2018. január 4., csütörtök

HIRTELEN 17 CÉGE LETT TIBORCZ ISTVÁNNAK - ÖVÉ A DUNAKANYAR ÁLOMPROJEKTJE

VÁLASZ.HU
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2018.01.03.


A kormányfő veje immár hivatalosan is óriásvállalkozó: három hónapja még csak 5 cégben látszott érdekeltnek, ma már 17-ben. Legutóbb azt a Longoria Holding Zrt.-t vette a nevére, amelyhez egy visegrádi és egy belpesti – ötcsillagos álomhotellé fejlesztendő – gigaépület tartozik.

Az átláthatóság híveit két hónapja azzal örvendeztette meg Tiborcz István, hogy – némi sajtónyomásra – elismerte, övé a BDPST nevű luxusingatlan-kereskedő zrt. Ezt korábban legfeljebb gyanítani lehetett, hiszen a cégbírósági nyilvántartásban csak a társaság alapító részvényesei szerepelnek, a tényleges haszonhúzó (vagyis Tiborcz) neve nem. Mivel a BDPST-csoport az óévet további bővüléssel zárta, jelenleg már 17 cégről állíthatjuk biztosan, hogy – közvetve vagy közvetlenül – a miniszterelnök vejéhez tartozik. Nézzük a teljes listát!

Azok a társaságok, amelyekben régebb óta jelen van Tiborcz István:

1. HCS Experts Kft. (elektronikus, számítástechnikai eszközök nagykereskedelme)

2. ES Hungary Kft. (ez a Tiborcz család régi, úgymond „mindenes” vállalkozása)

3. G2G Zrt. (desztillált szeszes ital gyártása)

4. Ital-Tár Kft. (ital-nagykereskedelem, a G2G leányvállalata)

5. IBC-Projekt Kft. (gazdasági tanácsadás)

A BDPST-cégcsoporthoz tartozó régebbi vállalatok:

6. BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. (az anyacég, mely közvetlenül birtokolja a badacsonyi Ranolder-villát)

7. TRA Real Estates Kft. (a turai kastély felújítását végző társaság)

8-9. Viona Projekt Kft. és leánycége, az Apáczai 2005 Ingatlanhasznosító Kft. (a Pesti Vigadó melletti Mahart-ház tulajdonosa)

10. Bellevue Development Kft. (a társaságba apportként egy 350 millió forintot érő, XII. kerületi, Hangya utca 30. szám alatti telek került)

11. Downtown Development Kft. (a cégbe apportként az Andrássy út 43. szám alatti palota három – összesen 290 millió forintra értékelt – albetétje került, amely közel a teljes első szintet jelenti)

Vadonatúj BDPST-leánycégek
:

12. Bella Vista Kft. (bejegyzés alatt, vélhetően nem ez lesz a társaság végleges neve)

13. Bellavista Apartments Kft. (a minap jegyezték be, egyelőre nem tudni, milyen ingatlanprojektre jött létre)

14. Longoria Holding Zrt. (a cég kétharmada került nemrég a BDPST Zrt. birtokába, a további egyharmad a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t irányító Szivek Norberthez áttételesen köthető Lexan Holding Zrt. tulajdona)

15-16. Dorottya Investment Zrt. és leánycége, a Moons Kft. (a Longoria Holding közvetlen és közvetett tulajdonában álló két társaság a belpesti Vörösmarty térre „tekintő” Weber–Münnich-házakat menedzseli)

17. Hotel VSGRD Kft. (a Longoria Holding leányvállalata, mely a lepencei strand fölé tervezett luxusszállót birtokolja – a fürdőtől alig 500 méterre álló, 230 szobás hotel készültségi foka jelenleg 66 százalékos)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.