2018. január 11., csütörtök

A SOFŐR, A KIHALLGATÓ, A MINISZTER ÉS AZ Ő LEGENDÁI

INDEX
Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2018.01.11. 


Terjesztették már róla, hogy halálos beteg, az alvilág feje, jósoltak ellene lejáratási kampányt, legutóbb pedig azt híresztelték, visszavonul végleg és nyugdíjba megy. Pintér Sándor belügyminiszter élete több, mint kalandos és legalább annyi legenda övezi, mint azoknak az életét, akiket rendőrként üldözött.

Amikor 1981-ben a vékony, de határozott fellépésű fiatal rendőr vizsgálóként a betörésekkel gyanúsított Kecskeméti Sándort faggatta, úgy tűnt, falakba ütközik. Kecskeméti hallgatott, mint a sír. Esélytelennek tűnt az egész.

A vizsgáló tudta, talán még tisztelte is, hogy Kecskeméti nem az a fajta bűnöző, akire rá van írva, mivel keresi a pénzt. Az átlagos kinézetű férfi takarítóként dolgozott, látszólag szerény körülmények között élt, nem hordott aranyékszereket, drága ruhákat, de a látszat csalt: a valóságban milliomos volt. A vizsgáló kitartóan kérdezgette, nap mint nap. Hosszú hónapok teltek el, mire Kecskeméti végül vallomást tett, ahogy az ügy több mint nyolcvan másik gyanúsítottja is.

Jól olvasták, több mint nyolcvan. Ennyi gyanúsítottja volt ugyanis annak a betörés-sorozatnak, ami megalapozta a magyarországi szervezett bűnözést. Ez volt a hőskor. A gyanúsítottak között voltak betörők, tippadók, orgazdák és persze az őket kiszolgáló, ugrásra készen álló profi ügyvédek. Rossz nyelvek szerint még az állambiztonság is, amely egy-két nehézfiút is használt saját céljaira. Az ügyben érintett bűnözők idővel a hazai szervezett alvilág prominens figurái, ismert szereplői lettek, már akiket nem lőttek le vagy robbantottak fel másfél évtizeddel később.

Nem úgy Kecskeméti, aki később már legfeljebb csak azzal dicsekedhetett el, hogy egyike volt azoknak a keveseknek, akiknek sikerült megszökniük a szegedi Csillag börtönből. A fiatal, de rendkívül tehetséges vizsgálót, aki szóra bírta a hónapokig makacsan védekező, éhségsztrájkoló Kecskeméti Sándort, szintén Sándornak hívták: Pintér Sándornak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.