2017. december 20., szerda

GYEREKEK, AKIK ANNAK IS ÖRÜLNEK, HA HAZAMEHETNEK KARÁCSONYRA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: HERCZEG SZONJA
2017.12.18.


Hetek óta törtem a fejemet, hogy mit vegyek szüleimnek karácsonyra. Minden évben megbeszéljük, hogy nem ajándékozunk, de persze senki sem tartja be, egy-egy apróság azért odakerül a halétel mellé. Valószínűleg nem csak én morfondírozom ezen, elhallgatva a villamoson zajló telefonálásokat és a nagyobb plázáknál leszálló tömegeket.

Ma ajándékosztásra mentem egy olyan helyre, ahol minden bizonnyal ez a legkisebb problémája most a családoknak, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikájára. Nem a Jézuska vagy a Télapó, hanem fiatal taszos (Társaság a Szabadságjogokért) aktivisták vittek ma higiéniai eszközöket, játékokat, letölthető mesefilmeket a kórházban fekvő gyerekeknek.

A bejáratban nagy a sürgés forgás, anyuka a kislányával, anya és apa egy pici babával, négy-öt éves kisfiú a nagymamával vár a betegelosztónál. Egy másik anyuka éppen öltözteti az onkológián fekvő kislányát, hogy sétáljanak egy kicsit. Megy a huzavona, kell-e sapka.

A bejelentkező részt egy fal választja el a következő tértől. A falon a közelgő programok plakátjai: tinisztárok fellépése, ajándékkészítés, mézeskalács díszítés, kórházi karácsonyi ünnepség. A falon túl pedig már folyik is az egyik foglalkozás, gyerekek és ápolók, szülők díszítenek, kézműveskednek serényen.

Fél emelettel feljebb található a klinika főnővére, Aranyosi Gáborné szobája. Ott gyülekezünk és várunk, hogy elindulhassunk átadni a csomagokat. Az egyik drogéria beállt a TASZ kezdeményezése mögé, a cég arca, Árpa Attila pedig eljött, hogy mesét olvasson a kicsiknek.

A csomagokban szülőknek és gyerekeknek egyaránt van valami. A Társaság a Szabadságjogokért nem véletlenül szeretett volna vegyes csomagokat összeállítani. Sokszor a legalapvetőbb higiéniai termékek, mint WC-papír vagy szappan is hiányoznak a kórházakból. Szerencsére, ahogy elnézzük itt a II. számú Gyermekklinikán nem ez a helyzet, bár nemsokára az is kiderül, hogy adományok híján, lehet, hogy itt is még nagyobb gondban lennének.

– Sok a krónikus betegünk, ez pedig több családnak is azt jelenti, hogy az egyik szülő kiesik a munkából. El tudják képzelni, manapság ez mennyire megterhelő anyagilag is a családoknak – mondja a főnövér, aki ezzel arra is céloz, hogy a családok minden segítségnek örülnek. – Többször kapunk élelmiszeradományokat is, gyümölcsöt, zöldséget, biogyümölcsleveket, ami kiegészíti a kórházi kosztot. Korszerűek a műszereink, de így is van, amiben szűkölködünk, a sokat használt eszközökből, mint az infúziós pumpákból kevés van, és a jó minőségű, tápláló étel is mindig jól jön – teszi hozzá Aranyosi Gáborné, aki több, mint negyven éve van a szakmában.

A TASZ már három éve indította a Gyerekkel vagyok kampányt, ami kifejezetten arra irányul, hogy az olyan intézményekbe,n ahol kicsik fekszenek, a szülő végig gyermeke mellett maradhasson. Idén decemberben Ünnepek a kórházban névvel indítottak akciót, ennek egyik állomásán vagyunk az általuk is kitűnőre értékelt intézményben. – Itt van külön játszóház és játszótér (kültéri és beltéri). A kísérő bent maradhat a gyerekkel és van több gyermek-szülő közös szoba is, amiknek a többsége fürdőszobával is rendelkezik. Van egy anyaszállás is 10 ággyal, továbbá 5 lakás a klinika közvetlen szomszédságában, ahol a vidéki családok megszállhatnak...

A CIVILEK BŰNÖSSÉGE

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.12.20.

A civilek, illetve a civilek szervezetei kapcsán olyan kommunikációs nyomás alakult ki az elmúlt hónapokban, illetve években, hogy néha a vízcsapból is az folyik. Ha kiderülne, hogy valamelyik civil szervezetnek köze van a lakossági vízellátáshoz, akkor különösen. Néhány kormányhívő pedig talán szomjan is halna. Inkább.

Mert a kormány szerint minden civil bűnös. Kivéve azokat, akiket ártatlannak neveznek ki. Természetesen vezéri ellenjegyzéssel. Elvégre nagy történelmi elődök mutatják az utat. Abba az irányba, hogy az a bűnös, akit annak neveznek ki. Amiből az is következik, hogy az az ártatlan, akit a hatalom annak tekint. A legtöbb civil szervezet nem tartozik az utóbbi kategóriába. Egyébként érthetően nem tartozik oda. A civilek ugyanis valóban bűnösök. Néhány szempontból mindenképpen. Akkor is, ha azokat tekintjük civileknek, akik valóban azok. De akkor is, ha a társadalmi szervezetek tagságát, aktivistáit tekintjük annak. Mely utóbbi leszűkítés a Fidesz megszólalóinak igen kedves, ám igen ostoba megoldása a kollektív bűnösség „megszemélyesítésére”. Annak érdekében, hogy a valós tartalmat szétmaszatolják, és az „ügyeletes ellenség” képét rájuk testálják. Az, hogy olykor maguk a szervezetek, és az azokat támogató média is él ezzel a beszűkítéssel egy nem kevésbé ostoba befekvés a kormány kommunikációjának, igencsak prokrusztészi, ágyikójába. Mert a társadalom alapvetően a civileké. Kellene, hogy legyen.

A civilek egyfajta bűnössége azonban még a szélesebb értelemben is megáll. Legfőbb bűnük talán a megvezethetőség, illetve a kényelemszeretet. De nem is annyira a kényelem szeretete, mint a kockázatkerülés. Ugyanakkor ezek a jellegzetességek annyira általánosak, hogy a hatalom szinte minden korban számíthat ezekre a jellemzőkre. Az, hogy az emberek tömegben buták, az olyan közismert, hogy szinte minden populista népszónok ki is használja a tömeggyűlések adta lehetőségeket. Az sem tekinthető különlegesnek, hogy még az aktívabbak sem igazán szeretik a „balhékat”. A hatalom ténykedésével szemben elégedetlenek többségének is szimpatikus szervezés az, amelyik lehetőséget ad némi ökölrázásra, de amelyik nem torkollik olyan akciókba, amelyben az ökölrázók esetleg be is azonosíthatók. A hatalom ezt a hatást is szívesen kihasználja, ha teheti. Korábban, a technikai lehetőségek egy alacsonyabb szintjén, nem véletlenül terjesztették el szívesen a beépült megfigyelőkről szóló „híreket”. Amely kommunikációs húzás sokszor akkor is hatott, ha utólag az ilyen híresztelések jó része üres fecsegésnek, legendának bizonyult...

ÍGY NINCS HATÁSSAL A MAGYARORSZÁGI POLITIKA A HATÁRON TÚLI MAGYAROK ÉLETÉRE

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2017.12.20.


Gyakran ismételt érv a határon túli kettős állampolgárok szavazati joga ellen, hogy ne szavazzon az, aki nem viseli a döntése következményét. Többször is írtunk már arról, miért nem állja meg teljesen a helyét ez az érv, ám most itt egy újabb példa.

Az Átlátszó Erdély arról számolt be hétfőn, hogy az Orbán-Simicska háború miatt csőd szélére került Erdély legtöbb újságírót foglalkoztató médiavállalata, az Udvarhelyi Híradó Kft. A több napilapot (Krónika, Vásárhelyi Hírlap, Csíki Hírlap, Gyergyói Hírlap, Udvarhelyi Híradó), egy hetilapot (Erdélyi Napló) és az erdélyi magyar média egyik legolvasottabb hírportálját (szekelyhon.ro) működtető kiadó megvásárlását 2011-ben kapta meg feladatul a Fidesz gazdasági háttérembere, Simicska Lajos. Az ügylet le is zajlott, az oligarcha létrehozta a „Határok nélkül a magyar sajtóért” Alapítványt, amely mára 100 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a portfólió fölött.

Az érintett médiumok már korábban is Fidesz-közelinek számítottak, a beszerzéssel a kormánypárt azt remélte, hogy biztos médiahátteret kap a Tőkés László vezetésével szerveződő erdélyi politikai tábor, melynek célja az RMDSZ kiütése lett volna.

Időközben megtörtént a Fidesz és az RMDSZ kibékülése, illetve lezajlott a G-nap is; Simicska pedig felajánlotta, átadja erdélyi sajtóérdekeltségeit, de az árat Orbánék sokallták.

A sajtóérdekeltség amúgy rossz szó, mert Simicska egyáltalán nem érdeklődött a portfolió iránt, pénzt sem kellett beleraknia, megoldották azt az állami cégek (Szerencsejáték Zrt., MVM stb.), amelyek évente többszáz milliós támogatásokat öntöttek a vállalatba.

A G-nap után azonban ezek a támogatások megcsappantak: 2016-ban a korábbi éves 3-400 millió forint helyett ennek nagyjából csak fele, 180 millió érkezett az alapítvány kasszájába...

ÍGY NYERT IDŐT MAGÁNAK ORBÁN VIKTOR, AMIT A LENGYELEK NEM TUDNAK LEMÁSOLNI

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.12.20.



A Fidesz taktikája nagyon egyszerű egy olyan rendszerben, amelyben látszatra demokrácia van, és talán még nem illant el teljesen a jogállamiság eszménye. Áthágják ugyanis a szabályokat itthon és uniós szinten is, de mire ezeknek komolyabb következményei lennének, már elérték a céljukat, és akár meg is lehet semmisíteni az adott intézkedéseket. A jog mindig fáziskésésben van a jogtalansághoz képest, és az így nyert idő mindig elegendő arra, hogy céljaikat megvalósítsák a hatalmon lévők. Orbán Viktor ezt a módszert alkalmazza akkor is, amikor provokálja az EU intézményeit, és akkor is, amikor saját törvényeiket, illetve, amikor az általuk írt és elfogadott alaptörvényt sérti meg a kormánypárt.

Az uniós alapjogok megsértése miatt eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság a lengyel kormánnyal szemben. Ez az első eset, hogy az uniós kvázi-alkotmány hetes cikke szerint lépnek fel valamelyik uniós tagnál. Első hallásra meglepő, hogy az illiberális lengyel kormány alig több, mint két esztendő alatt eljutott idáig, míg a közel nyolc éve nyíltan unióellenes politikát folytató magyar politikai vezetés eddig megúszta az ilyen kemény fellépést. Orbán Viktor pávatáncát azért is rophatta ilyen sokáig, mert idő kellett az uniós tisztségviselőknek ahhoz, hogy egyáltalán felfogják a magyar kormány viselkedésének indítékait és okait.

Ma azonban már úgy tűnik, a lengyelek esetében éppen a megelőzés a fő motiváció, hiszen a Magyarországnál sokkal nagyobb súllyal bíró Lengyelország magával ránthatja az EU tagországok jelentős részét az illiberalizmus mélységeibe. Míg az uniós vezetők csak értetlenül bámultak 6-7 évvel ezelőtt, amikor Orbán Viktor kokikat és sallereket osztogatott nekik, addig most megpróbálják idejében megállítani a jogállamiság lebontásához nagy elánnal hozzálátó lengyel kormánypártot. Orbán ebből a sztoriból is viszonylag jól kerülhet ki, hiszen azért, amit ő talált ki, és amire úgymond megtanította a lengyeleket, nem ő viszi el a balhét. Most úgy is értelmezhetik az unióban a magyar kormány tevékenységét, hogy az a kisebbik probléma a lengyelek rombolásához képest...


MI IS A KERESZTÉNYSÉG POLITIKAI ÉRTELME EURÓPÁBAN?

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.12.20.


A kérdés annál is fontosabb, hogy láthatóan az autokráciák saját politikai legitimációjukra kezdik használni Krisztus örökségét, amihez asszisztálnak az autokráciák keresztény testületei (és főpapjainak jó része). Vajon mi ennek az oka?

Európa "keresztény örökségének" védelme két szempontból is problematikus. Egyrészt, mert nem választható el és főleg nem állítható szembe Európa klasszikus, zsidó, felvilágosodás kori és progresszív örökségével (és ezzel korlátozzuk magunkat a pozitívumainkra), másrészt nem világos, mit értünk kereszténység alatt, és itt két dolgot szokás: a biblikus, hívő, "élő" kereszténységet és a keresztény univerzum artefaktumait (a világunkban való műveit és objektivációit: erkölcsi hagyományát, templomait, művészi alkotásait, a feszület szimbolikáját a köztereken, a nyugati önreflexió -- ideértve a szabadság -- bonyolultságát és mindenekelőtt magát az egyházat, ennek dogmatikáját és hierarchiáját).

Amikor az autokráciák kijelölik a kereszténységet mint egyfelől a progresszivizmussal, másfelől az idegen kultúrák immigrációjával (bevándorlásával) szemben megerősítendő falat (vö. kerítés), jellegzetesen úgy tesznek, mintha az élő kereszténység egyszerre tromfolná az európai történelem egyéb szellemi forrásait és kellően erős lenne az objektivációk újratermelésében is, tehát mintha kifele és befele is kellő erővel hatna. Jól tudjuk, hogy ez egyik vonatkozásban sem állja meg a helyét. Európa nem egyenlő az élő, hívő kereszténységgel, soha nem is volt, és a mai erőtlensége okán nyilván nem is lehet már egyenlő vele. Ezt a kijelentést csak az fogadja hisztérikusan, akinek nem sok köze van a kereszténységhez, akinek ellenben van, az problémaként kezeli. És nem látszik egyelőre, milyen megoldást találna rá...

CHARLES GATI: KI A F*SZ AZ AZ ORBÁN?

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CHARLES GATI
2017.12.20.


Fake news! Exkluzív! Donald J. Trump elnök a napokban amerikai-magyar kapcsolatokkal foglalkozott.
Főtanácsadó (FT): Elnök úr! A magyar miniszterelnök, egy bizonyos Viktor Orbán, a Fehér Ház meghívására számít.

Donald J. Trump: Ki a f*sz az a Viktor Orbán?
FT: A múlt század végefelé még liberális volt, most illiberális. Valaha szovjet, sőt oroszellenes volt, most oroszbarát.
Trump: Ez jól hangzik. Én is rajongok Putyinért.
FT: Putyin évente többször megfordul Budapesten.
Trump: Hol van Budapest?
FT: Szlovéniától Észak-Keletre. Magyarország fővárosa.
Trump: Ja, tudom, Melania ott született, az egyik előző feleségem is valahol arrafelé.
FT: Melania szlovén származású, Ivana cseh.
Trump: Ne oktasson ki. Én is tudom. De miért akar idejönni ez az Orbán?
FT: Amerikát valaha nagyra tartotta, de az Ön elődei sohasem fogadták. Az 1990-es években Bill Clinton volt a példaképe.
Trump: Aki egy Clintont szeret, jó ember nem lehet.
FT: Elnézést, elnök úr! Változnak az idők. Orbán a tavalyi választások előtt önt támogatta és nem Clintonnét. Állandóan támadja Sorost, az Európai Uniót, a szabad sajtót. Ellenzékét megveti, működésüket akadályozza. Nőügyekkel nem foglalkozik. Merkellel rossz viszonyban van. Helyettese Hitlerhez hasonlította az EU egyik vezetőjét.
Trump: Szóval az én példámat követi. Olvassa a tweetjeimet is?
FT: Orbán úr a Facebookot kedveli, ott harcol az ellenség ellen.
Trump: Miért van egy ilyen remek embernek ellensége?
FT: Ellensége nincs, jövőre újraválaszthatják, de azért állandóan harcolnia kell. Hívei ezt beveszik.
Trump: Jó, meghívjuk. Mondja meg neki, hogy béreljen ki két emeletet a Trump szállóban. Teljes árért. Akció alma...

TITKOSÍTOTTA A KORMÁNY A PÁR EZER ÉV ALATT MEGTÉRÜLŐ BUDAPEST-BELGRÁD VASÚTÉPÍTÉS MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNYÁT

444.HU
Szerző: haszanz
2017.12.20.


Tíz év múlva tudhatjuk csak meg, hogy valóban 2400 év alatt térül-e meg az a vasútfejlesztés, amivel a kínaiak kedvébe akart járni Orbán Viktor. A kormány ugyanis titkosította a megvalósíthatósági tanulmányt, mert az „döntést megalapozó adatnak minősül".

Mesterházy Attila (MSZP) kérdezett rá írásban a fejlesztési minisztériumnál azokra a dolgokra, amíg erősen kétségessé teszik, hogy miért is kezd bele a kormány horribilis áron a Belgrád-Budapest vasútvonal magyarországi szakaszának felújításába. A 160 kilométeres vonal felújítása és egy második vágány kiépítése kamatostul 949 milliárd forintba kerül majd. A kínaiak számára fontos beruházásra a kínaiak adnak pénzt, és kínai cégek végezhetik majd el a munkát. A terv az, hogy a Pireuszba hajóval szállított kínai árut a Balkánon keresztül, Magyarországon át vasúttal szállítják minél gyorsabban tovább. Ez lenne a kínai áruk egyik útvonala.

Néhány kérdés Mesterházytól:
  • Igaz-e, hogy érdemi forgalombővülés esetén is leghamarabb 2400 év múlva térülhet meg Magyarországnak a gigaberuházás? 
  • A megállapodásban szereplő jelenlegi - a környék jelentősebb lakott településeit gondosan elkerülő - nyomvonal helyett nem merült fel a magyar személyszállítás szempontból előnyösebb Szabadka-Szeged-Budapest vonal? 
  • Mi a garancia arra, hogy a beruházás elkészülését követően a kínai fél Magyarországra hozza elvámoltatni az árut - ami lényegében az egyetlen bevételt jelentené - és ezt nem Görögországban teszi meg? 
  • A Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása kapcsán született egyezmény vonatkozásában a kínai fél vállalta-e, hogy folyamatosan szállítmányokkal lássa el a vonalat? 
És akkor a válaszok, amikből az derül ki, hogy semmiféle garancia sincs arra, hogy ez nekünk pénzügyi szempontból bármilyen szinten megérné majd...

A TERV MŰKÖDIK, DE NEM BIZTOS, HOGY SOROSÉ

TÉNYGYÁR
Szerző: Ténygyár
2017.12.20.



- Hatalmas mennyiségben kommentelnek a neten az úgynevezett Soros-tervről
- 50 ezernél is több poszt egy év alatt, több mint 40 országból- Egyfajta terv biztosan működik: a téma beleivódott mindennapi internetes politizálásunkba


A Soros-terv körül kialakult politikai, társadalmi és ideológiai vita az utóbbi hónapokban meghatározóan tematizálta a magyar nyelvű online térben folyó beszélgetéseket. A folyamatos „sorosozás” töretlenül foglalkoztatja az internetezőket. A vizsgált időszakban – 2016 decembertől 2017 decemberéig – összesen 54980 bejegyzés született világszerte, magyar nyelven az ügynevezett Soros-tervvel kapcsolatban, amely bőven meghaladja az eddigi években a legfontosabb médiumokban megjelenő cikkek számát, mutatva a közösségi média tematizáló erejét. A kiemelkedően magas diskurzus volument 11 400 egyedi közösségi média felhasználó generálta, 1200 online felületen. Egy-egy felhasználó átlagosan 5-ször szólalt meg a beszélgetésben, a témában heves, sokszor gyűlölködő viták alakultak ki. Néhány példa.

Tudatosan tette az illuminati, hogy végrehajtsa a fehér ember kevert fajjá degradálását, azaz a soros tervet.”

Azért hívják képletesen Soros-tervnek mert nagy nyilvánosság elé ő állt ki ezzel először. Soros amúgy csak KisMiskaJóska végrehajtó a gépezetben. Milliárdokat keres azon hogy menedzseli a folyamatot.”

Olyan ez a Soros-terv, mint a békaemberek a “Tanú”-ban: mindenki csak röhög rajta a háttérben, de ha azt mondja a hatalom, akkor létezik

Van Soros-terv, de azt a Fidesz készítette és igyekszik végrehajtani. Szétlopni az országot, szétrohasztani az egészségügyet, és ráfogni a nyuszira, hogy fingott.

A hangsúlyos időszak előtt is elhangzottak Soros Györggyel, a Soros-hálózattal kapcsolatos kijelentések fideszes politikusoktól, ám az áttörés 2017. márciusa, áprilisa környékén következett be. Ekkor lett Soros utótagja a „terv”, hirtelen meg is ugrott a Soros-tervvel kapcsolatos említések száma, háromszorosára emelkedtek az online médiában megjelenő találatok, a kormányzati kommunikációra vehemensen reagáltak az internetezők.
2016 december közepe és 2017 június vége közötti hat hónapban összesen 6922 bejegyzés született Soros-terv témában, míg 2017 júliusa, tehát a hivatalos kormányzati kommunikációban megjelenő permanens sorosozás utáni hat hónapban ez a szám drasztikusan, közel hétszeresére (48043 bejegyzésre) emelkedett...

ÚJABB 4 ELLENZÉKI PÁRTOT BÜNTET MEG AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2017.12.20.


A Jobbik gigabüntetése után újabb 4 párt, az LMP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd kapott furcsa büntetést az Állami Számvevőszéktől. Mind a 4 párt kapcsán az irodabérlést kifogásolja a volt Fidesz-képviselő, Domonkos László által vezetett testület. A pártok szerint az ÁSZ döntései nevetségesek.

Az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, és a DK is megerősítette a Mérce értesülését, hogy az Állami Számvevőszék a 2015-ös és a 2016-os évet illetően megbíráságolta a pártokat. Változó 5 és 10 millió forint közötti összegre. A bírságokban közös, hogy a számvevőszék nem fűzött indoklást a bíráság összegéhez.

A Párbeszéd központi irodájának bérlése kapcsán állapítota meg az ÁSZ, hogy tiltott állami támogatást vesznek igényben. Az esetben az a furcsa, hogy ez ugyanaz a 2014-ben keletkezett irodabérlet, amit az azévi jelentésében már vizsgált az ÁSZ, de akkor nem talált benne kivetnivalót. Sőt az irodát, mivel azt a képviselőknek járó irodabérlet terhére bérli a Párbeszéd, hivatalosan az Országgyűlés Hivatala is bérli egyharmad részben, és ő se talált kivetnivalót a szerződésben.

A Párbeszéd azt is elmondta a Mércének, hogy őket az Együttel és a MOMA-val közös, 2016-os plakátkampányuk miatt is megbüntették, mivel az ÁSZ szerint piaci ár alatt dolgoztattak. Ezt a párt azért tartja nevetségesnek, mert egy ismert piaci közvetítő szereplőn keresztül vásároltak, teljesen a piaci ár alapján plakátokat. A plakátcégekkel nem is kerültek ők maguk az üzlet folyamán kontaktusba.

Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője elmondta, szerinte ez egy politikai megrendelésre készült jelentéstervezet, amelynek lényege, hogy a Jobbik illegális finanszírozási ügyével összekössék a többi ellenzéki pártot...

10 OK, MIÉRT NEM KELL BEÉPÍTENI A LIGETET A NÉPRAJZI MÚZEUMMAL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.12.20.


A héten elkezdték körbekordonozni a leendő Néprajzi Múzeum és a mellette épülő mélygarázs helyét a Városligetben, a Felvonulási téren. Mondunk 10 okot, miért ne oda épüljön a Nemzeti Gördeszkapálya. 




1. Rákosi elkezdte, Orbán folytatja

A Városliget eredetileg a Felvonulási teret is magába foglalta, azaz ahol idáig az autók parkoltak és korábban a tankok vonultak fel, vagy május elsején a "boldog munkások", ott bizony korábban fák voltak. A Liget Projekt hajnalán, vagy 4-5 éve természetesen Baán László, a Liget Projekt ötletgazdája megígérte, hogy ezt a területet „bezöldítik”. Ebből annyi lett, hogy a vasfödém szerkezetre a látványterveken fákat és némi gyepet álmodtak. Nyilván a fák gyökerei nagyon meg tudnak majd kapaszkodni az épületen…

2. Nem volt környezeti hatástanulmány, sem részletes régészeti vizsgálat


Mivel a Városligetet Papcsák, Zuglaó ex-polgármestere a Fővárosnak adta hirtelen, majd a Főváros a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt-nek továbbította, illetve gyorsan építési területté, majd kiemelt kormányzati projektté minősítették az egészet, így nem volt igazán környezeti hatástanulmány. Nyilván egy 300 méter hosszú, 60 méter széles, 14-21 méterre nyúló épületnek nincs jelentős környezeti hatása. Így minden lacafacázás nélkül ki is adták rá az építési engedélyt.

Mivel a Néprajzi múzeum építése meghaladja az 500 millió forintot és jelentős földmunkával jár, ezért a régészeti feltárásról részletesen kellett volna rendelkezni! Nem tették.

3. Vizsgálódik az UNESCO

Az Andrássy út és környezete (vagyis a Liget) a világörökség részét képezi, ezért aztán a nagyobb lélegzetvételű változtatások azzal járhatnak, hogy elveszítjük ezt a besorolást. Erre Baán László valószínűleg nem gondolt. De a Vár esetében is olyan simán ment minden: az Orbán-kormány ott is az UNESCO engedélye és véleménye kikérése nélkül kezdett hatalmas átalakításokba. Legalább addig nem kellene elkezdeni építkezni, amíg az UNESCO-vizsgálat le nem zárul. 

4. Nem lesz kis meló: évekig por és kosz borítja majd a Ligetet és környékét


A múzeum / pláza építéséhez fel kell szedni a tér kiépítéséhez felhasznált 360 méter hosszan 60 ezer m² követ, 48 ezer m² betont, és 10 ezer m² aszfaltot. Ezt tárolni, majd szállítani kell, teherautókkal. Majd jönnek a toronydaruk és a munkagépek.

Mindez nem kis bosszúságot fog okozni a közelben lakóknak, akik amúgy is dühösek, hiszen pár hónapja a környéken lehetetlen 20-30 percnél kevesebb idő alatt parkolóhelyet találni.

Természetesen az építkezésekkel a Dózsa György úti fák (102 db japán akác) és a Liget fái is mind rosszul járnak majd, a legtöbbjüket egyszerűen elpusztítja a beton szörnyeteg, amit a közelükbe építenek fel (és ásnak le)...

A VACSORA SZOKÁSOS LESZ: MARGARINOS KENYÉR KETCHUPPAL


ABCÚG
Szerző: PRÓKAI ESZTER
2017.12.20.


Dombóvár szegregált területein valósít meg három éven keresztül esélyteremtő fejlesztési programot az Autonómia Alapítvány. Azért, hogy minél többen értsék, miért is vágnak bele a munkába, négy kisfilmet készítettek helyi gyerekekkel arról, hogyan is élnek, milyenek a mindennapjaik, milyen álmaik vannak.

A projekt a település leghátrányosabb helyzetben lévő részein: a mászlonyi tanyás részen, valamint a Szigetsor/Vasút valamint a Kakasdomb/Erzsébet utca városrészekben valósul meg. Fontos célja a roma és nem roma lakosság közötti kapcsolatok erősítése, a kirekesztettség csökkentése, és megszüntetése. A programban közösségi terek és szociális bérlakások is épülnek majd. A gyerekek hat napon keresztül forgattak, munkájukból az alábbi videók születtek:

VERBA VOLANT, SCRIPTA MANENT

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2017.12.20.


Mennyi esélye van a netirodalomnak a fennmaradásra?
Mi a különbség az elektronikus és a papíralapú megjelenés között?

Mikor jön rá az emberiségnek a szellemi javakért felelős és azok létéért tehető része, hogy az első kérdésre semmi a válasz, a másodikra meg valamivel hosszabb, de az előbbihez hasonló, majdnem a horáciuszi alapigazság (litera scripta manet, verbum ut inane perit - népszerű rövidítésben a szó elszáll, az írás megmarad)a felkerüléstől számított néhány óra múlva az elektronikusan rögzített szó elszáll, a papíralapú megmarad.
Visszatér-e még valaha a köztudatba, hogy a kereskedelmi érték a legritkább esetben jelent valódi értéket? Hogy az irodalomtudományt, a muzeológiát, a zenetudományt sosem fogják bedarálni a kereskedők, mert az emberiség önvédelmi reflexei eddig is működtek, amiből talán következik, hogy ezután is képesek lesznek működni.
Tudom, hogy ezt most a legrosszabbkor mondom. Csak elgondolkoztam egy íráson. Swan Edgar jelentette meg a Kolozsvári Szalonnán, a címe Az úri közönség összekapaszkodva, lehajtott fejjel táncol. Az írás több, mint kiváló, a műfaját nem tudom meghatározni, jobb is - a műfaja önmaga.
Azon gondolkoztam, mit mondanék a Swan Edgar néven író embernek, ha ismerném (a nevezett felületen - vendégként - meg-megjelennek ugyan holmijaim, de csak annyit tudok róluk, hogy e-mailben kért hozzájárulásommal ezeket olykor leveszik innen a Jóreggelt Európáról). Hogy merném-e felelősséggel azt mondani Swan Edgarnak, gyűjtse össze ezeket és adja ki őket nyomtatásban?
Valószínűleg a fene sem venné meg. Rawling, Dan Brown, John Grisham ma koldulni járhatna, iszonyatosat zuhant az atlanti térség szellem színvonala az elmúlt tíz évben. A kalmár tévé, a bulvár és az internet megtette a hatását, a könyv nem kell senkinek. Kiadók hirdetik a szörnyű elméletüket, mely szerint a könyv ugyanolyan áru, mint a mosópor (még olyan sem, teszem hozzá én, mert a mosópor kell egy háztartásba, a könyv nem kell). Egy mondatban nem lehet több hat szónál, a teljes szókészlet legföljebb 1500 - az ilyen még megy.
Akkor meg Swan Edgar mi a nyavalyának akarna nyomtatásban megjelenni?
Próbálok válaszolni az alapjában véve megválaszolhatatlan kérdésre, kockáztatva, hogy hülyeségeket beszélek. Aminek azért is nagy a valószínűsége, mert a jövendölések ritkán igazolódnak...

TGM: SZÉLSŐJOBBOLDALI KORMÁNY BÉCSBEN

HVG ONLINE - VÉLEMÉNY
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2017.12.19.


A kancellárnak kinevezett ifjú bájgúnár nem tett egyebet, csak elcsórta a, hm, néppártosodó neofasiszták fő mondanivalóját, az iszlám veszélyt. Vélemény.

Nehéz olyan fejleményekről politikai kommentárt vagy publicisztikát vagy effélét írni, amelyek – a magyar nyelvű sajtó rejtélyes közönye (vagy pénzhiánya vagy a németnyelv-tudás visszaesése vagy a szakszerűtlen szerkesztés) miatt – nem eléggé ismertek. Az ausztriai kormányváltás jellegének a megítélése négy-öt magyarországi külpolitikai újságírótól függ, akik közül már csak egyetlen személy foglalkozik rendszeresen Ausztriával.

Szomszédaink közélete (Budapesten és vidékén) terra incognita, egyetlen idegen ország van, amely hazánkban őszinte érdeklődést ébreszt: az Egyesült Államok. Kelet-Európáról és Közép-Európáról csak néhány ködös, ám makacsul ismételgetett közhely van forgalomban. Néhány szakemberen meg közvetlen érdekelten kívül szinte senki nem tudja, hogy olyan velünk határos államokkal, mint Horvátország vagy Szlovénia, mi a fene van.

A másik nehézség lélektani és esztétikai (vagy stiláris) természetű. A hazai politikai értelmező-kommentáló műfaj egyetlen ma elfogadott stílusárnyalata: az epés gúny. Az interpretátor egyetlen sikerre esélyes önbemutatása: a keserű, szkeptikus – ám vagány – férfi, majdnem mindig csak férfi, aki a dolog reménytelensége miatt voltaképpen fütyül a témára, amelyet valamiért mégiscsak szóba hozott.

Brutális vállvonogatás.

Ezek szerint örömre vagy kétségbeesésre soha nincs ok, soha nincs nagy baj vagy nagy megkönnyebbülés, soha nincs tragédia, himnuszra, ódára, gyászénekre soha nincs alkalom, csak szatírára.

Különös ország, különös kultúra a magyar.

Semmi nem számít, mégis minden vacak.

Az ilyesmik következtében kevés olvasómnak fog gondot okozni a Kurz–Strache-kormány megalakulása, holott térségünk leggazdagabb és legfejlettebb országa – különösen Kelet és Nyugat közötti, hagyományosan érzékeny és fontos helyzete miatt – hatással van ránk, akár tudomásunk van róla, akár nincs.

Az új ausztriai kormányt megteremtő választási küzdelemben – minden európai választás ilyen volt: a siker, ha nem is a választási győzelem, kivétel nélkül minden esetben ezt mutatja – semmi másról nem volt szó, mint a migránsokról. Az iszlám fejkendőt betiltották (de olyan kacifántos és őszintétlen módon, hogy elvben mindenkit előállíthatnak, aki a hideg ellen sálba burkolja a fejét-nyakát, ezért az osztrák rendőrök félrenéznek, több eszük van, mint a törvényhozóknak), rászálltak az iszlám óvodákra, lehetetlenné teszik a bevándorlók gyerekeinek anyanyelvi (kétnyelvű) oktatását (bár erre már egyszer pokolian ráfizetett Ausztria száz évvel ezelőtt), ezentúl meg (nem tréfa!) elkobozhatják a menedékkérők mobilját és lefoglalhatják a zsebpénzüket – csak úgy...

ORBÁN JÓL ÉRZÉKELI A VÖRÖS VONALAT - KÜLFÖLDI LAPOK

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2017.12.20.


...A Politico című amerikai hírportál európai kiadása eldöntött tényként közli három, egymástól független forrás megerősítő tájékoztatására hivatkozva, hogy ma az Európai Bizottság precedens nélküli lépést tesz, eljárást indít Lengyelország ellen az uniós alapszerződés hetedik cikke alapján. Ezt nevezik néha nukleáris opciónak, de nem szabad elfelejteni, hogy a jogi atombomba – az érintett tagország unión belüli szavazati jogának a megvonása – csak a legvégső, voltaképpen pusztán elméleti esetben robbanhat, és nagyon sok tényező tartja zsebében az indításhoz nélkülözhetetlen kulcsok egyikét – ugyanúgy, mint a tényleges atomfegyverek esetében, csak a politikában ezt vétójognak nevezik. A hetedik cikk szerinti eljárás akkor indul, ha felmerül, hogy egy tagállam súlyosan sérti az európai alapértékek valamelyikét, így például a jogállamiság követelményét.
A brüsszeli bizottság most azért érzi indokoltnak, hogy megtegye ezt a lépést Varsóval szemben, mert megítélése szerint Lengyelországban az igazságszolgáltatás rendszerének az átalakítása során megengedhetetlen mértékű beavatkozást tettek lehetővé a végrehajtó hatalom, a kormánypárti többség számára, ami sérti a hatalmi ágak egyensúlyának a követelményét.

A Politico azt írja: a bizottság mintegy megelőző lépésként indítja most el az eljárást. A lengyel szenátus pénteken fogadta el azokat a vitatott törvényeket, amelyeket – a rendelkezésre álló értesülések szerint - Andrzej Duda államfő alá kíván írni. E legutóbbi szabályok a lengyel legfelsőbb bíróság bíráinak a nagy részét tennék könnyen elmozdíthatóvá a kormány részéről. Brüsszelben abban bíznak, hogy a hetedik cikk beindítása eltéríti az elnököt ettől a szándékától. Uniós tisztségviselők mindenesetre „feszült és nehéz” vitára számítanak ma az uniós biztosok ülésén. Az általános várakozás azonban az, hogy a bizottság, amely az elmúlt hónapokban már számtalanszor fenyegette Varsót, saját hitelességét ásná alá, ha most nem cselekedne.

A New York Times a Reuters hírügynökség jelentése alapján beszámol arról, hogy a román törvényhozás olyan változtatásokat szavazott meg az igazságszolgáltatás rendszerét illetően, amelyek a bírálók szerint aláássák a korrupciós ügyek kivizsgálási lehetőségét és gyengítik az államfő felügyeleti jogát. Ezzel – írja a lap – Románia, amely az unió egyik legkorruptabb országa, egy sorba kerül azzal a másik két keleti EU-tagállammal, Magyarországgal és Lengyelországgal, amelyekkel szemben szintén uniós aggodalmak fogalmazódtak meg az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamiságot illetően. Az ellenzék – írja New York Times – alkotmánybíróság elé viszi az ügyet.

A müncheni Süddeutsche Zeitung a jogállamiság kelet-közép-európai helyzetével kapcsolatban közöl kommentárt. Eszerint a fiatal demokráciák Lengyelországtól Romániáig lerombolják jogállamukat", és "az EU tétlenül nézi, hogyan vész oda hitelessége". Kifejti, hogy "Lengyelország nincs egyedül a jogállamiság kiüresítésével": elsőként Magyarország indult el ezen az úton, és a többiek követték. A kommentátor sürgetőnek tartja az EU szerkezeti hibáinak a kijavítását: szerinte be kell vezetni, hogy ha egy tagállam következetesen megsérti kötelezettségeit, vagy lebontja a jogállamot, akkor a többiek egyszerű többséggel – és ebben az írásban ez a lényegi felvetés, egyszerű többséggel -megbüntethetik, vagy akár ki is zárhatják...


ITT OLVASHATÓ

ŐS PATKÁNY ÉS ÜRES LEVES

HUPPA BLOG
Szerző: SZELE TAMÁS
2017.12.19.



http://www.teakiado.hu/konyveink/felnotteknek/lathatatlan-magyarorszag/
"Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.
(József Attila)



Márpedig hörpöli, kérem, még tósztot is mond hozzá. És büszke magára az a részeg, veri a mellét féltéglával. No, de miről van szó? A szociális helyzetről, hogy ilyen nagyképű legyek, és nemkülönben a szociális munka helyzetéről. Ami ma, Magyarországon egyszerűen kétségbeejtő.

Akkor kezdjük az elején. Minden despotizmus alaptétele, hogy polgárai számára a létező világok legjobbikát teremtette meg, tehát, akinek valami baja van, az vagy hazudik, mert idegen ügynök, vagy nem normális. A nagy Szovjetunióban a tartósan problémás egyedeket el is zárták mindenféle helyekre, gulágokra vagy elmegyógyintézetekbe, különben ez Kínában is szokás, ott „továbbképzésnek” hívják manapság (régebben átnevelő tábornak). Nálunk, kapacitás híján, le se tojják őket. Ez még elviselhető, ha az a probléma elvi jellegű, de mi van, ha anyagi?

Mi van, ha az a fő bajod, hogy munkanélküli vagy, szegény vagy, beteg vagy, öreg vagy, gyerek vagy, hajléktalan vagy? Ez nem elvi, hanem nagyon is gyakorlati kérdés. Akkor is az állam ellensége vagy?

Akkor is, sőt, főleg akkor. Mert ez a mai magyar állam sem nem tudja, sem nem akarja kezelni. Ez a főispánok kézcsókos világa, amin kívül nincs is élet, csak hanyatló Nyugat és mesés Kelet. Ez a rémálom nem tűri az objektív valóságot. Az állam jószerével semmiféle szociális programot nem finanszíroz, ha mégis, az olyan, mint az elhíresült csibeosztás – látszatintézkedés, hiszen a naposcsibékhez vagy nem is adtak tápot, vagy felnőtt csirkék tápját adták, két napon belül írmagjuk sem maradt ott, ahol osztották. No, de tétel kipipálva, istenadta szája ne sírjon, a gondoskodás megtörtént róluk.

Rendben, hát majd segítenek a civilek.

Ha tudnak.

Egyrészt, a civil mozgalmak nagyon nem milliárdosokból állnak, akármit is mondjon a kormánypropaganda, másrészt ők sem bírnak mindenkin segíteni. Nem is bírhatnak. Azt már hozzá sem teszem, hogy közöttük sem kapott tudományos alapú szociális képzést mindenki, de ezt nem is lehetne elvárni. Harmadrészt, ha egy vörös centet elfogadnak külföldről, már álcivilek, ámde, ha el nem fogadják, még tán zsömlét sem bírnak osztani...


MÉSZÁROS LŐRINC GYEREKEI MILLIÁRDOS SZERZŐDÉST KAPTAK

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Sztárklikk
2017.12.20.


Mészáros Lőrinc gyerekeinek cégével, a Fejér B.Á.L. Zrt.-vel és a Magyar Építő Zrt.-vel kötött szerződést a gödöllői premontrei perjelség a zsámbéki Zichy-kastély felújítására - írja az uniós közbeszerzési értesítő. A felcsúti polgármester köre mellett még három cég nyújtott be ajánlatot: az EB Hungary Invest Kft., a Confector Mérnöki Iroda Kft. és a Laterex Építő Zrt.

A Zichy-kastély felújítására eredetileg becsült nettó 963,2 millió forintról időközben 1,72 milliárd forintra ugrottak fel a költségek - vagyis a tervezettnél 79 százalékkal több pénzért dolgoznak Mészárosék.

A kormány 2020-ig több mint 9,7 milliárd forinttal támogatja a premontrei rend alapításának 900. évfordulójához kapcsolódó fejlesztéseket - emlékeztet a 444.hu...

SCHEPPELE: A JOBBIKNAK IS KEDVEZHET A FIDESZ VÁLASZTÁSI RENDSZERE

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: MNO
2017.12.20.


A Fidesz által kialakított választási rendszer egy erős Jobbiknak is kedvezhet, ez magyarázza a párt ellen indított támadást – mondta Kim Lane Scheppele a HVG-nek adott interjújában.

A Princeton Egyetem professzora közölte: Magyarországon a demokratikus ellenzék szervezetlen, szétesett, és hallani olyan pletykákat, hogy néhány szocialista politikus Orbán Viktor zsebében van. „A legerősebb Fidesz-ellenes párt jelenleg a Jobbik, amelyhez Simicska Lajos is átállt, így sok bennfentes információhoz jutott arról, miként működik a Fidesz. Az Orbán által 2014-re kialakított választási rendszer pedig akár kedvezhet is a Jobbiknak” – fogalmazott Kim Lane Scheppele. Hozzátette, hogy a Fidesz azért hozta létre ezt a rendszert, mert tartott a baloldaltól, különösen a városokban, így az egyéni választókerületeket úgy szeletelte fel, hogy egy kis, baloldal által uralt városi rész mellé jusson egy nagyobb vidéki, amelyben a jobboldal a domináns. Ez egyben azt is jelenti, hogy a baloldal akkor sem képes egyedül nyerni, ha össze tudnak fogni a pártjai – amire a jelek szerint amúgy sem képesek – mondta.

Úgy véli, vidéken a Jobbik pontosan az az egységes blokként viselkedő párt, amely képes lehet megszerezni az egyszerű többséget a Fidesszel szemben sok választókerületben. Szerinte a Jobbik már 2014-ben jobban szerepelt, mint azt az eredményei mutatják, mert „számos olyan helyen gyanús eredmény született, ahol arra lehetett számítani, hogy több szavazatot kapnak”.

Kim Lane Scheppele szerint a Jobbik a baloldal nélkül is képes megfékezni a Fidesz hatalmát, és ha ezt megértik, akkor valószínűleg nem lépnek szövetségre velük a választási törvény reformja érdekében. „A jelenlegi szabályok akár a parlamenti mandátumok többségéhez is hozzásegíthetik a Jobbikot, hiszen láttuk 2014-ben, hogy a leadott szavazatok egyszerű többségéből is lehet kétharmad a törvényhozásban. Egy működő parlamenti többséghez pedig kevesebb voks is elég. A választókerületek kialakítása ugyanis sok Fidesz-szavazót csatolt városi körzetekhez, így ha Vona pártja tavaszig megerősödik, akkor előfordulhat, hogy nem maradt belőlük elég vidéken a Jobbik megállítására” – fogalmazott.

Az Állami Számvevőszék lépésével kapcsolatban azt mondta, a Fidesz csődbe akarja kergetni a Jobbikot, hogy abszolút biztossá tegye a saját választási győzelmét. „Nem vagyok a Jobbik híve, de egyetlen alkotmányos rendszerben sem engedhető meg egy ilyen támadás a győzelemre legnagyobb eséllyel bíró ellenzéki párttal szemben. Hozzáteszem, a Fidesznek akad még egy eszköze. A 2010-et követő nagy jogi átalakításban egy törvényt érintetlenül hagyott: még mindig fel lehet oszlatni egy pártot, ha a programját alkotmányellenesnek minősítik. Ha a számvevőszéki manőver kudarcot vall, akkor akár ehhez is folyamodhat. Föl is merült bennem, vajon a Jobbik részben nem ennek a kivédésére adta-e fel a szélsőséges nézeteit.”...

MÉSZÁROS LŐRINC, A NER MEGTESTESÍTŐJE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2017.12.20.


...Mint azt tudjuk, a gázszerelők gázszerelőjének a Puskás Akadémia mindössze egy, a több száz vállalkozása közül. Egyike azon pénzégetőknek, melybe a kormány bőkezűen lapátolja a mi pénzünket. Felháborodás már nincs, mindössze elfogadás van. Nincsenek már elégedetlenkedő ezrek, sőt még százak sem, nincs már igazmondó juhász, sem Ferenczi Krisztina, aki megpróbálja lerántani a leplet a lopásokról, hazugságokról. Maradt a kamerába belevigyorgó és minden, a vagyonosodását firtató kérdésre felháborodó Mészáros Lőrinc.

Miközben az ország gázszerelője felvásárolja a Balatont, a mátrai erőművet és desszertnek az összes vidéki lapot, addig mindenki teli szájjal nevet a mutatványon. Az igazságszolgáltatás összes résztvevője kussol, miközben jól tudják mi folyik az országban. Megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant, miközben asszisztálnak a fél ország kirablásához. Mészáros Lőrinc úgy lopja a közvagyont a szemünk előtt, hogy mi nem tehetünk semmit. Havonta, a munkáltatói bérünkből levonva támogatjuk az ország kifosztását, miközben az állam megkötötte a kezünket. Gondoljunk csak Szentesi Kálmánra, aki visszakérte adóját, mert megelégelte, hogy azt nem a törvényileg előírtak szerint költi el a kormány. Szentesiből azonnal gyanúsított lett.
Miközben Mészáros Lőrinc a mi pénzünkön lett milliárdos, addig az ország egyre jobban elszegényedik. Miközben Áder János a minap az egymilliomodik honosított magyarnak gratulált, addig több százezer fiatal hagyta el az országot, hogy egy szebb jövőt építsen fel, valahol nyugaton. Miközben a kormánytagok és rokonaik vagyona hétről hétre gyarapodik, addig a nélkülöző családok száma is egyre csak gyarapszik. Miközben a gazdasági mutatókkal és a munkahelyek számával dicsekszik a kormány, addig elértünk oda, hogy egy McDonaldsban dolgozó éttermi munkatárs ugyanannyit keres, mint egy egyetemi adjunktus.
Hát hol élünk mi? Mivé lett országunk itt, Európa kellős közepén? A hatalmas gazdasági sikereink közepette már nem csak Ausztria vagy Szlovákia, hanem már Románia is lekörözött bennünket. Mészáros Lőrincet azonban – úgy tűnik –  senki nem képes lekörözni, még a Facebook atyja, Mark Zcukerberg sem. Ő lesz az, akire Orbán Viktor mellett még évtizedekig emlékezni fogunk. Ő az, aki a NER tökéletes megtestesítője, és akinek a példáján keresztül majd be lehet mutatni, mit is jelentett az orbánizmus.  A baj csupán annyi, hogy ami gyermekeinknek és unokáinknak majd a múltat fogja jelenteni, az a mi jelenünk. Egy fájó, ezreket a nyomorba döntő, vagy épp az országhatárokon kívülre taszító jelen ez. Bízzunk benne, lesz még olyan, amit majd jó szájízzel, nevetve mesélhetünk a felnövekvő gyermekeinknek és unokáinknak. Lennie kell.

BOKROS LAJOS: A MAGYAR GAZDASÁGI CSODA FELTÉTELEI

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: BOKROS LAJOS
2017.12.20.


...A magyar csoda: álom és valóság

Az önkényuralmi rendszer kormánya szerint hazánkban már megvalósult a gazdasági csoda. Ezt a délibábot elsősorban a makrogazdasági mutatószámok látszólag rendkívül kedvező alakulásával igyekeznek alátámasztani.


Pontosan egy éve, az Élet és Irodalom ünnepi számában már írtam erről. (Medgyessy 
visszatér, 2016/51–52., december 21.) Érdemes a 2017-es év tapasztalatai alapján meghosszabbítani az ott megfogalmazottakat.

A magyar gazdaság idén várhatóan rekordszintű növekedést ér el: 3,8 százalékot. Ez magasabb, mint az IMF előrejelzése, de alacsonyabb, mint amit a kormány jósol. Lényeges azonban, hogy ez az egyik legalacsonyabb a számunkra versenytárs új EU-tagállamok között. Csehország és Lengyelország gazdasága bőven 4 százalék fölött, Romániáé közel 6 százalékkal fog nőni (ez utóbbi már veszélyesen sok). Magyarország tehát nem felzárkózik a Nyugathoz, hanem leszakad a Kelettől.

A kormány ünnepli a foglalkoztatottság növekedését. Csaknem négymillió ember dolgozik Magyarországon, vagy legalábbis papíron van valamiféle állása. Ennek természetesen örülni kell, de annak már nem, hogy félmillió honfitársunk elment az országból, és csaknem háromszázezren közmunkásként dolgoznak. Ez utóbbi foglalkoztatás zömmel nem hatékony, nem termel hozzáadott értéket, piacon eladható árut és szolgáltatást. Hazánkban a közmunka az önkényuralmi kormány által céltudatosan megszüntetett szociális háló részbeni pótlását, illetve a munkavállalók kiszolgáltatottságának tudatos fokozását szolgálja.

Az infláció idén újra pozitív lett, azaz árcsökkenés helyett végre áremelkedés tapasztalható. Ennek mértéke kicsi, ami elsősorban a külföldi infláció alacsony voltával függ össze. Az MNB nem nyilvános pénzpolitikájának egyik legfontosabb célja a forint árfolyamának lassú, de folyamatos rontása annak érdekében, hogy a magyar munkának a kormány egyéb intézkedései­vel jelentősen meggyengített versenyképességét némi leértékeléssel – legalább részlegesen – ellensúlyozza.

Az államháztartás hiánya a kormány szerint idén is alacsonyabb marad, mint a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka. Ez jó hír lenne, ha egyrészt megbízhatnánk a kormány által közzétett számokban, másrészt abban, hogy a költségvetésből különböző közbeszerzésekre és pályázatokra kifizetett előlegek valaha befolynak az EU kasszájából. Márpedig ez a tétel óriási, idén több mint ezermilliárd forint. Ha ez nem térül meg, mert az Európai Bizottság ellenőrei szabálytalanságokat, netán tudatos csalást fedeznek fel a pályázatokban, akkor az államháztartási hiány 2017-ben a bruttó hazai termék 5 százalékát is meghaladhatja.

A külső pénzügyi egyensúly legfontosabb mutatószáma a folyó fizetési mérleg egyenlege. 2017-ben valószínűleg folytatódik a többlet. Egyrészt azért, mert a külkereskedelmi mérlegben többlete lesz az országnak, részben az exportban tapasztalható növekedés nyomán, részben pedig azért, mert a beruházások elmaradásából fakadóan alig nő a gépek és berendezések behozatala. Másrészt azért, mert az olaj világpiaci ára idén alig növekedett, így a magyar gazdaság ezen ismét megtakarított több mint 1 milliárd eurót. Harmadrészt azért, mert a félmillió külföldön dolgozó magyar vendégmunkás és családtagjaik várhatóan tovább növelik hazautalásaikat.

Tavaly azt írtam, hogy a magyar gazdaság mintegy „kegyelmi állapotban” van a kormánytól szinte teljesen független, általa nem befolyásolható külső tényezők rendkívül szerencsés együttállása miatt. Nos, ez a páratlanul kedvező csillagállás idén is folytatódott. Vajon meddig?

A magyar betegség: piacellenes önkényuralom

A külső körülmények kivételesen kedvező mivolta politikai szempontból azért fontos, mert enélkül a magyar gazdaság bizonyíthatóan nagyon rossz állapotban lenne. Hiszen a magyar kormány tevékenysége inkább rombolja a gazdaságot. Ha a külső körülmények szerencsés együttállását kiegészítjük az Európai Unió költségvetéséből származó források iszonyúan nagymértékű behozatalával (vagy, mint láttuk, belföldi megelőlegezésével, ami rávilágít a sérülékenységre), akkor elmondható, hogy ennek híján bizony azonnal kiderülne, mennyire nem megalapozott, nem fenntartható a magyar gazdaság növekedése, mennyire nem megalapozott az a főleg külső tényezőkből táplálkozó, mesterséges konjunktúra, amit az önkényuralmi kormány nem kevés ostoba beképzeltséggel saját tevékenysége eredményének tulajdonít.

Ha egy kormány nem tudja, minek köszönhető a viszonylagos siker, akkor nem lesz képes időben felismerni a külső körülmények hátrányos megváltozását, és ami még fontosabb, nem lesz képes arra helyesen válaszolni. Az eljövendő válság mélyítése tehát előre be van programozva a magyar rögvalóságba – ahelyett, hogy annak enyhítésére számíthatnánk...

POPPER PÉTER: A POLITIKA BEMÁSZIK AZ ÁGYADBA


VÁROSI KURÍR 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: KÖRMENDI ZSUZSA
2017.12.20.


Boldog karácsonyt! – mondjuk az elkövetkező napokban mind gyakrabban, ám ez leginkább csak üres jókívánság, mert az esetek egyre nagyobb százalékában nem igazán gondoljuk komolyan. 

Nem tiszteljük, nem szeretjük egymást, a segítőkészség lassan nevetséges lesz, a barátságok napról napra felszínesebbek, s családokat sokszor csak a megszokás vagy a lustaság tartja össze. Nem olvasunk, nem járunk színházba, hangversenyre, múzeumba. Vajon miért lettünk érzelmileg ennyire szegények? Hová tűntek az emberi értékek? Erről kérdeztük még a 2000-es évek első felének végén Popper Péter pszichológust, aki 76 évesen távozott közülünk, 2010 áprilisában, pont akkoriban, amikor az Orbán-kormány ismét hatalomra került.

Kelet-Európa őrizte a kultúrát


– A klasszikus humán polgári értékeket – s ebbe beletartozik az olvasás, a színház-, múzeum- és hangverseny-látogatás, de a jóízű értelmiségi viták épp úgy, mint az emberek egymás közötti jó kapcsolata – az elmúlt fél évszázadban a kelet-európai térség őrizte. A legritkább esetben fordul csak elő, hogy mondjuk egy német autónagykereskedő Thomas Mann Varázshegyéről cserélne eszmét a szomszédban lakó milliomos építési vállalkozóval, vagy, hogy az amerikai híradástechnikai cégtulajdonos baráti körben Kirkegardról és Heideggerről vitatkozna. Csak ebben a lenézett keleti régióban volt klasszikus kultúra.

Igen, akármilyen furcsa, a szocializmus értelmisége őrizte a klasszikus – vagy divatos szóval élve polgári – értékeket. Itt hallgattak Schubertet és Beethovent, itt sziszegtek az avantgarde elleni fellépések miatt, s itt ismerkedtek vele nagy titokban. Itt fogyott el pillanatok alatt a Nagyvilág vagy a Kortárs, itt álltak hosszú sorok egy-egy Miller- vagy Williams-dráma bemutatásakor a Vígszínház pénztára előtt, itt volt értéke az író, a költő szavának.

Emlékszem, amikor az egykor volt Szovjetunióban aspirantúrára jártam a Lomonoszov Egyetemre, kötelezően részt kellett venni az ateista kör foglalkozásain. Utána pedig összegyűltünk az egyik kollégiumi szobában, körbeültünk a padlón, s némi vodka társaságában megvitattuk, van-e isten. Igen… a tartalmas beszélgetések… Most azonban már nálunk is tönkremennek, megszűnnek ezek az értékek...

MIÉRT NE LENNÉK SZOLIDÁRIS A NÁCIKKAL?

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2017.12.20.


A Jobbik pénteki tüntetését megelőzően óriási vita keveredett arról, kivel, mikor, és miért lehet tüntetni. Ennek a vitának volt mellékága az a gondolat, hogy mivel a Jobbik soha nem állt ki baloldali, liberális emberekért, gondolatokért, így ők se érdemlik meg a szolidaritást (persze még az alapfelvetés se igaz, hiszen a vizsla-Jobbik a CEU és a civilek kapcsán is kiállt a Fidesszel szemben).

Ennek a gondolatsornak az egyik legprecízebb kifejtése Papp Réka Kingától érkezett a HVG hasábjain. Bár mindig rossz, ha az ellenvélemény szerzője foglalja össze egy véleménycikk gondolatait, de Papp Réka Kinga írása lényegében 5 tételben szedte össze azt, miért nem szabad szerinte a Jobbikért kiállni:
  • a Jobbik soha nem állt ki az ő szavazóbázisához nem tartozó emberek, vagy az őket képviselő csoportok mellett;
  • a magyar társadalom tagjai legtöbbször csak akkor állnak ki valamilyen ügyért, ha az ő magukat is érinti;
  • a Jobbiknak ellenben az a dolga, hogy képviseljen, kiálljon a demokráciáért, és akkor, amikor bármilyen társadalmi csoportot megtámadnak;
  • a Jobbik soha nem kért bocsánatot azokért a tettekért, amivel megosztotta a társadalmat, sőt, a mai napig ülnek olyan emberek a pártban, akik ezt a megosztó, olykor rasszista, olykor szegényellenes, olykor antiszemita, olykor menekültellenes, olykor homofób politikát képviselik.
“Éppen ezért a Jobbik nem érdemes az én szolidaritásomra, és azt gondolom, senkinek nincs különösebb oka a demokrácia nevében kiállni mellette.” – írja PRK.

Nekem PRK-val szemben nem ezek a ténymegállapítások a lényegesek. Azok a szempontok, amik miatt én fontosnak tartom az ÁSZ-ügyben a Jobbik melletti kiállást, nem morális, hanem éppen taktikai megfontolások.

PRK gondolatmenetében a legfontosabb szerintem éppen a második. Azaz hogy alacsony a szolidaritás szintje a magyar társadalomban...

KIHŰLNI NEM CSAK MÍNUSZ HÚSZ FOKBAN LEHET - HAVASI ZOLTÁN, A BUDAPEST BIKE MAFFIA ALAPÍTÓJA A JANUÁRI KRÍZISRŐL

ÁTLÁTSZÓ - SZOCIO BLOG
Szerző: DÁVID IMRE
2017.12.18.



A hajléktalan embereket segítő szervezetek már javában készülnek a januári krízisidőszakra. Adományokkal és önkéntes munkával mi is segíthetünk a rászorulóknak – hogy pontosan hogyan, arról Havasi Zoltánnal, a BBM alapítójával beszélgettünk.

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai szerint a tavalyi, különösen kemény télen 171 ember fagyott meg Magyarországon. A hivatalos statisztikákat sajnos hiába keressük, mert – ahogy idén márciusban több lap, köztük a HVG is megírta – sem a Belügyminisztérium, sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem az Országos Rendőr-főkapitányság, sem az Országos Mentőszolgálat nem adta ki az erre vonatkozó adatokat.

Az MSZF közleménye szerint a kihűlés miatt meghalt emberek egyötöde fagyott meg az utcán. Valószínűleg azért „csak” ennyi, mert a kivételesen kemény tél miatt a szociális munkások mellett több civil szervezet is krízsisszolgálatot tartott: köztük a Budapest Bike Maffia (BBM) is, amely az Age of Hope gyerekvédelmi alapítvány munkatársaival közösen járta a budapesti utcákat.


„A legtöbb utcán élő ember nem kér”


„Az extrém, éjszakánként akár mínusz tizenöt-húsz fokos hideg miatt nagyon sok segítő szándékú ember keresett meg minket januárban, akik adományokkal, felajánlásokkal és önkéntes munkával is segítették a BBM kampányát. Több, mint három tonna tartós élelmiszert osztottunk ki a krízisidőszakban, és volt, hogy száznál is több önkéntes gyártotta velünk a szendvicseket a rászoruló embereknek. Sokan közülük maradtak is: többek között ennek is köszönhető, hogy ma már több mint nyolcvan állandó önkéntesünk van – mondja Havasi Zoltán, a BBM alapítója. – Jó látni, hogy mennyi jószándékú ember van ebben az országban. Több iskola is megkeresett minket azzal, hogy a diákjaik szeretnének nálunk önkénteskedni, és az itt élő külföldiek is nagyon aktívak – lassan annyian vagyunk, hogy sűrítenünk kell a programjainkat.”

Havasi szerint fontos, hogy aki segíteni akar, az nyitottan, együttérzéssel álljon a hajléktalan emberekhez. „A legfontosabb, hogy ki tudjunk lépni a komfortzónánkból. Sokan nem tudják, mire számítsanak, amikor találkoznak velük, vagy úgy gondolják, hogy mind levakarhatatlan, erőszakos kéregetők. Pedig ez nem igaz. A legtöbb utcán élő ember nem kér. Ha kap valamit, azt szívesen elfogadja, de kérni a világért sem kérne” – hangsúlyozza. Mint mondja, a legjobb, ha nem egyedül, hanem a barátainkkal, családtagjainkkal, szomszédainkkal összefogva, kisebb-nagyobb csapatokban megyünk ki „járőrözni” az utcára, így azok is könnyebben legyűrhetik a félelmeiket, ellenérzéseiket, akik tartanak az esetleges atrocitásoktól. „Vagy jöjjenek el hozzánk. A Bike Maffia közös főzésein, adománygyűjtésein, ételosztásain nem csak azt tapasztalhatják meg, hogy milyen jó érzés a rászorulókon segíteni, hanem egy jó hangulatú közösség tagjaivá is válhatnak, új barátságokat, ismeretségeket köthetnek, és megismerkedhetnek egy alulról szerveződő, független civil szervezet munkájával.”...