2017. szeptember 26., kedd

NAGYVONALÚ AJÁNLAT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.09.26.


Megvan a mesterterv.
A Birodalmi Lépegető közkincsé tette az új tervet, mely annyira hasonlít a régire, mondhatni egypetéjű ikre, hogy még szülőatyja sem tudja megkülönböztetni tőle.
Mondhatnánk azt is, hogy Botka lepetézett, de az igazság az, hogy itt a választó teszi ezt éppen, rettenetes megilletődésében.
Ami a lényeget illeti, azt mondja Botka, hogy odaadja a listás helyek felét a többi, Orbán-ellenes pártnak a közvéleménykutatási eredmények arányában, de persze Gyurcsány nem játszik, ez is az egyszemélyes tömegmozgalom eleganciájának része.
És hát természetesen a Jobbikra sincs szükség, mondjanak bármit is, nem hiszünk nekik - ez pedig a jobboldal eszetlenségének szolgai átvétele, - mondjanak a komcsik bármit, mi nem hiszünk nekik...
Így alakítható ki leghatékonyabban az akcióegység.
A cukrosmadzagot egyedül a liberálisok eszmevezérelt (NER) vezetője nyalta meg, habár feleslegesen - egy ilyen jövőbeni együttműködést a szocialisták traktora egyedül is képes elboronálni, nem kell ehhez a liberális jellemóriás...

Nekem már ez az "odaadja" is nagyon tetszik, olyan rettenetesen demokratikus, mígellenben a felszeletelendő lista minden néphülyítéssel ellentétben nem közös lista, hanem az MSZP - ha jóindulatú akarok lenni, és miért is ne - Botka listája.
Érdekes, hogy ez a tenyeres-talpas mennyire be van oltva a demokratikus módszerek ellen, valószínűleg városvezetési gyakorlatából indul ki.
Még senki nem világosította fel, hogy amíg a polgármesteri hivatal seggnyalóinak fizetését ő állapítja meg, addig egy ilyen pártközi együttműködés létrehozóinak fizetését a tagságuk, leszámítva azokat, akik a prémiumot Orbántól kapják.
Így aztán nem törik össze magukat az iparkodástól, hogy helyeseljenek neki, és így soha nem fogja összeterelni őket, főként nem a saját aklába.
A stílusa emlékeztet annak az őrmesternek a stílusára, akit kiküldtek a hadgyakorlaton meghalt katona feleségéhez, tapintatosan közölni a halálhírt:
Özvegy Kovácsné?
Nem. Én Kovácsné vagyok ugyan, de nem özvegy, csodálkozott a feleség a nyitott ajtóban.
Azt maga csak gondolja, mondta az őrmester, nem a lófaxt nem!
Az elefánt a porcelánboltban prímabalerina Bokához képest...

ITT AZ IDEJE MEGÁLLÍTANUNK BRÜSSZELT

KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: Karvalyok Földje
2017.09.25.


Politikusaink és haverjaik nagyságrendekkel szegényebbek lennének az uniós támogatások nélkül.
Vajon egyszer megtudjuk, valójában hány milliárdot buktak az adófizetők az uniós projekteken? És arra fényt derít bárki is, melyik döntési pozícióban lévő politikus (meg a strómanja, rokona, haverja, beosztottja) mennyit is tett ebből zsebre?
Kizárt dolog, hogy annak idején aki kitalálta a szegényebb régiók gazdagabbak általi finanszírozását (felzárkózás elősegítését) az gondolta volna, hogy ezzel egy olyan országot, mint Magyarország valójában romlásba dönt. Bármi is volt a szándéka, az csak minimális százalékban valósulhatott meg – egyszer talán még korrekt, tényeken alapuló elemzések még azt is bebizonyíthatják, bizony gazdaságunk jobb helyzetben lenne, ha egy fillért sem kaptunk volna odakintről.
Mi is a gond?
Először is, a beáramló pénz csak nagyon kis hányada jutott el oda, hogy tartósan szolgálja a GDP emelkedését. Az, hogy letérkövezünk egy teret, majd pár év múlva újra, mert nem tetszik a mintája (valójában az új polgármester feleségének térkőgyára van, kell a megbízás), a fejlődést nem igazából segíti, főleg ha a polgármester feleségénél a túlszámlázásból realizálódott haszon horvátországi nyaralóban vagy éppen ausztriai panzióban realizálódik. A csókos kivitelező nem forgatja vissza a hasznot a saját cégébe, minek? Még a legsilányabb termékét is felszívja a kapcsolati hálón keresztül kapott munkák tömege, az ezeréves gépek is jók, amíg ki nem lehelik a lelküket, az innováció csak valami misztikus maszlag, ahogy a termelékenység növelésére és termékfejlesztésre sincs szükség amíg a férj a mézesbödön közelében tartózkodik. A sokszoros haszonnal eladott ócska térkő garantálja, hogy a cég normális piaci viszonyok között még véletlenül se legyen piacképes, aztán ha majd kiesik a pikszisből a polgármester, lehúzzák a rolót, kész, ennyi volt, így működik a selyemzsinóros társadalmunk.
Ha valaki konkrét példát szeretne, ott van a sárazsadányi vízi központ, ami mára már az enyészeté, pedig az installáció nem is olyan régen 60 millióba került a 240 főt számláló faluban. Az, hogy valaha hozott-e akár egyetlen forint hasznot az ott élőknek, arról biztos van, akinek van fogalma, mindenesetre nem olyan adat, amely könnyen elérhető lenne bárhol is. Ahogy az is kérdéses, valaki kiszámolta-e akár egyszer is, mennyibe kerül a vízi központ éves fenntartása, netalán mi van akkor, ha jön egy komolyabb árvíz, ki és miből állja a javítás költségét? Ami ugyebár mégsem tekinthető vis maiornak egy olyan létesítmény esetén, amelynek már a nevében is ott van, vízi központ. Azonban a szemérmetlen pénzpazarlásnak ezzel még nincs vége, épült itt sok más is hasznos dolog is, például
  • kerékpáros cross pálya 6,35 millió Ft
  • magaslati fejlesztőpark 18,739 millió Ft
  • ügyességi kerékpáros tanpálya 15,15 millió Ft
  • mozgáskorlátozottak számára is elérhető képességfejlesztő játszópark 5,334 millió Ft.
Mindez egytől egyig olyan fejlesztés, amely egy normális országban úgy vonzaná a turistákat mint légypapír a legyet, de Magyarország ugyebár nem normális ország. Sőt. Nálunk az ilyen fejlesztések szupertitkosak – még a Wikipédia Sárazsadány oldalán is csak a református templom szerepel, mint látnivaló, semmi más. A sarazsadany.hu sem fecseg sokat, mi is történik messze Budapesttől a Bodrog partján, utoljára 2013 októberében tettek fel hírt az oldalra, akkor is csak azért, mert egy uniós pályázat ezt megkövetelte. De nézzünk a szívünkbe, vajon kátyús, tengelytörő úton, kiszolgáló létesítmények (WC, büfé, esőfogó, stb.) és személyzet hiányában van olyan ultra kalandkedvelő család, amelyik elzarándokolna a világ végére? Valószínűleg még annak is több haszna lett volna, ha a munkanélkülieknek építenek egy nappali melegedőt meg kiglancolják a nyugdíjasklubot...

JÖTT A SZÉLSŐLIBERÁLIS CSÁVÓ, ÉS MÁR MEGINT MIT MONDOTT A ZSIDÓKRÓL? - KRITIKA ALFÖLDI RÓBERT HEGEDŰS A HÁZTETŐN-ELŐADÁSÁRÓL

INDEX - KULTÚRA
Szerző: KOVÁCS BÁLINT
2017.09.26.



Mennyire abszurd az a világ, amelyben egy népszerű musicalt megrendező színházi alkotó nem tud egyszerűen csak a színpadra vinni egy előadást, mert, mint egy áttetsző, de azért zavaró függöny, ott vannak előtte a tőle szinte teljesen független elvárások, előítéletek? 
Hogy
most aztán jön a liberális, sőt szélsőliberális alkotó, ínyenceknek egyenesen A Zsidó, lássuk, mit csinál.

Vagy ne is lássuk, hiszen – ahogy Stohl András mondta egy interjúban – bizonyos rendezők neve hallatán a helyi lap elzárkózik attól, hogy egyáltalán tudomást vegyen a produkció létéről, nemhogy még cikket is közöljön róla.

Különösen röhejesnek tűnik ez, ha az ember ki tud egy kicsit szakadni Magyarország jól bevált automatizmusai közül, és úgy néz rá Alföldi Róbert Hegedűs a háztetőn-rendezésére, mintha soha nem is hallott volna a magyar művészek politikai alapú beskatulyázásáról. Mert akkor az ég adta világon semmi különöset nem lát, csak azt, ami elvileg a legtermészetesebb dolog a színházban: hogy egy rendező találkozott egy színdarabbal, úgy érezte, az valami ma is fontos dologról szól, úgyhogy megrendezte, ráadásul úgy, hogy ezek a fontos dolgok eljussanak a nézőkhöz is, hátha elgondolkodnak rajta egy kicsit. Ennyi. (És abba most ne menjünk bele, baj lenne-e egyáltalán, ha valamilyen politikai állásfoglalás is kiolvasható lenne a darabból, és hogy elfér-e ilyesmi a színház lehetőségei között.)

És Alföldi szerint a Hegedűs a háztetőn annak ellenére, hogy az első két órája egy vidám, vicces, kedves, nagy slágerekkel teli zenés-táncos mulatság, igenis olyan dolgokról szól, amikről érdemes beszélni. Sőt, szerinte – és ezzel legkésőbb utólag vélhetően az előadás összes nézője is egyetért – nem is csak az utolsó, sokkal sötétebb és baljósabb egy órában van miről beszélni, de már ebbe a az úgynevezett könnyű részbe is szorult pár mélyebb gondolat...

AZ EU-INTEGRÁCIÓ: AMIKOR A FAGYI VISSZANYAL

HVG ONLINE - VÉLEMÉNY
Szerző: RADNÓTI ANDRÁS
2017.09.26.


Két nappal a német választások után a megújuló EU-nak nem annyira a tartalma, mint inkább a formája a fő kérdés. Visszaüthet az eurofób retorika, ha az EU külső körébe szorulunk a reformok után. Vélemény.

Európában eluralkodott az érzés, hogy történelmi lehetőség áll előttünk. Az EU félig-meddig kilábalt a gazdasági válságból, újra dinamikusan növekszik. A migrációs nyomás részben a Törökországgal kötött megállapodásnak, részben a közel-keleti folyamatoknak köszönhetően – legalábbis pillanatnyilag – alábbhagyott. A Brexit-tárgyalások gyors elakadása sok reményre nem ad okot, de – mint Theresa May múlt heti beszédéből kiviláglott – még néhány év laufot alighanem adnak maguknak a felek. Közben pedig – és ez talán a legfontosabb: a hangulati elem – az egy évvel ezelőtt borús előrejelzések sorának talajt adó populista hullám alábbhagyott.

A zöld győzelemmel az osztrák elnökválasztáson, a liberálissal a holland választásokon, főleg pedig Emmanuel Macron májusi megválasztásával pozitív energia öntötte el az EU-t. Itt van tehát a lehetőség, szűrik le a tanulságot Nyugat-Európában, hogy huszárvágások sorával megoldják azokat a strukturális problémákat, amelyeket a válságok felszínre hoztak. Ez praktikusan mélyebb integrációt jelent egy sor területen, így a pénzügyekben, a bevándorlásban, valamint a kül- és biztonságpolitikában. Elvégre – teszik hozzá közhelyesen – az európai integráció minden löketét egy válság adta.

Azonban hiába látszik erősnek a Macron–Merkel-tandem, kezdettől egy sor praktikus vita feszíti a kapcsolatot. Ráadásul a berlini koalíciós tárgyalásokbanis fontos nézeteltérések jöhetnek felszínre az EU reformjával kapcsolatosan. Macron javaslatainak jelentős része, így például a nagy, különálló eurózónás költségvetés és pénzügyminiszter a fontolva haladó németeknek túl sok, túl gyors. A liberális FDP, Merkel egyik valószínű koalíciós partnere erőteljesen ellenzi az eurózóna-beli kockázatközösség új formáit.

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker reformjavaslatait, különösen a nemzetek feletti kormányzást megvalósító Bizottság és a nemzetek közötti egyeztetés fórumául szolgáló Tanács elnökségének összevonását szintén gyanakodva szemlélik Berlinben. Németország egyfelől az EU-beli autoritása megkérdőjelezésére érzékeny, másrészt a rosszabbul teljesítő déli tagállamok szubvencionálását szeretné elkerülni.

Hogy tehát az európai integráció milyen lépésekkel halad előre az elkövetkezendő hónapokban és években, jórészt attól függ majd, hogy Macron és Juncker javaslatai közül mi megy át Berlinen, illetve, hogy az új német kormány milyen saját kezdeményezésekkel rukkol elő. Egyelőre csak javaslatok vannak — és a koalíciós tárgyalások bizonytalansága ellenére mindent eluraló érzés, hogy most haladni kell az integrációval. Azért kell, mert a magországokban érzik, amire Orbán is gyakran rámutat: Európa nem elég erős. Sem ahhoz, hogy hosszú távon versenyképes maradjon, sem ahhoz, hogy a tömeges bevándorlás jelentette kihívásokat hatékonyan kezelje. És ahhoz sem, hogy a növekvő orosz befolyással és globális instabilitással felvegye a kesztyűt, amikor az amerikai biztonsági garancia gyengülni látszik...

AZ ELLENZÉK ALKALMATLAN. ÚJ REMÉNYEKNEK KELL TERET NYITNI

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.09.26.


Az ellenzék könnyű, mint a pelyva. 1. Fontosabbak nekik a pártjaik külön-külön, mint Orbán legyőzése, pedig a pártjaikban nincsen semmi értékes vagy megőrzésre méltó, ideértve a legújabb pártokat is. 2. Nincs, mert egyiknek sincs a társadalmi kompetenciáinkkal számoló, organikus magyar modernizációs programja, amely illeszthető volna egy érzelmileg átélhető, legitim narratívába. Ronda mondat, de benne van annak az ellenzéki nem-tudásnak a kritikája, amely azt hiszi, hogy klisékkel, receptekkel, formalizmussal, -- ez most a csúcs bölcsesség: "ügyek mentén", öööö, fiatalosan, pragmatikusan, a.m. vakon, semmit nem tudva és nem értve -- fenntartható pályára lehet állítani az országot a mai politikai közegben, az etnicista jobboldallal versenyben. Nem mintha sokkal jobbak lehetnének barátibb közegben sem, mert az évszázados teendők tükrében teljesen mindegy, hogy Orbán itt van, vagy nincs. Orbán nem jelenthetne problémát, ha tudnák, mi a feladat, mert a feladat adná a megoldást, és adná a választók megszólításának módját.

A hazai boldogulás egyetlen koherens útja az EU-párti modernizációs nacionalizmus lehetne, amely az EU-hoz követelést és kihívást intéz a nemzeti érdekű modernizáció érdekében, a magyar tudás és versenyképesség felzárkóztatására. A nemzetért vívott konfliktusoktól nem tekint el, viszont azokat termékenyen játssza le. Az EU egységesülésében csak úgy szabad részt venni, hogy addig gondoskodunk a ránk bízott magyar kultúra és össz-kompetencia jelentős megerősítéséről, ami nem megy csak az euró, csak az uniós intézményrendszer, csak a "közös politika" (sogenannte szolidaritás) melletti "kiállással". A felkínált (lásd Juncker-féle) keretekbe belépni nem nemzeti választás, és ami még rosszabb, nem okos válasz a magyar nemzet előtt álló kérdésekre (még ha okos is a már eleve versenyképes magyar embereknek)...

FIGYELEM, FELKAVARÓ SZAVAK KÖVETKEZNEK

LENDVAI ILDIKÓ BLOGJA
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2017.09.26.


Gyengébb idegzetűek jobb, ha már itt abbahagyják az olvasást, t.i. felkavaró szavak következnek: Orbán Viktor azt mondta, hogy nincs elég ereje. Neki. Nincs. Hát mivé leszünk így?

Pénteki rádióinterjújában megkérdezték tőle, miért van szükség az újabb nemzeti konzultációra, hiszen a kormánynak van felhatalmazása politikája képviseletére. A válasz: "Nem az a kérdés, hogy van-e felhatalmazásom, hanem az, hogy van- e elég erőm, és a válaszom az, hogy nincs".

Nem akarom fokozni a pánikot, de a szóvivő az egész kormányról hasonló diagnózist állított fel, mondván, a helyes válaszok adhatnak majd "energiát és felvértezést a kormányzatnak". Most izgulhatok, mi lesz, ha a konzultálók nem elég jól felelnek, és itt marad szegény kormányunk energia és vért nélkül.

Nem tudom ugyan, a vért elég lenne-e a jó kormányzáshoz. Arról már kaptam felvilágosítást, hogy a szemöldökcsipesz nem elég, fene tudja, a vérttel mi a helyzet. (Csipeszem már volt, vértem viszont még soha.)...

ÍGY NEHEZEN FOG FELKÖLTÖZNI A KORMÁNY A VÁRBA

444.HU
Szerző: haszanz
2017.09.26.


Miközben Orbán Viktor új munkahelyének kialakítása halad a Várban, a Belügyminisztérium felköltöztetése megakadt. 

Az elképzelés ugye az, hogy a Belügyminisztérium is a Várba költözik, mert egykor volt a Várban Belügyminisztérium. A BM egy nagyobb, az Úri utca-Országház utca között lévő, 20 ezer négyzetméteres tömböt foglalna el, illetve az Országos Villamos Teherelosztó egykori, üresen álló épületét, amit előbb le akartak bontani, mert nem illik a Vár milliőjébe, de aztán mégis megkegyelmeztek neki. Ez plusz 4800 négyzetméter.

És építenek egy új szárnyat, ami összeköti a Kapisztrán téren az Országház utcai és az Úri utcai tömböket.

Akadt viszont egy bökkenő. Az új épületek átalakításának megtervezésére és a kivitelezésre kiírt pályázatra nem jelentkezett egyetlen egy cég sem a Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztatás szerint. Pedig meghívásos pályázat volt...

ELDÖNTÖTTÉK, A KÜLFÖLDÖN ÉLŐKNEK IS JÁR MAJD A BABAKÖTVÉNY

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.09.25.


Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amelynek alapján a babakötvényt 2018-tól megkaphatnák az ideiglenesen vagy tartósan külföldön élő magyar állampolgárságú vagy magyar igazolvánnyal rendelkező szülők gyermekei is. Egy évvel kitolják az egyetemista gyedet, jön a családbarát év. 

Mintha a határon túl magyarok kegyeit újabb intézkedéssel igyekezne biztosítani a kormány. A magyar igazolvánnyal rendelkezők ugyanis gyermekenként 42,5 ezer forintos életkezdési támogatást kaphatnak majd, de valószínűleg Start-számlát is nyithatnak, vagyis: rájuk is kiterjesztik a babakötvényt. A Magyar Közlönyben már megjelent az a kormányhatározat (1691/2017. számon), amiben a nemzetgazdasági minisztert és az emberi erőforrások miniszterét kötelezik arra, hogy készítsék elő az ehhez szükséges törvénymódosítást.

A kormányrendelet szól még az egyetemistáknak járó gyermekgondozási díj időtartamának egy évvel kitolásáról, a bölcsődefejlesztési program folytatásáról, de arról is, hogy 2018-at a családok évének nyilvánítják a „családbarát közgondolkodás széles körű elterjesztése érdekében”. Emellett azonnali (még a 2017-es költségvetést terhelő) 162,5 millió forintos juttatással létrehoznak egy „családkutató” intézetet. Ennek a határon túli magyarság vizsgálata is a célja.

Pontosan egyébként csak annyit jeleztek már, hogy a cél: 2018-tól az ideiglenesen vagy tartósan külföldön élő magyar állampolgárságú vagy magyar igazolvánnyal rendelkező szülő gyermeke után is igénybe lehessen venni az életkezdési támogatást. Ezzel amúgy nemcsak a mostani kormány szavazóbázisának számító határon túliaknak, hanem a nem igazán ebbe a körbe tartozó (amit a szavazás megnehezítése is mutat) külföldön dolgozóknak is kedvébe járhatnak...

KURUCOK ÉS HONVÉDEK

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2017.09.25.


A napokban több eszmefuttatás szól arról, hogy a magyarok azt jobban szeretik, ha hazudnak nekik, ha a hazugságba belehalnak is, mintha az igazságot hallanák, ami fájdalmas ugyan egy ideig, de aztán elmúlik, és minden rendben lesz.

Egy Sebastian Franck nevű, Bavariában, azaz a mai Bajor Szabadállamban 1499-ben született német (úgynevezett) szabadgondolkodó írta le a mondatot: mundus vult decipi, ergo decipiatur, azaz a világ azt akarja, hogy becsapják, úgyhogy be is csapják.
Nem magyar szokás. A kollektív butaságnak és a dühítő öncsalásnak az a mértéke, ami erre és csakis erre a népre jellemző kisebb mértékben 1711., nagyban és ijesztően elterjedve 1849. óta, az persze valóban kirí a nemzetközi átlagból, de a mundus vult decipi mindig érvényes megállapítás volt és az ma is. Hogy csak egyetlen példát mondjak, a világnak az atlanti térségbeli része kis híján kétezer éve hagyja magát becsapni a kereszténység ájtatos szövegével. Nem kis részben azért, mert a kereszténység felsőbbrendűnek képzeli magát, ezért a büdös bunkó "keresztény" is azt képzeli, ő többet ér, mint egy nem keresztény. Teszi ezt azzal az aljas feltételezéssel, hogy Jézusnak ehhez lehet bármi köze. Azzal senki sem foglalkozik, hogy amit a papok ígérnek, az a legaljasabb szemfényvesztés, mert bizonyosan nem kérhető számon.
Van még sok ehhez hasonló, de a győztes kuruc és a szabadságszerető, valamint legalább annyira győztes 48-as honvéd romantikájához hasonlóan hazug és kártékony önámítás sehol nincs az atlanti térségben...

SÍPPAL, DOBBAL, PAPAGÁJKOMMANDVAL

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: SOMFAI PÉTER
2017.09.26.


Egyre nagyobb a politikai zaj, és még tovább erősödik majd, ahogyan közeledünk a választásokhoz. Akit ez zavar, majd lehalkítja a „vevőkészülékét”, felhangosítja a világ egyéb „zajait”, ezzel próbálva elnyomni azt a másikat. Közben szép számmal vagyunk, akik alig várjuk, hogy kiszűrjük ebből a politikai hangzavarból a hozzánk szóló üzeneteket.

Innen nézve azoknak van igazuk, akik nem akarnak közömbösek maradni a politikai pártok üzenetei iránt. A jövő tavaszi választás tétje most mérhetetlenül nagyobb a korábbiaknál, nem egyszerűen az a kérdés, hogy balra vagy jobbra tart majd az ország szekere, hogy működik-e a demokráciákban szokásos váltógazdaság. Orbán vagy Európa; autokrata diktatúra vagy liberális demokrácia; fékek és ellensúlyok nélküli kormányzás, vagy európai jogállamiság.

Hogy milyen üzenetek jutottak el eddig az én „készülékemig”? A Fidesz „vért és háborút” üzen. Háborút Brüsszellel egy idejétmúlt nemzetállami eszme jegyében. Síppal, dobbal, kereplővel igyekszik elűzni egy idős pénzember gonosznak vélt szellemét. Hazugsággal,
idegenek millióinak feltételezett beözönlésével akar félelmet és gyűlöletet kelteni mindenki iránt, akinek más a vallása, a bőrszíne. A kelleténél többen vannak, akiknek erre az üzenetre vár a füle. Az enyém nem.

A szélsőjobb farkasa báránybőrből üzen jó hangosan rendet, biztonságot, igazságtételt. És jó ideig be nem váltható reményt: majd ők elérik, hogy a kontinensen mindenki azonos bért kapjon azonos munkáért. Már az is komoly eredmény volna, ha ez megvalósulna az ország nyugati és keleti felében dolgozók esetében, de erről nem beszélnek. Mindenkivel hajlandók összefogni, mondják hangosan, hogy e mögül ne hallatsszon ki a valóság: kommunisták, cigányok és zsidók kíméljenek!...

ÉS AKKOR A PUSKÁS AKADÉMIA LETÉRDELT A HIMNUSZ ALATT

24.HU - POSZT ITT
Szerző: DÉVAI LÁSZLÓ
2017.09.26.


Az NFL alapszakaszának harmadik fordulója tele volt remek meccsekkel. Nyert csapat utolsó másodperces mezőnygóllal, fordított csapat az utolsó másfél percben, és két alkalommal is csak hosszabbítás után dőlt el a mérkőzés.

A világ sport- és politikakedvelő fele most mégsem az eredményekről beszél, hanem a meccsek előtti himnuszról. Pontosabban arról, ki és mit csinált, vagy mit nem csinált alatta.

Donald Trump szombaton tett megjegyzést a térdelős demonstrációk ellen. Szerinte, aki így cselekszik, az nem tiszteli az amerikai zászlót. Az elnök arra biztatta az NFL-csapatokat, rúgjanak ki minden térdre ereszkedő játékost. Az elnök szavai után vasárnap tiltakozási hullám indult a ligában, rengetegen tettek hitet a térdelő társaik mellett, a csapatok zöme egymást átkarolva állta végig a himnuszt.

Sokak szerint ez a viselkedés elfogadhatatlan, ugyanis a csapatok visszavonhatatlanul beviszik a politikát a sportba.

A valóság ezzel szemben inkább az, hogy az NFL-csapatok pont hogy megvédték magukat attól, hogy a politika aktívan is megjelenjen a pályákon. Hiszen annál nincs erőszakosabb és nyíltabb nyomásgyakorlási kísérlet, minthogy maga az elnök szólítja fel a tulajdonosokat, hogy rúgjanak ki játékosokat csak mert békés módon kifejezik a véleményüke
t...

MENNYIRE MEGALÁZÓ, MENNYIRE MÉLTATLAN EZ AZ EGÉSZ


KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H.A.
2017.09.26.


Igen, ő itt Rozika néni. Ritkán fordul elő velem – de most éppen igen -, hogy egy felvétel annyira kiborít, és másnap is kísért, és az idő múlásával sem tudom elfelejteni. Nem annyira az értetlenség és a düh érzése kínoz, mint inkább valami őszinte sajnálattal vegyes szomorúság. Az a baj, hogy pontosan értem. És ez a felismerés alighanem ijesztő.

Rozika néni visszaeső őstehetség. Felejthetetlen Echo Tv-s szereplésének emléke ma is egy tál hideg borsóleves erejével száguld végig a hátamon. Sokkal rosszabb, hogy Rozika nénin azért nem lehet egyszerűen túllépni, mert nincs egyedül.

Rozika néni sokadmagával lelkesedik bele egy olyan világba, amiből semmit nem ért. Mert soha senkinek – aki ebben az országban politikai hatalomra került az elmúlt lassan 30 évben – nem volt érdeke Rozika nénit felnőttként kezelni.

Ezért Rozika néni most itt tart, és nem csak a sírnivalóan hamis hangját (titokban remélem, gyereke(i) megfoganása pillanatában nem énekelt), valamint a Szőcs Géza költőfejedelmet idéző kínrímeit érzem méltatlannak, hanem ezt az egész abszurd-groteszk-bizarr produkciót. Amelynek színvonalát a háttérben asszisztáló biodíszletek méginkább súlyossá teszik. Bár annál semmi nem súlyosabb, hogy ezt a vérkínos jelenetet valaki fontosnak tartotta megörökíteni...


KOHÓBAN VÉGZI A DUNA ARÉNA LELÁTÓINAK EGY RÉSZE

ZOOM.HU
Szerző: CSEPREGI BOTOND - VERES VIKTOR
2017.09.26.


Hulladékként vették meg az úszópalota egyes részeit, erősítette meg az a cég, amelynek a telepére szombaton kamionokkal szállítottak a szerkezetdarabokat. Azt viszont nem árulták el, kivel szerződtek.

A Zoom.hu számolt be róla, hogy szombaton a Duna Aréna lebontott szerkezetének fémelemeit egy hulladékkezelő vállalkozás csepeli telepére szállították. Annak ellenére, hogy az építés során Fürjes Balázs kormánybiztos azt ígérte, hogy a vizes-vb miatt felépített ideiglenes lelátókat százszázalékosan újrahasznosítják.

Üzleti titkok

Elértük azt a céget, az Inter-Metal Recycling Kft.-t, amelynek a telephelyére szállították az úszópalota elemeit.

A vállalkozás tulajdonos-ügyvezetője, Vincze Gábor üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, hogy kivel szerződtek a bontott elemek elszállítására és feldolgozására, és azt sem, hogy pontosan milyen elemekről van szó. Az azonban kiderült, hogy a vasszerkezeteket hulladékként, roncsolt állapotban vette meg az Inter-Metal „normál kereskedelmi úton és fizetési feltételekkel”, és arra is fény derült, hogy mi lesz a sorsuk...


VISSZAVONUL A MINDENÜTT JELENLEVŐ

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: VASVÁRI G. PÁL
2017.09.26.


Már nem tervezi, hogy 2019-ben újra indul a polgármesteri tisztségért Mészáros Lőrinc hajdani gázszerelő, Orbanisztán urának jó barátja, aki néhány év alatt lett Magyarország ötödik leggazdagabbja és nyolcadik legbefolyásosabbja, s aki 2011 óta Felcsút polgármestere. Szegény, szegény Mészáros Lőrinc! Szörnyű lehet neki, hogy a legszebb férfikorban – hisz’ még csak 51 éves – már el is veszítette mágikus erejét…

Mert kétségtelenül kellett birtokolnia néki valami csodás, emberfeletti – mondhatni isteni – képességet, ha egyszer azt mondta – visszalépését magyarázva – a Hír Televíziónak adott interjújában „Néha azért, fizikailag, persze mindent megoldok, de fizikailag nem tudok állandóan jelen lenni mindenütt.”

Amiből ugyebár a közönséges, mindig mindenütt jelen lenni teljességgel képtelen halandók számára rögvest nyilvánvaló: a rengeteg lábon és sokkal felettük álló vállalkozó eleddig nem volt sem fizikailag, sem kémiailag, sem biológiailag és tán még pszichikailag sem akadályoztatva, hogy állandóan mindenütt jelen legyen. Biztosan így kellett lennie, ha egyszer mások – például a kíváncsi firkászok, riporterek – számára szinte elérhetetlen volt, mégis mindig mindenről mindent jól tudott. Különben nem lett volna ily sikeres.

Mi lesz most már véle? Lehet, hogy ő, akinek cége egy évtized alatt ezerszeresére növelte bevételét, mert „megküzd, megharcol minden egyes munkáért” – sőt, mint igen szerényen, ám büszkén állította: „mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg” továbbá „hát lehet, hogy okosabb vagyok Zuckerbergnél” – szóval lehetséges, hogy egy ilyen rendkívüli személyiség egyszerűen föladja és visszavonuljon?

Mi is marad neki? Az a pár cégecske, némi földecske, média, kastély, szálloda és balatoni kemping, meg más himi-humi apróság… De ki fogja ezután vigyázó szemét Felcsút fejlesztésére vetni, ha ő kiszáll szűkebb pátriája önkormányzati taposómalmából?

El is képzelem a jövőjét. Ne szépítsük, sivár. Az üzletet jórészt a családra hagyja. Csak akkor szól bele, ha kérdezik. Marad neki a molyolás a szőlőben, a kitérgyesedett barna kordbársony nadrágjában. Néha egy-egy disznóvágás. S alkalomadtán, ha épp a szomszédok szépen kérik, talán a franciakulcsot is a kezébe veszi, beállítja, megszereli a cirkót, a gázrezsót. Borotválkozás közben, reggelente, aggódva ellenőrzi a tükörben: most, hogy ráérősebb lett az élete, vajon ereszkedtek-e alább a szeme alatt a táskák, mélyültek-e tovább a ráncok? Ha igen, akkor is akad, amitől kisimul minden gyűrődése. Mert megmarad a nagy szenvedély: ha meccs van, akkor ott a helye a lelátón! Szotyizás, azután pofa sör mellett, egy kis duma a haverokkal, a Viktorral meg a többiekkel… Kell ez, nem lehet örökké ezerrel pörögni, mindig, mindenütt jelen lenni!...

ITT OLVASHATÓ

A NAP KÉPE

B1 BLOG
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.09.26.


Az Országgyűlés elnöke júniusban egy vasárnap este a kelet-közép-európai és Kína egészségügyi minisztereinek budapesti találkozójának gálavacsorájára volt hivatalos a Várkert Bazárban, és az MTI tudósítása szerint a kínai-magyar kapcsolatok mellett a magyar egészségügy eredményeit, vívmányait méltatta. Kövér László aznap este világszínvonalú magyar egészségügyről beszélt.

ORBÁN VIKTOR, MIÉRT TETTED EZT A SAJÁT HAZÁDDAL?

REFLEKTOR BLOG
Szerző: baum
2017.09.26.


Erős mondat következik, de sajnos igaz: Őcsény település lakossága szégyent hozott saját falujára.

Történt pedig, hogy egy jó szívvel megáldott helyi panziós lehetőséget teremtett volna néhány menekült családnak, főleg nőknek és gyerekeknek, hogy megszálljanak nála és kicsit kipihenhessék mindazt a traumát, ami egy ilyen meneküléssel együtt jár. Gondoljunk bele milyen lehet, ha olyanok a körülmények a szülőföldeden, hogy magad mögött kell hagynod mindent. A gyökereidet, a rokonokat, az otthont, a kultúrát. Senkinek nem kíván ilyet az ember, főleg ha ez azzal párosul, hogy az éhezés, vagy a terror elől kell elmenekülnie az embernek.
Őcsény számos problémával küzd. Például egyáltalán nincsen egészségügyi ellátás. Meg nincs tűzifa sem. Közben meg sorra zárnak be a „hivatalok”. No, de kik ezért a hibásak?

Természetesen a migránsok, meg most már a jó szívű panziós is. Falugyűlést is tartottak, ahol a falusiak megfogalmazták, hogy a migránsok meg fogják erőszakolni a gyerekeket, aztán meg robbantgatni fognak. Bár a sorrend lehet akár fordítva is, hiszen ezek nem is emberek, hanem állatok. Mindenesetre a falu hős védelmezői reggelre ki is szúrták a panziós kocsijának a kerekeit, sőt még a panziós gyerekének a kocsijának a kerekeit is kiszúrták. Gyaníthatóan a panziós gyerekének a gyerekének kocsijának a kerekeit is kiszúrták volna, ha lett volna neki olyan, vagy egyáltalán lenne a panziós gyerekének gyereke.

De vajon tényleg az őcsényiek tehetnek arról, hogy ennyire érzéketlenekké váltak szerencsétlen emberi sorsok iránt?

Az biztos, hogy felelősségük az van benne. A tömegpszichózis akkor sem lehet mentség, ha mélyen beleivódik az emberek lelkébe. Sem 1932-ben Németországban, sem 2017-ben Magyarországon nem lehet ez teljes feloldozást adó mentség.

Ugyanakkor tény, hogy akik beléjük manipulálták ezt az egészen észveszejtő gyűlöletet, azok már nem is csak felelősök, hanem történelmi bűnösök, hazaárulók és fekete öves gonosztevők.

Azokról beszélek, akik saját önös politikai céljaikból országos gyűlöletkampányt folytatnak itt évek óta. Akik előre megfontolt szándékkal keverik össze a menekültet a terroristával, akik kereszténynek mondják magukat, de nem ismerik az emberi könyörületesség fogalmát. Azokról szólok, akik bekokainozva hoznak gyűlöletkeltő kommunikációs döntéseket, és azokról, akik bepörköltszaftozva rá is bólintanak ezekre. Ja és persze Rogán, akik még ki is lopja a milliárdokat a buliból...

ZUHANÓREPÜLÉSBEN A MAGYAR FOCI: "A ROSSZUL ELKÖLTÖTT PÉNZ NAGYOBB KÁRT OKOZ, MINT AZ ELLOPOTT" MUSZBEK MIHÁLY SPORTKÖZGAZDÁSSZAL KARDOS ERNŐ KÉSZÍTETT INTERJÚT

B1 BLOG
Szerző: B1blog
2017.09.26.


Zuhanórepülésben távolodik el a nemzetközi élmezőnytől a magyar labdarúgás. A sikeresnek látszó Európa-bajnokság idején focistáink még a 19. helyen álltak, de a szezon végére az 59. helyre estek vissza. A kudarc okait kutatja a Sportgazdasági Nagyító legújabb elemzésében a sportközgazdász. Muszbek Mihály szerint túl sok pénzt költenek a kormányfő kedvenc sportjára.

2011-től legalább 200 milliárd forint adóforintot is döntöttel a fociba, holott annak eredetileg az államkasszában lenne a helye, s költhetnék valóban fontos dolgokra, kórházakra, iskolákra is. Miközben félmillió magyar külföldön keresi a boldogulását, a hazai futballistáknak lassan már nem is éri meg a nyugati bajnokságokban játszani, hiszen itthon az NB I. meghatározó játékosai havonta közel 4 millió forintot keresnek. 
B1 blog: Évtizedekkel ezelőtt felkent irodalmárok vizsgálták, hogy miért beteg a magyar futball, de sokra nem jutottak. Ön az elmúlt hét évben szisztematikus elemzésekben rögzíti az állandó színvonalesést. Nem unja még?
Muszbek Mihály: Szeretem a sportot, s persze a foci a szerelem. Az őrületes kudarcok elemzése is izgalmas számomra, nem beszélve a néhány szép pillanatról, amit a magyar labdarúgás okozott.  A közgazdaságtudomány inkább objektív tényekre alapozva, nem pedig érzelmekre, vagy írói hevületre építve próbálja elemezni a siker, illetve a kudarc okait. Persze elszomorít a labdarúgásunk sikertelensége, a játékos export visszaesése, a nézők elfordulása a meccsektől. De a tények ismerete feltétele a sikeres folyamatok beindításának.
Az elmúlt szezont elemezve azért megcsillant a remény az Európa-bajnokság idején. Sokan azt gondolták, hogy beérett a focira költött sok százmilliárd forint. Ez is tévedés volt?
Abszolút, ne felejtse el, hogy pusztán azért jutottunk ki a kontinensbajnokságra, mert azon a szabálymódosítás miatt nem csupán a korábbi 16 csapat, hanem 24 vehetett részt. Szó sincs arról, hogy a magyar utánpótlást jelentő játékosok vitézkedésének újabb csúcspontját ünnepelhettük, tehát nem egy permanens fejlődés újabb állomása volt a siker. Sokkal inkább az időnként felbukkanó szerencsefaktor játszott szerepet, hisz Dzsudzsák egyébként szögletzászlót veszélyeztető labdája is bepattant. Illetve Dárdai Pál tehetséges kapitányi szerepének morális maradványai is segítették még a csapatot. De ahogy a lakájmédia elhitette a szurkolókkal, hogy immár focizni is tudunk, az komoly hiba volt.
Már csak azért is, mert a kör végén beütött az andorrai vereség. A szurkolók azt hitték, hogy a játékosok nem akarnak játszani, pedig csak nem tudnak?
Igen, ez természetesen az önbecsapás következménye. Ismét bebizonyosodott, hogy a szövetségi kapitány, Storck rossz döntéseket hoz, a semmiféle nemzetközi eredménnyel rendelkező szerencselovagnak futva kellett volna elhagyni az országot. Ehelyett azonban a politika jóváhagyásával megerősítették pozíciójában...


BEJUTOTTAK A BUNDESTAGBA - TÁVOZIK A SZÉLSŐJOBB PÁRT VEZETŐJE ÉS MÁSOK IS

HUPPA BLOG
Szerző: HUPPA 
2017.09.26.



Távozik pártjából az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Frauke Petry és a párt észak-rajna-vesztfáliai vezetője – jelentették kedden német hírportálok.

A beszámolók szerint Frauke Petry Drezdában ismertette, hogy lemond a szászországi tartományi gyűlés (Landtag) AfD-frakciójának vezetői tisztségéről. Vele tart a képviselőcsoport helyettes vezetője és a frakcióigazgató is. Hozzátette, hogy a pártból is távozik majd. A kilépés pontos időpontjáról nem beszélt, és azt sem közölte, hogy tervezi-e egy új párt megalapítását. A Rehinische Post című lap értesülése szerint elhagyja a pártot férje, Marcus Pretzell is, aki eddig az AfD Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezetét és az ottani Landtagban működő AfD-frakciót vezette. Vele tart az egyik képviselő is, a 16 tagú frakció létszáma így két fővel csökken.

Sajtóértesülés szerint szakad a párt Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi frakciója is, az Ostsee Zeitung című lap úgy tudja, hogy a schwerini Landtag 18 tagú AfD-frakciójából négyen lépnek ki.

Az AfD a 16 tartomány közül 13-ban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel, és a vasárnapi választáson a szövetségi parlamentbe (Bundestag) is bejutott, a szavazatok 12,6 százalékával a harmadik legnagyobb erőként debütál. Frauke Petry a Bundestag-választáson egyéni mandátumot szerzett, a szászországi AfD pedig szövetségi összevetésben a legjobban teljesített, a szavazatok 27 százalékát összegyűjtve valamennyi vetélytársát megelőzte. Azonban a társelnök hétfőn bejelentette, hogy tartalmi nézeteltérések miatt nem csatlakozik pártja képviselőcsoportjához a szövetségi parlamentben. Kifejtette, hogy az AfD-nek “konzervatív reálpolitikát” kell folytatnia, és azon kell dolgoznia, hogy kormányképessé váljon és hatalomra kerüljön a következő Bundestag-választáson...


ELHITETNI MINDENKIVEL, HOGY FÉLNI KELL, EZ A FIDESZ POLITIKÁJA

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: KRÉMER FERENC
2017.09.26.


A rendőrök többsége szeretne másként dolgozni, de a minisztériumból irányított rendőri szervezet ezt sok esetleg lehetetlenné teszi – mondta Krémer Ferenc a Klubrádió, Reggeli Gyors című műsorában.

A rendészet szociológiával foglalkozó szakember szerint, ha egy tüntetést biztosító rendőrök olyan utasítást kapnak, hogy a balhé a politikai érdek, lesznek közöttük, akik ennek eleget fognak tenni. 

A történeti felvezetés. A rendszerváltás után a rendőrség érdeke az volt, hogy minél távolabb kerüljön a kádárista rendőrség képétől. Nagyon nyitottá váltak a kutatók számára, ez a kétezres évekig így is volt, publikálni lehetett róluk – mesélte Krémer Ferenc.

A szociológus szerint mindig tetszett, mondjuk a korrupcióról végzett kutatások eredménye a rendőrség vezetőinek, de az igazi probléma az volt, hogy nem használták fel az eredményeket, pedig a kutatások lényege éppen a folyamatos reform megsegítése lenne. Ha a kutatók eredményei a politikusokat és a rendőri vezetőket nem érdeklik, akkor hiábavaló az egész – magyarázta.

Politika és bizalom

A sajtóba bekerült ügyek lényegesek abból a szempontból, hogy mennyire bíznak a rendőrségben az emberek, de a hatékonysági mutatók önmagukban semmit sem mondanak a rendőrség működéséről – véli a szakember.
A tevékenységük tényleges hatása a lakossággal való kapcsolatukban mutatkozik meg, a rendőrség iránti bizalom elsősorban attól függ, hogyan kommunikál a rendőr azokkal, akiket sérelem ért. Krémer Ferenc szerint ebben van fejlődés, de a szervezeti rendszer belső működése jelentős mértékben lépett vissza, főleg 2010 után. Bár a rendőrök többsége sokat tanult, szeretne másként dolgozni, de a centralizált, most már a minisztériumból irányított rendőrségi szervezet ezt rengeteg esetben lehetetlenné teszi – fogalmazott a szociológus.

Amit a Fidesz csinál

Mindaz, amit a Pintér Sándor vezette belügyminisztérium politikaként művel, az nem rendészetpolitika. Nem annak érdekében határozza meg a rendőrség működését, hogy az ország minél élhetőbb legyen, hanem a célja a rend – mondta Krémer Ferenc. Nem azt ígérték a választási győzelem után sem, hogy két hét alatt békét teremtenek, hanem azt, hogy rendet. Pedig komoly békétlenség volt már 2010 előtt is, például a falvakban a cigányok és nem cigányok között, de erre egyetlen válaszuk volt, nagyjából ugyan az, mint a Jobbiknak, hogy rendet teszünk – érvelt a szociológus. Szerinte ez a politikai rendészet jellemzi a Fidesz politikáját. Ennek eleme például az is, hogy kopaszokat alkalmaznak a népszavazási kérelem beadásának megakadályozására, itt a rendőrségen kívülre helyezték és bűnözők kezébe adták a fizikai erőszakot a saját politikai céljai érdekében – magyarázta a szakember.

Krémer Ferenc szerint az Orbán kormány pávatáncának egyik fő eleme, hogy ez egy demokrácia, márpedig akkor a rendőrök nem akadályozhatnak meg népszavazási kezdeményezést, ilyen csak diktatúrákban fordulhat elő, de ezek szerint delegálni lehet az erőszakot, amit aztán a rendőrség tétlenül néz, ez történt ebben az esetben. Olyan politika ez, amely nem a biztonságot és a békességet akarja létrehozni, hanem a kormányzat politikai céljainak szolgálatában használja a rendőrséget, ugyan ez látható a kerítéshez kirendelt rendőrök esetében is – fogalmazott a szakember...

A FEJÜNKRE SZAKAD, DE KI A FRANCOT ÉRDEKEL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: FORGÁCS ERZSÉBET
2017.09.26.


Egy gimnáziumban leszakadt a plafon. Régebben már óvodában, bölcsődében is történt ilyen, nem ügy. Máshol patkányok potyognak az álmennyezetből, de végül megnyugodtunk, mert az illetékes azt mondta, hogy az csak kis testű rágcsáló volt és az sem biztos, mert ő például nem látta. A kórházi szakdolgozók meg kifejezetten hajlamosak a hallucinációra és a hisztire és az a nővér, aki elé az említett – vélt, vagy valós – kis termetű rágcsáló vagy leesett, vagy sem, túlreagálta a dolgot.

Egy kórházban nem tudtak fűteni és a betegek kabátban feküdtek az ágyakban, de nem olyan nagy hír ez, csak elromlott a kazán. Van ilyen. Mármint olyan, hogy nem a fűtési szezon kezdete előtt ellenőrzik a kazánokat (főleg közintézményben, pláne egészségügyi intézményben), hanem akkor derül ki, hogy maga alá tojt a rendszer, amikor kint tíz fok van. Legfeljebb bent is tíz fok lesz, a betegek jól bírják az ilyesmit. Különben is, romlott már el fűtési rendszer mentőállomáson, akkor is megoldódott, mert a környékbeli lakosok vittek be hősugárzókat, hogy az ügyeletet teljesítő mentősöknek mégse kelljen keményre fagyniuk épületen belül. Aztán pár hónappal később, a tavasz beköszöntével egy időben már át is adták az új kazánt, ráadásul mekkora csinnadrattával. Ment Illetékes elvtárs is mellet döngetni az átadóra.

És iskolában is romlott már el a fűtés, nem is egyszer, nem is egy helyen. De volt például, amikor a ballib média azt hazudta, hogy elromlott, miközben meg nem is romlott el, csak a szolgáltató kapcsolta ki a gázt, mert a KLIK nem fizette be a számlát. Tartósan, hónapokon keresztül. De a kazán nem romlott el, a média hazudott.

A kórházi fertőzések száma szépen emelkedik, de elmagyarázta a szakember, hogy nem is emelkedik, hanem csak az történt, hogy eddig nem vizsgálták ezeket a jelentéktelen dolgokat, most meg vizsgálják. Tehát csak az van, hogy eddig is volt, csak nem tudtunk róla, most meg már tudunk. Igaz, hogy nekem kicsit nehéz megérteni, hogy amennyiben eddig nem vizsgálták, akkor mihez mérik a változást, ami viszont statisztikailag kimutatható, de ez már az én problémám.

A halálozások száma meg azért emelkedik, mert az influenzajárvány arat az idősek, főleg a kórházba került idősek körében. Úgy nagyjából januártól decemberig van ilyen járvány, ami arat...

VAN EGY VÁROS KÍNÁBAN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA 
- SZABADPOLC
Szerző: ODZE GYÖRGY
2017.09.22.


A külföldiek nemigen ismerik, Bozhou a neve, ez a hagyományos kínai orvoslás elosztóközpontja. Vagy legalábbis az egyik. Persze hatalmas a hálózat, és az ország méretei miatt szinte átláthatatlan az a mennyiség, ami naponta gazdát cserél. A közel háromezer éves tudomány természetes alapokkal dolgozik, itt mindent lehet kapni a bikapénisz-reszeléktől az aranyérgyógyító hernyóig, nem is beszélve az ezerféle rejtélyes elnevezésű potencianövelőről, amelyek sikere garantált, hiszen itt a férfiak számára létkérdés az örök teljesítési kényszer. Számos betegség ellen használnak hangyákat, kígyómérget, békanyálat és még ki tudja, mit, de mindennek hagyománya és – legalábbis a helyiek szerint – hitele van. Ezerféle füvet, gombát és rejtélyes, sűrű folyadékokat kínálnak nyílt és égési sebekre, és az eladók meg is mutatják, hogyan kell használni. A pekingi gyógyszerpiacon fillérekért, zacskóban árulják azt a fehér port, aminek helyi szakértők szerint a Bayer a legnagyobb felvásárlója, és amit azután Aspirin néven értékesít százszoros feláron. Az ismerős gyógyszerész ezerféle teát árul, meghallgatja a panaszomat, mindenféle kérdéseket tesz fel, mennyit iszom, hányszor pisilek, mikor fekszem le aludni, és utána kitalálja, mi legyen a kínálat. Soha nem tévedett. A kínaiak esküsznek a hagyományos módszerekre, az érdeklődés pedig egyre nagyobb és nagyobb, újabban pedig a kormányzat is úgy döntött, hogy erőteljesebben támogatja a helyi termékek piacát, ami a világ második legnagyobb forgalmát bonyolítja le, és az a céljuk, hogy 2020‑ra kiszorítsák az országból a nyugati gyógyszereket, ám ehhez szigorú szabályozás és ellenőrzés is kell, mert számos szer tudományos ereje – a mi mércéinkkel – még nem bizonyított. Mostanában új kórházak épülnek, amelyekben kizárólag hagyományos orvosi eljárásokat és gyógyszereket alkalmaznak majd, de újabb hatalmas költségvetési pénzt fordítanak kutatásra és a gyógyszerek biztonságos használtára. Mindebből érzékelhető, hogy a nagy nyugati cégek rövidesen új versenytársakat kapnak – Kína ma a világ második legnagyobb gyógyszerpiaca –, amelyek olcsón, megbízható minőségben és nagyobb mennyiséget gyártanak, mi meg aztán megint lemaradunk.

Nyugaton sarlatánoknak tartják a kínaiakat, a kínaiak pedig pénzsóvár gazembereknek a nyugatiakat. Kinek van igaza? Pekingben megtapasztaltam.

Európában és Amerikában úgy tartják, hogy az emberek mindent elkövetnek azért, hogy megbetegedjenek, majd mindent elkövetnek annak érdekében, hogy meggyógyuljanak. Nos, Kínában más a helyzet. A kí­naiak számára a legfontosabb életcél az egészség folyamatos megőrzése, és ennek rendelik alá az életformájukat. Sofőröm, Rong például minden közös utazásunk során hosszú előadást tartott nekem arról, hogyan kell védeni az egészséget, igazából más téma nem is nagyon érdekelte.

És lehet, hogy igaza van...

BOLDIZSÁR ILDIKÓ: A MESE MINDEN SZEREPLŐJE TE VAGY

KÖNYVESBLOG
Szerző: KISS ORSI
2017.09.26.


„Ha a világ mesekincsét megvizsgáljuk, kiderül, hogy a legtöbb mese épp a felnőtté válásról szól” – meséli Boldizsár Ildikó író-meseterapeuta, akinek legújabb kötete (Mesék a felnőtt válásról) épp ennek az érzelmileg felfokozott és időnként zűrzavaros korszaknak az átvészeléséhez és tartalmas megéléséhez próbál segítséget nyújtani az olvasóknak. Boldizsár Ildikó több mint harminc éve foglalkozik mesékkel, és jó ideje terapeutaként segít a hozzá fordulókon. Azt mondja, az ő feladata pusztán annyi, hogy a bennünk lévő történetek előtt megnyissa az utat, kutatóként pedig mindig is azt szerette volna, ha a mese visszakerül a felnőttekhez. A mesékben uralkodó rendről, az önmagukért kiálló hősnőkről és a közös emlékezet erejéről is beszélgettünk vele.

Ha meséről van szó, hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a mese csak gyerekeknek szólhat, ellenben az általad szerkesztett és írt könyvekből a mesének egy teljesen más vetülete rajzolódik ki. Grimm óta tudjuk, hogy a mese eredetileg felnőtt műfaj, de szerinted mikor kopott ki a mi életünkből a mese?


Ez egy folyamatos történet volt. Valóban elsőként a Grimm-testvérek gondoltak arra, hogy a családok számára összeállítanak egy mesekönyvet. Tulajdonképpen az volt a céljuk, hogy a polgári otthonokba és a gyerekszobákba is bevigyék a történeteket, ezzel pedig rangot adtak a meséknek. Azt mondták, hogy ez mégiscsak olyasmi, amire érdemes odafigyelni, és nem csak holmi paraszti szóbeszéd, ráadásul az ő példájuk nyomán indultak meg a mesegyűjtések egész Európában, így Magyarországon is...

ÖT PERC A KISMETRÓN

GÉPNARANCS - ZENE BLOG
Szerző: ACZÉL GÁBOR
2017.09.26.


Tegnap átéltem egy csodát. Két megállónál hosszabb a történet, mégis belefért.

– Ki volt Kodály?
Ezt kérdezte egy kisfiú, amikor a Köröndnél éppen becsukódott mögöttem a szerelvény ajtaja.

Hárman voltak a gyerekek a kocsiban, ketten ültek, a harmadikat, egy kislányt meg-megölelte a velük szemben helyet foglaló hölgy, akinek nekidőlt.

– Na, ki volt Kodály? – Ezt a kérdést a hölgy a másik két gyereknek tette fel.

A kisfiú mellet ülő lány tudta a választ, de egy csöppnyi kérdőjellel a végén adta meg.

– Zeneszerző?

– Nagyon jó! – A hölgyön látszott az öröm. És örült a kisfiú újabb kérdéseinek is.

– Mikor halt meg?

– Ötven éve, éppen ötven éve.

– Magyar volt?

– Magyar bizony, méghozzá nagyon híres magyar. Világhírű.

– Bartók a barátja volt?

A hölgy ragyogott és visszahúzta magához a vele szembeforduló kérdező
t...