2018. január 11., csütörtök

A MÁSIK CSALÁD

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: KEREKES SÁNDOR
2018.01.10.


Gyakran elhangzik az orbáni család emlegetése, a maffia családé, melyet Orbán Viktor teremtett meg, azokból az egyre szaporodó és egyre gazdagodó oligarchákból, akiknek a hűségén a rendszere nyugszik. Arról a másik orbáni családról azonban, melyet szintén neki köszönhetünk, amely sokkal nagyobb, számosabb, de mérhetetlenül szegényebb amannál, arról bezzeg sokkal ritkábban esik szó.

Minden este, úgy hat-hét óra tájban végigmegyek a Déli pályaudvar alatti aluljárón. És amióta arra járok, minden este látom azt a ”családot,” akiket a nincstelenség fűz egymáshoz és az a tény, hogy együtt laknak itt, az aluljáróban. Ők részei annak a másik, nagy orbáni családnak, annak a csaknem négymilliónyi nyomorgó tömegnek, amely szintén Orbán Viktornak köszönheti, hogy ilyen szépen összejöttek.

Ezeknek itt eddig szerencséjük volt, mert ugyan a folyósó huzatos, de a tél példátlanul enyhe, addig egyikük sem fagyott meg. De ez bármelyik esete megváltozhat. Emiatt is aggódom értük. Meg azért is aggódom, mert gyakran a rendőrök zaklatják, igazoltatják őket, holott ezeknek szegényeknek nincs hova menniük innen, mindig ugyanazok az arcok és ugyanaz a nyomorúság lakik itt, nincs miért igazoltatni őket. Hacsak azért nem, hogy a rendőri szolgálat egyhangúságát a hajléktalanok megalázásával vidítsák fel.

Nem könnyű minden este kétszer elmenni ez alvilágba száműzött nyomorultak mellett. De én mégis erőt merítek a látványból mindannyiszor. Nincs ennél hatalmasabb nyomaték, mely arra ösztönözne, hogy ennek a fasiszta, népnyúzó, rablóbandának, ennek a jelenlegi kormánynak nincs helye többé ezen a világon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése