2017. június 23., péntek

AZ EGÉSZSÉGÜGY TOTÁLIS KUDARCA AZ, AMIKOR A DOLGOZÓK ELMENNEK INKÁBB BÚTORT ÁRULNI

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.06.23.


Tömeges felmondás egy kórházban: a két nappal ezelőtti hír pusztán azért hat kuriózumként, mert egy olyan életpályával váltották fel felelősségteljes szakmájukat nővérek és ápolók, amelyről vajmi keveset gondol a köz. Most rácsodálkozunk arra, hogy valaki többet keres egy bútoráruházban, mint egy kórházban. Pedig ez rég nem újdonság.

380 ezer ember egészségügyi ellátását biztosítja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet. Ebből az intézményből vándorolt át sajtóhírek szerint háromszoros bérért a szomszédos Ikeába annyi ápoló és nővér, hogy egy egész osztályt le kellett zárni.

Hallottunk már a Jahn Ferenc kórházról, épp tavaly, amikor napokig feküdt egy holttest a koraszülött osztály melletti mosdóban. Akkor Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár cinikusan közölte, nem az egészségügyi ellátórendszer hibája, hogy ilyesmi megtörténhet, a felelősséget pedig csípőből áthárította a kórházi takarítókra (hogy miért nem az ő felelősségük volt az a tragédia, arról itt írtunk).

Persze, a kórház is lefolytatta a maga belső vizsgálatát, meg is állapították rögvest, hogy az intézményben senki sem hibázott...

A KÖZBESZÉD TEMATIZÁLÁSA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.06.23.


Folyik a habverés a plakáttörvény körül, fontoskodnak a pártok megmondóemberei, beszélnek mindenről ezzel kapcsolatban, csak arról nem, ami fontos lenne.
Nevezetesen arról nem esik szó, hogy a magyar Országgyűlés asszisztál a miniszterelnök magánháborújához, melyet egykori tettestársa ellen folytat.
Nagy az ő bűne, államtitkot árult el, azt, hogy szeretett miniszterelnökünk - már elnézést a rusztikus kifejezésért - egy geci.
Namármost, ezt mindenki tudja ebben az országban, mint ahogy azt is, hogy szalajt szegény, mint a rigalánc, és időnként elviszik olajcserére vagy elektrosokkra, vagy a fene tudj mire, és utána egy darabig csak a nyelvét lógázza, de nem harapja le a bögre fülét, mondván, ez a legfinomabb az egész reggeliből.
De hogy nem csak ő bolond, hanem mi is, az remekül kikövetkeztethető abból, hogy úgy csinálunk, mintha normális lenne és hagyjuk, hogy ebben az állapotában intézze az ország dolgát, jóllehet erre már régen nem alkalmas, már ha alkalmas volt is valaha egyáltalán.
Ha egyszer majd nyilvánosságra kerül a diagnózisa, rengetegen csinálnak majd úgy, mintha meglepődnének és rengetegen emlékszenek vissza arra, hogy ők már akkor is megmondták, de hát a politikus már csak ilyen - vagy vak, vagy a múltban okos.
Olyan politikus nincs, aki a jelenben is okos és őszinte lenne.
A politikust arról lehet felismerni, hogy úgy forgatja a fejét a közéletben, mint a dél-afrikai veld szurikátája, lesi állandóan, merről fenyegetheti veszély.
Most mindenesetre iparkodnak azt a látszatot kelteni, hogy az óriás és egyéb plakátok ügye politikai ügy, ami persze hazugság, hiszen leginkább arról van szó, hogy a geci - higgyük el, hogy az, hiszen az állította róla aki évtizedeken át a legjobb barátja, szövetségese és harcostársa volt - ki akarja rántani kritikusa alól a szőnyeget.

Namármost ez önmagában is nevetséges dolog, a felszólalásoknak a Parlamentben azzal kellene kezdődni, hogy elmész te Viktor a búbánatos csipába, nem vagyunk mi a te hatalmi tébolyod eszközei!
Ha bajod van a Lajossal, aki kifecsegte a családi titkot, hát hívd ki a kocsmaudvarra és játsszátok le a dolgot, de ne minket szórakoztass a magánügyeiddel.
És legfőképpen ne csinálj úgy, mintha ez politikai ügy lenne, mikor csak tönkre akarod tenni és kicsavarni a kezéből a nyilvánosság fegyverét.
Tudod te jól, hogy ez hatékony eszköz bárki ellen, csak hát a Lajos sem most jött a hathuszas alcsuti gyorssal, úgyhogy vele nem lesz olyan könnyű dolgod, mint a sarkon álldogáló szocialista korifeusokkal, vagy a maguk szépségében és elvhűségében gyönyörködő demokrata értelmiséggel.
Lajos ugyanis olyan, mint te vagy, sőt olyanabb, végtére is belőle fakadtál, csak később lettél magas viszkozitású Gólem...

TÚLÉLTÜK, TÚLÉLTÜNK MÁR AZÓTA IS SOK MINDENT, HOGYNE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.06.23.


Kisvárosi szakorvosi rendelő. Az idő reggel 6:30. Ideértem. A labor 7:30-kor kezd. Kisszéket nem hoztam magammal, hogy sorban üljek. Pedig megtanulhattam volna 27 évvel ezelőtt… és az előtt. Akkor és ott a nagymamák – ők olykor már hajnali háromkor – kiültek a bolt elé, hogy ott legyenek, mikor jön az „áruval teli teherautó” és tejet vehessenek az unokáknak.

Én most állni fogok hét óráig, míg nyit a rendelő és kiosztják a finom sorszámokat. Igaz, az én ízületeim is már nagymama korúak és nehéz már az ácsorgás, meg úgy minden… A fizikoterápia már nem sokat segít, de a felénél legalább abbamarad, ha a sántikáló nővér is kidől. Neki fizikóra se jut idő… vagy időpont… vagy másik nővér, aki kezelhetné. Harmadik hete várom a hívását, hogy folytassuk. Hát nem ezzel nyert a Fidesz is választást? Hát de! Biztos jó lesz nekem is…

A sorszámokat 7-kor osztják és remélem legalább 77-ig. Kb. húszan vannak előttem a sorban. Kiszólnak, hogy aki a reumatológiára vár, az menjen szépen haza, mert ma nem lesz rendelés. De jó, hiszen legalább hárman el is mennek! Frászt jó – nekik biztos nem!

77 sorszám. Így volt ez két évvel ezelőtt is, mikor a fiam mély letargiában, étvágytalanul feküdt közvetlenül vizsgaidőszak előtt. A háziorvos laborvizsgálatra adott beutalót. Rohantam, elsőre csak egyedül, hogy sorszámot kapjak. Akkor csak háromnegyed hétre értem oda. Kiosztottak 77 számot, az utolsót az előttem álló kapta. Nem biztos, hogy ő érkezett hamarabb. Most is egy utánam érkező nagypapa igyekszik jobbról előzni. És éljen, sikerült neki! De nekem is sikerült ezúttal a mutatvány, igen jó eredménnyel: 18-as sorszámot kaptam. Hát nem szuper?! Szocialista örömök, mint anno, amikor három órányi sorban állás helyett csak félóra kellett, vagy olyan három-három hétnyi kihagyás után végre folyt meleg víz is a csapból. A sorszám is – akár el is fogyhatott volna megint az orrom előtt. De nem, így hát örülök!...

MAGYAR AZ, AKINEK FÁJ TRIANON

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.06.23.


A függetlenségi nacionalizmus tárgya Trianon óta az etnikum, ami azt jelenti, hogy a politikai életünk legerősebb szenvedélye, a nacionalizmusunk, kiterjed az egész magyar etnikumra, azaz a határainkon túl élő magyarokra is. "Magyar az, akinek fáj Trianon.", noha elvileg lehetne úgy érvelni, hogy Trianonnal az ország visszakapta a függetlenségét -- ám elég világos, hogy az államtest függetlensége sokkal kevesebbet nyom a latban a magyarok szemében az etnikum függetlenségénél. Márpedig a (Kárpát-medencei) magyar etnikum addig nem lehet független, amíg teljes egészében a magyar államhatárokon belül él így vagy úgy. A virtigli függetlenségi nacionalista ugyanakkor nem támogatja a magyar államot felülíró EU nemzetegyesítő stratégiáját, mert a magyar államot sem áldozná fel az etnikumért.

A nacionalizmusunk nem mindig nézett ki így. 1848-ig döntően politikai-emancipatórikus volt (a magyar Korona alattvalóira irányult az etnikumuktól függetlenül, kb. jogias éllel mint patriotizmus, és a nép beemelését tűzte ki az "alkotmány sáncai mögé"), és csak kisebb részben volt (politikai) függetlenségi, amely a Birodalomból való kiszakadást szorgalmazta. (A nyelvi küzdelmek is döntően a politikai reform és az egységes magyar közigazgatás céljait támogatták, csak kisebb részben a magyar kulturális, netán függetlenségi programot.) Mivel a Reformkorban a függetlenségi nacionalizmus népszerűsége végül is korlátos maradt, és a nacionalizmusban erősebb volt az ország (abszolutizmus utáni alternatív) modernizációjának szándéka, 1849 elejéig a modernizációs nacionalizmust tekintjük a nemzetpolitika fővonulatának. Utána -- a Habsburg-ház trónfosztása és a szabadságharc bukásához vezető harcok közepette -- néhány hónapig a függetlenség politikai érzülete hódított.

De már a Reformkorban megjelent a nacionalizmus következő vonulata, a kulturális nacionalizmus, amelyben a függetlenségi él már erősebb a modernizációs szándéknál; látószöge a magyarság kulturális fölénye, amely biztosítja túlélését és a Királyság magyarok általi vezetését (a.m. kulturális függetlenség a nemzetiségektől és Burgtól). Az 1867-től egyre dominánsabbá váló kulturális (függetlenségi) nacionalizmus egyszerre volt a politikai függetlenség kudarcának pótszere és az alkotmányos-politikai nacionalizmus (patriotizmus) leáldozásának jele is (amely utóbbi már nem volt elég erős ajánlat az erősödő nemzetiségi konfliktusok korában)...

HERCZEG ZOLTÁN: ORBÁNNAK ELMENT AZ ESZE

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Paál Nikol
2017.06.23.


Herczeg Zoltán divattervező nem fél, ha a véleményét kell kimondania, akár politikai kérdésekben is.

A divattervezővel a zsurpubi.hu készített nagyinterjút, amelyben kendőzetlenül mondja ki a véleményét az országban uralkodó állapotokról, a politikusokról és a miniszterelnökről is.

"Nem érzem jól magam egy olyan hazában, ahol a szabadságunkat, szabadságjogainkat, méltóságunkat, igazságérzetünket, tisztességünket nem tartják tiszteletben, korlátozzák azt, és az embereket komplett hülyének nézik.

Nekem itt kell boldogulnom, alkotnom, termelnem, eladnom, kommunikálnom, kapcsolatokat teremtenem. A világ a feje tetejére állt, nemcsak Magyarországon, a teljes fogyasztói társadalom teljesen meghülyült
" - mondta a divattervező, hozzátéve, hogy Magyarország 1989-ben tévesztettünk utat, mert Magyarország nem látta, hogy a modern fogyasztói társadalomban ezerszer több és kimunkáltabb a hazugság, mint a kommunizmusban. Sokkal több hazugság, sokkal kevesebb pénzért. Erre váltottunk - mondta Herczeg Zoltán...

MAGYAR KÓRHÁZAK: KLINIKAI ESETEK

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.06.23.



Semjén Zsolt szerint a magyar egészségügy világszínvonalú és példaként áll a többi ország előtt. A miniszterelnökhelyettes, aki nem mellesleg a KDNP nevű párt elnöke, mindezt egy olyan szakmai konferencián mondta, ahol a közép-kelet-európai országok és Kína egészségügyi miniszterei beszélték meg az egészségügy helyzetét, problémáit és lehetőségeit.

Magyarországon nincs egészségügyi miniszter, Magyarországon a mindenhez értő emberi erőforrás miniszter, Balog Zoltán lelkész felügyeli az egészségügyet. Nyilván ezúttal más fontos elfoglaltsága adódott, de öröm az ürömben, hogy Semjén Zsolt éppen ráért, és elmondhatta, hogy a magyar egészségügy világszínvonalú és példaként állítható mások elé.

A kínai elvtárs-urak udvariasan mosolyogtak.

Sajnos, Semjén úr nem fejtette ki részletesebben, hogy a magyar egészségügy mely megoldásai szolgálnak példaként más országok számára, ezért csak sejtésekre vagyunk kénytelenek hagyatkozni.

Elsőként valószínűleg az orvoshiányra gondolt Semjén Zsolt. Rengeteg magyar orvos dolgozik külföldön, a legtöbben a nagyobb kereset miatt hagyják itt az országot, de vannak, akiknek az itteni egészségügyi rendszerből van elegük.

A kilátástalanságból, a kiszolgáltatottságból, a reménytelenségéből...


A LÓ TÚLSÓ OLDALA - AZ EGYHÁZI ISKOLA TÁMOGATÁSRÓL

ZÁRÓJEL BLOG
Szerző: Mátrai Anna
2017.06.22.

A következő tanévben az állami iskolába járó gyerekek támogatása 58.300 forintra csökken, míg az egyházi iskola tanulóié 200.000-re nő.

A különbség a dologi költségeknél jelentkezik igazán,

nem a tanárok fizetésénél. Az állam -valami ismeretlen okból- súlyosan diszkriminálja saját intézményrendszerébe járó diákjait, vagyis az összes diák 80 százalékát, miközben tavaly egy kormányrendelettel 118 milliárdos támogatást ítéltek oda az egyházaknak.

A Költségvetési Felelősségi Intézet a tavalyi költségvetés alapján kiszámolta, hogy az állami iskolákba járó gyerekek egy főre jutó támogatási összege (61,3 ezer forint) 2,6-szor kevesebb mint az egyházi iskola tanulóié (160 ezer forint). Ha ez nem lenne elég vérlázító, a következő tanévben az állami iskolába járó gyerekek támogatása 5 százalékkal (58,3 forintra) csökken, az egyházi iskolába járóké pedig 200 ezerre nő. A különbség tehát fokozódik, 3,4-szeresre.

Ezzel szemben Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára azt állítja, hogy az egyházi iskolák sem kapnak többet, mint az állami intézmények. Azt is elmondta, hogy amit például az állami intézmények beruházásra költenek, azt az egyházi fenntartók nem kapják meg.

Palkovics László oktatási államtitkár viszont

nagyon is látja a különbséget: ameddig a tanárok bérére ugyanannyi jut, addig a dologi költségeknél más a helyzet. Ide tartozik például a közműdíjak, a kréta vagy a digitális táblák vásárlásának fedezése.

Ráadásul a jogszabályok alapján súlyos különbségek vannak az „állami” és az egyházi iskola jogosultságai között is: pl. az egyházi iskoláknak nincs körzeti ellátási kötelezettségük, így kiválogathatják a legjobb képességű diákokat, akár az egész országból is...

LEBUTÍTJA A PLAKÁTTÖRVÉNYT A FIDESZ - HOGY NE KELLJEN KÉTHARMAD

INDEX
Szerző: HH
2017.06.22.


Feles tervezettel fut neki újra a plakáttörvény elfogadásának a kormány - derül ki a HírTV friss információjából. A pártok az előző üzleti évi, a 2016-os listaáron hirdethetnek, kedvezményt közbeszerzési eljárással lehet elérni, a renitenseknek plakátonként 150 000 forintos bírságot helyeznek kilátásba.

A HírTV megszerezte azt a kormánypárti javaslatot, ami péntek reggel kerül a törvényalkotási bizottság asztalára. A portál szerint erre azért van szükség, mert a Fidesz–KDNP nem tudja biztosítani a rendkívüli ülésen sem a kétharmados támogatást az eredeti plakáttörvényhez...

...Az új, feles támogatást igénylő javaslat szerint egy párt csak az előző év listaárain hirdethet, kedvezményeket csak közbeszerzéssel lehetne kapni, hatóság ellenőrzi majd a plakátokat, és amelyik párt megszegi a törvényt, komoly pénzbírságot kaphat. Viszont az olyan szatellitszervezetekre, mint a CÖF, nem vonatkozik a Fidesz–KDNP javaslata.

A Fidesz által kezdeményezett plakáttörvény kétharmados részei elbuktak, Áder János pedig visszaküldte a parlamentnek az elfogadott részeket. Kósa Lajost, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte a rendkívüli ülés összehívását a plakáttörvénnyel kapcsolatban, ennek a célja, hogy ezt a törvényt "valamilyen módon lezárjuk" - mondta Kósa egy hete az M1-nek.

MERKEL SZERINT MACRONNAK IGAZA VOLT, AMIKOR HELYRE TETTE ORBÁNT ÉS KACZYNSKIT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE

B1 BLOGCSALÁD 
Szerző: Szelestey
2017.06.23.



- Ne játssza senki sem a mimózát, mert az unión belül helye van az őszinte szónak - közölte a német kancellár

- A többsebességes Európa lehetősége miatt repedezik a cseppet sem gránit szilárdságú visegrádi tömb
- A kormányhű sajtó még a parndorfi perben sem mondhatja, hogy 71 halott áldozat volt

Reuters/FT

A magyar és a lengyel kormány nekiment a francia elnöknek, amiért az számon kérte rajtuk a közös értékeket, ám Merkel igencsak odaállt Macron mellé, pedig egyébként nem szereti nyíltan bírálni a keleti államokat. Mint emlékezetes, Orbán Viktor kijelentette, hogy a francia vezető nagyon fiatal, most vesz részt először uniós csúcson, ám a rajtja nem túl kedvező, mert azt gondolta, hogy indulásként bele kell rúgnia a kelet-európai országokba. Csakhogy a dolgok nem így működnek. Ehhez képest a német kancellár szerint fontos, hogy Macron újból tisztázta: nem lehet belemarkolni a közös alapokba, ha valaki nem veszi komolyan a játékszabályokat. Majd még azt is hozzátette, hogy a németek és a franciák teljesen ugyanúgy vélekednek ebben a kérdésben. Ez nem fenyegetés akar lenni – emelte ki -, de meg kell mondani, amikor nem tetszik, ahogyan a dolgok alakulnak. Merthogy az EU a közös értékeken alapszik és rá lehet kérdezni az elvek betartására.

Egyébként a francia államfő ma reggel találkozik Brüsszelben a visegrádiak vezetőivel, de az ügy éppen akkor pattant ki, amikor egyébként is egyre mélyül a vita Budapesttel és a Varsóval, mert a Bizottság úgy látja, hogy a két kormány aláássa a jogállamot és a demokratikus normákat.

Die Welt

Az újság úgy látja, hogy Merkel és Macron megtöri a Visegrádi csoport ellenállását, bár a négyek egyelőre nem kérnek a mélyebb integrációból. Ám akkora ellenszél támadt, hogy az szétrombolhatja a magyarok, lengyelek, csehek és szlovákok együttműködését. Macron sikerével új erőre kap az Európa-motor, kialakulhat a többsebességes unió. Az euróövezet fokozatosan európai szövetségi állammá nőheti ki magát, a többiek ebből kimaradnának. Jelenleg a V4-ek adják meg a hangot a menekültkérdésben és a Brexit csak növeli politikai súlyukat. De nem szeretnének a periférián rekedni. Számukra az a nagy kérdés, hogy beadják-e derekukat és csatlakozzanak a maghoz, vagy netán álljanak ellen, ami kedvezőtlenül hatna ki gazdasági fejlődésükre is. Magyarországon politikai és üzleti szempontból egyaránt mérlegelik a helyzetet. Egyelőre azonban úgy ítélik meg, hogy az euró bevezetése több veszteséggel járna, mint amennyi hasznot hozna. Ám Orbán egy nap 180 fokos fordulatot hajthat végre, ha úgy gondolja, hogy az kifizetődik számára. Merthogy a hatalom vezérli és ott kíván lenni, ahol a döntéseket hozzák. Egy szakértő szerint szükség esetén még arra is képes, hogy bejelentse: nemzeti érdek a szuverenitás nagyfokú feladása. Egyelőre azonban mind a magyarok, mind a lengyelek nagyobb politikai mozgástért akarnak. Ha másként nem megy, ketten, ha a csehek és a szlovákok leválnak róluk...


HÁROM EGYFORMA HORTHY-SZOBOR EGYIKÉT AVATTA FEL A III/III-AS RAFFAI

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Eszes Beáta
2017.06.23. 


Orbán Viktor Horthy Miklóst méltatásával Sztálin, egy III/III-as ügynök, a Jobbik, a Gárda és a Betyársereg mögé sorakozott fel.

Orbán Viktor az Országgyűlés 2015. decemberi ülésén még azt állította, hogy „olyan politikusnak nem támogathatja a kormány a szoborállítását, aki elnyomókkal működött együtt, és kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak”.

Most, 2017 júniusában – Lázár Jánossal megerősítve – már kiemelkedő államférfiúnak nevezte a 22 zsidótörvény, több száz végrehajtó rendelet és közel félmillió magyar zsidó deportálásáért közjogilag első helyen felelős kormányzót.

Orbán Viktor és Lázár János ezzel olyan Horthyt mosdató és éltető névsor mögé sorakozott fel, mint a Nürnbergi-perben a kormányzó hajlott korára és hazai népszerűségére hivatkozva Horthyt a háborús bűnök vádja alól kimentő Sztálin, a kormányzó mai követői közt pedig ott van a 2017. májustól három teljesen egyforma mellszobrot három különböző helyen felavató Gárda, Betyársereg és a bevallottan III/III-as ügynök Raffay Ernő történész.

A hvg.hu idén erősen alulbecsülte a hazai Horthy-emlékhelyek számát, így egy facebook-jegyzetben foglaltam össze, valójában hogy állunk a Horthy-kultusszal: a mai napig, 2017. június 22-éig 12 városban 23 különböző Horthy-emlék van közterületi név, intézmény, tábla és szobor formájában.

A számok alapján érthetően egy városban több helyen is volt avatás: nem csupán Budapesten, de Kenderesen, Szegeden és a kis Tolna megyei településen, Harcon is egynél több Horthy-emlékhely van. Amikor a jegyzetem májusban eredetileg készült, a számháborút az MSZP-s Botka László városa, Szeged vezette, júniusban zárkózott fel Budapest a negyedik avatással a Tisza-parti városhoz.

Míg 2012-ben két hónapon belül öt Horthy-emlékhely került felavatásra az országban, a 2017-es év szintén kiugrónak ígérkezik: májusban a perkátai meghiúsult avatási akciót három egyforma mellszobor avatásával torolták meg a rajongók. A Fejér megyei Kálózon, a Széchenyi-Zichy kastély udvarán, a Tolna megyei Harc településen – itt már egy öt éve avatott tábla mellé – és egy budapesti III. kerületi hotelben három azonos mellszobrot avattak fel. Felmerül annak a lehetősége is, hogy a francia filmbeli Amélie kerti törpéjéhez hasonlóan ugyanazt a Horthy-mellszobrot turnéztatják idén. A szoborgyáros művész azt nyilatkozta, kilétét nem szeretné felfedni. Az idei remekmű-másolatok összevethetőek a fent átlinkelt facebook-jegyzetem hivatkozásaiban...

HAVI 7 MILLIÓT KERES ORBÁN FŐ VAGYONKEZELŐJE

24.HU
Szerző: Ember Zoltán
2017.06.22.


Szivek Norbert két és fél éve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója és igazgatósági tagja. Jelenlegi alapbére vezérigazgatóként havi bruttó 5 millió forint. Ebben a béren kívül adható juttatások, illetve az esetleges prémium nincs benne.

Szivek azonban főállása mellett számos kiemelt jelentőségű gazdasági társaságnál tölt be valamilyen tisztséget. Tagja az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, valamint a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség igazgatóságának éppúgy, mint a Richter Gedeon Nyrt. és a Panrusgáz igazgatóságának. Ezek mellett a Mol felügyelőbizottsági tagja.

Mindezekért busás tiszteletdíjat kap vagyonkezelői fizetése mellé. Az alábbiakban összeszedtük, összesen mennyit. 

Szivek Norbert állásai és juttatásai
- Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., 2015 februárjától vezérigazgató: havi 5 millió, egy év alatt 60 millió forint
- Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., 2015 februárjától igazgatósági tag: havi 350 ezer forint, egy év alatt 4,2 millió forint
- Mol Nyrt., 2015. áprilisától felügyelőbizottsági tag – tavaly összessen 14,9 millió forint
- Richter Gedeon Nyrt., 2016. áprilisától igazgatósági tag: havi 520 ezer forint
- Magyar Posta Zrt., 2016 augusztusától igazgatósági tag: havi 450 ezer forint
- Magyar Villamos Művek, 2015 májusától igazgatósági tag: havi bruttó 180 ezer forint, de a tiszteletdíját nem veszi fel
- Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség, 2015 decemberétől igazgatósági tag, havi 395 ezer, évi 4,7 millió forint (nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy felveszi-e a tiszteletdíját)
- Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt., igazgatósági tag – nem tudni, mennyit keres, mert megkeresésünkre nem válaszoltak...

VIHAROS JÓ REGGELT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.06.23.



Jó reggelt! Tök sötét van, a diófa mindjárt bejön az ablakon, dörög és esik. Ettől kellemes a hőmérséklet, most lehetne igazán aludni. Úgyhogy nekem kelnem kellett, mert az élet már csak ilyen jól olajozott, mint Pintér Sándor titkosított üzleti ügyei.

Ha igaz, ma fogja elfogadni a parlament a plakáttörvényt. Miután kétharmaddal nem ment át a Simicska Lajos és a Jobbik szimultán megszívatását célzó törvény, faragtak rajta a fiúk. Az alapvető cél most sem változott, csak úgy alakították át, hogy ne kelljen a kétharmad és így egyedül is át tudja nyomni a kormánypárt.

Közben A Facebook megint kavar valamit, most omlott össze ötödször, úgyhogy kivételesen a honlapra fogom berakni a reggeli pusszancsot.

Theresa May brit kormányfő az eddigieknél jóval engedékenyebb hangnemben ült le tárgyalni az ország uniós kilépéséről. A jelenlegi álláspont az, hogy azok az uniós polgárok, akik a kilépés időpontjában (ez az, amit még nem lehet tudni, hogy mikor történik meg és igazából azt sem tudni, hogy a kilépés bejelentésének, vagy a folyamat lezárásának időpontjáról van-e szó) már a szigetországban éltek, azok maradhatnak. Ha már legalább öt éve ott élnek és dolgoznak, akkor letelepedett státuszt kapnak, ha később érkeztek, akkor is maradhatnak ameddig el nem érik az öt évet és rendezni nem tudják a státuszukat. Ez eléggé korrektnek tűnik. A kérdés csak az, hogy hányan akarnak maradni, mert azért Európa elég nagy és színes ahhoz, hogy a munkavállalók egy része odébb álljon, ha más országban stabil jövőt tud biztosítani a családjának. Meglátjuk...

SZÓ SINCS NYÁRI FESTÉSRŐL, A JAHN FERENC KÓRHÁZ DOLGOZÓI TÉNYLEG AZ IKEA-T VÁLASZTOTTÁK

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Mizsur András
2017.06.22. 


Az egészségügyért felelős államtitkár álhírnek nevezte, hogy az ápolók és nővérek felmondása miatt be kellett zárni a dél-pesti kórház egyik belgyógyászati osztályát, szerinte csupán a betervezett felújítások folynak. A hvg.hu azonban úgy tudja, szó sincs nyári festésről, a problémás osztályra tényleg lakat került. Úgy tudjuk, az az értesülés is igaz, miszerint a dolgozók inkább a svéd bútoráruházat választják, mint hogy az egészségügyben robotoljanak.

A Hír Tv számolt be arról a Facebookon terjedő híresztelésről, miszerint a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház 3-as számú belgyógyászati osztályán felmondó ápolók, nővérek közül többen a közelben nyílt új IKEA-ba mentek dolgozni, mert ott jobb fizetést kaptak. A hír szerint a felmondások miatt be is kellett zárni az érintett osztályt, mert fenntarthatatlanná vált a működése.

A kórház működését ismerő forrásaink szerint többről van szó, mint pletykáról és nem is újdonság a dolog; az elmúlt 1-2 évben vált igazán kritikussá a munkaerőhiány az osztályon, sokan mondtak fel vagy kérték áthelyezésüket egy másik osztályra. Túlterheltség, ki nem fizetett túlórák – legtöbbször ez állt a távozás mögött. A kórház vezetése úgy próbálta orvosolni a súlyos munkaerőhiányt, hogy bérnővéreket vett fel az osztályra...

HORTHY, MINT PÉLDAKÉP - KI MINT VETI MEG...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Endre István Simay
2017.06.23.


Orbán Viktor, illetve választási tanácsadói valószínűleg felmérték, hogy a középre törekvő Jobbik mögött ott maradt egy elég széles szélsőjobboldali, antiszemita, rasszista, szavazójoggal bíró polgára a magyar államnak. Akik jó része ugyanakkor könnyen radikalizálható. Nekik márpedig vezér kell. Orbán pedig bejelentkezett erre a szerepre. Nem most. Ellenben most már egyértelműen.

Egyértelműen világossá téve az említett aspirációt azok után, hogy már korábban is tett jó néhány szalonantiszemita gesztust. Valamint azok után, hogy a szegényeket egyértelműen lefitymáló Lázárt, annak idején, nem vágta ki úgy a kormány közeléből, hogy Föld körüli pályára álljon. S természetesen emlékezhetünk arra, hogy amikor Horthy-bálványt avatott egy egyházi figura, akkor sem volt egyetlen érdemi szava sem a miniszterelnöknek. Igaz, az egyházak képviselői sem tolongtak egy ellendemonstráción. Így egy kis értetlenséggel olvasom azokat az írásokat, amelyek azt sugallják: szerzőik most kapták fel a fejüket meglepetésükben. Most, hogy Orbán Viktor kiállt, és éppen csak szentnek nem kiáltotta ki a tenger nélküli tengernagyot.

Akkor, amikor a miniszterelnök kijelentette: „Horthy Miklós kivételes államférfi volt”. Amiben különben lehet igazság. Elvégre az átlagtól való eltérés akkor is lehet kivételes, ha az eltérés a negatív tartományokat ostromolja. Majd kemény ostrom után beveszi azokat. Horthy esetében akár onnan indulva, amikor az Antant támogatását bírva elindult Budapest fele. Szeged felől a „legrövidebb” úton, Siófokot is érintve, érkezve a fővárosba. A Duna nyugati partjáról. Nehogy véletlenül találkozzon a megszálló, illetve a fővárost éppen hogy elhagyó román csapatokkal. Amelyek, alkalmasint, tisztára söpörték előtte a terepet. Kivételes bátorságról téve tanúbizonyságot. Bevonulva Budapestre, majd a híres, vagy inkább hírhedt fehérlovas színielőadást megtartva a fővárosban. Kétségtelenül utat mutatva a jelenkori, szintén felelősségpánikos kormányfőnek. Bátorságból. Annak az Orbán Viktornak, aki már Nagy Imre temetésén is csak azért mert pofázni, mert tudható volt: a szovjet csapatok kivonása már de facto zajlik. Ebből a szempontból szinte tükörkép a két helyzet. Az egyik a már kivonult ellenséges csapatok nyomán érkezve tünteti fel magát hősnek, míg a másik egy már zajló folyamatot követel nagy hanggal. Majd mítoszt teremtve magának a semmiből...

ISTENEM, CSAK A JAHN FERENC KÓRHÁZBA NE!

ÁTLÁTSZÓ - VASTAGBŐR BLOG
Szerző: Eric
2017.06.22.


Többnapos hulla a mosdóban, ágyi poloskák, bezárt főbejárat, IKEA-ba menekülő dolgozók, nyugdíjas orvosok, össze-vissza hazudozó miniszterek és vezetők. A Jahn Ferenc Kórház a magyar egészségügy állatorvosi lova.

A Hír Tv számolt be arról a Facebookon terjedő híresztelésről, miszerint a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház 3-as számú belgyógyászati osztályán felmondó ápolók, nővérek közül többen a közelben nyílt új IKEA-ba mentek dolgozni, mert ott jobb fizetést kaptak. (Soroksáron június 14-én nyílt a bútoráruház 3. magyarországi üzlete.) A hír szerint a felmondások miatt be is kellett zárni az érintett osztályt, mert fenntarthatatlanná vált a működése.

A Hvg pedig azt írja, hogy “a kórház működését ismerő forrásaink szerint többről van szó, mint pletykáról és nem is újdonság a dolog; az elmúlt 1-2 évben vált igazán kritikussá a munkaerőhiány az osztályon, sokan mondtak fel vagy kérték áthelyezésüket egy másik osztályra. Túlterheltség, ki nem fizetett túlórák – legtöbbször ez állt a távozás mögött. A kórház vezetése úgy próbálta orvosolni a súlyos munkaerőhiányt, hogy bérnővéreket vett fel az osztályra.“

Magyarországon amúgy, az elmúlt 4 évben, több mint 5000 nyugdíjas korú orvos kapott mentességet a Fidesz 2013-as „munka vagy nyugdíj” törvénye alól és ment vissza a nyugdíj mellett dolgozni, a súlyos munkaerőhiány miatt. ÖTEZER!!! Most gondoljuk végig egy percig, hogy mi lesz tíz év múlva. Már azon kívül, hogy lesz egy millióval több kivándorolt honfitársunk…

Vissza Térve a Jahn Ferenc Kórházra, azok néhányan, akik itt maradtak dolgozni, most mondtak fel, és úgy tűnik egyszerre jelentették be felmondásukat a kórház vezetésének és felvételiztek az IKEA-ba – ahol 30-40%-al többet keresnek és a nyolc órás munkaidő, az nem tizenkettő, és nincs éjszakázás. Amúgy a soroksári bútoráruházban most is van sok-sok nyitott pozi, keresnek varrónőt, raktárost, kisegítő munkatársat, büfést stb… Nem túl jó jel, ez a dél-pesti betegeknek. Szemét svédek!

A felmondásokról szóló hír másnapján Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a kedvencünk, a Facebook-oldalán cáfolta, hogy bezárt a Jahn Ferenc belgyógyászati osztálya, csak felújítás miatt nem üzemel ideiglenesen. Ezt onnan tudja, hogy vette a fáradtságot és FELHÍVTA őket!!! Itt a poszt a Tufától, ki szépen kúszik felfele a 2017-es Vastagbőr kúl-listán....

HORTHY MÁR VISSZAJÖTT, A FEHÉRTERORRA MÉG VÁRNI KELL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.06.22.


Az ellenzék gyorsan túl akar lépni a Horthyt magasztaló kormányfői provokáción, mert – állítólag – ennél fontosabb problémái vannak az országnak.

A magyar ellenzék számára nem téma, hogy az ország kormányfője kivételes államférfinek nevezte Horthy Miklóst, aki megmagyarázhatatlanul kerülte el a felelősségre vonást tömeggyilkosságért és háborús bűnökért. Az ország jelenlegi miniszterelnöke, aki nálam a Horthy Viktor nevet viseli a szélsőjobboldalhoz kívánt szólni és ott keresett a jövő évi választásokra támogatást, de egyben leleplezte az erkölcsi és politikai fertőt, amelyben ő és pártja fetreng, amikor példaképének nevezett egy terroristát, Horthy Miklóst, akinek fehér kesztyűs kezéhez a fehérterrorban kiontott magyar baloldaliak vére tapad, aki felelős az orosz frontokon elesettekért és a magyar zsidóság megaláztatásáért, jogfosztásáért és haláltáborokba szállításáért.

Az ominózus, provokatív és egy magyar miniszterelnök szájából elfogadhatatlan szavakat a DK és az MSZP nyilatkozatban ítélte el. A kormányfő véres fröcsögése azonban nem érte el a többi ellenzéki párt ingerküszöbét. (Együtt, LMP, Momentum) Arról meg csak naivak álmodoztak, hogy az ellenzéki erőknek eszébe jut egy közös nyilatkozat megfogalmazása, amelyben szankciókat követelnek, minimum azt, hogy pártja határolódjon el elnökétől, Horthy Viktor pedig azonnal álljon fel a miniszterelnöki székből.

Az ellenzékiek megalkuvó magatartásának indokát saját nevében kiadott közleményben Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke, jelenlegi parlamenti képviselője világította meg, amikor így fogalmazott: (…) „a kampány megkezdődött és Orbán Viktor most éppen úgy ítélte meg, hogy Horthy felmagasztalásával tudja uralni a pillanatot. Nem tehetünk mást, mint megőrizve józanságunkat, visszautasítjuk az orbáni történelemhamisítást és az ország valóságos helyzetével foglalkozunk.”...

EGY EMBER, KÉT SORS

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: Filippov Gábor
2017.06.23.


Gyurkovics Tamás: Mengele bő­rönd­je – Josef M. két halála. Kal­lig­­ram Kiadó, Budapest, 2017, 526 oldal, 3990 Ft

A szerző lefegyverző művészi tudással építi fel Mengele jellemét. A pszichopátia, az elemi gonoszság alkalmi megnyilvánulásai sem hiányoznak, de ezek a legkevésbé érdekesek benne. A regény lélektanának mélységét és érvényességét a szélsőségesen gyenge emberi minőség aprólékosan megfestett képe teremti meg. Gyurkovics Mengeléje nem infernális bűnöző zseni, de nem is Hannah Arendt banális gonosza, az amorális bürokrata újramelegített változata. Ez a Mengele kisszerű, valahol kiábrándítóan hitvány ember: korlátolt, akaratos, gyáva és hipochonder, de mindenekelőtt végtelenül, elkényeztetett gyermek módjára egocentrikus.

Gyanút keltő, ha egy szerző első nekifutásra mindjárt a holokauszt egyetemes civilizációs mítoszához nyúl, első művével rögtön Kertész, Borowski vagy Primo Levi után próbál újat és fontosat mondani a témáról. Gyurkovics Tamás regénye ilyen értelemben egyszerre indul előnnyel és hátránnyal. Mengele neve a borítón garancia rá, hogy az elsőkönyves szerző regénye ne maradjon észrevétlen – és egyúttal kockázatos, sőt vakmerő vállalás, amelyet csak nagyszabású teljesítmény igazolhat. Aligha vitatható azonban, hogy a Mengele bőröndje ilyen teljesítmény...

NYAKIG A RAJNÁBAN

FÁY MIKLÓS BLOGJA
Szerző: Fáy Miklós
2017.06.23.


Biztosan megharcolt Herbert von Karajan azért a rossz hírért, amelynek ma örvendhet (Schiff András szerint a legtúlértékeltebb karmester a történelemben), de még egy ilyen karmester sem mindig tudja igazolni szörnymagát. Vegyük példának a Ring-ciklusát, az ötven éves felvételt (igazából csak A walkür jelent meg ötven éve, ami azért is különös, mert akkor a jelek szerint nem sorrendben jelentették meg a tetralógia részeit), amely rögtön belekeveredett a lemezőrülteknél megszokott összehasonlítási mániába. Látszólag fogyasztóbarát megoldás, egy háztartásba egy Ringet, és akkor az legyen a lehető legjobb, de ha összehasonlítanak, akkor nyilván az ember tudni akarja, miről is beszélnek, máris ott vagyunk az egy háztartásba két Ringet eszménél, és ez még csak a kezdet. 

A kézenfekvő összehasonlítás Solti Ring-ciklusa, őrületes stúdiófelvétel a legnagyobb sztárokkal, készült a folyamatról filmfelvétel is, az ember csak bámul, mit össze nem dolgozik a stáb. Akkoriban még viszonylag újnak számított a sztereó és a térhatás, és a Ring esetében feltett szándék volt, hogy kiváltják az operai élményt, aki ezt megveszi, annak nem kell laposra ülnie a fenekét és nem kell a szomszéd álomba forduló szuszogását hallgatnia. Csak becsukja a szemét, és ott van. Nem is a legjobb helyen, hanem egyenesen a színpadon.

Mára ez az eszme lett a felvétel legnagyobb ellensége, megpróbáltak rádiójátékot készíteni Wagnerből, a mikrofonosok a lelküket kiszaladgálták, ahogy az énekeseket arrébb állították akár egy jeleneten belül is, és mindenféle zajokat kevergéltek a zenéhez, mondjuk, A Rajna kincse esetében csörög a fém, ahogy az óriások pakolják a Freiát eltakaró aranyat. A baj, persze, nem ez, meg lehetne szokni az ilyesmit, de Solti gondolkodásának árnyalatlanságát és szívtelenségét nem. Tudom, mi is saját korunk gyermekei vagyunk, és ma a történet gonoszait is megpróbáljuk szeretni vagy legalább megérteni. Csakhogy Karajan ebben a kérdésben már 1967-ben is így gondolkodott, Soltival ellentétben nem tudta elfogadni, hogy vannak jók és rosszak, neki a rosszak is valóságos vagy körbejárható teremtmények voltak. Ahogy Martti Talvela vágyódik Freia után, azt a legtenorabb hősszerelmes sem tudja produkálni, közben érezni az egész helyzet reménytelenségét, Talvela hangjának túlzott súlyát, melák barom vagy, nem fog egy istennő szeretni...

MACRON VAGY ORBÁN - KEMÉNY VÁLASZTÁS ELŐTT KÖZÉP-EURÓPA - KÜLFÖLDI LAPOK

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió/Kárpáti János
2017.06.22.


Kemény választási kényszer előtt áll Közép-Európa: Macron vagy Orbán – írja a New York Times kommentár rovatában megjelent, szófiai keltezésű írásában Ivan Krastev, a Liberális Stratégiák Központjának elnöke, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa.

A szerző úgy látja, hogy a magyar és a lengyel kormány attól tart, az Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár által szorgalmazott szorosabb európai politikai integráció veszélybe sodorja az általuk megteremtett illiberális rezsimeket, miközben szélesebb közép-európai félelem, hogy a Macron-Merkel kezdeményezés kétsebességes Európát fog eredményezni, és abban csak a másodosztályú polgár szerepe jut nekik.

A magyarországi és a lengyelországi illiberális fordulat, amit olyan törekvések jellemeznek, mint a bíróságok ellenőrzés alá vonása, a független hírmédia megzabolázása, valamint a civil társadalom ügyeibe való beavatkozás (nem beszélve a mélynacionalista politikusi retorikáról), nos, mindez sajnálatos módon sok nyugat-európait arra késztetett, hogy befogja a fülét, és ne akarjon meghallani néhány valóban jogos közép-európai aggodalmat sem – írja a New York Times. A kommentátor ilyen aggodalom forrásának tekinti a menekültválságot. A nyugat-európaiaknak – írja – az áttelepítési kvótákkal kapcsolatos lengyel, cseh és magyar elutasítás azt mutatja, hogy a kelet-európai országokból hiányzik az unió iránti szükséges szolidaritás. Másfelől azonban a kelet-európaiak joggal ragaszkodnak ahhoz, hogy a szolidaritás kötelme nem ütheti a demokratikus felhatalmazást, és az, hogy ki tartozik egy bizonyos közösséghez, az olyan létkérdés, amelyet csak a demokratikusan megválasztott kormányok válaszolhatnak meg. A gond az, hogy Magyarország hisztérikus menekültellenes szóhasználata megkönnyítette más európaiak számára azt, hogy megkérdőjelezendő nacionalizmusnak bélyegezzék és ekként elutasítsák Közép-Európa jogos aggodalmait – írja Ivan Krastev...

NÉP-NEMZETI FOCIALIZMUS


KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Rátesi Margit
2017.06.22.


Sok szempontból lehetne a mai magyar kormányzatot bírálni, elítélni, egyet nem érteni az intézkedéseivel, ahogyan meg is teszik sokan, sokféleképpen. Ez is érthető: szerencsére, mi magyarok sem gondolkodunk egyformán, ennek hangot is adunk, ahol még lehet. Nincs ebben semmi különös, legalábbis normális körülmények között. Az is eléggé nyilvánvaló, hogy jómagam sosem értettem egyet a jelenleg uralkodó Párt (a néhai fiatal demokraták szövetsége) elképzeléseivel. Most mégsem ismételném a gyakori bírálatokat az ordító korrupcióról, a jogok, sőt a törvények gyakori áthágásáról, az egész
feudális szisztémáról, a szabadgondolkodás gyalázásáról.

De lenne egy kérdésem a Kanadában, vagy a világban másutt élő olvasóinkhoz. Mit szólnának ahhoz, ha országuk vezetőjének hobbija egyszer csak „stratégiai” ágazattá lépne elő? Már az sem volt túl ízléses, hogy a kormányfő a kertje végébe közpénzekből építtetett egy olyan futballstadiont, aminek a befogadóképessége háromszorosa a falu teljes lakosságának, futballcsapata 2010 előtt valahol a megyei bajnokságban szerepelt. Közpénzből alapította az akadémiát, Puskás Ferenc nevével jócskán visszaélve: pl. az összes, a tehetséges focistához kötődő relikvia elcsaklizásával. Holott Öcsi köztudottan a főváros XIX. kerületéhez, Kispesthez kötődött, ahol felnőtt, és focizni kezdett. Az elmúlt években mintegy 600 milliárd forint jutott a focira: minden vazallus települése kapott modern stadiont: más kérdés, hogy a 3000-15 ezer közötti nézőhelyeket meccsenként alig pár százan töltik meg...

ELLENSZÉLBEN...

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tabunyitogató
2017.06.22.


Miért találja veszélyesnek a hatalom önmagára nézve azt, ha a gyermekeket és családokat ért joghátrányokat nyilvánosságra hozza bárki, és ezeket a híreket terjeszti is? Mitől válik veszélyessé a központosított hatalom számára a gyermekek és családok érdekvédelme?

A válasz nagyon egyszerű: a társadalom számára kiemelten érzékeny téma a gyermekeket érő joghátrányok. Melyek okozói többségében a hiányos, és lényegi elemeit tekintve felettébb felületes jogalkotási folyamatok. Azon nem lepődünk meg, hogy felületes a jogalkotásunk, lévén, évek óta nem vonnak be civil szakértőket ebbe a folyamatba. Így aztán íróasztal mögül, hasraütésszerű ötleteléssel, hozzá nem értők kiböfögnek egy tézist, amit azután törvénybe próbálnak foglalni.

Ennek eredményeként a gyermekek- és családok életére ható központi-jogi szabályozás úgy tűnik, mintha a jogalkotó sosem találkozott volna gyermekekkel, csak fotókon látta volna őket. Ehhez elég megnézni, mi történik az oktatással, vagy a gyermekek gyógyítási lehetetlensége körül, de jól mutatja ezt a jelenséget a családok egyre inkább aggasztóan reménytelen szociális helyzete is.

Természetes folyamat, ha egy civil – főleg, akinek meg is van a megfelelő mértékű szakmai tudása, és/vagy tereptapasztalata -, azonnal kiszúrja, hol sántít a kormányzat kutyája. Sőt. Nem röstelli még megmutatni is. ….

Ám, ha ezt megteszi …

JÁNOS ÉS VIKTOR HŰVÖSÖN

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.06.22.


Sárazsadányban, a nemzeti lehallgatás-biztos, kellemes hőfokú titkosszolgálati borospincében dumcsiznak, ott, ahol demetervin biztonsági berendezések szavatolják a zavartalan beszélgetést.

Akár igaz is lehetne ez a kitalált, képzelt történet.

Viktor: – Szevasz, Csányi gépével jöttél?
János: – Nem, a máltaival. A pénzmágus gépe túl drága nekem. Debrecenből meg a Fly-Coop Kft Robinsonával. Mi volt olyan sürgős vezérem, hogy azonnal idekérettél?
Viktor: – Jánosom! Infót kaptam biztos helyről, hogy Simiék több témában is gázolásra készülnek. Nem azért raktalak fel ilyen magas polcra, hogy nekem ész nélkül vásárhelyezzél továbbra is. Ez a Várhegyi Attila meg, anno tudtad, hogy csúszós pálya. A történet éppen, hogy lefutott, a havi nettó 700 ezret még én is sokalltam, amit kifizettetek a Prestige Médiának havonta, de a Sánta Janika-féle Continentál sztori már több volt a soknál, annyira ciki volt, hogy azon akár te is hanyatt vágódhatsz. Csinálj valamit, még mielőtt elefánt lesz a bolhából. Fogtad, basszus? Tölts egy laza furmintot közben.
János: – Főmérnököm! Be vagyok ám kerítve ezektől a menő pártfinanszírozóktól. Sánta meg a rokona az a Csíkos, aki nem azonos azzal az Energolos volt szoci funkcissal, szóval ezek ketten vezérem, szorítanak ám rendesen bennünket. Azt mondják, ha nem támogatjuk a trafikok utcáját, meg egyéb pályázati ötleteiket, akkor megszellőztetik az ellenzéken keresztül pártfinanszírozási dolgainkat. A választások előtt még csak ez hiányozna nekünk. Hát ezért nyomjuk őket, amennyire csak lehet. Valamit valamiért. A trafik műsorban is Pintéren, meg Polton múlik minden. A rendvédelem, meg a titkosszolgálatok és az ügyészség, ha észnél vannak, akkor nagy bajunk nem lehet. Szerencsére itt ez nem Prága, erről gondoskodtunk időben. Tudod, nekem csak az IH-ra van ráhatásom, a többi a rücskös arcúé.
Viktor: – Jó…jó…azért legyünk résen, mert nem szeretném, ha ebbe bele buknánk…Ha kell, akkor személyi áldozatot is képes vagyok hozni, hogy ez a dohány műsor ne veszélyeztesse választási sikereinket. Fogtad, Jánosom? Ez nem fenyegetés, csak figyelmeztetés. Na, tölts még egyet, aztán menjünk, mert ebben a baloldali hőségben csak napszúrást, meg kólikát kaphat az ember. Jó legyél és intézkedj…Ja, és még valamit, ne vigyorogj nekem olyan kárörvendő kajánsággal a parlamenti közvetítések idején, mert rossz fényt vet ránk a grimaszod…na, pá…Megyek a saját gépemmel, csak ez még nem publikus…tudod, de már én vezetem azt is, mint mindent…Na, aranyos legyél nekem és intézkedj!
János: – Értettem főnök és rendezem...

MARIO VARGAS LLOSA: A CEU ELLENI TÁMADÁS ÖSSZEESKÜVÉS A SZABADSÁG ÉS EURÓPA ELLEN

444.HU
Szerző: kasnyikm
2017.06.22.


Meg kell védenünk a CEU-t ettől az összeesküvéstől, mert ez egy összeesküvés a szabadság és Európa ellen – mondta Mario Vargas Llosa a CEU mai budapesti konferenciáján, jelenti az előadáson jelen lévő 24.hu. A világhírű író a kormány tavasszal áttolt törvénye miatt az ellehetetlenülés szélére sodort CEU meghívására jött Magyarországra.

A CEU-ügy egy összeesküvés. Egy összeesküvés és kész. A CEU nem csak jó szakembereket, hanem jó és kritikus állampolgárokat is akar nevelni. Ez pedig az autokráciáknak, mint amilyen a magyar kormány is, nem tetszik. Ezért hozták létre ezt az összeesküvést. De nagyon meg voltak lepve, mert ez nem egy titkos akció volt, ahogy szerették volna. Reakció is volt rá, de még mekkora. Nemcsak Európából, hanem az egész világból” – mondta az író, szerint a világban sokfelé ebből értették meg, mi folyik Magyarországon, és hogy ez mennyire fontos Európa szempontjából is.

Vargas Llosa a 24.hu tudósítása szerint Soros Györgyről is beszélt, és azt mondta, hiába gyűlölik őt sok helyen, ő tiszteli, mert sokat tett a demokráciáért.

CSALÁSSAL ÉS PÉNZMOSÁSSAL VÁDOLT BŰNSZERVEZET MAGYAR TAGJAINAK KIADATÁSÁT KÉRI AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csikász Brigitta - Rádi Antónia
2017.06.22.


Eddig példa nélküli módon több, csalás és pénzmosás elkövetésével vádolt magyar állampolgár kiadatását indítványozta az USA-nak idén tavasszal a Fővárosi Főügyészség. Az egyik vádlott ügyvédje szerint az ügyben nem látható a megfelelő garancia arra, hogy az eljárás lefolytatása után az Egyesült Államokból visszaszállítják a védencét és annak társait. Ráadásul ha itthon folytatnák le az eljárást, a vádlottakra legfeljebb 12 éves szabadságvesztés várhatna, míg ha az Egyesült Államokban ítélik el őket, akkor fejenként akár 55 évet is kaphatnak. A bűnszervezet egyik irányítójának mondott magyar férfit az Interpol is körözi, korábban ex-szovjetekkel és izraeliekkel üzletelt.

Három magyar állampolgár nagyon sietősen távozott egy Washington D. C.-beli szálloda szobájából 2011 augusztusában: maguk után hagytak többek között 23 mobiltelefont, különböző banki iratokat, bankók csomagolására alkalmas szalagokat, és több a közelmúltban alapított cég iratait. Ezekről a nem szokványos leletekről a szálloda értesítette a Szövetségi Nyomozóirodát (FBI) – így derült ki, hogy azok egy csalásra szakosodott bűnszervezet holmijai, akik az USA-ban számos károsultat lehúztak.

Az amerikai vádirat szerint a banda 2010 novembere és 2013 áprilisa között követett el internetes csalásokat. A szisztémájuk az volt, hogy autókat, hajókat és repülőgépeket hirdettek meg, majd a reménybeli vevőktől azt kérték, hogy a vételárat egy olyan bankszámlára fizessék be, amit a csapat külön erre célra nyitott az USA-ban. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium közleménye itt olvasható az ügyről...

ENNYIRE SENKI NEM LEHET KRETÉN SZOLGA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.06.22.


Készülünk, mint a vadak a plakáttörvény holnapi parlamenti újraszavazására (nyugi, Orbánt nem eszi haza a fene Brüsszelből csak ha Kósa szól neki); a kormányzati pénztalicskázás egy pillanatra nem pihen: a Századvégbél Alapítvány például 2,4 milliárd forintra növelve megduplázta a bevételét; kiderült, hogy a Vajna András vastag bőrrel bevont pofájára méretezett online szerencsejáték-biznisz engedélyezési eljárása szabálytalan volt; meg hogy az MSZP-t mégiscsak a Fidesz pénzeli; Macron beszólt Orbánnak, Orbán meg leújfiúzta Macront; a felújított, de annál pocsékabb metrószerelvények miatt Demszky a hibás; meg még Lázárjancsi is szónokolt valamit (leszarom). A nap híre nekem akkor is EZ.


A szervilis, tekintélyelvű takonygerincekre épülő ország gyönyörű példája (szeretem a keretes szerkezeteket, úgyhogy a reggeli cikk után ismét témánknál vagyunk csak egy másik irányból) akkor is a Kossuth 15 nevű, megnyitás előtt, azaz egyelőre üresen álló üzletház. Budapest szívében az Astoriánál, stílszerűen a Kossuth Lajos utcában...


VÉGRE ITTHON!

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Boglárka
2017.06.23.


Miért költöztem haza, hogyan élem meg és maradok-e itthon vagy visszamennék-e újra? Ezeket a kérdéseket teszi fel írásában Boglárka, aki tíz évig dolgozott szezonális munkákon Ausztriában, szóval jó sok mindent látott, mielőtt úgy döntött volna, Magyarországon marad. A döntésig vezető útról és a hozzáállásról szól írása (a képeket pedig ezúttal is köszönöm).

Ráment az életem a külföldi munkára” - ez volt a címe a blogbejegyzésnek, amit a minap átküldött a Párom, hogy olvassam el. Egy szuszra átfutottam rajta és bár lett volna bőven hozzáfűznivalóm, inkább mégsem álltam neki kommentálni a leírtakat.

Volt benne bőven, amivel kapcsolatban én máshogy gondolkodom és a cikk írójától eltérően cselekedtem volna. Így egyértelműen más lett volna a végkifejlet is kettőnk sztorijában.

Ahogy valóban az is lett, mint arról az alábbi sorokban beszámolok Nektek. Az élet pedig úgy gondolom attól szép, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen működünk.

Mindenkinek megvannak a maga tapasztalatai, melyek lehetnek pozitívak vagy kevésbé lelkesítőek. Elhamarkodott döntés lenne bárkit megítélnem néhány soros beszámoló alapján, úgy, hogy bővebb információval nem rendelkezem az egész képet illetően.

Amivel viszont a bejegyzés írójával együtt maximálisan egyetértek, az a cikk utolsó mondata, melyet olvasva azt éreztem, jó, hogy más is gondolkodik bizonyos tekintetben hozzám nagyon hasonlóan:

„Tapasztalt külföldi dolgozóként azt tanácsolom mindenkinek, hogy menjen, gürizzen a pénzért és ha megvan a cél, jöjjön HAZA. Talán így tehetjük élhetővé Magyarországot!”

És hogy miképp hangzik az én történetem? Miért költöztem haza, hogyan élem meg és maradok-e itthon vagy visszamennék-e újra? ..."

ORBÁN MEGÉRKEZETT BRÜSSZELBE, KEZDÉSKÉNT MÁRIS BELERÚGOTT EGYET MACRONBA: TUDATLANNAK ÉS ILLETLENNEK NEVEZTE,

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.06.22.


Személyeskedve, lekezelően nyilatkozott újságíróknak a francia köztársasági elnökről.

A 444 tudósítása szerint azt mondta
- Macron még új fiú az Európai Tanácsban;
- még nem ismeri ki magát;
- nem tudja, hogy mit illik és mit nem;

De szerinte Macron kezdte azzal, hogy belerúgott a visegrádi országokba.

Emmanuel Marcon Európa 8 nagy újságjának nyilatkozott az Elysée-palota teraszán az unió csúcsértekezlete előtt. A francia elnök megismételte, hogy a közép- és kelet-európai országoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós alapértékeket, mert az nem megy, hogy egyszerűen szupermarketnek tekintsék Európát. (Bővebben erről itt írtunk.)

Macron kétségtelenül hadat üzent az Orbán-féle illiberalizmusnak, azonban ezt nem személyeskedve, lekezelően tette. Szemben Orbánnak, aki viszont igen: a nemzetközi politikában szokatlan hangnemével ismét átlépett egy határt, azzal, hogy tudatlannak és illetlennek nevezte a francia államfőt...

EGY VIRTUÁLIS 18 ÉVES LÁNY BŐRÉBE BÚJTAM, ÉS MEGRIADTAM A ZAKLATÁSOKTÓL

ÁTLÁTSZÓ 
- FALRAMENTAPARLAMENT BLOG
Szerző: VágóGábor
2017.06.22.


Egy társadalmi kísérlet erejéig létrehoztam egy kamu Facebook-profilt. Anna, a virtuális avatárom semmilyen kihívó képet vagy szöveget nem tett ki, mégis pár nap alatt rengeteg ismerőse lett, és zaklató üzeneteket kap.

Értem és felfogom, hogy milyen szintű társadalmi elnyomás alatt élnek a nők Magyarországon, de hogy át is érezzem, egy társadalmi kísérletbe fogtam. Létrehoztam egy Facebook-felhasználót, nevezzük Annának. Anna 18 éves, budapesti végzős gimnazista. Főként magyar fiúzenekarokat kedvel. A fesztiválok közül a Balaton Soundot kedveli, és érdeklődik az EFOTT eseménye után is. Pár mémes oldalt is követ szórakozásképpen. Annát érdekli a politika, ezért tagnak jelentkezett pár politikai jellegű Facebook csoportba is.

Nem sok mindent osztott meg magáról, profilképén tótágast áll a tengerparton úgy, hogy csak a sziluettje látszódik. Egy jógás kép és egy Tibi Atyától szokatlanul visszafogott mém van még az adatlapján. Se egy dekoltázs, se egy combvillantós szelfi nem mutat arra, hogy Anna szeretne ismerkedni. Anna csak és kizárólag a kedvenc zenekarának tagjait jelölte be ismerősnek. Mégis, két nap alatt kétszáz ismerőse lett, mert mindenkit visszajelölt, aki őt ismerősnek jelölte. Száz százalékuk férfi.

Rengetegen írtak rá csetben, ő senkinek sem válaszolt. Legtöbben a köszönésig jutottak el, vagy megkérdezték, hogy van-e barátja. Az Ismerős Arcok nemzeti-rock zenekar táborába is invitálták...