2018. január 6., szombat

EZ MÉG CSAK AZ ÉV ELEJE, ÉS MÁRIS ELÉG BELŐLED, FIDESZ KORMÁNY!

VÁROSI KURÍR 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Bandita
2018.01.06.


Németh Szilárd az idén még nem csinált hülyét magából. Sok fideszes politikus már igen, de Szilárd hallgat! Aggódom! Baljós ez a csend! Olyan kitörni készülő, vihar előtti.

Már úgy hiányzik a rezsitábornok idióta sorosozása a sok hülye hozzá nem értő sorosozása után, hogy már majdnem fáj.

Hol vannak már azok a régi szép idők, mikor Kósa még többet szerepelt a médiában, és nem lehetett abbahagyni a röhögést.

Matolcsy is csak néha szólal meg, de ilyenkor ez ember mindig naprakész az elmebetegek kórtanával.

Persze a feltörekvő titánok nagyon igyekeznek a nagyok lába nyomába taposni.

Itt van ez a dörmögő Csaba. Vagy Dömötör.

Nekem mindig az a mese jut róla eszembe, mikor a kis nyálas fejű, pelyhedző állú farok azt hiszi magáról, hogy tud valamit, és kardot kirántva elindul a szélmalom ellen, hogy megvédje a gonosz éhes óriást a rá támadó szegény vándortól, akit az éppen fel akar falni. Néha még a mikrofont is eltalálja ez a dörmögő gyerek ha beszélni kezd. Rogán Tóni jól beválasztott vele, de akkor is Szilárd az etalon a sorosozásban.

Olyan egyenetlen így a kormány kommunikációja. Mindig csak ez a Soros György, meg migráns, meg kvóta, sehol egy lélekemelő jó hír.

Hogy mennyit adtak a magyar adófizetők a külhoni magyarok egyházainak, focicsapatainak azért a nyomorúságos szavazatért.

Ezt például olyan szépen tudná mondani majdnem Semjén Zsolt, lóhátról, csillogó keresztényi demokrata tekintettel. De Zsolti sem a régi már, ő most is nem csak ott hülye ahol van, de mindenhol, és egyre jobban.

Vagy itt van a született analfabéta zsenink, aki százmilliárdokat nyert úgy, hogy nem is tudott róla. És két év alatt! Az egyiknek a végén, és a másiknak az elején. Ez tíz nap, és ezt még Lőrinc is össze tudja adni, pont ennyi ujj van a kezén a napokhoz. Csak össze ne keverje a sorrendet, és vegyen bele még egy hőerőművet, vagy egy szállodát. Ja, azt még ebben az évben nem vett. Csoda!

Pedig már így az év elején is erősen bele kell csapni a lecsóba, meg a sertéstelepbe, lássa az a választó, jó helyre ment az Erzsébet utalvány! Tíz rugó per fő, azért ezt nehéz volt összehozni a tavalyi hasonló siker után...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.