2018. január 22., hétfő

13 MILLIÁRDOS BÜNTETÉS LEHET ORBÁN VEJÉNEK ÜZLETÉBŐL

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2018.01.22.


Pontosan 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala a miniszterelnöki vej, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán. – tudta meg a 24.hu.

Ez derül ki a hivatal pénzügyi ajánlásából, amelyet az Európai Bizottságnak tett, és amelyet – két évig tartó vizsgálatának eredményével egyetemben – megküldött a magyar hatóságoknak is.

Kormányközeli forrásból úgy értesültünk, hogy az OLAF-ot vezető Nicholas John Ilett által még karácsony előtt ellenjegyzett dokumentumok rég megérkeztek a Miniszterelnökségre. Lázár János kancelláriaminiszter azonban egyelőre nem hajlandó beszámolni a megállapításokról. Pedig azok igencsak súlyosak.

A bűnlajstromban közbeszerzési szabálytalanságok sora, az eljárások manipulálása, a résztvevők közötti összeférhetetlenség és csalás gyanúja is szerepel.

Az Elios nyerőszériájának csúcsán, 2014-ben és 2015-ben összesen több mint 11 milliárd forint árbevételt produkált és tulajdonosainak több mint egymilliárd forint osztalékot fizetett. Az uniós csalás elleni hivatal azonban nem a családi gyarapodás okán kezdett vizsgálódni. Annyi derül ki a dokumentumokból, hogy „különböző forrásokból” kapott információkat, amelyek szerint befolyásolhatták a pályázati eljárások eredményét, különösen egy mérnöki tanácsadó céggel, a Sistrade Kft.-vel való összejátszás révén.

Leegyszerűsítve: a Sistrade a projektek előkészítésén dolgozott az uniós támogatásokra jogosult önkormányzatoknak, az Elios nyert ezeken a pályázatokon, ő lett a munka kivitelezője. A két társaság pedig összekapcsolható korábbi tulajdonosaikon, Tiborcz Istvánon és Hamar Endrén keresztül – erre jutott az OLAF is számos korábbi tényfeltáró cikkhez hasonlóan.

A két iskolai jóbarát az Elios-tulajdonos Green Investment & Solutions Kft.-ben közösködött, Hamar 2013 januárja és áprilisa között volt tulajdonos-ügyvezető, azután pedig az Orbán Viktor legidősebb lányával, Ráhellel 2013 őszén összeházasodó Tiborcz vette át tőle a stafétát és 2015 áprilisáig ő jegyezte a társaságot. (Addig, amíg az egyik építőipari üdvöske, a WHB-tulajdonos Paár László egyik cége át nem vette a Green Investmentet.)

Attól tartok, Hamar Endrével vitetik el a balhét – utalt az egyik informátorunk arra, hogy Hamar egyúttal a Sistrade-nek is tulajdonos-vezetője, így az ügylet mindkét ágán érintett.

Akkor is, ha a piacon úgy tudják, nem értelmi szerzőként került képbe.

A csalás elleni hivatal a környezet és energia operatív program keretében megvalósított harmincöt közvilágítás-korszerűsítési projektet vizsgált, ezekben az Elios vagy fővállalkozóként vagy konzorciumi tagként szerepelt. Miután nyert a 2009 szeptemberében, illetve 2012 decemberében épületenergetikai fejlesztések és a közvilágítás korszerűsítése, valamint a 2014 szeptemberében a közvilágítás energiatakarékos átalakítása címen meghirdetett pályázatokon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.