2017. augusztus 26., szombat

LEMOSHATATLAN SZÉGYEN EZ AZ EGYETEMNEK - HELYI FIATALOK PETÍCIÓT INDÍTOTTAK PUTYIN DEBRECENI EGYETEMI DÍSZPOLGÁRI CÍME ELLEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.08.26.



Hétfőn Magyarországra érkezik Vlagyimir Putyin orosz elnök. A látogatásba nem csupán kormányközi találkozók és a cselgáncs vébé megnyitó ünnepsége fér bele, az orosz elnök Budapesten átveszi a debreceni egyetem díszpolgári címét is. Az egyetem döntését megtudva indított petíciót egy helyi fiatalok által alapított civil szervezet, a Natív, hogy így tiltakozzanak a döntés ellen.

Mint a Facebookon írják: “a Natív tagjai nem értenek egyet ezzel a döntéssel és több lépést tettünk, amely a döntésben résztvevő szenátusi tagok beazonosítását segíti, illetve a döntéssel szembeni ellenérzésünket jelzi”. Petíciójukat alig néhány óra alatt közel 200 debreceni írta alá.Kérdéseinket emailben tettük fel a szervezetnek, amelyre Lénárt Attila válaszolt.

Eddig nyilvánvalóan nem sokan hallottak rólatok. Kik vagytok, mivel foglalkoztok, és hogy jött a képbe a tiltakozás Putyin díszpolgári címe ellen?

A Natívot 2 éve alapítottuk. Debreceni fiatalok vagyunk, akik akkor azt tűztük ki közös célul, hogy egy nyitottabb, toleránsabb és zöldebb Debrecenben szeretnénk élni. Alapvetően helyi ügyekkel foglalkozunk, de két év alatt rá kellett jönnünk, hogy nagyon sok helyi probléma gyökere nem csupán szakmai, hanem a helyi döntéshozatal antidemokratikusságából fakad. Látszólag fenntartják az intézményekben a demokráciát, de a döntésekbe való bevonás, és az ehhez szükséges átláthatóság hiányzik.

Pontosan ilyen antidemokratikus és átláthatatlan folyamat volt az, amivel most Putyin díszdoktori címét is megszavazta az egyetem szenátusa. És pontosan azt a nyitottságot és toleranciát rombolja le az egyetem szimbolikusan ezzel a döntéssel, ami miatt a szervezetünket megalapítottuk. Debreceni polgárokként és a Natív tagjaiként pedig figyelünk arra, ha valami nem tetszik a környezetünkben levőknek. Ez pedig nem tetszett.

De miért pont egy helyi ügyekkel foglalkozó szervezetnek kell kiállni egy ilyen országos témában?

Egyrészt a tagságunk jelentős része jelenlegi vagy volt egyetemista itt, Debrecenben, másrészt az egyetem tulajdonképpen évszázadok óta szoros szimbiózisban működik a várossal, ezért ezt a címet a mi nevünkben is adják. Így kötelességünknek érezzük, hogy véleményt nyilvánítsunk a kérdésben...

BÉNDEK PÉTER: NYÍLT LEVÉL AZ ELLENZÉKI PÁRTOK VEZETŐIHEZ

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.08.26.


Jobbik, MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Modern Magyarországért Mozgalom, Momentum Mozgalom, Új Kezdet, Polgári Világ, LMP, Kétfarkú Kutya pártok

Tisztelt Elnök Asszonyok, Elnök Urak!

Az évek során egyenként is megismerve az Önök véleményét az ellenzéki pártok választási együttműködésének lehetőségéről és látva a múlt gyakorlatát azzal a sürgető kéréssel fordulok Önökhöz, hogy a 2018-as választásokhoz közeledve, éppen az elmúlt napok történéseinek fényében gondolják újra az álláspontjaikat.

Önök nyilván eljutottak már legalább addig a felismerésig, hogy külön-külön nem nyerhetik meg a választást. Ám ha Önöknek valamilyen illúzióik lehettek még arról, hogy érdemesebb 2018-után ellenzékben lenni, mint ma feladni az önképükből és szövetségi lehetőséget keresni minél többünkkel a választások megnyerése érdekében, akkor világosan cáfolta Önöket az elmúlt néhány nap. Két olyan -- önmagában nem túl lényeges, de a helyi értékükön túlmutató -- esemény történt a héten, amelyek világosan bizonyítják, hogy mire számíthat a magyar nép 2018 után. Felhívom a figyelmüket az Önök kötelességére a magyar néppel szemben, ami jóval túlmutat a saját hatalmi szempontjaikon. De ha ez nem elég, akkor azt is hozzáteszem, hogy egy 2018-ban minősített többséggel felálló Fidesz-kormányzásban olyan szerepe lehet csak az ellenzéknek, amit -- biztos vagyok benne -- Önök közül senkinek sem lesz kedve eljátszani.

A két esemény között, amelyre utaltam, az egyik a Fidesz propaganda-gépezetének beindulása a Jobbik elnökének néhány konkrét nyugdíjasra vonatkozó kijelentése miatt, amit a Fidesz általánosítva terjeszt -- közpénzt nem kímélve és az erkölcsi mércét rég maga mögött hagyva -- a nyugdíjasok körében.

A második esemény a távozó holland nagykövet kijelentése volt, akit Önök elfelejtettek megvédeni -- ha nem az ő, akkor az országunk érdekében -- a fideszes hazudozástól és nacionalista indulatkeltéstől. Idemásolom a kormány által nehezményezett sorokat a nagyköveti interjúból:

"Autósmerénylet bárhol történhet, a legtöbb a Közel-Keleten. És akkor most bombázzuk le a Közel-Keletet? Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány."

Tehát ez pontatlan ugyan, de igaz. Magyarországon nem a fanatikus vallásosság mentén kreálnak ellenséget a globalizáció vesztesei, hanem a fanatikus nacionalizmus mentén. A dolog alapvetően stimmel, nincs mit szégyellenie a holland diplomáciának. A magyar kormánynak van...

A NYUGAT ALKONYA ÉS AZ ORBÁN-PUTYIN VISZONY

HVG ONLINE - VÉLEMÉNY
Szerző: Radnóti András
2017.08.26.



Ahogy Orbán külpolitikájában általában, a Putyin-találkozó esetében is minden a stílus, semmi a tartalom. Vélemény.

Augusztus 28-án ismét hazánkba látogat az orosz államfő, ezúttal a dzsúdó-világbajnokság nyitóünnepségére. Putyin, a politikai show nagymestere állítólag pástra is lép majd az eseményen. De ha már itt jár, Orbánnal is négyszemközt tárgyal majd, idén másodszor, Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta hetedszer.

Ennyi megbeszélnivalójuk aligha van. Vannak persze közös ügyek – a paksi bővítés, az akadozva közlekedő metrókocsik, a 2019-ben megújítandó hosszú távú gázszerződés –, ám ezek nem igazolják a legmagasabb szinten lényegében évente folytatott eszmecserét. Itt pedig megáll a tudomány. Spekulációk vannak: hogy Putyin zsarolja Orbánt (egy Moszkvában kallódó hatos kartonnal, egy 1994-es kompromattal, egy Gyurcsány által látott valamivel), hogy Orbán Moszkvával akarja finanszíroztatni az országot az EU-ból való kilépést követően, és hasonló zöldségek. Vagy hogy gondok vannak a paksi projekt haladásával, amiről, ha igaz, azért nem fogunk tudni, ha nem, akkor azért.

Orosz részről világos a történet. Kézzelfogható haszonra ugyan biztos nem számít Putyin – nem ringatja magát abba a hitbe például, hogy Magyarország (egyedül) megvétózza majd az Oroszország elleni EU-s szankciók megújítását –, a szimbolikus haszon viszont jelentős. Putyin belföldi közönségének a magyar kapcsolat bizonyítja, hogy az egyébként a Krím 2014-es annexiója óta eget rengető népszerűségnek örvendő putyini külpolitika nem eredményezte Oroszország teljes elszigetelődését. Az orosz lapok rendre “politikai szövetségként” hivatkoznak a magyar–orosz viszonyra, ezzel relativizálva (vagy kontextusba helyezve) azt a tényt, hogy a katonai szövetséget, amelynek Magyarország tagja (a NATO-t), stratégiai fenyegetésként említik az orosz biztonságpolitikai doktrínában.

Nemzetközileg pedig az adja a budapesti vizit jelentőségét, hogy szemléletesen bemutatja a NATO és az EU megosztottságát: felléphetnek ugyan ezek a szervezetek Oroszország expanzív ambícióival szemben, de nem számíthatnak lojalitásra saját tagjaiktól sem. Ez az “oszd meg és uralkodj” jól ismert elve, amelyet a putyini vezetés előszeretettel képvisel a külkapcsolatokban, kétoldalú megállapodások tömkelegével (köztük egy magyarral) igyekezve megtörni az EU ellenállását például a Török Áramlat néven rebrandelt, a Bizottság által egyszer már elkaszált Déli Áramlat gázvezeték ügyében is.

Magyar részről kevésbé nyilvánvaló, hogy mi motiválja a barátkozást Putyinnal. Ami halovány remény volt gazdasági haszonra az oroszokhoz való közeledésből, az az elmúlt években a szankciókkal és Oroszország meredek gazdasági lejtmenetével lényegében szertefoszlott. (Már a tízmilliárd eurós paksi hitel finanszírozása is kérdéseket vet fel Moszkvában.) Orbánnak nyilván nincsenek illúziói a magyar népesség nyugati elkötelezettségét vagy az EU-s források helyettesíthetetlenségét illetően. Egyensúlyozni próbál – ezt tudják a Kremlben is –, de nyugati elköteleződésünk fényében az egyensúlyozás állandó kompenzációt jelenthet csupán. Ahogy nyilván tudja azt is, hogy a magyar tárgyalási pozíció rendkívül gyenge, legyen szó akár gázról, akár a metróról, akár Paksról, éppen mert a vendégszeretetünkön – és annak szimbolikus jelentőségén, az egység megbontásán – kívül semmit sem tudunk adni az oroszoknak...


GORKA SEBESTYÉN MÁR NEM DOLGOZIK TRUMP MELLETT, A CSEHEK IS CSATLAKOZNÁNAK AZ EURÓÖVEZETHEZ - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.08.26.


- Macron kezet nyújtott Kelet-Európának, de Magyarországot és Lengyelországot le akarja választani arról.

- Szlovénia sem ragaszkodik Közép-Európához, ha a szorosabb EU-összefogás az alternatíva.

- Gorka Sebestyén is kénytelen volt venni a kalapját a Fehér Házban.



New York Times/Washington Post/AP


A magyar kormányszóvivő megismételte, hogy teljesen elfogadhatatlan és megengedhetetlen a holland nagykövet véleménye, miszerint egy tőről fakad a magyar vezetés és a szélsőséges csoportok kampánya. Kovács Zoltán hozzátette, hogy semmi szükség az ilyen nyilatkozatokra, sem a kétoldalú kapcsolatokban, sem pedig Európában. Ezért magyar részről határozottan visszautasítják, és azt várják, hogy Hága lépéseket tesz az ügyben. A jelentés úgy tálalja, hogy magyar részről fel vannak háborodva és visszarendelik a nagykövetet Hollandiából. Emlékeztet arra, hogy a holland diplomata bírálta a menedékkérők befogadásának elutasítását, valamint a Soros György elleni támadásokat is. Ugyancsak kifogásolta a korrupciót és a szabad sajtó elleni lépéseket. Egyben azt mondta, hogy az Iszlám Állam és a magyar vezetés hasonló módon gyárt ellenségképeket. Utóbbi kijelentés kapcsán a holland külügyminiszter az este úgy foglalt állást, hogy nem kellett volna ilyen összehasonlítást tenni. A tudósítás megemlíti, hogy Orbán Viktor, az egykori Soros-ösztöndíjas, ideológiai ellenfelet lát a pénzemberben, aki a Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül sok civil szervezetet támogat, a demokrácia, az emberi jogok és a kisebbségek védelmében.

Die Zeit

Magyarország dühösen reagált, miután a holland nagykövet idegenellenes kampánnyal vádolta meg az Orbán-kormányt. A drasztikus kritikában a diplomata szóvá tette a jobboldali nacionalista hatalom korrupcióját is. Továbbá hogy a miniszterelnök ismételten a terroristákkal állította egy sorba a menedékkérőket, a kormány folyton ellenséget keres, és ugyanazon elvek alapján kreál ellenségképet, mint a globalizálódás kárvallottjai és a vallási fanatikusok.

FT

A vezércikk szerint Macron jól látja, hogy rendbe kell tennie a francia gazdaságot, mielőtt a németekkel együtt nekilátna az unió megreformálásának, de azért nem ártana, ha Európában kompromisszumra törekedne. Ami az egyik legfőbb törekvését, a kiküldetésben dolgozó kelet-európaiak bérének és tb-járulékainak emelését illeti, nos, ahhoz a héten – eltérő mértékben ugyan -, de megszerezte az osztrákok, a csehek, a szlovákok, a románok és a bolgárok támogatását. Persze a francia gazdaságban a magas munkanélküliség okát nem az ilyen vendégmunkások számában, hanem sokkal inkább a merev munkaügyi szabályokban, a túl nagyra nőtt államban és a gyors technológiai fejlődésben kell keresni. De ettől még igaz, hogy módosításra szorul az EU vonatkozó rendelkezése.

Ám a Bizottság és főleg Kelet-Európa joggal aggódik, nehogy veszélybe kerüljön a munkaerő szabad áramlása. Macron ugyanakkor arra számít, hogy a francia közvélemény elfogadja a munkaerőpiac liberalizálását, ha azt látja, hogy Brüsszel az államfő hatására bekeményít a kiküldött dolgozók ügyében. Macron a héten látványosan elkerülte Budapestet és Varsót, ami egyértelműen abból következett, hogy helyteleníti az illiberális törekvéseket. De ettől még foglalkoznia kell a két állam aggodalmaival a külföldre vezényelt munkavállalók kapcsán. A másik fenntartás pedig mostani körútjával szemben az, hogy a cseh és a szlovák kormány a jelek szerint az esetben állna az uniós direktíva reformja mellé, ha cserében kiszállhatna a kvótadöntésből. Az elnöknek más módon kellene támogatást szereznie politikájához...

HIHETETLEN DE MÉG MINDIG DRÁGUL A VIZES VB / HETI MUTYIMONDÓ

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2017.08.25.


Kicsit bővebben a bulinegyedben uralkodó állapotokról. Tovább drágul a vizes vb – még mindig.

Átlátszó | 2017. augusztus 21.
Az erzsébetvárosi képviselő-testület június 16-án elfogadta a VII. kerületi rendőrkapitány, Kiss Szabolcs alezredes tavalyi évre szóló beszámolóját. Ennek ellenére másfél hónappal később leváltották a parancsnokot. A BRFK nem indokolta meg a lépést, de a sajtóban az terjedt el, hogy „beáldozták” a kapitányt, miután az erzsébetvárosi lakosok egyre nagyobb része elégedetlen, és nyilvánosan fellépnek a bulinegyedben eluralkodott kaotikus állapotokkal szemben. Az indulatok lecsillapítására a VII. kerületi polgármester egyeztetéseket és megoldást ígért. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó | 2017. augusztus 24.
Dr. Timár Gáborral, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetőjével beszélgetünk a Római-parton, a part egy déli pontján, nem messze a vasúti hídtól: a tanszékvezető a helyszínen kívánt demonstrálni néhány összefüggést a partélre tervezett gáttal és a nyomvonallal kapcsolatban. Interjú. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó blog | 2017. augusztus 21.
Áll a nyomozás, pontosabban a rendőrök az eddig begyűjtött adatokat elemzik, ugyanakkor a vizsgálódásra létrehozott csoport tagjai tartanak a kötvénykereskedés hátterében meghúzódó politikai száltól – ezt mondták el az Átlátszónak név nélkül szakmai körökből a letelepedési kötvényekkel kereskedő Arton Capitalnál négy hónapja történt állítólagos betörés ügyében folyó eljárásról. A szerkesztőségünk által megkérdezettek úgy vélik, egyre kisebb az esélye annak, hogy a tetteseket elfogják. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó blog | 2017. augusztus 21.
Ezt maga Seszták Miklós fejlesztési miniszter nyilatkozta, de a részleteket firtató kérdéseinkre nem kaptunk érdemi választ sem az MNV-től, sem a tornyot felhúzó WHB-tól. >> Kattints a teljes cikkért >>
Még több vizes vb:
Átlátszó blog | 2017. augusztus 21.
Először a Várkert Bazár elé akarta tenni a Müpa, de a közlekedési hatóság szólt, hogy ott akadályozná a nemzetközi hajóforgalmat. Ezért átkerült a Duna másik oldalára, és megdrágult. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó blog | 2017. augusztus 22.
„Elmúltnyolcév!” – gyakorlatilag ezt a választ kapta Hadházy Ákos (LMP) országgyűlési képviselő az orosz ortodox egyház milliárdos támogatásának aggályos felhasználását firtató írásbeli kérdésére Rétvári Bence emberi erőforrás államtitkártól. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó blog | 2017. augusztus 22.
Önkormányzati vezetőkhöz köthető alvállalkozót is bevontak a 3 milliárd forintos dunakeszi iskolaépítésbe. A projekt kivitelezője a Tiborcz-közeli Paár Attila WHB-ja és a Mészáros Lőrincék családi cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. konzorciuma. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó blog | 2017. augusztus 23.
Az állatkert eredetileg 20 milliárd forintot szánt a projektre. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó blog | 2017. augusztus 23.
A szakértői vélemények fényében M. Richárd gyanúsítottá válásának elhúzódása érthetetlennek tűnik több, az Átlátszó által megkérdezett rendőr és volt nyomozó számára. Forrásaink szerint ennek már akkor meg kellett volna történnie, amikor kiderült, hogy a vállalkozó drogot fogyasztott. Sőt, a férfinek már a baleset után őrizetbe kellett volna kerülnie, hiszen jogosítvány nélkül vezetett. Érthetetlen, hogy mégsem így jártak el M. Richárddal szemben. >> Kattints a teljes cikkért >>

 ...

LELEPLEZTE MAGÁT A MAGYAR KORMÁNY

SZTÁRKLIKK / FACEBOOK
Szerző: Bokros Lajos
2017.08.26.


Megszakítani a diplomáciai kapcsolatot Hollandiával, Európa egyik legszabadabb, leggazdagabb és az élet minőségét tekintve egyik legjobb országával komplett baromság, teljes őrültség.

Ilyen eddig csak a mesében volt. Ezzel a tökéletesen értelmetlen, sőt hazánknak iszonyú kárt okozó lépéssel leleplezte magát a magyar kormány. Most már mindenki tudja, hogy műveletlen fajankók gyülekezetéről van szó, akik folyamatosan lopnak és hazudnak.

Maradjunk most csak a hazugságoknál.

Mit mondott a művelt és halk szavú holland nagykövet? Egyebek között az alábbiakat:

1. Különbséget kell tenni menekült és bevándorló között. A magyar kormány tudatosan összekeveri a kettőt.

2. A magyar kormány világnézete és erkölcse hasonló az iszlamista terroristákéhoz: gyűlöletkeltő, kirekesztő.

3. A letelepedési kötvény több bevándorlót hozott hazánkba, mint amennyi menekült befogadását az EU kéri.

4. A civil szervezetek nem Soros bérencei, hanem a holland adófizetők pénzét költik. Ez nem belügye Magyarországnak.

5. Nincs sajtószabadság: megszűnt minden független újság, miközben az adófizetőktől elvett pénzzel kitömött lakájsajtó színvonala nulla.

6. Hollandia és az EU nem pénzelheti tovább az állami korrupciót Magyarországon. Haladéktalanul fel kell lépni ez ellen...

GYÓGYÍTHATÓ-E A HOLLAND KÓR?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
- SZABADPOLC
Szerző: Zelei Dávid
2017.08.26.


Sok mindent lehet mondani a latin-amerikai politikai életre, csak azt nem, hogy nem zajlik. Némi túlzással: szűk fél éven belül több minden történik, mint Nyugat-Európában egy évtized alatt. Az április óta fokozatosan eszkalálódó venezuelai válság ugyanis majd’ mindennap újabb és újabb – tragikusabbnál tragikusabb – színeket kap: május végi helyzetjelentésem óta (Chávez után, Armageddon előtt?, ÉS, 2017/21., május 26.) támadták már helikopterről a legfelső bíróságot, vonták blokád alá a parlamentet, tartottak látványosan meghamisított alkotmányozó nemzetgyűlési választást és hétmillió főt megmozgató alternatív népszavazást, a titkosszolgálat elhurcolta az ellenzék legfőbb arcait, történt egy sikertelen államcsíny, és ha mindez nem lenne elég, Donald Trump fegyveres beavatkozással fenyegette meg az országot.
*
Nicolás Maduro elnök kormányerői nem tudták pacifikálni az április óta folyamatosan tüntető tömegeket és az elméletben kétharmados törvényhozói többségben lévő ellenzéket, az ellenzéknek viszont nem sikerült a maga oldalára állítania Maduro erőszakszervezeteit, és nem volt képes meggátolni, hogy az elnök létrehozzon egy mindenható szervezetet. Így, bár a kamionsofőrből lett Chávez-utód hajójáról folyamatosan szivárognak el a keményvonalas chavisták (a legnagyobb név köztük kétségkívül a Kolumbiába menekült főügyész, Lui¬sa Ortega), a gazdasági gondok pedig egyre csak súlyosbodnak, a polgári engedetlenség legkülönfélébb változataira (tüntetés, sztrájk stb.) építő ellenzék békés eszközökkel képtelen elmozdítani az elnököt, a fegyveres megoldástól pedig úgy fél, mint a tűztől.
A jelenlegi helyzet döntően három alapelemből áll össze: egy gazdasági, egy alkotmányos-politikai és egy társadalmi-humanitárius válságból, a rájuk adott válaszok pedig ennek megfelelően magukban foglalják az éhséglázadások kétségbeesettségét, a politikai elégedetlenségi mozgalmak tiltakozási formáit és az antidemokratikus rendszer antidemokratikus eszközökkel való megdöntésének folyamatos kísértését.
A válság három összetevője közül a gazdasági a legmélyebb és legnehezebben megváltoztatható, mert nem csak arról van szó, hogy az ország egy kedvezőtlen világgazdasági trend (az olajár beszakadása) miatt omlott össze. Ha így lenne, minden olajállamnak romokban kéne hevernie. Sokkal inkább az okozza a gondot, hogy a magas olajár éveiben Chávezék semmit sem tettek az országot harmadszor sújtó „holland kór” elkerüléséért, hanem – részben népjóléti intézkedések révén – annak tankönyvi példáját mutatták. 

Az exportbevételekből beömlő deviza ugyanis szokás szerint felnyomta a hazai valuta értékét, így olcsóbbá vált az import, és ez tönkretette a feldolgozóipart és a mezőgazdaságot: utóbbi például 2007 és 2015 között kerek egyharmadával esett vissza. Ezt a hatásmechanizmust nevezik holland kórnak. A 2001 és 2010 között több mint négymillió fővel növekvő, a szociális programoknak köszönhetően megnövekedett fogyasztási igényű lakosságot folyamatosan importélelmiszerrel kellett táplálni, ez pedig iszonyúan megterhelte az államháztartást. Venezuela 2005-ben 25 milliárd dolláros külső adósságállománya mára 150 milliárdra hízott, amit viszont az olajár beszakadása óta nincs, aki finanszírozzon. Miután az állam a Ceaușescu-modellt követve fokozatosan minden fronton fizetésképtelenséget jelentett az államadósság törlesztése érdekében, az import öt év alatt több mint 75 százalékot zuhant, ez pedig azt hozta magával, hogy Venezuela beláthatatlan időre élelmiszer és gyógyszer nélkül maradt, miközben a hitelei egyedüli fedezetét jelentő olaj kitermelése is jelentősen visszaesett. Ez röviden azt jelenti, hogy Maduro kész éhhalálra ítélni a lakosságot, hogy elkerülje az államcsődöt, azzal ugyanis nemcsak az ország, hanem a nagy mennyiségű államkötvényt tulajdonló kormánytisztviselők személyes egzisztenciája is odalenne...

VERES PÜSPÖK A LOMBIKOKRÓL

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Endre István Simay
2017.08.25.


Az egyházaknak valószínűleg a létük kezdete óta problémát jelent a rajtuk kívül álló világ változásainak a lereagálása. Akkor is, amikor a szellemi irányítás nagy részét birtokolták. Valamint mostanában is, amikor már nem a világ közepében leledző lapos Föld híveit kell megvédeniük. Veres András győri megyéspüspök mondandóját a lombikbébi programok kapcsán akár egy ilyen reagálási kísérletként is értelmezhetjük.

Még akkor is, ha szerinte a méhen kívüli megtermékenyítés bűn. Mely véleménye alapvetően az ő személyes problémája. Lenne. Lenne, ha nem az egyházi hierarchia súlyával próbálná lenyomni a hívők torkán. Mert egy püspöktől való bűnnek nyilvánítás lehet egyeseknek a kiátkozással is határos. Márpedig Veres András szerint egy katolikus nem tekinthet másként a mesterséges beavatkozással elért gyermekáldásra, mint bűnre. Ez az általa megfogalmazott gondolatkörnyezetben még akkor is igaz, ha arra a kérdésre, hogy „Bűnben fogannak a lombikgyermekek?” csak odáig merészkedett a közvetlen válasszal, hogy „Azt el kell mondjam, hogy a lombikbébiprogram nem járható út az élet továbbadására”. Bízva abban, hogy az ilyen leterelő válaszokkal nem fogható meg jobban, mint egy angolna egy vödör takonyban. Noha valójában csak egy politikailag korrektnek hitt megfogalmazása annak, hogy a lombikbébik tulajdonképpen a fogantatásuk révén is eleve bűnösök. Mert olyan úton születtek, amely a katolikus egyház magas rangú bürokratája szerint nem járható.

Azt feszegetve, hogy mennyire is bűnös a lombikbébi programban részt vevő megtudhatjuk: „Attól függően, hogy mennyire volt tudatos részéről a döntés, ennek mértékében a bűne súlyosabb vagy kevésbé súlyos”. Amihez érdemes tudni, hogy a méhen kívüli megtermékenyítés nem egy bódult kocsmai pillanat pár perces folyománya. Papírmunkát, és elég komoly orvosi előkészületet is igényel. Időben is meglehetősen elhúzódva. Így a püspök megfogalmazása alapján minden résztvevő nagyon bűnös, mert egy ilyen folyamatot öntudatlan állapotban elég nehéz lehet végigvinni. Amikor tehát a püspök úr azt feszegeti, hogy a lombikbébi programokban részt vevők alapvetően tudatlanok, akkor elég magasan érkezik a labda. Az a labda, hogy egy katolikus püspök, aki hivatalból nem keletkeztethet terhességet vajon mennyire kompetens a gyermek utáni vágy meg-, illetve elítélésében. Mert könnyen lehet, hogy olyan, mint az elméleti úszóbajnok. Aki minden, vízben megteendő, mozdulat elméletével tisztában van. Az utolsó izomrost biofizikájáig bezárólag. De belefulladna egy sekély tóba is, mert víziszonya van...

TEHÁT MAGYAR EMBEREKET CSAK A SAJÁT KORMÁNYUK RÁGALMAZHATJA KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL? AHA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.08.26.


...Tehát minél nagyobb a pofája valakinek, minél ocsmányabb módon hazudik, annál biztosabban kijelenthető, hogy a polgárok biztonságáért él. Jajó, az értelmet keresse meg benne, akinek két anyja van. De legalább a mémgyár beindult, ez az egyetlen pozitívuma ennek az ocsmányságnak.

Közben – hogy a terrortámadások nyomán kezet dörzsölgető, minden szerencsétlenséből hasznot húzó Szijjártó-félék örüljenek – Brüsszelben egy degenerált barom késsel rontott szolgálatot teljesítő katonáknak. Remélem, megint jön a bezzegezés. Addig is: a két katona enyhén megsérült, a támadó degenerált barmot pedig lelőtték. A hatalommal semmilyen kapcsolatot nem ápoló, valóban biztonságpolitikához értő szakemberek teljesen logikusan levezették a miérteket, ezért ide rakom, hogy Londonban hasonló eset történt: a brüsszeli támadás után nem sokkal a londoni Buckingham-palotánál vettek őrizetbe egy rendőrökre támadó késes férfit. A hasonlóképpen degenerált barmot rendőrök állították meg, akkor támadt rájuk, amikor megtalálták a nála lévő kést. A két rendőr könnyebben megsérült.

Nem leszek igazságtalan, a jó hírekről is beszámolok az MTI nyomán: felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a magyar államadósság osztályzatának kilátását pénteken a Standard & Poor’s. Tavaly november óta mindhárom nagy nyugati hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategoriában van Magyarország, az S&P-nél BBB mínusz/A-3 a besorolás. A pozitív kilátás oka: csökkent a nem teljesítő hitelek aránya a bankrendszerben. Éljünk!

A bankoktól teljesen függetlenül ég a magyar közpénz. ITT egy érdekes cikk arról, hogy a milánói expó címszó alatt szintén felfoghatatlanul sok adófizetői forintnak a seggére verő Szőcs Géza költőfejedelem és nehézsúlyú mindenhez is értő újabb 400 millió forintot kapott elbaszásra. Najó, nem, még egyszer: a kulturális államtitkárság és a milánói expóbiztosság után most startupokat menedzsel a költő-politikus, aki 400 millió adóforintot kapott új hobbijára. Idézek a cikkből:

„Ha részt akarunk venni például Kínában egy infotechnológiai vásáron, csak egy telefonomba kerül, és ott vagyunk” – jelzi önmaga fontosságát Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó. A milánói expójelenlét járulékos hasznaként rengeteg üzletemberrel, tudóssal, nemzetközi vásárszervezővel ismerkedett össze. „Nemzeti ügy, hogy ezt a páratlan networköt kamatoztassuk”. Az a kurva nagy helyzet, Gézukám, hogy ezekbe a páratlan networkökbe fogunk belefulladni nemzetileg. Ami téged, a többiekhez hasonlóan látványosan és egyáltalán nem érdekel...

EBBEN A VITÁBAN A MAGYAR NÉP ÉRDEKEIT HOLLANDIA KÉPVISELI

1000 A MI HAZÁNK
Szerző: HaFr
2017.08.25.



Természetesen a magyar kormánnyal szemben. A magyar kormányt megsérthette, a magyarokat azonban aligha sértheti az igazság kimondása.

PIROS BUGYIBAN ÜZENEK HANDÓ TÜNDÉNEK

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Tóth Ilona
2017.08.26.



Elnézést kérek Handó Tündétől, amiért most piros bugyiban írom ezeket a sorokat. Tudom, az ő kollégáinak ezt nem szabad, szerencsére én nem vagyok bírósági dolgozó, és olyan bugyit viselek, amilyent akarok. És még csak arculati kézikönyv sem kell hozzá.

Amúgy, mi a jó medvetalpas fene köze van az Országos Bírósági Hivatal elnökének a dolgozók fehérneműjéhez? Tudtommal, levetkőzni nem kell ott sem, nem mindegy hát milyen színű a gatya, melltartó, harisnya? Mit képzel ez a nő, milyen jogon alázza meg az embereket – ráadásul 8 millió forintért. Ennyiért rendelte az arculati kézikönyvet, amelyből kiderül, hogy a bíróságokon dolgozók hogyan viselkedjenek, mit vegyenek fel.

Már régen tudom, hogy sok embernek elmegy a józan esze a hatalom mámorában, és buták, mint kedvenc tyúkom, a Dorottya.

Azt tudnám, milyen az erős és túlzott parfüm használat? A parfümnek illata van, a parfümnek csúfolt kutyulék pedig büdös. Na de, hogy ez a jól ápoltság ismérve legyen, az minősíti ezt az egész Handó-őrületet. Nekem is volt olyan kolléganőm, akit három kilométer távolságból is éreztünk. Szóltunk neki, aztán ennyi. Csak nem oda akarnak kilyukadni, hogy már kinézték azt a jó haver parfüm készítőt, aki majd egyen szagot csinál a bírósági nőknek?

Hadat üzennek a kócos hajnak is. Általában minden nő kis táskájában van fésű, azt meg éppen Handó Tündének illene igazán tudnia, mikor kócos, mikor szél lebbentette vagy divatos egy frizura...

AKIT GYŰLÖLNEK A CIGÁNY VEZETŐK -


MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: Unyatyinszky György
2017.08.26.



Bogdán László: A kormánynak a cigányság kérdését nem problémaként kellene kezelnie, hanem feladatként

A demokrácia megcsúfolásának tartaná Cserdi polgármestere, ha a Jobbik javaslata alapján megvonnák a szavazati jogot azoktól, akiknek nincs meg az általános iskolai végzettségük – ez nagyban érintené a cigányságot is. Bogdán László a Magyar Nemzetnek adott interjújában többek közt arról beszélt, miként állna neki a hatékony romaintegrációnak. Farkas Flórián miniszterelnöki biztosról pedig úgy véli, ő az a személy, aki a cigányság megítélésben a legnagyobb károkat okozza.

Amikor telefonon beszéltünk, említette, hogy sokan fordulnak önhöz Farkas Flórián romaügyi miniszterelnöki biztos miatt. A sajtó vagy a cigányság képviselői keresik inkább?

– Utóbbiak nem keresnek. A cigány vezetők szerintem gyűlölnek. Legfőképpen az a körülbelül ötven országos cigány vezető, akik ebben a stadionban futballoznak, és érdekeltek a jelenlegi országos romapolitika fenntartásában.

Úgy látja, nincs egy sem köztük, aki hitelesen tudná képviselni a cigányság ügyét?
– Nem ismerek mindenkit, de a cigány politikusok nagyjából fele nyilván közel áll az Országos Roma Önkormányzat vezetéséhez. Egy másik részük pedig az úgynevezett ellenzéki oldalhoz sorolható a kisebbségi szervezeten belül, de nehéz olyat említeni, aki képes volna arra, hogy ne csak öngólt rúgjon a Nemzeti együttműködés rendszerének stadionjában. Ebben a Fidesz által életre hívott rendszerben lényegében nincs semmilyen lehetősége a cigányságnak. Farkas Flórián például napjainkban a cigányság megítélésében a legkártékonyabb személy. Ő viszont nem egyenlő a magyarországi cigánysággal. Számomra egyáltalán nem világos, hogyan gondolhatja bárki is azt a Fideszben, hogy Farkas Flórián képes lesz akár egy szavazatot is tisztességesen megszerezni...

A HAZAI SZAKKÉPZÉS ANNYIRA HATÉKONY, HOGY MAGA SEM KÉR AZ ÁLTALA KIKÉPZETT MUNKAERŐBŐL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: B1blog
2017.08.26.


A nemrég újraszervezett szakképzési rendszer sajátos módon bizonyítja sikerességét. Ahogy Woody Allen sem lenne tagja olyan klubnak, amely felvenné őt, úgy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal alá tartozó szakképző intézmények sem szívesen foglalkoztatnának olyan munkatársat, akit ők maguk képeztek.Két éve már, hogy megalakultak a szakképzési centrumok Magyarországon. A lépést akkor azzal indokolták, hogy a szakmai és gazdasági egységbe rendezett szakképző iskolák összehangoltabban működnek majd, így jobban ki tudják szolgálni a munkaerőpiaci igényeket (és egyben a képzésre fordítható, jelentősebb összegű források is egy kézbe kerülnek, bár erről már akkor sem illett beszélni). Mivel a centrumok által koordinált képzések átlagosan 2 évesek,
nagyjából mostanra értek be az áldozatos munka első gyümölcsei.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően tehát ezekben a pillanatokban egy csomó csillogó szemű, jól képzett fiatal rajzik ki az alma materből, hogy piacképes tudásukat jobbnál jobb állásokban mutathassák meg. Hogy ez mégsem teljesen így van, arra az egyik, talán legkínosabb bizonyíték, hogy a képzésben résztvevő intézmények maguk sem vennének fel munkatársnak olyanokat, akik tőlük kerültek ki...

SCHILLING ÁRPÁD: "VERES ANDRÁS MEG ELMEHET A PICSÁBA!"

24.HU
Szerző: Híres ember
2017.08.26.


"Ha a természet (vagy a Jóisten) hatására, nem tudsz úgy gyereket vállalni, ahogy szeretnél, akkor hiába áll azon a szinten a tudomány, hogy ezt orvosolja, BŰNT KÖVETSZ EL, és ezért nem részesülhetsz az egyház áldásában, tulajdonképpen pokolra kerülsz."

Ezt írta közösségi oldalán Schilling Árpád, jelezve, ő nem hisz sem pokolban, sem a katolikus egyházban, de mivel

"ez a képződmény egy államilag súlyos milliárdokkal támogatott intézmény, állampolgárként felháborít a viselkedésük. Megint beleszólnak valamibe, amihez nem értenek, megint nehezítik az emberek életét, megint mérgezik a közéletet a sötétségükkel. Ha van Isten, akkor azt miért zavarja, hogy hívei boldogok? Hol olvasható az, hogy Isten tiltja a tudományt és a fejlődést?"

Veres András – gondolja Schilling – autóval közlekedik, vagyis rendre szennyezi Isten szent levegőjét, és ha hord tornacipőt, nagy valószínűséggel Ázsiában gyártottat hord, hozzájárul szegény emberek kizsákmányolásához. A rendező nehezményezi, hogy a püspök keresztényként asszisztál a menekülőkkel szemben embertelen kormány propagandájához.

"Veres András és a katolikus egyház számára problémát csak az jelent, hogy vannak emberek, akik gyereket szeretnének, és ehhez segítségül veszik a kortárs tudomány eszközeit.

Hol van az elfogadás, a megbocsátás, a SZERETET? Hol van bármi, amiért ennek az egész kereszténységnek értelme volna?"...

TOP 10 KERTÉSZ MIHÁLY RENDEZTE FILM

TIME GOES BY BLOG
Szerző: Time Goes By
2017.08.25.


Kertész Mihály, alias Michael Curtiz (szül. Kaminer Manó) (1888-1962) budapesti születésű magyar-amerikai filmes egyike volt a világ legtermékenyebb rendezőinek. Összesen  166 filmet rendezett, ebből 64-et Európa különböző országaiban, köztük Magyarországon, 102-t pedig Hollywoodban. Kertész Mihály már nagynevű rendezőnek számított, amikor 1926-ban Jack Warner invitálására Hollywoodba emigrált. Szinte minden műfajban kipróbálta magát, és mindegyikben készített is mára már klasszikussá vált filmeket, köztük a leghíresebbikét, a Casablancát, amiért el is nyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, egy rövidfilmje, a Sons of Liberty mellett. További 4 esetében jelölték még a legjobb rendezői Oscarra: Captain Blood 1935, Angels with Dirty Faces 1938, Four Daughters 1938 és a Yankee Doodle Dandy 1942.

Kertész Mihály egy budapesti kispolgári zsidó családba született, és már gyerekkorában érdeklődni kezdett a színház iránt. A Színiakadémia elvégzése után pantomimesként és színészként kezdett dolgozni különböző vándor társulatoknál, cirkuszoknál, majd némafilmekben szerepelt, és nevét is ekkor változtatta Kaminer Manóról Kertész Mihályra. Első filmjét 1912-ben rendezte Utolsó bohém címmel, amelyet további 45 Magyarországon készült film követett, de sajnos egyetlen egy sem maradt fenn teljesen. Az I. világháborúban magyar katonaként szolgált az orosz fronton, majd sebesülése után visszatért a filmezéshez. Magyarországot 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején hagyta el, amikor a kommunista kormány a filmgyárakat és stúdiókat is államosította.  
Ezután Bécsbe költözött, ami nagyon nagy hatással volt későbbi karrierjére, mivel itt megismerkedett az első vh. után erőteljesen fejlődő és népszerű stílusirányzattal, a német expresszionizmussal, amelyet aztán 1926-ban magával vitt Amerikába. Hollywoodban megint nevet változtatott, és innentől kezdve már Michael Curtizként dolgozott a Warner Brothers Filmstúdió alkalmazásában, ahol az amerikai filmjei nagy részét, köztük a legnagyobb sikereit is készítette...

ITT AZ ANGLIAI ÁLOM VÉGE?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / 
2017.08.26.


Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a rendkívül alacsony szám elsősorban annak tudható be, hogy visszaesett az Európai Unió kelet-közép-európai tagországaiból érkezők száma.

A BBC elemzését jegyző Dominic Casciani azt írta, hogy a tavaszi parlamenti választásokat megelőzően rengeteg kelet-európai munkavállalóval beszélt, és noha érezni lehetett a Brexit okozta idegességet, egyáltalán nem volt az a benyomása, hogy ők az első fapadossal haza szeretnének utazni.

Ugyanakkor a friss adatok elég jó, átfogó képet adnak a több ezer, vagy tízezer egyéni döntésről, amit a szigetországban élő uniós munkavállalók meghoztak.

A nettó bevándorlás (ez ugye a be- és a kivándorlás adatai közti különbség) ugyanis a népszavazás óta jelentősen zuhant. Míg 2016 márciusában (tehát a Brexit-referendum előtt) 330 ezer volt, addig most 246 ezer, ami három éves negatív rekord.

A brit statisztikai hivatal becslése szerint ennek a csökkenésnek a kétharmadát az uniós állampolgárok, ezen belül is leginkább a kelet-közép-európai munkavállalók adják.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy miközben kevesebben érkeznek, mint a megelőző 12 hónapban, a koráb
binál jóval többen döntöttek úgy, hogy a maguk részéről elegük volt a nagy-britanniai életből...

ITT OLVASHATÓ 

SÖTÉT VIZEK PARTJÁN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Lengyel László
2017.08.26.


...A jövő elvesztése

Értjük, értjük, válaszolta erre a választó, de mi a jövő? Értjük a ti jövőtöket, de mi a mi jövőnk? Mi a gyerekeink és unokáink jövője? Mi az országé? Lesz itt végre béke és nyugalom? Biztonság és átlátható szabályok? Lehet, hogy mégis Berlinben és Párizsban, Londonban és Linzben van a jövő? Mit tegyünk, ha az ország ura nem érti a netet, a fiatalokat, jaj, talán a jövő világát se? Lehet, hogy az egészségügyünkben és az oktatásunkban kellene látni a jövőnket, s nem a felcsúti stadionban, a budai palotában, az óriás pocakon feszülő csíkos ingben és a kolbásztöltésben? Lehet, hogy így a jövőnk a még súlyosabb egyenlőtlenség? Senki nem törődik a mi gyerekeinkkel, csak a hatalom urai a sajátjaikkal? Százezrek kezdték Európában keresni a jövőjüket, mert nem látták a magyarországi távlataikat. De 2017 tavaszáig általános volt a tanácstalanság. Talán az illiberalizmusé és a nacionalizmusé, a tekintélyelvűségé és a populizmusé a jövő, Orbán és Erdoğan, Putyin és Trump, a Brexit hozzák az új világ szabályait. Talán szétesik az Európai Unió és eljön a nemzetállamok kora. Csakhogy egymás után derült ki országról országra, hogy se a Brexit, se Trump nem hoz eredményt, se Erdoğannak, se Putyinnak nem nyílik nagyobb politikai és gazdasági tér. A korrupt tekintélyelvű rendszerek korlátai megmutatkoznak.

Nincs veszélyesebb egy rendszer számára, mint amikor elveszti a jövőjét. Amikor Brazíliában, Dél-Koreában és Pakisztánban a korrupt elnököket a társadalmi nyomás és az igazságszolgáltatási rendszer együttese lemondásra kényszeríti. Amikor Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök a lemondást választja, mert nem akar tovább menni Erdoğannal a tekintélyelvűség, a korrupció és az Európa-ellenesség útján. Amikor kongresszusi képviselők, szenátorok, miniszterek és fehér házi tisztviselők mennek szembe a felelőtlen amerikai elnökkel. Amikor a „brexiterek” kisebbségbe kerülnek és a May-kormány alig marad lábon. Az Orbán-rendszer a CEU, Soros és Brüsszel elleni kampányával és a nyíltan vállalt „miénk itt minden” arcátlansággal eldöntötte az ország jövőjét. Megüzente: nekünk van jövőnk, nektek nincs. Ezzel új várakozásokat ébresztett nemcsak a külső, ellenzéki, hanem a belső, rendszeren belüli ellenállással szemben is.

Kevés nehezebb dolog van, mint szembefordulni saját politikai oldalunkkal. Elgondolni, kimondani, hogy akikre szavaztunk, akikben hittünk, akikre az ország jövőjét bíztuk és akikért kiálltunk, csalódást okoztak, elvesztették a hitelüket. Dehogyis megy ez a csalódás végbe gyorsan és könnyen. Hiszen saját magunkkal is szembe kell néznünk. Miért és hogyan támogattuk azokat, akikkel ma már nem értünk egyet? Elveszteni Európát, szakmai hitelünket, emberi tisztességünket. Elveszteni gyerekeink megbecsülését. Te ezekkel vagy? A politikai válás különösen nehéz, ha a politikai mezőben izzó a gyűlölet: minden egyes bíráló szó, gesztus segíthet a másik tábornak. Hogyan mondhatná ki ugyanazokat a szavakat egy republikánus, amit egy demokrata mondott minden nap? Hogyan tudod úgy elmondani bírálatodat a baloldallal szemben, hogy ne segítse a jobboldalt? Tudom, mekkora belső meghasonlást okozott Gyurcsány 2006-ban a baloldalon, s mennyire nem volt könnyű kimondanom, a se Gyurcsány, se Orbán mondatot...

BÜSZKE EURÓPAI ORSZÁG - OSZT, JÓ NAPOT!

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.08.25.


– Jónapot uram. Parancsol valamit?

– Csak erre jártam, te féltökű junijós.

– Mifelénk nem szoktak csak erre járni, tisztelt uram. Ez itt egy nemzetközi szervezet.

– Tudom, vazze’, ne nézzé’ tahónak. Gondútam, megnézem, hogyan vagytok.

– Köszönjük, megvagyunk. Ha netán rátérne a lényegre… Tudja, az idő pénz.

– Benéztem, hogy lássam, mi van veletek, vazze’.

– Mondtam már uram, megvagyunk. Ha lehetne, egy kicsit konkrétabban…

– Ronda ez a függöny, vazze’. Mink odahaza nem tennénk ki ilyen szart. Az asszonynak van ízlése…

– Ön bejön ide, pénzt kér, és közben a függönyeinket szidja?

– Nem leszünk gyarmat, ércsed már meg, vazze’! Elárulnád, hogy sikerült ma ilyen ízléstelen nyakkendőt felvenned?

– Maga az én nyakkendőmmel foglalkozik? Idejön pénzért…

– Montam már vazze’, hogy épp erre jártam. És hiába ügyeskecc, nem engedek a nyomásodnak. Juszt se nem leszünk gyarmat!...

SZIJJÁRTÓ NEM A MAGYAROK ÉRDEKEIT, HANEM SAJÁT KORRUPTJAIT VÉDI A HOLLANDOKKAL SZEMBEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Pap Szilárd István
2017.08.25.


Akkor már egyenesen hadat is üzenhettünk volna Hollandiának. Az lett volna a pöpec túlreagálás Szijjártó Péter részéről, aki ma reggel jelentette be, hogy megszakítjuk a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot Hollandiával, amiért a Budapestről távozó holland nagykövet kritizálta a magyar kormányt.

Itt gyorsan jegyezzük meg, nem a magyar embereket vagy a magyar államot kritizálta a nagykövet, használta bokszzsáknak (hogy hűek maradjunk a külügyminiszteri terminológiájához), hanem a kormányt nevezte korruptnak, ami, hát lássuk be, egy olyan gondolat, amivel a magyar társadalom egy jelentős része is egyetért. Igaz, a diplomáciai kapcsolatokat velük már régen megszakította a kormány, szóval tiszta sor.

De ne menjünk el amellett szó nélkül, hogy mit is jelent ez a Szijjártó-féle izmozás Magyarország számára. Mert nem apró dolgokról beszélünk.

A rendszerváltás utáni magyar külpolitika konszenzusos stratégiai alapelve volt, hogy legfőbb szövetségeseiként tekint az európai államokra, közös szövetségi rendszerben cselekszik velük. Ez a stratégiai alapelv adta Magyarország külpolitikai tevékenységének értelmét, koherenciáját, rengeteg energia és erőforrás ment ebbe bele, és rengeteget profitáltunk is belőle. A 2010 utáni Fidesz-kormány szisztematikusan rombolta szét ezt a kemény alapot, helyére pedig nem hasonló sikerességű stratégiát rakott, hanem improvizált, izmozott. (Ráadásul, amit bejelentett - „a diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintű megszakítása” - valószínűleg nem is létező dolog, diplomáciai kapcsolatokat vagy teljesen lehet megszakítani, vagy sehogy. Nagykövetet persze vissza lehet hívni, de az meg nem ugyanaz, és nem is hangzik olyan harciasan.)...

VONABOCSIKA

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.08.25.


...A szándékolt tettek, gesztusok nem attól lesznek bocsánatosak, hogy hangosan bocsánatot kér valaki. Hanem attól, sokkal inkább attól, hogy kiérdemli. Ahogy a tiszteletet is kiérdemelni kell, és nem elvárásra, megrendelésre jár. Ha Vona Gábor valóban megbánt volna bármit, akkor nem a médiában kérne bocsánatot, hanem tettekkel igyekezett volna felmentést kérni. Elsősorban a saját lelkiismeretétől. Az országban elég sok szegény, támogatásra érdemes lakos van. Kicsik és nagyok. Csendben, és nem médiafelhajtás keretében, elmehetett volna önkéntes gondozónak egy hajléktalanszállóra. Nem egy TV-híradónyi időre, hanem évekre. Ahogy támogathatna állami gondozottakat, elesetteket, fiatalkorú bűnösöket is.

Ezzel, emberként hitelesebb lenne. Ha nem is lenne a Jobbik féligazságaira támaszkodó hatalomvágyó jelöltje. Vona a hatalmi aspirációt, és a szólamokat választotta. A bocsánatkérése hangos, de semmit sem jelentő. Nem a megbánás, hanem a hatalomvágyó, önmagát reklámozó hazugság jele. Legfeljebb.

HISZTI A TÓKÖR ELŐTT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.08.25.


A távozó holland nagykövet interjút adott a 168 óra című hetilapnak.
Az interjúban azt találta mondani, hogy a magyar kormány ugyanolyan elv mentén kreál ellenséget, mint a szélsőséges iszlám terroristák.
Kitört a Nagy Nemzeti Gyalázat, skandalum, ez a nagykövet elvetette a sulykot, ami úgy fejbeverte a külgazdasági és külügyminisztert, hogy átmenetileg le tudta küzdeni örömét afelett, hogy a magyar adófizetők szuperexpressz számára alkalmas vasúti pálya építésével akarják támogatni a Kínai Népköztársaságot.
Hát, ha valami, akkor ez értelmet ad a külgazdasági és külügyi tárca összevonásának, különösen, ha tudjuk, hogy a miniszter családja vasútépítésben utazik...
De ez a szörnyűséges atrocitás kiakasztotta, mint libát a kukoricáját dézsmáló róka látványa,
intézkedett is azonnal, határozottan és könyörtelenül - hazahívta konzultációra hazánk hágai
nagykövetét, melynek hallatán a holland király ágynak dőlt, és a miniszterelnök mataharit, vagy mit is akart elkövetni, úgy kellett lefogni...

Namármost az ex-nagykövet kijelentésével vitába szállni nem kifizetődő, hiszen az ellenkezőjét bizonyítani nemigen lehetne, egyébként meg felesleges is, hiszen ez csak egy magánvélemény, a hetilap olvasóin kívül a megállapításra viszonylag kevesen figyeltek volna fel.
Hogy mégis eldurrant Orbán agya - merthogy senki nem gondolhatja, hogy egy ilyen horderejű kérdésben a csicska dönthet - azt az egyre sokasodó kudarcok indokolhatják, hiszen első ízben találta magát a senki földjén, mint migráns a befogadóállomáson...
Valahogy vissza kellene evickélni a az európai fősodorba, de Orbán nem eszköztárának változatosságáról híres, ő mindent erőből és pofázással próbál intézni, ez esetben intéztetni.
Most talált okot és alkalmat a sértődésre, valószínűleg arra számítva, hogy Európa majd jól megvédi.
Mivel nem hülye, csak szociopata, pontosan tudja, hogy Európa vezető politikusainak túlnyomó többsége ha nyugdíjba vonuló nagykövet lenne, maga is ezt a véleményt képviselné, ezért olyan helyzetet kell teremteni, hogy a magyar választó számára úgy jöjjön le az ügy, mintha Európa Orbán mellett állna.
A Fidesznek erre jól bevált trükkje van: állít valamit, ami köszönőviszonyban sincs az eredeti állítással, aztán saját magát cáfolja vadul...

SZAGA VAN

REZEDA VILÁGA BOG
Szerző: Rezeda
2017.08.26.



„…Ám iszonyú lett volna e les – hisz a tengeri fókák förtelmes szaga orrunkat kínozva facsarta – tengeri szörnyetegek mellé ki feküdne örömmel? –, megmentett mégis, kieszelt egy nagyszerü szert is: Mindegyikünknek orra alá nemes ambrosziát tett, édesen illatozót, hogy a szörnyek rossz szaga szűnjék…” (Odüsszeia)

Szombathely, ez a hajdanvolt „nyugatkirálynője” zakatolva halad az álpolgári elkurvulás pokolba vivő biztos útján, s ebbéli evolúciójában nincs egyedül egyre csak romló országunkban, amely tele van önélzetes kis latlokkal. Ami itt van, az nem unikum, hanem konyhákban pállasztott zavaros házi kisüsti.

Van itt nekünk, a majd’ kétezer éves kövek között – amely romokat Claudius, de nem a kedvenc kávézóm, hanem Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicus, Caligula unokafivére alapította, illetve emelte coloniává – ilyen történelmi karneválunk, amely a vándorcirkusz, a kirakodóvásár és a Halloween sajátos elegye, viszont baromira büszkék vagyunk rá.

Csak úgy mellékesen, alapító atyánk térdei gyengék voltak, nem tudott egyenesen állni, feje mindig remegett. Dadogott, és beszéde gyakran zavaros volt. Amikor izgatott lett, nyáladzott és a taknya is folyni kezdett. Apokolokyntosis című művében Seneca azt írja, hogy Claudius hangja egyetlen szárazföldi élőlényéhez sem volt fogható.

Mindegy, a kezdetekkor, azaz Kr. u. 43-ban megszületett Colonia Claudia Sabariensum, amely tőlünk teljesen független tényre verjük most itt a nyálunkat. Mulatunk veszettül négy teljes napon át, félresöpörve minden gondot és mocskot, és ebbe a kategóriába a hajléktalan polgártársak is beleértendők, akiket nem láthat a városba érkező siserehad, mert turistának nevezi magát.

Most, hogy így elmeséltem az életemet, az is eszembe jut, hogy egyes magyar laktanyákban miként festették olajfestékkel zöldre a füvet, amikor a magasrangú elöljáró érkezett szemrevételezni az átnevelő táborban senyvedő öntudatos fiatalokat még a kádári időkben. Ez az álság most is élénken él, meg nem erősített városházi információk szerint a szombathelyi homelesszeket úgy takarítják el erre a néhány napra, mint hajdan Demszkyt március tizenötödikék táján...

A HOLLANDOK NEM A KORMÁNYPROPAGANDÁT SZOPJÁK - KÖSZÖNIK, JÓL VANNAK . NAGYON SZUBJEKTÍV ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ HOLLANDIÁRÓL


B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.08.25.


Közel két hét Hollandiában, és nincs kétség: a megátalkodott flamandok nem a magyar m1-ből tájékozódnak. A nagykövetség leépítését pedig senki nem fogja észre venni: akkor is impotensek, ha teljes a létszám a külképviseleten.

A nyár elején nyílt alkalmunk közel két hetet eltölteni Hollandiában, egész konkrétan Amszterdamban kaptunk egy kölcsönlakást – úgy élhettünk tehát, mint a helyiek, közelről láthattuk a Nyugat alkonyát, a migránsterrort, a no-go zónákat, az érték-vesztett, széthullott társadalmat - plusz helyi specialitásként a fűtől szétcsapott tömegeket és a legális prostitúció miatt erkölcstelenséget.

Ottlétünk során alkalmunk volt napokon át sétálni, barangolni, céltalanul lődörögni Amszterdamban. Az eredmény - fájós lábaktól eltekintve –: bármerre is kanyarodtunk, bármennyire is eltávolodtunk a belvárostól, egyetlen no-go zónát sem sikerült találni. De még olyan zugot sem a városban, ahol hajnali kettőkor ne éreztük volna magunkat biztonságban. Pedig rendőrt két hét alatt talán kétszer láttunk összesen.

Láttunk viszont színes embereket: a feketétől a fehérig minden bőrszín megjelenik a holland utcákon. Akadnak köztük láthatóan mohamedánok is – mégsem teperi le őket se a köznép, se a közrend őrei. Azt nem tudjuk, nekik mi jár a fejükben, de azt igen, hogy épp úgy dolgoznak a szupermarketek pénztárában, mint a villamoson vagy a múzeumokban. Azt se vettük észre, hogy miattuk kevesebb lett volna a keresztény templom a városban. Magyar, királyi tévén edződött agyunk értetlenül állt a jelenség előtt.

Ahogy azt sem tudtuk észre venni, hogy épp bealkonyult volna a Nyugatnak. Amszterdam pont nem a fogyasztás temploma - néhány utcától eltekintve alig akad a mindennapi élethez szükséges áruk beszerzéséhez kellő bolt. És a kínálatot sem érdemes a magyarhoz hasonlítani. (Igaz, más holland városok bővelkednek az üzletsorokban, plázákban, így nem általánosíthatunk az amszterdami tapasztalatok alapján.) Azt azonban nagyon nehéz lett volna nem észre venni, hogy a tömegközlekedés másodpercnyi pontossággal működik, a várost üzemeltetők kedvesek és megértőek a turisták összes nyűgjével szemben. A határok nagyon világosak a helyes és a helytelen között - ez pedig egyértelműen megkönnyíti mindenki életét.

Hollandia nem véletlenül a liberális demokráciák egyik ikonja: polgárai számára egyértelmű, világos és stabil szabályrendszert állít fel, amelynek keretein belül mindenki úgy törekedhet a boldogságra, ahogy azt a legjobbnak gondolja. A lényeg újra: a szabályok világosak és mindenkire egyformán érvényesek. (Milyen jó Mészáros Lőrincnek és barátainak, hogy nem oda születtek.)...

ELHUNYT PATAKI FERENC

BUDAPEST BEACON BLOG
Szerző: Szegő Péter
2017.08.25.


Életének kilencvenhetedik évében, péntek reggel elhunyt Pataki Ferenc fejszámolóművész.

Pataki Ferenc 1921. január 20-án született Dombóvárott. Amikor 1926-ban még korona volt, de már megszületett a döntés a pengő bevezetéséről, oda-vissza fejben átváltotta a pengőt koronára és vissza. (12 500 volt a váltószám.) Hatévesen már Lakner Artúr gyerekszínházában lépett föl rendkívüli képességével.

Szülővárosában, az Esterházy Miklós Nádor Reálgimnáziumban érettségizett. Orvosi egyetemre akart menni, de zsidó lévén, a numerus clausus miatt nem mehetett, így Budapesten járt zeneiskolába: hegedült és harmonikázott.

Visszaköltözött Dombóvárra, ahonnan 1942 októberében behívták munkaszolgálatra Sepsiszentgyörgyre, majd onnan Ukrajnába került. Megszökött, partizánkodott, majd Kárpátalján 1945 májusában szovjet hadifogságba került. Közben családja jelentős része – beleértve szüleit és apai nagyszüleit – Birkenau gázkamráiban végezte. Megszökött a szovjet hadifogságból is, de Csapnál elfogták és csak 1947-ben, kalandos körülmények között került vissza Magyarországra. Artistavizsgát tett Budapesten, és hivatásos fejszámoló lett, egy egész ország ismerte, és rendszeresen föllépett külföldön is.

Még nyolcvanon túl is vállalt föllépést. Egy, munkatársunk által 2008-ban vele készített interjúból az derül ki, hogy szellemi frissességét teljesen megőrizte.

Pataki – Dombóvár díszpolgára, számos kitüntetés birtokosa – kétszer nősült. Első, 1949-ben kötött házassága felesége korai, 1963-as elhunytával ért véget. Pár év múlva ismét megnősült.

A most elhunyt fejszámolóművészt felesége és első házasságából származó két lánya gyászolja.