2018. január 20., szombat

BEER MIKLÓS: A MENEKÜLTEKET NEM LEHET MEGÁLLÍTANI

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.01.20.


A váci püspök rendszeresen szerepel a mainstream médiában, tévékben szólal meg, interjúkat ad. Van véleménye, amelyet – ha megkérdezik – el is mond. De személyes életéről keveset tudni. Pedig - például - kitelepített gyerekként megtanult dohányt fűzni és szőrén ülte meg a lovat.

Talán éppen azért hívták meg őt a Nem Adom Fel Kávézóba, hogy hallgatósága jobban megismerhesse őt. (Budapest első, fogyatékossággal élő emberek által alapított kávézóját és éttermét két évvel ezelőtti cikkünkben mutattuk be.) Hosszan beszélt a papság előtti időkről, Budapest ostromáról, a kitelepítésükről, pályája indulásáról. De szót ejtett a menekültválságról és a papok templomi politizálásáról is.

"Mindenem megvolt ahhoz, hogy egy polgári család gyerekeként nőjek fel"

– kezdte. Értelmiségi családba született 1943-ban, apja mérnök volt a Ganz-gyárban, anyja pedagógus. Budapest ostromának utolsó napján, február 11-én azonban málenkij robot közben meghalt az apja, lakásukat is bombatalálat érte, anyjával egyik rokontól mentek a másikig, hátha befogadja őket valaki. Végül az egyik nagynéninél húzták meg magukat, akkor újra úgy tűnt, minden rendben. De amikor Beer másodikos volt, egyik nap megjelent a házuk előtt egy teherautó, menniük kellett, majd a plató után egy marhavagonban találták magukat. Kitelepítették őket egy szabolcsi faluba.

"Én ezt úgy fogom fel, hogy az Úristen olyan élményt adott, ami megakadályozta, hogy elkényeztetett pesti gyerek legyen belőlem."

Együttérző családként emlékezik azokra, akikkel együtt kellett élniük Szabolcsban, náluk tanult meg aratni, markot szedni és dohányt fűzni. Később a zebegényi nagymamájához került, onnan járt Vácra tanulni. Az érettségi után teológiát tanult, 1966-ban szentelték pappá. 2000-ben segédpüspök lett. Tizenöt évvel ezelőtt pedig váci megyés püspök. Innen megy nyugdíjba idén májusban. Hivatásáról, a papi szolgálatról azt mondta, kapóra jött neki Ferenc pápa, mert a Szentatya sok tekintetben ugyanúgy gondolkodik a világról, mint ő. A pápa korábban azt mondta, nem akar steril egyházban élni, ahol minden tisztára van mosva és minden fényes, ő olyan egyházat szeretne, ahol el lehet esni és ahol bemocskolhatja magát az ember – ezt Beer is így látja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.