2018. január 14., vasárnap

HISZTIZNI CSAK PONTOSAN, SZÉPEN...

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2018.01.13.


Majd felrobbant a közösségi portál az után, hogy Geréb Ágnes perújítási kérelmét elutasította a Fővárosi Ítélőtábla. A vita „természetesen” most sem arról szólt, amiről a büntető eljárás. Mert – minden ellenkező híreszteléssel szemben - a Geréb Ágnes elleni büntető ügyeknek (több is volt) nem az otthon/ kontra kórházi szülés a tárgya.

Már az is némileg félrevezető, hogy a hírekben az szerepelt: „2 év fogházra és 10 év foglalkozástól eltiltásra ítélte a bíróság a nőgyógyász bábát otthonszülési ügyben”. Ez persze igaz, de ez az ítélet 2012-ben született. Most annyi történt, hogy a bíróság – a perújítási eljárás eredményeként – nem változtatott rajta. Magyarán, elutasította a vádlott és védője perújítási kérelmét.

Röviden a tények. Az ítélet szerint a Geréb Ágnes vezette két otthonszülés végződött tragédiával. Az egyik esetben egy ikerpár egyik tagja 12 percig nem kapott oxigént és emiatt végzetes agykárosodást szenvedett. (Később meg is halt a baba, de halálát nem rótták a vádlott terhére.) A másik esetben pedig szülés közben a gyerek válla elakadt az anya medencecsontjánál, és a vádlott, miközben világra akarta segíteni a gyereket, halálos kimenetelű gerincsérülést okozott neki.

Mindkét eset foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, az egyik maradandó fogyatékosságot, a másik halált okozott. A két cselekményért együtt a halmazati szabályok szerint 7 év 6 hónap lenne kiszabható. Ilyen büntetési keretek között kapott Geréb Ágnes 2 évet.

Az ítélet pontosan megjelölte, milyen foglalkozási szabályokat sértett meg a vádlott. Az egyik esetben intravénásan adott be oxitocint (méhizomzat összehúzódását fokozó szert), holott azt lassan adagolva, infúzióban kell beadni. Mivel a magzat válla elakadt, olyan műfogást is alkalmazott, ami a magyar szakmai protokollban ismeretlen, ennek következtében a magzat nyaki csigolyái szétváltak, gerinccsatornája bevérzett. Az ilyenkor kötelezően alkalmazandó gátmetszést ugyanakkor nem végezte el. Végül mentőt hívtak, az anyát kórházba szállították, de a gyerek már a szülés közben – oxigénhiány miatt - meghalt.

A másik – ikerszüléses - esetben ugyancsak az intravénásan beadott oxitocin okozott méhen belüli oxigénhiányt az ikrek egyikénél. A magzat újraélesztése előtt csak a felső légútjait szívták le, az alsókat nem. A baba a mentő kiérkezéséig mindvégig oxigénhiányos állapotban volt, ennek következtében súlyos agykárosodást szenvedett el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.