jó az egyik Fidesszel szövetkezni a másik ellen? Akármennyi az indulat, nem Orbán személyével kell leszámolni, hanem a politikájával...

FEL A HEGYEKKEL, LE A KORMÁNNYAL!

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Konok Péter
2017.06.03.



Mikor elkezdték felülről visszabontani az országot, mert túl sok napsütés éri a tetejét, még nem volt világos, hogy meddig is tart a nagy visszabontás, az egyrelejjebb-egyremélyebb kampány.

A Kékestető leborotválásakor, ahol az ünnepélyes első kapavágások történtek, még tiltakoztak a környezetvédők, a természetjárók, valamint - tévedésből - a kiskundorozsmai női sakkegylet igazolt versenyzői, petíciókat írtak jeles értelmiségiek, humán- és természettudósok, sőt a Magyar Tudományos Akadémia Hegy- és Vízrajzi Osztályának portása, Ede bácsi is nagyon mérges lett, és csúnyán káromkodott. A budapesti utcákon hangos fiatalok vonultak, és azt kiabálták, "Fel a hegyekkel, le a kormánnyal!".

Ám a Kékestető lebontása a tervek szerint haladt. A közmédia közölte, hogy "fel kell számolni a vertikális különbségeket, és horizontálisan kiterjeszteni a nemzetet", a Vertikalizálásért Felelős Helyettes Kormánybiztos Helyettese kifejtette a Petőfi-tervet ("Mit Nekem, Te Zordon!!!" - hirdették az óriásplakátok), amelynek vezetésére felkért egy neves esztétát.

A neves esztéta homlokát ráncolva (ez afféle védjegye volt, ami elismertté tette őt mind a mérsékelten baloldali, mind a mérsékelten jobboldali körökben) rámutatott, hogy alapvetően síkvidéki kultúrájú nép vagyunk, a múzeumoknak pedig sík alapokra van szükségük, márpedig új múzeumok kellenek a hegyek helyén, mert egy múzeumban mindig be lehet mutatni, hogy milyenek voltak a hegyek, és az embert még a zápor sem kapja el, meg kaptatni sem kell neki nagy izzadva felfelé, és van büfé is, na, kérem, hát ez a kultúra, mondta a neves esztéta.

Egy remek tollú publicista azt fejtegette, hogy nem szabad engednünk a hegypárti csábításoknak (melyeknek bohó fiatalkorában ő is engedett, de hát ezt hívjuk szellemi fejlődésnek). A kérdésről kiadott nemzeti konzultáció eredményeképpen a megkérdezettek száztizenhárom százaléka úgy válaszolt, hogy "mérsékelni kell a szintkülönbségeket".

A környezetvédőket közben leidegenbérencezték, a természetjárókat kopasz verőemberek agitálták meg a fogyatkozó erdőszéleken, a kiskundorozsmai sakkegylet összesített internetes eredménylistáján váratlanul csúnya bemattolások jelentek meg (érdekes módon cirill betűkkel), a jeles értelmiségieket eljeltelenítették, Ede bácsit pedig leszarták, mert csúnya a szája, és köztudomásúlag iszik. Lassan a fiatalok is hazamentek az utcákról, mert az utcákon szar volt a wi-fi. ..


A HALÁLRÓL CSAK TERMÉSZETESEN ÉRDEMES BESZÉLNI

KÖNYVESBLOG
Szerző: Rostás Eni
2017.06.03.


Bár nem a jó az első jelző, ami a halállal kapcsolatban az eszünkbe jut, Dr. Hegedűs Katalin mégis arra próbál választ találni, Létezik-e jó halál? Új könyvében olyan fontos, ám többnyire tabuként kezelt vagy felületesen ismert témákra irányítja rá a figyelmet, mint az életvégi döntések, az orvos-beteg kommunikáció valamint az egészségügyi dolgozók halállal való viszonya, és kísérletet tesz a hospice-szal kapcsolatos tévhitek lerombolására. Dr. Hegedűssel a haláltaburól, a rossz hír közléséről és a gyászetikett változásairól 

beszélgettünk.

Dr. Hegedűs Katalin társadalomkutató, a Semmelweis Egyetem docense. A kilencvenes évek elején Polcz Alaine tanítványaként kezdett el dolgozni a hazai hospice-mozgalomban, 2012 óta elsősorban gyászolókkal foglalkozik.

A hospice nem elfekvő

20 évvel ezelőtt alig valakinek volt fogalma arról, hogy mit jelent a hospice. Sokan az eutanáziával azonosították, és még ma is rengeteg a tévhit körülötte.


Ami engem nagyon irritál, hogy azt hiszik, ez valamiféle magánellátás. Ezt a tévhitet kellene szétrobbantanunk, hiszen a hospice az egészségügyi ellátás része. A másik probléma, ami 20 évvel ezelőtt sokkal hangsúlyozottabban volt jelen, az, hogy sokan úgy gondolják, az orvosoknak és a nővéreknek már nem kell igazán foglalkozniuk a haldoklókkal. Elég, ha kicsit megpaskolgatják a kezüket.

Hegedűs a könyv borítójára sem a legnagyobb klisét (öreg kéz fog fiatal kezet) választotta, mert bár kell az empátia, nem elég.

Annyi fájdalom, szenvedés van egy betegség folyamán, hogy ahhoz szakemberek kellenek. Pszichés szakember, és olyan is, aki, ha már nem is a test gyógyításával, de legalább a komfortérzet megteremtésével foglalkozik.

Palliatív ellátás: „Olyan megközelítés, amely az életet fenyegető be­tegséggel szembesülő betegek és családtagok életminőségének javítására törekszik a szenvedés megelőzése és enyhítése révén, a fájdalom és egyéb, fizikai, pszichoszociális és spirituális problémák korai felismerésével, ki­fogástalan értékelésével és kezelésével.” (73.o.)

Hospice: A palliatív ellátásnak ad keretet „a megfelelő filozófiai alapokkal, szervezeti formákkal és az interdiszcip­lináris megközelítéssel”. (114. o.)

Eutanázia: „Kívánságra végrehajtott ölés, mely során az orvos gyógyszerek adagolásával szándékosan megöl egy személyt, az ille­tő önkéntes és kompetens kérésére.” (75.o.)

A halálos betegség erősen stigmatizál, ám ahhoz, hogy azt mondhassuk, egy betegnek jó halála volt, épp arra van szükség, hogy ne maradjon teljesen egyedül az utolsó napjaira, hónapjaira, és legyen mellette valaki, akivel beszélgetni tud. Ehhez pedig el kell érni, hogy a halál ne legyen tabu többé...

FELHÁBORODOTT A MAFFIAÁLLAM, HOGY MAFFIAÁLLAMNAK NEVEZTÉK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.06.02.


A Fidesz tiltakozik Soros György brüsszeli beszéde ellen, amelyben azt mondta, “csodálom a bátorságot, amivel a magyar emberek ellenállnak az Orbán-rezsim által fölépített maffiaállam megtévesztésének és korrupciójának. Lelkesít az energetikus válasz, amivel az európai intézmények reagáltak a Lengyelországból és Magyarországról jövő kihívásra. Úgy látom, hogy az Európai Unió lassan, de biztosan újjászületik”.


Arany mondatok, minden szava igaz, talán csak azt leszámítva, hogy a magyar emberek oly nagyon ellenállnának Orbán maffiaállamának. Viszont valóban örvendetes, hogy az Európai Unió végre normálisan reagált mindarra, ami Magyarországon és Lengyelországban történik. Ha az oroszok által gerjesztett szélsőjobboldali dezinformációs támadást sikerül Európában visszaverni, az valóban az Európai Unió megújulásához és megerősödéséhez vezethet.

A Fidesz kikérte magának, hogy maffiaállamnak nevezzék, de nem értjük a felháborodását, mert ennél pontosabb meghatározás még nem született, és a “Magyar Polip” című kötetek (Szerkesztette: Magyar Bálint) ezt pontosan alátámasztják. Ez a magyar államforma, akár bele is írhatnák az alaptörvényükbe. A működési módja demokráciának álcázott diktatúra, a rendszer ideológiája fasiszta, de az államformája maffiaállam.

A Fidesz az első olyan szervezett bűnözői csoport, amely nem az állammal vívott harcban szerzi meg a köz vagyonát, sarcolja meg az adófizetőket, hanem magát az államot foglalta el, és az állami pozícióból rabolja szét Magyarország vagyonát. Az állam szervezetébe bújva tartja fenn és működteti a maffiát. A magyar “Don Corleone”-t Orbán Viktornak hívják és a miniszterelnöki posztot bitorolja. Pontosan úgy, mintha Al Capone amerikai elnök lett volna.

A különböző maffiák csúcsteljesítménye eddig az volt, hogy megvásároltak korrupt rendőrt, ügyészt, bírót, politikust. Az Orbán vezette fideszes maffia új fejezetet nyitott a szervezett bűnözés és a kriminalisztika történetében, hogy a világon egyedüliként magát az államot foglalta el a maffia, és az államot működteti maffiaként. Ez a maffiaállam, amelynél azért nehéz korrupcióról is beszélni, mert ennek a fogalomnak is új jelentést adott, miszerint a korrupció maga az állam működési és létezési módja...

"DE HÁT MI CSAK ÉTELT AKARUNK OSZTANI!" - ELTAPOSNÁ AZ ÖNKORMÁNYZAT AZ EGYIK LEGMENŐBB PESTI KEZDEMÉNYEZÉST

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2017.06.01.


Több mint 3 éve oszt vasárnaponként meleg ételt rászorulóknak a Heti Betevő csapata a budapesti Klauzál téren. Hónapok óta vegzálják őket a hatóságok, a kiszorítósdi megpecsételheti a város egyik legígéretesebb jótékonysági kezdeményezésének sorsát. Hacsak nem találnak sürgősen egy új helyet.


Befogadó helyszínt keres a Heti Betevő Egyesület rászoruló emberek étkeztetésében segítő hetedik kerületi csapata. A helyi önkormányzat korábban betiltotta a korábban Fair Society díjjal jutalmazott csapat Klauzál téri ételosztását, két hónapja csoportokra bontva vándorolnak a rászoruló vendégekkel a környező utcákon egy magánterületre. A jelenlegi gyakorlat a vendégekre nézve megalázó, az önkéntesek teherbíró képességét meghaladja – írja közleményében az egyesület. Ha három hónapon belül nem találnak új helyszínt, be kell szüntetniük a tevékenységüket.

A helyzet, amibe a hetedik kerületi csapatunk került, megvisel minket. Mikor két önkéntes elindul a Klauzál térről, húsz rászorulót kísérve, forgalmat megállítva, vigyázva, hogy senkinek ne essen baja, közben csak egy dolog zakatol a fejében: De hát mi csak ételt akarunk osztani! Nem hisszük el, hogy ennek ennyire bonyolultnak és megalázónak kell lennie.” – jelzi a problémát egyik önkéntesük.

A Heti Betevő alapszervezete három és fél éve oszt vasárnaponként éttermi minőségű meleg ételt rászoruló embereknek, idén áprilisig az erzsébetvárosi tulajdonban lévő Klauzál téren adták át az ebédet. Miután az önkormányzati hivatal – indokolás nélkül – nem hosszabbította meg a területhasználati engedélyüket, 2016 május végétől önkormányzati engedély nélkül, ám a gyülekezési törvény adta alapjoggal élve bejelentést tettek a rendőrségnek, hogy jótékony célú ételosztást tartana. Hetente újra és újra megtették a bejelentést, ezeket a rendőrség rendre tudomásul is vette. Csakhogy a közterület-felügyelők a hatáskörükbe tartozó területhasználati engedélyt kérték számon rajtuk, a rendőrségi bejelentést nem fogadták el, végül megbírságolták az egyesületet...

NYÍLT LEVÉLBEN KÉRI A TANÍTANÉK MOZGALOM ÁDER JÁNOST, HOGY NE ÍRJA ALÁ A TAIGETOSZ-TÖRVÉNYT

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: narancs.hu
2017.06.02.


Nyílt levél Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének

Tisztelt Elnök Úr!

A Magyar Országgyűlés május 30-án csendben megszavazta Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, Balog Zoltán miniszter által benyújtott, a sajtóban és szakmai, illetve érintetti körökben Tajgetosz-törvénynek nevezett javaslatcsomagot.
Az elfogadott törvénymódosítások több pontját élesen bírálta a szakmai közvélemény, illetve az érintett érdekképviseleti szervezetek, a törvényhozási folyamat során azonban e véleményeket nem vették figyelembe. Ilyen kifogásolt pont többek között az, hogy lehetőség nyílik az iskolákban képesítés nélküli pedagógusok foglalkoztatására, illetve, hogy enyhe és középsúlyos értelmi sérült fiatalok számára bizonyos tárgyakat gyógypedagógiai végzettséggel nem rendelkező pedagógusok is taníthatnak ezentúl. Ezen rendelkezések súlyosan csorbítják az iskolába járó gyerekek és fiatalok jogát ahhoz, hogy a számukra legmegfelelőbb, törvényben garantált képzéshez férhessenek hozzá.

Súlyosan romlanak azon tanulók esélyei is, akik beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdenek (BTMN tanulók), s akiket ez a törvénymódosítás megfoszt attól a lehetőségtől, hogy bizonyos tantárgyak értékelése alól részleges vagy teljes felmentést kaphassanak. Könnyen belátható, hogy egy részterületen tanulási nehézséggel küzdő gyereknek nem bukásra és kudarcokra van szüksége, hanem megfelelő szakmai segítségre, ahogyan az is, hogy ez a most megszüntetett lehetőség segített számos tanulási nehézséggel küzdő, ugyanakkor más területeken jól teljesítő gyereket ahhoz, hogy sikeresen elvégezze iskoláit, érettségit és akár felsőfokú képzettséget is szerezzen. Ezt az utat vágta el előttük a fent megnevezett törvénymódosító csomag.
Az oktatási jogok biztosának eddig sem túl nagy mozgásterét szűkítő rendelkezés pedig tovább csökkenti az érdekérvényesítés, a méltánytalanságok és törvénytelenségek elleni fellépés lehetőségeit az oktatásügy területén.
Mind magánemberként, szakmai, mind érdekképviseleti és érintett szervezetek képviselőiként úgy véljük, ezen rendelkezések rendkívül súlyos hátrányokat és károkat okoznak gyermekek tízezrei számára, ezért arra kérjük, éljen az alaptörvényben foglalt jogával, és a törvényt ne írja alá, hanem küldje meg az Alkotmánybíróságnak alkotmányossági vizsgálat céljából.

Köszönettel
Törley Katalin, Sulyok Blanka, Pilz Olivér (Tanítanék Mozgalom)

ORBÁN 6 VICCE A KÖZRÁDIÓ ÉSZOSZTÁSÁBÓL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Ashwood
2017.06.02.


...Íme Orbán legfrissebb humorbonbojai:

– "Egyetlen olyan fontos és jelentős eleme van a magyar közéletnek, amely nem átlátható, ez pedig a Soros-féle maffiaszerű hálózat és annak ügynökszerű szervezetei." Bödőcsi magaslatok: semmi felvezetés, hosszú magyarázat egy jó slusszpoénért, hanem egyből a közepébe. Hisz Orbán is pontosan tudja, hogy a civil szervezetek számára eddig is előírta a törvény az évenkénti, pontos beszámoló közzétételét. Ő is innen tudja, melyik civilt ki finanszírozza és mennyivel. Azonban mindez kevés a tökéletes poénhoz, mellé kell tenni azt, hogy "egyetlen". El tudjuk képzelni, mekkorát röhögött ezen Mészáros Lőrinc, amint épp cekkerrel a kezében készült elindulni otthonról. A tegnapi MKB Bank megvásárlása után ma csak egy könnyebb falat, a Magyar Idők került "Mészáros Lőrinc" kosarába.

– "a magyaroknak joguk van tudni, kik mit és miért képviselnek" – briliáns éca. Könnyű elsőre egyetérteni a mondattal, de amint elképzeljük a rádió előtt a mikrofonba beszélő Orbán hamiskás kacsintását, ott a "joguk van" környékén, egyből értjük a kettős fenekű utalást. Csak szeretnétek - somolyog magában, és a nagy nevettető sem gondolja komolyan, hogy szívesen kiterítené a lapjait,. Mert abból bizony annyi életfogytiglan esne ki a cimboráknak, amennyit még senki nem látott egyben.

– Persze nem lehet állandóan új műsort írni, minden megszólalásra friss poénokkal érkezni, illik elsütni a már jól ismerteket: Soros "azért nem tud egymillió migránst hozni Európába, mert a határokat megvédő magyar kormány nem engedi". Persze, elcsépelt már, mégis mindig tércsapkodós röhögést vált ki. Főleg annál, aki emlékszik még, hogy hajtott Orbán és bandája keresztül Magyarországon 4-500 ezer menekültet 2015 nyarán – a címzett: Németország. De most fél kézzel tartja fel Orbán a határokat ostromló tízmilliókat – akik pedig Olaszországban érnek partot, épp kicsúsztak virsli ujjai közül.

– Orbán köszönetet mondott a konzultációban részt vevő mintegy 1,7 millió embernek, akik bizonyítékát adták: ez „nem egy közömbös ország". A kérdőívet visszaküldők Orbán rajongótáborának legkeményebb magja, az abszurd humor szerelmesei. Kit ne nyűgözne le az a tízmilliárdokba kerülő színjáték, amelynek során irányított, de hazug kérdésekre kellett két lehetőségből megtalálni a helyes választ. Az abszurd olyan csúcsait ostromolja Orbán, amiről a Monthy Python még csak nem is álmodott soha. Őrület, 1,7 millió ember a 8 millió választásra jogosultból. Ennél még a 48 százalék 98 százaléka is jobb volt.

– Látjuk, hogy a gegcsapat sincs mindenre felkészülve, a rajongott Trump klíma-döntését még nem tudta kifigurázni a fellépő, de ami késik, ugye, arra várni kell.

– Arra a felvetésre, hogy sem Angela Merkel német kancellár, sem Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelölt, sem brüsszeli politikusok nem tartják megbízható szövetségesnek az Egyesült Államokat, a miniszterelnök úgy reagált: "több szerénységet javasolok a németeknek az ilyen mondatokat illetően", az európai történelem miatt ugyanis az általánosító kijelentések veszélyesek. - feledteti a korábbi megbicsaklást. Csorog a könnyűnk! Viktor, kérlek, kegyelmezz! Minden szava kincs. Hallják: "szerénységet javasolok a németeknek" - tökéletes kidolgozottság. Már ma szállóige.

Köszönjük a mai stand upot, Viktor. De néha örülnénk annak is, ha olyan beszédeket mondana a miniszterelnök, amelyeket komolyan is lehet venni.

TERÁPIÁS MORZSÁK


OTTHON ÉDES BLOG
Szerző: Otthon édes
2017.06.02.


Októberben érkezik a Terápia befejező évada. Míg a sorozat első két évada a páciensekre fókuszált, most maga a terapeuta kerül a középpontba!

A terapeuta a sorozat harmadik évadát új lakásban, új barátnő oldalán, újfajta élethelyzetben kezdi. Aktuális esetei eddig nem tapasztalt mértékben teszik próbára szakértelmét. Elvált szülőként újra kell értelmeznie kapcsolatát fiával, és közben szembe kell néznie a komoly betegségre utaló fizikai tünetei mögött rejtőző lelki okokkal is.


HA HÉTFŐ, AKKOR ZSOLT: András hétfői páciense a 23 éves Zsolt, aki gyilkosság vádjával került előzetes letartóztatásba. Zsoltot még gyerekként az apja meggyilkolása miatt javító intézetbe zárták, most pedig a barátnője megölésével vádolják. A fiú bizalmatlan minden “kívülállóval”, agresszív, és nehezen nyílik meg Andrásnak. Ám a közös munka során Andrásban egyre inkább megkérdőjeleződik bűnössége. Az HBO folytatva a hagyományokat, ebben az évadban is egy új, fiatal tehetséget mutat be a filmrajongóknak. A Zsoltot alakító Vilmányi Benett a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója.

HA KEDD, AKKOR KRISZTINA: Krisztina (Schell Judit) nem múló kézfájdalma miatt kereste fel Andrást, amin a “hagyományos orvosok” nem tudtak segíteni. Az egyébként súlyosan kényszerbeteg nő látszólag harmonikus házasságban él orvos férjével (Hirtling István), két gyermekük mostanában repült ki a családi fészekből. A terápia során kiderül, hogy Krisztina kézproblémái mélyebbről fakadnak: a nő erőszakos, manipulatív férje rabszolgája, akitől szeretne elszakadni.

HA SZERDA, AKKOR SÁNDOR: Szerdánként András egy 60 éves székely férfival találkozik (Czintos József), akit fia (Telekes Péter) és a menye (Borbély Alexandra) hozott el terápiára. A pár szerint Sándor teljesen magába fordult, mióta magukhoz költöztették Erdélyből. Sándor 37 évig volt házas, és a felesége halála óta nem sikerül túllépnie a gyászon. Meggyőződése, hogy nincs szüksége pszichológusra, hiszen rajta csak az segítene, ha visszakapná a régi életét. Idővel mégis összebarátkozik Andrással, aki a beszélgetéseik során felismeri: Sándor egész életében elnyomott érzései akár veszélyessé is tehetik őt a környezetére. 

HA CSÜTÖRTÖK, AKKOR EDIT: Csütörtökönként egy híres színésznő, Edit (Udvaros Dorottya) jár Andráshoz terápiára, mivel az utóbbi időben elkezdte elfelejteni a szövegét a színpadon. A fő problémája azonban nem ez, hanem a húga, Angéla, aki mellrákban haldoklik. Edit féltékeny, amiért a húga jól kijön a nő kamaszlányával, és haragszik is rá, mert mellette értéktelennek és felszínesnek érzi magát. De leginkább az bántja, hogy Angéla fel akarja adni a küzdelmet a betegséggel. Andrásra vár a feladat, hogy megmutassa Editnek, hogyan kerülhet közelebb a testvéréhez, még mielőtt túl késő lenne.

HA PÉNTEK, AKKOR ADÉL: Péntekenként szokás szerint András át ül a páciensek számára fenntartott kanapéra. Miután befejezte terápiáját Fischer Ágnessel (Csákányi Eszter), a férfi a legkevésbé vágyik arra, hogy új pszichológust keressen magának. Csakis azért keresi fel Bárdos Adél doktornőt (Balsai Móni), hogy altatót írasson fel magának. A pszichiáter azonban ragaszkodik hozzá, hogy előbb beszélgessenek, amibe végül András kénytelen beleegyezni. A fiatal, de annál határozottabb doktornő András tökéletes ellentéte: mindig megtartja a szükséges távolságot, és mereven ragaszkodik a szabályokhoz a terápia során. Talán épp emiatt sikerül olyan mélyen megbúvó problémákkal szembesítenie a férfit, amelyeknek eddig senki a közelébe sem került. ...

AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2017/22. SZÁMÁBÓL

LITERA IRODALMI PORTÁL
Szerző: LITERA
2017.06.01.


Megjelent az ÉS idei 22. száma. Olvashatnak benne többek között Jacques Derridáról, Kemény István és Peer Krisztián új könyvéről, Balassa Péterről, a cannes-i filmfesztiválról, Emmanuel Pahud és Eric Le Sage koncertjéről, találnak interjút Katharina Raabéval és verset Standovár Ágotától. – Heti ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Angyalosi Gergely Szöveg – valóság – dekonstrukció
címmel írt esszét Jacques Derridáról, avagy arról, van-e élet a szövegen kívül.

„Il n’y a pas de hors-texte” (nincs semmi a szövegen kívül), jelentette ki Derrida. És bármit is értett ezen, az amerikai egyetemen kreatív írást tanuló diákok számára túl gyakran az lett a jelentése, hogy nem létezik semmi az énen kívül. Legtöbbjük úgy véli, hogy az írás saját énjük kifejezésére, vagy még inkább felfedezésére szolgál. A Grammatológiának ez a világszerte makacsul és évtizedeken át félreértett mondata jó példa arra, hogy egy teoretikus intencióit hogyan lehet egészen képtelen irányokban elferdíteni. A „nincs semmi, ami szövegen kívüli lenne” állítás bizonyára a mű legtöbbet idézett passzusa, Derrida pedig nem gondolhatta előre, hogy ilyen karriert fut majd be, mint ahogyan azt sem, hogy a dekonstrukció, akarata ellenére, iskolává növi ki magát – erről egyértelmű elutasítással nyilatkozik a Levél egy japán baráthoz című híres cikkében.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba A szelídség ereje címmel írt kritikát Kemény István Lúdbőr című esszékötetéről.

„Az első írás a címlapon lévő fotóról szól, mely 1989. október 23-án készült. Kérdés, mi történt azóta. Erről beszélnek az esszék. Mindig tárgyszerűek és mindig személyesek. Néha két évszám szerepel alattuk. A szerző átírta, pontosította őket. Nemcsak akkor, ha politikáról van szó, hanem akkor is, ha költészetről. Igazából a két dolog nem válik szét: az, aki itt a világot szemléli, egységben lát. A saját életét a korral és a történelemmel együtt, a költészetet a magánéletével és a világgal együtt. Egyetlen trükkje van: azt mondja, amit gondol. Ha tanácstalan, ha kétségei vannak, azt mondja. Ha valamit biztosan tud, akkor azt. Van-e szükség a „magas” irodalomra, és van-e szükség őrá, ezt egyszerre kérdezi. És hogy mindketten, a magas irodalom meg ő – elitizmussal kompenzálják a kétségeiket, közli félszegen. Ám ha valamiben biztos, akkor sem habozik: „egy dolog azért van, amit tényleg biztosan tudok: azt, hogy ki az igazi költő”. (161.) A legszebb, hogy ezek után van képe azt is leírni: „Igazi nagy költő szeretnék lenni.” (163.) Emelem kalapom. Egyébként ebben a remek esszében, A költészet megkopasztása címűben van egy lenyűgöző gondolatsor a modernizmus szemszögéből Odüsszeuszról és a szirének énekéről.”...

ERDŐS VIRÁG: ELVISZIK A LEGESLEGESLEGUTOLSÓ ESÉLYT A PUKKANCS ROSSZKEDVBŐL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2017.06.03.


Hasonlítják Petőfihez, nevezik a baloldal Wass Alberjének, sokan miatta olvasnak verset. Dühíti a kisstílű hatalmi arrongancia. Verse a Szép Szó első oldalán olvasható.

„na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen”. Az év versének választotta Vári György 2013-ban a Na most akkort. Az azóta bezárt Népszabadság szombati mellékletében jelent meg, azon a hétvégén nyomtatásban negyvenötezren, online több mint hatvanezren olvasták. Válaszoltak a nagyokosok?


Jelentem: azóta is folyamatos beszélgetésben vagyunk. Már csak azért is, mert azok közé a mélyen lesajnált „nagyokosok” közé, akiket ez a vers durván felelősségre von, magamat is simán odasorolom.

Ezt is elviszem magammal című verse generációs himnusszá vált. Akik Londonban mosogatnak, fejből szavalják: „viszem a legesleges-/legutolsó esélyt”. Itt nem maradt esély?

- A szegregált iskolában üldögélők, a közmunka rendszerének feudális viszonyai között vergődők, a lakhatási és dolgozói szegénységben vegetálók, a hajléktalanság, a fogyatékosság, az alulképzettség stigmáját magukon viselők vagy a bármilyen más okból méltatlan élethelyzetbe és – ezzel szoros összefüggésben – intézményesített jogfosztottságba kényszerítettek számára például nem sok.

A jókedvű, felszabadult és szeretetteljes mindennapok esélyét viszont bizonyos értelemben nem csak tőlük, de mindannyiunktól jóidőre elvette ez a rendszer – és nem csak az undok trafikosok és pofozkodó BKV-ellenőrök miatt. Kocsis Máté kerületében, a nemrég felújított Horváth Mihály tér mellett lakom. Itt a hajdani, kissé ugyan szedett-vedett, de füves-fás, pinpongasztalos és focipályás park helyén most egy hatalmas, letérkövezett és őrökkel védett felvonulási területet talál az ember. Katonai seregszemle céljára ideálisnak tűnik, vidám, délutáni együtt-üldögélésre már kevésbé. Az egyetlen lehetséges örömforrás idáig a padokkal körülvett, minimál-dizájnos szökökút volt: a talajszinten feltörő vízsugarak közt nyaranta jókat pancsoltak a környékbeli gyerekek, romák és nem-romák. Pár napja a szökőkút kellős közepébe kitettek egy hatalmas, vasláncokkal rögzített plasztiktáblát, amelyen a következő dörgedelem olvasható: „Környezetvédelmi rendelet alapján a szökőkút területén tartózkodni vagy ott közlekedni tilos! A terület megfigyelés alatt áll! A rendelet megsértése miatt a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően minden esetben eljárást kezdeményezünk!” Szép, kifejlett metafórája ez annak a dühödt hatalmi arroganciának és látens rasszista indulatnak, amely egyre akadálytalanabbul és egyre hatékonyabb apparátust mozgatva tör előre és foglalja le a maga kisstílű, pukkancs rosszkedve számára az ország lassan minden egyes négyzetcentiméterét. Az ember ilyenkor tényleg legszívesebben fogná magát, kirobogna a repülőtérre és felpakolná a gyerekeit az első gépre.

„Ezenkívül még a baljós előjelektől is félt, akik az úttesten szoktak szaladgálni. […] Ezenkívül még a tömegek lázadásától is félt, pedig attól garantáltan nem kell félnie.” így ír egy félős vízilóról. Szelídnek vagy tehetetlennek érzi a tömegeket?

- Inkább az a benyomásom, hogy az az értelmiségi réteg, amelyik a budapesti tüntetéseket szervezi és ezeken – velem együtt – részt vesz, még mindig nem az életben maradásáért küzd, vonul és protestál, és ezért megengedheti magának a szelídség és visszafogottság luxusát. Azok pedig, akiknek ténylegesen a bőrére megy a dolog, a helyzetükből fakadóan képtelenek a demokratikus intézmények maradékának – köztük például a gyülekezési szabadságnak – a használata révén működtetni a dühüket. Akárhogy is: hosszútávon egyszerűen nincs más út, mint túllépni a saját, relatíve még mindig kifejezetten komfortos és biztonságos kis köreinken és személyes sérelemként kezelni a tőlünk akár teljesen eltérő élethelyzetben lévő honfitársainkat ért sérelmeket. Ha a civilek melletti mostani kiállás áttételesen legalábbis, de valami ilyesmit akar jelenteni – kiállunk azokért, akik kiállnak másokért – akkor ennek mindenképp örülni kell...

EGY ISMERETLEN SÁMSONHÁZI TÖBB DIPLOMÁS KÖZMUNKÁS PÜNKÖSDI ÜZENETE ORBÁN VIKTORNAK

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.06.02. 


Miniszterelnök úr! Ön és társai az emberi butaságot meglovagolva kerültek hatalomra.

Ön és társai – fundamentalista illuzionistákként – azt hiszik, hogy a baloldali, oly sokszor tévesztett évtizedek után, egy populista jobboldali kurzussal fognak hosszú távon berendezkedni.
A jövőben kirekesztenek minden szocialista előjelű személyi és tárgyi történést. De ez nem fog sikerülni.

Mert az embereknek nem tollas a hátuk – mint azt önök oly sokszor gondolják –, és előbb-utóbb rájönnek, hogy kenetteljes ígéretekkel palira vették őket. Az emberek láttak már éjjeliőrt nappal meghalni és karón varjút ülni is.

Az egyházasdengelegi falusi csehóban épp úgy, mint a belvárosi romkocsmában fröccsölők csak úgy fröcsögik – az önök áldásos, több éves kommunikációs trükkjeit követően –, hogy a volt szocialista miniszterelnök és bandája szétlopta az országot, hogy mai gondjainkról is csak ők tehetnek és szeretett nemzetünknek senki más, csak ők az első számú közellenségei.

De a fröccsölődők ötödikes unokái is tudják már azokból az internetes hírekből, amelyeket hatalmi szóval, vagy nemtörődömségből még törölni nem sikerült, hogy vannak itt azért még más megemlíteni valók is!

Mert meg kell említeni, hogy az önök szerint már lejárt szavatossági idejű, máig sem tisztázott ügyeik mellett – mint a Varga Tamás, Schlecht és társaik nevéhez fűződőek –, vannak azért aktuálisabbak is.

József főherceg egykori majorsága Alcsútdoboz-Hatvan pusztán, a Puskás Ferenc Labdarugó Akadémia elnökével együtt, mind olyan kérdések, amelyek ugyancsak válaszra várnak. A tokaji történetekről már nem is beszélve, vagy az ön könyvének kiadási körülményeiről nem is szólva, bizonyos vagyonnyilatkozati fogyatékosságokról szintén nem beszélve...

BOTKA BAJNAI GORDON BETÁMADÁSÁVAL ÁTLÉPETT EGY HATÁRT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2017.06.03.


Botka László nehezen viseli a hatalom és a felelősség terhét, amely bizonyos feladatokat róna a környezetére, az MSZP tekintélyesebb vezető politikusaira, amíg teljesen el nem száll. Az indulat nem lehet felelős államférfi sajátja, és meggondolatlanul még akkor sem beszélhet, ha a mondanivalója amúgy is téves.

Mint ismert, az Amerikai Népszava a rendszer és a nem egyenlő feltételeket biztosító, csaló választás bojkottjának a híve. Elvi alapon is, mert Orbán rendszerét alkotmányellenesnek és illegitimnek tartja, amely államcsíny révén, az alkotmányos rend megdöntésével jött létre. De gyakorlati szempontból is: a Fidesz választási győzelmére kialakított választási törvény keretei között nem szabad Orbánnak statisztálni és a rendszerét legitimálni. Még pénzért se.

Egy európai uniós országban az ellenzék követelhetné az egyenlő feltételeket és esélyeket biztosító választási rendszert, mint a választáson való részvétel előfeltételét és minimumát. Magyarország ma még az Európai Unió tagja. Az ellenzék súlyos felelősséget visel, ha nem demokratikus választáson való részvételével a demokratikus felhatalmazás hamis látszatát nyújtja Orbán rendszerének. Az Európai Unió megértené az ellenzék követelését, és ha azt Orbán elutasítja, akkor a választás bojkottját is.

Tévednek, akik azt hiszik, hogy ebben a választási rendszerben le lehet győzni Orbánt. Ha az ellenzéki pártok összefognának, ahogy tették 2014-ben is, ez akkor sem lehetséges. De ha komolyan gondolják, amivel biztatják az Orbán-rendszert elutasító szavazókat, akkor saját logikájuk szerint a minimális követelmény a minél szélesebb ellenzéki összefogás lenne. Ez ellen hat, hogy Orbán az “oszd meg és uralkodj” elve alapján jól kitalálta, hogy az ellenzéki pártok leginkább egymás legyőzésével szerezhetnek évi százmilliós állami támogatásokat...

ELIT(?)

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2017.06.01.


"1990-ben még a legígéretesebb ország voltunk az Elbától keletre. A világ elsősorban tőlünk várta, hogy példát mutassunk a többi átalakuló országnak. Hogy lehetett ennyire elrontani mindent? Hogy nem tudtuk megőrizni és kihasználni a lépéselőnyünket? Nem az akarat hiányzott. Minden rendű és rangú ember azt kívánja, hogy hazája gazdag, befolyásos és erős legyen. Ha nem hazaszeretetből, akkor önérdekből. Hisz mégiscsak jobb egy nagy szemétdombon kakasnak lenni, mint egy kicsin. Nem, nem akaratból volt kevés, hanem a képességből. Abból viszont ijesztő mértékben."

Az idézet A féltudású magyar elit című írásból való, szerzője Publius Hungaricus, civil nevén Orbán Krisztián. A keletkezés dátuma 2007. Ha van egy kis idejük, olvassák el (bár mostanában - úgy látom - senkinek nincs ideje olvasni). Okos, jó munka, az egyik akadémiai seggnyaló tótumfaktum azért akarta betiltani a Hegymenet kiadását, mert Orbán Krisztián Száz év szorongás című írása nem elég tudományos. Amin azt kell érteni, hogy olvasható. Emberi nyelven íródott. Az akadémiai seggnyaló az ismert hivatkozásnéző fajtából való, bármi kerül a kezébe, hátralapoz, megkeresi a bibliográfiát, ha van belőle egy kilónyi, akkor a dolgozat elég tudományos. Elolvasni nem szükséges, a hivatkozásnéző valószínűleg rég elfelejtette, hogyan is kellene azt...

AZ AGYHALOTTAKNAK ÚGYIS MINDEGY

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.06.02.


Figyelj, drága honfitársam! Tudtad te, hogy van nekünk kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosunk? Nem? Én se. Pedig van, mi fizetjük. Ő nem más, mint Révész Máriusz. Na, ma örömmel bejelentette, hogy megoldódik a vonóhorogra szerelhető kerékpárszállítók ügye. Nem gondoltad volna, mi? Nem baj, már nem is kell gondolni, Máriusz gondolt és megoldott.

A franc nem tudja, mióta gondolkodott ezen a fizetéséért, de sikerült. Minden fillért megért, az már biztos.

Bár a fillér barokkos túlzás, amolyan matolcsysan. Mert ha megnézzük a kerékpározásügyi kormánybiztos adatait, akkor azt látjuk, hogy itt van egy 50 éves ember – az idén töltötte be az ötvenet, mégpedig egy napon ünnepelt a mi drága miniszterelnökünkkel, utólag is éltesse őket a jó isten – aki matek-fizika szakos általános iskolai tanár. Tanított is közel hét éven keresztül, aztán feladta a tanítói karrierjét, valamint a busás pedagógusi fizetését és feláldozta magát a haza oltárán. Azóta politikából él ő.

Jelen állás szerint ott tart a dolog, hogy tekerőbiztosként bruttó 997 200 forint a fizetése. Mármint ez az alap fizu, gondolom (vagy inkább remélem), hogy némi bizottsági tagságért járó pótlék is csurran,cseppen. Ha elég ügyes valaki, több pénzt szedhet össze a bizottságokban, mint amennyi az alap illetménye. De azért az alap bér sem olyan rossz, mert persze kap mellé irodát és mindent, ami a munkához kell.

Mindenki nagy szerencséjére a remek kormánybiztos nem bízta a véletlenre a magyarság megmaradását, négy gyermekkel járult hozzá a közjóhoz. Miután az jövedelemnyilatkozatában az áll, hogy gyermekei nem rendelkeznek önálló keresettel, ellenben szerepelnek a vagyonnyilatkozatban – tehát még nem nagykorúak -, joggal feltételezem, hogy jár utánuk a családi adókedvezmény.

Négy gyermek és bruttó 997 200 forintos fizetés esetén ez a kedvezmény 132 000 forint. Na, ezért nagyon jó ez a családi adókedvezményes buli. Mert vegyünk például egy átlagbérből élő családot. Tavaly az átlagbér 245 500 forint volt. Egy ugyancsak négy gyermekes, de átlagbérből élő Révész Máriusz máris nem tudna igénybe venni a családi adókedvezményből 53 440 forintot. Mert már nincs miből levonni.

De szerencsére a kerékpárügyi kormánybiztos úrnak van miből levonni, ráadásul kormányzatilag lehet is mellet döngetni a családi adókedvezménnyel és nem kell azt hangoztatni – az agyhalottaknak úgyis mindegy – hogy azt leginkább az ilyen kormánybiztosok, államtitkárok és államtitkár helyettesek tudják kiaknázni, a mentőápolók, tűzoltók és gyári melósok nem annyira.

Szóval Révész Máriusz – amennyiben még kiskorúak a gyermekei – havi nettó 859 138 forintért elintézte nekünk a rendszámtáblát, vagy micsodát. Nyilván végtelen számú embert érintett ebben az országban a dolog...

BOTKA vs. GYURCSÁNY

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.06.03.


„....Abból, hogy a demokrácia nevében igazságtalanságot is lehet elkövetni, még nem következik, hogy a demokrácia merő humbug és csalás... „ (Bibó István: A békeszerződés és a magyar demokrácia.)

Most már a második forduló eseményeit szenvedhetjük végig a Botka és Gyurcsány közötti pofozkodásból. Igen, 1. végig kell szenvednünk és 2. pofozkodás, mert ez a történet sehová sem vezet azonkívül, hogy betáblázza a 2018-as balliberális oldal vereségét. Ismert, hogy Botka László szegedi polgármestert választotta meg az MSZP kongresszusa a párt miniszterelnök-jelöltjének, ami után a politikus kijelentette azt, hogy Gyurcsány Ferenc nem szerepelhet a választási listáján. Ez újból olajat öntött a tűzre, aminek az lett az eredménye, hogy a DK politikusai sorra bizonygatták azt, hogy nélkülük lehetetlen választást nyerni. Ezzel szemben az MSZP politikusai összezártak és egy emberként sorakoztak fel a jelölt mögött.

Ez a mostani történés kísértetiesen hasonlít a 2014-es választások előtti időszakhoz, azzal a különbséggel, hogy akkor csak 2014 januárban kezdték el a sárdobálást. Jelenleg sikerült nekik már most, tehát szűk egy évvel a választások előtt ezt megcselekedniük. Akkor a végeredmény az volt, hogy a Fidesz ismét kétharmaddal nyert, míg most az lehet az eredmény, hogy ismét nyerhet, meglehet, nem kétharmaddal. Ám az igazán rossz következmény mindkét esetben ugyanaz lehet, vagyis a nagy célt, ti. a Fidesz leváltását nem sikerül majd nyélbe ütni. Úgy látom, hogy a baloldal semmit sem tanult egyrészt a történelemből, amelyik sorra azt mutatta, hogy amikor a baloldal sorai között hatalmi harc dúlt, akkor bizony veszítettek. Akár választást, akár népszerűséget. De nem tanult a 2002 és 2010 közötti időszakból sem, amikor a rossz kormányzását még azzal tetézte, hogy a koalíciós partnerek között állandóan küzdelem volt a pozíciókért, a hatalomért, és persze az ebből származó pénzért. Ennek a folyamatnak egyik csúcspontja volt Medgyessy Péter miniszterelnök megbuktatása, a másik pedig az SZDSZ 2008-as kiugrása a koalícióból. Az akkori liberális párt levitézlett politikusaiból sokan a DK-ba menekültek és ott próbálkoznak újból a politikai mezőny élvonalába jutni. Ezzel szemben az MSZP megtartotta régi politikusait és a korábbi támogatóinak egy részét, és kissé megfogyatkozva, de erős bizakodással vágnak neki az újabb megmérettetésre.

Mindezt azért volt érdemes felidézni, mert a választók nem felejtenek, és a mostani balliberális belharc nyomán azt sejtik, hogy később hasonló események fognak bekövetkezni egy esetleges MSZP – DK koalíció hatalomra kerülése nyomán. Márpedig józan ésszel erre senki sem számíthat, ezért egyre nagyobb ellenszenvvel tekintenek a mostani huzavonára. Ez pedig oda vezet, hogy inkább választják a korrupt és morálisan velejéig romlott Fideszt, minthogy újból az 2006 őszihez hasonló események következzenek be. Nem ártana, ha ezt alaposabban megfontolnák az MSZP és különösen a DK vezetői. Ha van olyan dolog, ami igazán sokat ronthat e két párt esélyein, akkor az éppen a kettőjük közötti nyílt színű acsarkodás...

LÁZÁR SZERINT, AKI FELJELENTI A MAGYAR EU-S PÉNZEK ELLOPÁSÁT, AZ A RÁKOSISTÁK ÉS NYILASOK SZELLEMI ÖRÖKÖSE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.06.02.


Lázár János csütörtökön a kormányinfón reagált az OLAF jelentésre, amely szerint akár 630 millió eurót is vissza kell fizetnie a magyar kormánynak a szabálytalanul vagy konkrét csalással kiosztott EU-s támogatások miatt. Lázár nem azt reagálta, hogy felháborító a korrupció mértéke, a minisztert azt zavarja inkább, hogy sok a feljelentés ezekkel a korrupciós ügyekkel kapcsolatban. Sőt Lázárnak sikerült a kormányzati korrupciót feljelentők és a Rákosi-, illetve a Szálasi-rendszer besúgói között párhuzamot húznia.

A nyilas és kommunista házmesterek szelleme kísért még ebben az országban” - mondta a korrupciót a pénzosztó EU-nál feljelentő polgártársainkra.

Persze legyinthetnénk, hogy megint hülyeségeket beszél a kormány minisztere. De zökkenjünk vissza a normalitásba. Tényleg ott tartunk, hogy nem a korrupt, az EU-pénzeket ellopó, eltüntető emberek a bűnösök, hanem azok, akik feljelentik őket? Sőt ők olyanok, mint a nyilasok vagy Rákosiék?

Tényleg nem az a gond, hogy az OLAF a 2013 és 2016 közötti EU-s kifizetések 4,16 százalékánál talált szabálytalanságot, korrupcióra utaló jeleket, és ez az egész unióban a legmagasabb szám, miközben az uniós átlag valahol 0,43 százalék körül van és 0,7 százalék fölött csak Szlovákia és mi vagyunk?

Tényleg nem az a gond, hogy szétlopják, elcsalják ezt az országot, hanem az a gond, ha ezt valaki bejelenti

Milyen morál ez? Milyen ország ez, mi köze van ennek bármihez, ami polgári? Ez a pénz a magyar polgároknak érkezik, és nem egy EU-s pénzlopásra kiválasztott kasztnak (és ha még hozzávesszük az olyan ügyeket, ahol nincs szabálytalanság, csak az EU-s pénzosztásért felelős miniszter városában szexbolt nyitására megy el a pénz, elképzelhetjük, mekkora a pazarlás).

Lázár kijelentésben amúgy nem csak a korrupció elfedése a probléma, és nem szimplán a cinikusság. Az is probléma, hogy csupán egy minuszos hír Magyarországon az, amikor az ország második vagy harmadik embere lenyilasozza, lerákosistázza a korrupciót feljelentőket. Nincs botrány, nincs felháborodás...

NEM SZERETNÉK A SAJÁT HAZÁMBAN MIGRÁNS LENNI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Virág
2017.06.02.

Virág már gimnáziumba, majd egyetemre is Ausztriába járt, és mint írja, a Magyarországon a külföldiekkel szemben gerjesztett hangulat miatt eszébe sem jut, hogy visszaköltözzön.

„Az előző egy-két évben, a menekültáradat hatására Magyarországon a politika és a média egy eléggé negatív képet kezdett elterjeszteni az országban a menekültekkel/bevándorlókkal kapcsolatban.

Ez odáig vezetett, hogy már a nyugatról érkező letelepedőket, de még a hazatérő magyarokat is egy kalap alá vonják a háború elől menekülőkkel, vagy a gazdasági okokból nyugatra vándorló emberekkel.

Az átlagember Magyarországon nem tudja a különböző definíciókat megkülönböztetni, úgymint a menekült, migráns vagy a remigráns. A legtöbben a migráns szó hallatára, rögtön a muszlim menekültekre és iszlamista terroristákra (!) asszociálnak.

Nem egyszer hallottam, hogy hazatérő magyarokat is migránsoknak bélyegeznek, ami stigmatizálóan tud hatni, de készült erről egy riport is pár hónappal ezelőtt.

Mint Ausztriában élő magyar, sajnálattal és szomorúan követem a hazámban folyó aktuális társadalompolitikai történéseket. Elszomorítanak az olyan hírek, amikben olyan esetekről olvasok, hogy leköpnek vagy megütnek embereket az utcán, csak mert éppen nem magyarul beszélnek.

Velem is többször megtörtént már, hogy mikor különböző internetes portálokon, cikkek alatt kifejtettem a véleményem, más kommentelőktől olyan reakciókat kaptam mint például: rohadt migráns vagyok, és hazaáruló, ne akarjak az otthoni ügyekbe beleszólni, mert kint élő magyarként, fogalmam sincs mi folyik ott- mert nem tudhatom.

Ilyenkor elgondolkozom: „haza akarok-e én valaha is menni a jövőben, hogy majd ott éljem le az életem, otthon szüljek gyereket? Akarom én azt, hogy a saját hazámban majd úgy kezeljenek, mint egy kívülállót?”

A mostani benyomásaim alapján, ugyanis ez várna rám. És ez csak pár érv, ami a hazatérés ellen szól. .."...

AZ ÜGYÉSZSÉG MEGSZÜNTETTE A NYOMOZÁST A SZÉTLOPOTT NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓ-PROJEKT ÜGYÉBEN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Becker András
2017.06.02.


Még az erős magyar mezőnyben is az élbolyban van a Nyíregyháza-Sóstó-projekt a nagy uniós lenyúlásversenyben: a 2,1 milliárdos fejlesztésből becslésünk szerint akár a felét is ellophatták, a pontos összeget egy alapos nyomozás tudná megmondani. Úgy néz ki viszont, ilyen nem lesz, mert a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. Az indoklás is tartalmaz érdekességeket, ráadásul kiderült, hogy az egyik érintett cég tulajdonosa és a nyomozó ügyészség a feljelentés idején vezető beosztásban lévő ügyésze testvérek.

A nyomozás vetett véget a botránynak a nyíregyháza-sóstói turisztikai projekt körül. Mármint nem azzal, hogy az ügyészség hűtlen kezelés és más bűncselekmények megalapozott gyanújával vádat emelt a projekt felelősei ellen, hanem hogy bűncselekmény hiányában lezárta az ügyet. Korábbi cikkeink a témáról:

A jó gazda gondossága – újabb furcsaságok a Nyíregyháza-Sóstó-fejlesztés körül

Mondj igazat és betörik a fejed: Nyíregyháza 7 millió forint kártérítést követel az Átlátszótól

Kétes sikerű uniós projektek: végigjártuk a nyíregyházi pénznyelőt

Pofátlanul túlárazott projektek, feketefoglalkoztatás – így költik el Nyíregyházán az uniós milliárdokat

Kérdéses törvényességű módon üzemeltet közterületi térfigyelő kamerákat egy önkormányzati cég Nyíregyházán

„Kész volt minden, csak a cigányok széthordták” – lepusztult és életveszélyes a tavaly felújított játszótér a Huszár-telepen

Tavaly szeptemberben, majd novemberben több feljelentés is érkezett a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészségre a 2,1 milliárdos turisztikai fejlesztés kapcsán. A projekt körüli botrányt az Átlátszón megjelent cikkünk robbantotta ki, a birtokunkban lévő egyik feljelentés lényegében a cikkben feltárt tényekre alapozva állítja, hogy a projekt tervezésénél és kivitelezésénél hűtlen kezelés, okirat-hamisítás, kartellezés és más bűncselekmények történtek, a bűncselekmények révén mintegy 1 milliárd forintnyi kár keletkezett – vulgo: ennyi pénzt loptak ki a projektből.

A nyomozást megszüntető határozatból viszont az derül ki, hogy az ügyészség valamiért költségvetési csalás vétsége miatt rendelt el nyomozást. A megszüntető határozat hét pontban indokolja, miért nincs itt semmi látnivaló, az indoklás egyes elemei elég sajátosak:

SOKKHATÁS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.06.03.


Drága, egyetlen miniszterelnökünket saját bevallása szerint sokkhatásként érte, hogy az ember, akinek a seggét legutóbb fülig érő szájjal nézte, fölrúgta a klímaegyezményt, hogy az emberiség a saját mocskába fulladjon bele, vagy legalábbis megfőjön a saját levében belátható időn belül.

Úgy vagyok ezzel, hogy minek higgyek neki. Annak, aki megszünteti a környezettel foglalkozó minisztériumot, és megadóztatja a napelemeket, elég bajos is volna. Hitelesen tán ’álamelnök úr 2.0, a bajszos Simicska-csöpögvény ajvékolhatna, de nem teszi nagyon is érthető okokból, mert ez nem ponty.

Amitől sokkot kaphatott volna épp tegnap miniszterelnök úr, az az, hogy az őt kistafírozó Soros Gy. megunta a folyamatos basztatást, és kimondta az igazat, hogy az a kóceráj, amit mindenféle oxfordi stúdiumot feledve itt felépített nekünk, az maffiaállam volna.

Igaz, ez sem teljesen nóvum, hiszen Magyar Bálint már évekkel ezelőtt felállította a diagnózist, hiszen ez a magyar államforma. Működési módja demokráciának álcázott diktatúra, a rendszer ideológiája fasiszta, de az államformája maffiaállam.

Akkora sokkhatás azonban nem érte miniszterelnök urat, hogy ne adja elő újra a lényeget, miszerint az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé, és ennek úgynevezett “ügynökszervezeteit” is ezzel a jelzővel illette. Azt is mondta, hogy Soros György magyarországi támogatói végre akarják hajtani a “pénzügyi spekuláns” programját, a migránsok beengedését. Az ökör.


Mindebből az is kitetszik, hogy a sorosozás mire megy ki. A Gyurival semmit sem tud kezdeni, hacsak nem küld neki egy kis Putyin féle polóniumot a kávéjába, de ez macerás, helyette a civileket basztatja a kerítésen belül.

Ennek ékes példája, hogy a Heti Betevő nevű szervezetet, amelynek maffia-tevékenysége abban nyilvánul meg, hogy hetente háromszáz annyit is ér embert lakat jól, elüldözték az ételosztás helyéről, mert áldatlan tevékenysége nyomán még túl sokan maradnának életben...

NEM CSAK ORBÁN AZ AKADÁLY

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2017.06.02.


Főleg liberális ismerőseim megnyilatkozásaiban gyakran találkozom azzal a nézettel, hogy Magyarországon egészen jól mennének a dolgok, ha Orbán Viktor és köre ezt nem akadályozná. Ugyanis – vallják még mindig ennek a felfogásnak a hirdetői – csupán lehetővé kellene tenni az úgymond szabad versenyes kapitalizmus korlátlan érvényesülését, ezen belül még nagyobb teret nyitni a multinacionális vállalatok előtt, s az így létrejövő árubőség lényegében mindenki számára meghozná a belőle való részesedés lehetőségét. Mindehhez társulhatna az egyéneknek és a kisközösségeknek legföljebb a méltányos és igazságos törvények által korlátozott szabadsága, s már elő is állna a Kánaán – sugalmazzák e próféták.

Csakhogy – mint állítják – Orbán (és persze Putyin, de rá most nem vesztegetnék szót) mindent keresztbe ver.

Távol álljon tőlem Orbán Viktor és a ma már talán általa is kontrollálhatatlan szabadcsapatai grasszálásának védelme, ám a fönt vázolt felfogással több baj is van. Mindenekelőtt az, hogy azt sugallja: a hivatkozási alapnak tekintett polgári demokratikus, fejlett tőkés országokban gyakorlatilag mindenki részesül a fogyasztói társadalom áldásaiból, s hogy ott a jognak asztalához is könnyű a hozzáférés. Csakhogy jó ideje már ezekkel ellentétes jelentéseket publikálnak például az Amerikai Egyesült Államok intézetei, társadalomkutatói. Hozzá az elégedetlen tömegeknek a választásokon, no és az utcákon, megnyilvánuló, egyre több dühöt sejtető, sőt erőszakos megmozdulásait sem lehet teljes egészében az orosz hackerek számlájára írni. Ami egyrészt azt mutatja, hogy fentebbi ígéretemmel ellentétben Putyint mégsem tudom egészen kikerülni, másrészt azt, hogy a glóbuszt mindeddig uraló körök – a hozzájuk kapcsolódó társadalommagyarázókon, újságírókon keresztül – az oroszok, s főként az orosz államfő már-már világuralmat sejtető hatalmáról értekezve próbálják elterelni a figyelmet arról, hogy ez a világ talán mégsem minden világok legjobbika.

A mai világrend bizony súlyos ellentmondásokkal terhes. Ez közhely. Viszont attól válik félelmetessé, hogy egyre inkább az a benyomása az embernek, hogy leglényegének ellentmondásai mintha nem lennének felszámolhatók. Ebből természetesen nem következik, hogy már holnaptól összeomlana, mondjuk, az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország és a többi fejlett ország. Az azonban, szerintem, az értelmiségnek kutya kötelessége lenne, hogy ne ringassa illúziókban sem magát, sem azokat, akik megnyilatkozásait olvassák vagy hallgatják. Ezt persze már Julien Benda kifejtette 1927-ben, Párizsban megjelent „Az írástudók árulása” című esszéjéb
en. Ám a periféria egy olyan országában, mint Magyarország, különösen fontos, hogy erre időről időre figyelmeztessünk...

ITT OLVASHATÓ

VELENCE NON CORONAT - NEM TETSZIK AZ EURÓPA TANÁCS SZAKÉRTŐI TESTÜLETÉNEK A CIVIL TÖRVÉNY TERVEZETE - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.06.03.


- Nem sok jót vetít előre a kormány számára a Velencei Bizottság előzetes véleménye

- Lehet, hogy Orbán mégis ki akarja seprűzni a CEU-t

- Ausztriának színt kell vallania az őszi választások előtt, hogy Merkel és Macron, vagy netán Orbán és Kaczynski Európáját akarja-e

- Kína egyelőre kivár a nagy pénzek bevetésével Közép-Európában, de a politikai befolyását azért kiépíti

- Bokros Lajos szerint az euró bevezetése után a kormányok nem használhatnák saját lerakatként a jegybankokat és nem firkálhatnák meg a pénzpolitikát 

New York Times/Washington Post/Yahoo/AP

Előzetes jelentésében az aggályokat erősíti meg a készülő civil törvény kapcsán a Velencei Bizottság. Az Európa Tanács szakértői testülete rámutat, hogy egyes hatóságok igen erőteljes kampányt folytatnak a külföldről finanszírozott civil szervezetek ellen, és ha innen vizsgáljuk e csoportok megbélyegzését, akkor az hátrányosan hat ki törvényesen végzett tevékenységükre, felveti a diszkrimináció lehetőségét. A testület egyeztetésekre szólított fel a jogszabály elfogadása előtt. Egyben nem érti, hogy a sport- és vallási szervezeteket miért vennék ki a jogszabály hatálya alól. Továbbá túlzásnak tartja, hogy akikre vonatkozik, azoknak miért kellene feltüntetniük minden nyomtatott és online kiadványukon, hogy a határon túlról is kapnak pénzt. A tudósítás megjegyzi, hogy jelen állás szerint pénzbüntetéssel, sőt betiltással sújtanák azokat a csoportokat, amelyek nem tesznek eleget a szabályozásnak. Az érintettek szerint a feltételek a megfélemlítést és a hátrányos megkülönböztetést szolgálják. Arra is kitér ugyanakkor a jelentés, hogy az ideológiai vita a Lex CEU kapcsán mélyült el Soros György és az illiberális államot szorgalmazó Orbán Viktor között.

Libération

A magyar kormány egyszerre fúj hideget és meleget a CEU-ra, amelynek alapítóját, Soros Györgyöt Orbán Viktor nem képes elviselni. Az egyetemen, amelyet az fenyeget, hogy megvonják a működési engedélyét, ha nem nyit campust a tengerentúlon, nos, az egyetemen most mégis némi megkönnyebbülést érezni. A rektor reméli, hogy sikerül gyorsan megoldást találni és így még sokáig maradhatnak Budapesten. Azért bizakodnak, mert hamarosan egyeztetések kezdődnek a magyar állam és New York állam kormányzója között. Úgy tűnik, hogy meghátrál a nacionalista Orbán, az illiberális állam nagy híve. Csak az a kérdés, hajlandó-e életben hagyni az CEU-t? Vagy csupán színleg tárgyal, hogy azután az egyetem kénytelen legyen saját maga szedni a sátorfáját? Hiszen a törvény változatlan feltételekkel van érvényben.

Ha kénytelen lesznek venni a cókmókjukat, akkor vagy Bécsbe, vagy Berlinbe települnek át. Viszont ha távozni kényszerülnek, az elsősorban Magyarországot érinti hátrányosan, mivel a diákok 20 %-a magyar. A hatalompárti hazai sajtó kampányt folytat Soros ellen. De az ügy feszültséget váltott ki a Fideszen belül is. Az értelmiségiek közül a korábbi 20 %-kal szemben már csupán 10 % támogatja a pártot, amely ugyanakkor a Jobbik híveinek elcsábításával igyekszik ellensúlyozni a veszteséget. A CEU elűzése további szélsőjobbos voksok begyűjtése fejében megerősítené Orbánt abban a hitében, hogy megnyeri a választásokat. Ám kiélezné a viszályt Brüsszellel, az ellenzék számára pedig lehetővé tenné, hogy az uniós kilépés veszélyét hangsúlyozza...

A SZÉTHÚZÁS EREJE

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.06.02.


– Te aztán igazi cseh jellem vagy, Kudla! Amint valamilyen funkciót kapsz, azt hiszed, hogy te fingod a passzátszelet! – jelentette ki megvetően Drobecek teknőkészítő Jiří Menzel, Pacsirták cérnaszálon című filmjében....

Igazi cseh jellemekben nálunk sincs hiány. Ebben nincs semmi különös. Mindenkiben ott rejtőzik egy Kudla borbélymester, meg egy csomó más furcsa szerzet. Nem mindenki mellett állhat ott egy Drobecek, aki időnként segítene helyrebillenteni a lelki egyensúlyát annak, aki túlságosan telítődve van saját jelentőségének fontosságával.

Valami ilyesmi történt Botka polgármester esetében is. Amint egyes közvélemény-kutatások szerint népszerűségben lehagyta Orbán Viktort, azonnal Magyarország miniszterelnök-jelöltjeként kezdett viselkedni, pedig csak egy párt jelölte annak. Megtisztelő és örömteli érzés lehet az ilyesmi, mindössze az árnyékolhatja be jogos büszkeségét, hogy miniszterelnök-jelöltből egyszerre akár több is lehet, miniszterelnökből viszont csak egy. Második, harmadik helyezéssel ebben a versenyben nem sokra lehet menni.

A jelenlegi, többszörös bajnoktól rengeteget lehet tanulni. Arroganciát, kompromisszumukra való képtelenséget, rossz modort, makacsságot és persze olyasféle szerénységet, amivel bár nem rendelkezik, hivatkozni nagyon szeret rá. Pont ezen tulajdonságai miatt lehet rajongva szeretni vagy irtózatosan utálni Orbán Viktort. Persze csak abban az esetben, ha valakit egyáltalán izgatnak az aktuális miniszterelnök viselt dolgai.

Egyéni machinációkban Orbán Viktort nem nagyon lehet legyőzni. Ez az ő versenyszáma, amire egész életében gyakorolt és kiváló eredményeket ért el benne. Olyan országot, olyan gazdasági, közigazgatási és média hátteret épített ki magának, amelyben majdnem lehetetlen őt legyőzni, sőt versenyképes ellenzéket is nagyon nehéz kiállítani ellene.

Ilyen körülmények között az MSZP-DK közötti hadakozásra nagyon nehéz logikus érveket felhozni. Mindkét párt rendelkezik valamennyi támogatottsággal, amelyeknek mértéke azonban igazából majd csak 2018-ban fog kiderülni. Addig nagyjából csak találgatni lehet, milyen is lesz az új leosztás. A rejtőzködő szavazók nagy száma miatt lehetnek meglepő eredmények, csodák azonban nem...