2018. január 28., vasárnap

CYBERCSATÁK A NAGYVILÁGBAN

HUPPA BLOG
Szerző: SZELE TAMÁS
2018.01.27.


Kérem tisztelettel, míg kis honunkban mindenki azon kattog, hogy mit mondott Orbán Viktor és mit Soros György, valamint ki kinek a bérence de főleg mennyiért, azalatt a bolygó többi része egészen mással foglalkozik. Háború van most a nagy világban, mégpedig cyberháború, és a legérdekesebb mozzanatok épp tegnap kerültek nyilvánosságra.

Az eddig sem volt titok, hogy a cyberháború zajlik, és benne a legnagyobb hatalom Oroszország. Boldog kétezres évek, mikor a kínai hackerektől kellett a legjobban tartani… mondjuk, ők sem vizesnyolcasok, csak Kína érdekei annyira eltérnek a többi államétól, hogy mostanság nem szoktak komolyabb akciókat végrehajtani (vagy de, csak ahhoz nekünk kevés közünk van: elvégre ők kifejezetten a harmadik világban és a kelet-ázsiai térségben szeretnék érvényesíteni a befolyásukat). Pillanatnyilag elmondható, hogy a két legveszélyesebb cyberhatalom Oroszhon és Észak-Korea. Phenjan fiai valóságos műrepülést mutattak be a virtuális térben a bitcoin körül, Oroszország pedig minden idők legnagyobb hírszerzési bravúrját érte el az amerikai választások befolyásolásával.

Nono, mondhatná erre az, aki híve Putyinnak: nono, arra nincs bizonyíték.

Dehogy nincs. Tegnap óta van.

Illetve, jóval régebb óta, csak épp tegnap került a nyilvánosság elé, a Politico hasábjain, de foglalkozott vele a Techcrunch és magyar nyelven az Index is.

Na, hát akkor mi ez, elvtársak, sto eto? Ez eto egy nagyon nagy sto, ócseny balsaja, plusz, ha belegondolunk, egy burleszkfilm is, mert az történt, hogy míg az oroszok évek óta figyelték (és befolyásolták) az amerikai politikát, addig a hollandok évek óta figyelték az oroszok megfigyelő tevékenységét és minden lépésükről tudtak. Megfigyelték a megfigyelőket. Meghackelték a hackereket. Amint az Index írja:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.