2018. január 1., hétfő

A HELYZET RENDKÍVÜLI!

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.01.01.


Hammer Ferenc az ELTE tanára és médiakutató, és a Flash nevű punk együttes énekese, ezeket a sorosokat 2013-ban mondta el a Fidesz-székház előtt tartott tüntetésen. És mit sem vesztetek aktualitásukból. Sőt azóta a helyzet még rendkívülibb lett, meg sokszor volt, nagyon rendkívüli, és egyszer még biztosan az lesz (nagyon sokszor az lesz még).

Ha minden igaz 98 nap múlva választásokat tartanak Magyarországon. Ha most ránézünk a közvélemény-kutatási adatokra olybá tűnik ez lefutott meccs. De amennyire kevés 98 nap, olyan sok is. Ennyi idő alatt birodalmak dőltek meg, ha fel nem is épültek.

Tehát ha ránézünk a közvélemény-kutatási adatokra, azt látjuk kisebb csoda kell ahhoz, hogy kormányt váltsunk amikor lejár a hátralévő napok száma. De ahhoz már nem kell csoda, csupán hit, hogy ne legyen kétharmada a Fidesznek, hogy elveszítse 50%-os többségét. Ez reális lehetőség, még most is.

Persze tudjuk, hogy mire fel? Ezek idióták, nem csinálnak ezek semmit, mindenki csak veszekszi, túl libsik, túl balosak, túl konzik, nem azt mondják amit hallani akarok, azt mondják amit a nép hallani akar, nem akarnak összefogni, túlságosan össze akarnak fogni. De a helyzet az, hogy pont az előző bekezdésből kiindulva ez most nem annyira lényeges (egyébként persze lényeges, hiszen ezeknek a pártoknak a legitimálásával, újra őket indítjuk a következő versenyen is, csak hát a pártokat maga a rendszer termeli ki, így kérdés lesz-e jobb párt náluk, illetve az is ebben a rendszerben van-e értelme pártot alapítani, vagy előbb a rendszert kell megváltoztatni).

Ugyanis abban a szerencsés (eh) helyzetben vagyunk, hogy nem azért kell küzdeni, hogy kit nevezünk ki miniszterelnöknek április után(bár egyébként nem az tűnik a legszörnyűbb dolognak az ország szempontjából, hogy mondjuk Szél Bernadett, vagy Karácsony Gergely legyen a miniszterelnök, sőt – a Vonát most hagyjuk). Persze a pártok ezt fogják mondani, mert ezzel lehet a szavazókat becserkészni, de a helyzet az, hogy két dologról fog szólni a 2018-as választás Ki a legerősebb ellenzéki erő, és hogy mekkora felhatalmazást kap a Fidesz.

És még szerencsésebb helyzet, hogy ha el akarunk menni szavazni, és az elmúlt 8 év ellen akarunk szavazni, egy csomó pártból választhatunk. Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd, Együtt, Momentum, Kétfarkú. Persze még így is hiányzik pár ideológiai színfolt, de talán ezek közül ki lehet választani egy valamennyire szimpatikust.

Tehát a helyzet rendkívüli, hiszen áprilisban egy pártállam kaphat megerősítést a választásokon, és ez ellen, csak és kizárólag mi magyar emberek tudunk tenni. Méghozzá, úgy hogy elmegyünk szavazni, sőt úgy hogy rávesszük az embereket szavazni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.