2018. január 4., csütörtök

ELLENSÉGEM ELLENSÉGE - KICSODA SIMICSKA LAJOS?

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2018.01.03.



Simicska Lajos a Bibó Szakkollégiumtól a Jobbikig megtett útja végtelenül drámai, helyenként pedig akár érdekes és szórakoztató történet is lehetne – ha nem jutna eszünkbe azonnal, hogy ez a közpénzmilliárdokat elnyelő, elveket és mindenféle ideológiai karaktert páros lábbal felrúgó, gátlástalan játék mindent szolgált, csak éppen az állampolgárok érdekeit nem.

Simicska Lajos popkulturális figurává avanzsált az elmúlt években. Ha megnéznénk, hogy a vele kapcsolatos pletykák, találgatások (és néha tények), na meg persze a rá szakosodott tudományág, a simicskológia a tényleges nyilvános felbukkanásai számához mérten mennyiszer és milyen mértékben tematizálják a közbeszédet, akkor valószínűleg olyan rátát kapnánk, amellyel a Loch Ness-i szörny vagy a szabadkőművesek is eldicsekednének. Mindazonáltal nem a rejtőzködő életmód hozott újdonságot Simicska imázsába: róla mindig is azt és annyit lehetett tudni, amit és amennyit ő akart, hogy mások tudjanak. (Ez alól talán kivételt képez az a momentum, amikor maga Simicska hívta fel telefonon Pető András újságírót, és jelezte, hogy egy picit zavarja, hogy ennyit ír róla és a Közgép Zrt.-ről.)

Az újszerűség abban a belső feszültségben érhető tetten, amely azoknál jelentkezett először váratlanul, majd egyre erősebben, akik az Orbán-rendszer és a NER végét szeretnék látni minél előbb. Azoknál, akik nem igazán tudják, hogy melyik polcra tegyék az „ellenségük ellenségévé” váló milliárdos oligarchát, aki ebben a kontextusban akár elvhű demokrataként is képes megjelenni. A Simicska-jelenség – ha más haszna nincs is az egyszerű választópolgár számára – arra talán jó, hogy vegytiszta formában, kivonatolva mutassa meg nekünk, hogy pontosan ez az a dilemma, amelynek egy jól működő demokráciában soha nem szabadna felmerülnie...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése