2018. január 23., kedd

A SZÁZADVÉG ÓRÁNKÉNT 25 MILLIÓ FORINTÉRT KUTATJA A MIGRÁCIÓT

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: hvg.hu
2018.01.22.


Újabb 1,1 milliárdért kutathatja a Századvég, hogy mit szólnak a többi uniós tagállam polgárai a menekültekhez, kétszázötvenmillióért pedig, hogy hogyan látják saját helyzetüket és jövőjüket a hazai idősek. A hamarosan megkötendő szerződésekkel már 9 milliárd felé közelít a kormányközeli think tank 2014 óta elnyert megbízásainak összege.

„Mivel a bevándorlási ügyek alakulása új helyzet elé állítják (!) mind az Európai Unió vezetését, mind a tagállamokat – köztük Magyarországot is – a kormányzati döntések, álláspontok megalapozásához szükség van kiegészítő szolgáltatás igénybe vételére” – múlt év májusában adtunk róla hírt, hogy milyen megmosolyogtató indoklással egészítette ki a fejlesztési tárca 2015 végén egy újabb 790 millió forintos szerződéssel azt az önmagában is brutális összegű, négy évre több mint bruttó 6 milliárd forintos tanácsadói szerződést, amelyet alig két hónappal korábban kötött a Századvég Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató konzorciumával.

Úgy tűnik, az akkori tanácsok után újabbakra van szüksége a kormánynak (talán épp a titokban befogadott 1300 menekült miatt): az NFM kormany.hu-ra feltöltött friss dokumentumai szerint ugyanis most közel azonos indoklással, azonos feladatra kaphat újabb megbízást a cégcsoport, ezúttal nettó 905,5 millió forint+áfa, vagyis bruttó 1,149 milliárd forintért.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás ajánlattételi felhívása szerint az eredeti szerződés kiegészítésére azért van szükség, mert

2015. tavasza óta az Európai Unió területére és kiemelkedően Magyarországra olyan számban érkeznek az Európai Unión kívüli országokból érkező menekültek, amely jelenség új helyzet elé állította mind az Európai Unió vezetését, mind a tagállamokat – köztük Magyarországot is. Ahhoz, hogy a Magyar Kormány ebben a kiemelkedő jelentőségű társadalmi- és politikai kérdésben a megfelelő lépéseket megtehesse, elengedhetetlen szempont valamennyi Európai Uniós tagállam lakossági véleményének a megismerése, annak feltárása, hogy az uniós lakosság hogyan viszonyul a menekült-kérdéshez és annak lehetséges szabályozásához.”

Mindezek nélkül pedig – kapaszkodjon meg – „az alapprojekt (vagyis az eredeti, 6 milliárdos szerződés – a szerk.) nem tudna maradéktalanul érvényesülni, és a kormány nem kapná meg a szükséges szakpolitikai támogatást a tevékenységéhez.”

Napi 20 millió 8 héten át – a hülyének is megéri...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.